Skip to main content

Butak András könyvei

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Kiállítás


a Dorottya utcában láthatók. Vigyázat! A grafikusművész nem a könyvtárát mutatja be, nem is az általa írott vagy illusztrált kiadványokat. Buták András csinálja a könyveket. A művészkönyv viszonylag új, komplex műfaj. Voltaképpen speciális tárgyról van szó, amely a hagyományos könyvforma egy vagy több vonását ölti magára. Néha könyv alakú doboz, máskor leporelló, de előfordul, hogy gazdagon díszített, soklapú fóliáns, vagy csak a könyvtáblát formázza. A lehetséges változatok száma végtelen, és a mű oldalain az alkotó a legkülönbözőbb hagyományos és egyéni technikák terén teheti próbára leleményét. Butak András művei modern alkotásokhoz képest meglepő közvetlenséggel szólnak a szemlélőhöz, pedig széles és gazdag asszociációs aura veszi körül őket. Részben talán műfaji vonás ez: tárgy nem lehet olyannyira elvont, enigmatikus, mint egy síkra vetített mű, különösen ha – mint ez esetben – nyíltan megnevezi, könyvnek titulálja magát. A név azonban álnévnek mutatkozik, bár a művész sok mindent elkövet, hogy meggyőzzön az ellenkezőjéről. Számos oldalt „írás” borít, magyarázó „ábrák” terén is nagy a gazdagság, kifogyhatatlan a változatosság. A tábla többnyire valamely XVIII. századi, generációk okulására szánt vaskos munka kopottas kötését mintázza. A művész azonban ezzel ellenkező utalásokkal is él. Például a tér-könyv pozitív és negatív formájú két összeillő lapból áll csupán, a doboz-könyv meg képet és térbeli eredetijét is tartalmazza: egy-egy gallyat, termést vagy más talált természeti elemből készült apró plasztikát. Ennek alfaja, amit színpad-könyvnek neveztem el, könyv-dobozba zárt valóságos színpad, romantikus díszletekkel, ág, vászon, papír, gipsz és festék felhasználásával készült dombormű. Az egymásnak ellentmondó vonzásokból és taszításokból a művészetnek az a kettős természete beszél, amely álruha és maszk felöltésére készteti, hogy annak leple alatt fitogtathassa önállóságát, külön útjait.

Butak kifejezett törekvése, hogy ódon hangulatot ébresszen, és ez munkáinak jelentésrétegeit is gazdagítja. A falak barna színe, a polcokon elhelyezett „kifakult” tárgyak, a rájuk irányuló spotfények inkább múzeumi, mintsem kortársi bemutatót sugallnak. A kiállítás címe: Ninive könyvei és a műcímek – pl. Gotland, Ugarit, Zigurat – is arra utalnak, hogy a művész háttérbe vonulva, letűnt vagy távoli, ismeretlen kultúrák titokzatos, részleteiben azonosíthatatlan, csak homályosan érzékelhető világát közvetíti. Ezek a legősibb művelődéstörténeti rétegek azonban inkább csak jelzések formájában élnek; az ódonságot egy közelebbi múlt régiségének érezzük. Ritkán látogatott kolostori könyvtár képe sejlik fel, bőrkötéses barokk nyomtatványoké, pergamenkötésű kódexeké, és mindazok a szagok, ízek, hangulatok és eszmék, melyeket felidézhetnek. „Gondolatok a könyvtárban.” Butak András műveiben egy folytonosan pusztuló és újjáalakuló műveltség, az európai kultúra hagyománya ötvöződik a ma képével, a saját nyelvét az elmúlt stílusok elemeinek elegyében meglelni vélő posztmodernnel. Dobozokba bújtatott mikrovilág és európai tágasság.

Dorottya Galéria, október 16-ig
(Bp. V., Dorottya u. 8.)







Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon