a Dorottya utcában láthatók. Vigyázat! A grafikusművész nem a könyvtárát mutatja be, nem is az általa írott vagy illusztrált kiadványokat. Buták András csinálja a könyveket. A művészkönyv viszonylag új, komplex műfaj. Voltaképpen speciális tárgyról van szó, amely a hagyományos könyvforma egy vagy több vonását ölti magára. Néha könyv alakú doboz, máskor leporelló, de előfordul, hogy gazdagon díszített, soklapú fóliáns, vagy csak a könyvtáblát formázza. A lehetséges változatok száma végtelen, és a mű oldalain az alkotó a legkülönbözőbb hagyományos és egyéni technikák terén teheti próbára leleményét. Butak András művei modern alkotásokhoz képest meglepő közvetlenséggel szólnak a szemlélőhöz, pedig széles és gazdag asszociációs aura veszi körül őket. Részben talán műfaji vonás ez: tárgy nem lehet olyannyira elvont, enigmatikus, mint egy síkra vetített mű, különösen ha – mint ez esetben – nyíltan megnevezi, könyvnek titulálja magát. A név azonban álnévnek mutatkozik, bár a művész sok mindent elkövet, hogy meggyőzzön az ellenkezőjéről. Számos oldalt „írás” borít, magyarázó „ábrák” terén is nagy a gazdagság, kifogyhatatlan a változatosság. A tábla többnyire valamely XVIII. századi, generációk okulására szánt vaskos munka kopottas kötését mintázza. A művész azonban ezzel ellenkező utalásokkal is él. Például a tér-könyv pozitív és negatív formájú két összeillő lapból áll csupán, a doboz-könyv meg képet és térbeli eredetijét is tartalmazza: egy-egy gallyat, termést vagy más talált természeti elemből készült apró plasztikát. Ennek alfaja, amit színpad-könyvnek neveztem el, könyv-dobozba zárt valóságos színpad, romantikus díszletekkel, ág, vászon, papír, gipsz és festék felhasználásával készült dombormű. Az egymásnak ellentmondó vonzásokból és taszításokból a művészetnek az a kettős természete beszél, amely álruha és maszk felöltésére készteti, hogy annak leple alatt fitogtathassa önállóságát, külön útjait.
Butak kifejezett törekvése, hogy ódon hangulatot ébresszen, és ez munkáinak jelentésrétegeit is gazdagítja. A falak barna színe, a polcokon elhelyezett „kifakult” tárgyak, a rájuk irányuló spotfények inkább múzeumi, mintsem kortársi bemutatót sugallnak. A kiállítás címe: Ninive könyvei és a műcímek – pl. Gotland, Ugarit, Zigurat – is arra utalnak, hogy a művész háttérbe vonulva, letűnt vagy távoli, ismeretlen kultúrák titokzatos, részleteiben azonosíthatatlan, csak homályosan érzékelhető világát közvetíti. Ezek a legősibb művelődéstörténeti rétegek azonban inkább csak jelzések formájában élnek; az ódonságot egy közelebbi múlt régiségének érezzük. Ritkán látogatott kolostori könyvtár képe sejlik fel, bőrkötéses barokk nyomtatványoké, pergamenkötésű kódexeké, és mindazok a szagok, ízek, hangulatok és eszmék, melyeket felidézhetnek. „Gondolatok a könyvtárban.” Butak András műveiben egy folytonosan pusztuló és újjáalakuló műveltség, az európai kultúra hagyománya ötvöződik a ma képével, a saját nyelvét az elmúlt stílusok elemeinek elegyében meglelni vélő posztmodernnel. Dobozokba bújtatott mikrovilág és európai tágasság.
Dorottya Galéria, október 16-ig
(Bp. V., Dorottya u. 8.)
- Rábeszélő [6]