Az ötvenes–hatvanas években forradalmak rázták meg az európai filmművészetet. Szeretjük mondogatni: Európa, holott sokkal inkább nemzeti mozgalmakról volt szó, a francia és a cseh, a magyar (budapesti iskola), a lengyel s valamivel később a nyugatnémet filmről.
E nemzeti filmiskolák mind az „új” címszó alatt kerültek be a lexikonokba, kivéve az ötvenes évek második felében született angol free cinemát. Ami az elődök jól bevált témáitól, dramaturgiai szabályaitól, gondolkodásától és idealizált ábrázolásától mentes, szó szerint szabad filmet jelent. Munkáikból eltűntek a gondozott kertváros vöröstéglás házaiban élő rezervált jópolgárok, a vidéki kúriák kifogástalan gyepén kifogástalan társalgásba merülő kifogástalan urak. Helyüket kültelki munkások, kilátástalan helyzetű fiatalok és a társadalom hagyományos intézményei ellen lázadó, hazugságukat és embertelenségüket leleplező hősök léptek. Szabad (vagy szabadon kallódó) emberek, akiknek hétköznapi élete vagy nagy vállalkozása a szabadság élhető vagy éppen átélhetetlen élményét jeleníti meg.
A zászlóvivők Tony Richardson és Lindsay Anderson, a két alapfilm a Dühöngő ifjúság és a Ha. Egy percet sem öregedtek azóta. A Dühöngő ifjúság a „dühös fiatalok” vezéralakja, John Osborne drámájából készült (igazi címe: Nézz vissza haraggal), melyet Richardson színpadon is megrendezett Angliában és Amerikában. Az If szürrealista záróképe – amelyet olyan szépen idézett meg a későbbi pályáján a free cinemához is közel kerülő Antonioni a Zabriskie Point-ban – vándormotívummá vált a filmművészetben. Légy szabad, amennyire csak az ember lehet, pusztítsd el a hazug, elnyomorító intézményeket, szeress színes bőrű fiút, keresd meg önmagadat, válaszd a hosszútávfutó végtelen, megtörhetetlen belső szabadságát, szabadítsd fel a gondolataidat és a képzeleted, s ha nincs más megoldás, lőj a tetőről. A free cinema rendezői – az említetteken kívül Karel Reisz, Jack Clayton és Richard Lester – a kor emblematikus figuráit teremtették meg a vásznon. Tom Courtenay, Albert Finney, Rita Tushingham, Peter Finch és Malcolm McDowell azóta is a szabad ember megtestesítői, legyen szó új magyar vagy orosz filmről. Mert manapság, az újkonformizmus és neokonzervativizmus idején minden tájon hiánycikk az ilyen ember. A free cinema lecsengésekor Tony Richardsonnak már úgy kellett kölcsönkérnie egyet: a lázadó Ned Kellyt maga Mick Jagger adja.
Dühöngő ifjúság – augusztus 1., 4., 20.30
Hely a tetőn – augusztus 3., 20.30
Örökmozgó (VII., Erzsébet krt. 39.)
- Rábeszélő [6]