Skip to main content

Tom Jones

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Film


A jóvágású és jó étvágyú csibészt Henry Fielding találta ki a XVIII. században. Az európai regény nagy korszaka amúgy a XIX.-re esett, de az angolok ebben is előreszaladtak: Defoe, Swift vagy Sterne munkái nemcsak tiszteletre méltó klasszikusok, hanem máig élvezetes olvasmányok. E kiváló társaság tagja volt a bővérű Fielding is. A viktoriánus kor finnyás ízlése és mord erkölcse utóbb túl szabadszájúnak és zabolátlannak találta, de a „romlott” modernitás éppúgy bolondult érte, mint a regény erényes vagy kétes erkölcsű hölgyei a vonzó hősért. Lelkészek, fogadósok, katonák, szolgálók, kirurgusok, útonállók, filozófusok, vidéki birtokosok és fővárosi arisztokraták, telivér alakok kelnek életre a nagy mesélő kedvű szerző lapjain, érzelmes, humoros, tanulságos, kalandos és vad történetek, a kor mozgalmas díszletei, szokásai, viselete, szavajárása és gondolkodásmódja. E pompás regényből rendezte meg Tony Richardson – John Osborne átirata alapján – a free cinema legboldogabb darabját. Richardson mindig adaptációkat vitt vászonra, s mint a társai (az egy Richard Lester kivételével), ő is haragos, keserű, de legalábbis fanyar képpel nézett a világra. Ám ezt a filmjét jókedvében csinálta, Fielding harsány kacaja visszhangzik benne.

Nem volna igazunk, ha a free cinema látványvilágát igénytelennek neveznénk. Szándékoltan, programszerűen kerülnek ezek a filmek minden keresettséget, az őszinteség, a hitelesség kedvéért vállalják a dokumentarizmus dísztelenségét. A Tom Jones ebben is más. Gyönyörű képei, tobzódó vizuális ötletei és idézetei már a mai angol mozi mestereinek, Jarmannak és Greenawaynek kamerafestészetét előlegezik. És még valami: az Elbeszélő fesztelen jelenléte a Fielding-regényben, a szerző ki- és beszólásai, csavarjai és kommentárjai – mindaz, ami „kitisztult” a XIX. századi regényből, hogy csak századunkban jelenjék meg újra, immár uralkodóvá válva – olyan technikai és kifejezésmódbeli mutatványokra bátorították Richardsont, amelyek megint csak kedvessé teszik a művet a mai néző szemében. Annak is, aki nem láthatta annak idején, s annak (igazán), aki most vagy húsz év távolából s a moziban azóta látott újdonságok ismeretében találkozik megint Tony Richardson 1963-as fergeteges filmjével, Albert Finneyvel a főszerepben.

21-én, vasárnap, 18.30
Örökmozgó
(Bp. VII., Erzsébet krt. 39.)








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon