Magyarország legöregebb újságja, a 122 éves Népszava, privatizálása óta korszerűbb, érdekesebb, „profibb” lett, mint szomorúan veszteséges szakszervezeti lap korában volt. Anyagi helyzete azonban a nagy sajtóvállalkozó, Fenyő János keze között sem megnyugtató. Állításunkat egy könnyű fejszámolás nyomban bebizonyítja.
A lap előfizetési díja havi 390 forint, azaz az egy számra eső átlagos lapár 15,30 (utcai árusításban 19,50), az áfa levonása után 13,80. A terjesztési költség példányonként 6, a nyomdaköltség 7 forint. A lapeladásból származó tiszta árbevétel – havonta mintegy 2,5–3 millió forint – a kiadói és szerkesztőségi költségek tizedét sem fedezi. A Népszavában viszonylag kevés a hirdetés, a 16 újságoldalból átlagosan kettő szolgál kereskedelmi célokat. Ha a hirdetési bevételt 15 millió forintra becsüljük (a Népszabadságé – 24 oldalból 8 és fél hirdetés – havi 230 millió), joggal feltételezhetjük, hogy a Népszava kiadójának vesztesége évente mintegy 250 millió forint. Pedig a Népszavából naponta 100 ezer példány kel el, és az előfizetők száma is csak módjával csökkent az elmúlt évben. (1993. szeptember: 77,8 ezer; 1994. január: 76,4 ezer; 199,4. szeptember; 71,5 ezer.) A Vico-birodalom másik két zászlóshajója, a mintegy 360 ezer példányban értékesített Nők Lapja és a Színes RTV Újság, amely 218 ezer előfizetőt mondhat a magáénak, a lapterjesztő szakma becslése szerint nyereséget termel, ez a kényes egyensúly azonban még a biztonságos működéshez sem elegendő, nemhogy a terjeszkedéshez.
Magyarországon az általános érdeklődésre számot tartó fajsúlyos lapok közül mindössze kettő működik biztosan nyereséges üzleti vállalkozásként. Nyereségét mindkét orgánum üzleti titokként kezeli, de azt tudjuk, hogy a HVG bevételének 66 százaléka származik a hirdetőktől, és csak a fennmaradó egyharmadot fizeti a lap százezer vásárlója. A Népszabadság árbevétele 1994-ben, októberig egymilliárd forint volt, ezt tetézte másfél milliárd forint hirdetési bevétel. A HVG a maga példányszámával, tekintélyével és 15 éves hagyományával le is köti a nem fogyasztási cikkek hirdetési piacát. Nyugaton a bulvárlapok példányszáma általában többszöröse a minőségi lapokénak. Valószínűleg a kelet-európai fejlődés sajátossága, hogy a Népszabadság egyszerre lehet tömeglap és New York Times típusú értelmiségi referencialap. Példányszáma kétszerese a jelenleg legsikeresebb bulvárlapénak, a Blikknek.
„A Magyarországon működő kiadók összességükben veszteségesek – mondja Kende Péter, a Postabank Sajtóholding elnöke. – Vannak nyereséges kiadók, de a nagy nemzetközi kiadóknak is újabb és újabb pénzeket kell belepumpálniuk a vállalkozásaikba. A kiadók többsége elveszítette az alaptőkéjét, és nem termeli meg a saját költségeit.” Ennek a helyzetnek az is oka, hogy a hazai lapárak nemzetközi összehasonlításban alacsonyak. Nyugat-Európában – állítja Kende Péter – egy napilap ára egy liter benzinével azonos; nálunk a benzinár harmada, negyede. Senki sem tudja, hogyan válaszolna a társadalom a lapárak drasztikus emelésére. Hiszen az autóforgalom sem csökkent tartósan a magasba szökő üzemanyagárak miatt.
Ebben a helyzetben a kisebb lapok, a hetilapok, havi folyóiratok sorsa nem a vásárlók, hanem a szponzorok piacán dől el. A komolyabb laptámogatók segítségüket többnyire nem kötik konkrét politikai vagy gazdasági feltételekhez, de a lapok iránya általában meghatározza, hogy a szerkesztőségek és kiadók kihez fordulhatnak segítségért. A nyílt támogatást részben eltakarják, de egyúttal még láthatóbbá teszik a támogató hirdetések. Az előző kormány állami cégek támogatásával tartatta el a hozzá közel álló lapokat. Ebből ellenzéki lapok – így a Beszélő is – profitáltak: egyes cégek pártatlanságukat bizonyítandó a kormánypárti lapok támogatására fordított összeg egy töredékét ellenzéki lapoknak juttatták.
Némelyek úgy vélik, hogy az üresen tátongó kínai vendéglők a kínai maffia pénzmosó fedőszervei. A tulajdonos jelentős nyereséget mutat ki, tisztességesen adózik, holott napokig egy vendég se téved be az éttermébe. Az adózott nyereséget azonban tiszta pénzként keményvalutára válthatja át: már nagyon nehéz bizonyítani, hogy az összeg fegyverkereskedelemből vagy olajszőkítésből származott. A lapkiadói szakma is gyanítja, hogy ha kereskedelmi cégek fordítanak feltűnően nagy pénzeket biztosan veszteséges lapok bőkezű támogatására, valójában a kiadón átáramló összegnek csak egy része fordíttatik – ideig-óráig – a lap kiadására: a többi néma csendben – de immár tiszta pénzként – visszakerül a feladóhoz.
- Belföld [8]