Ophelia őrülési jelenete
Nem nélkülözi a tébolyt elszántan két hónapig esténként új darabot írni a másnapi újságból, délelőtt elpróbálni, megtanulni szövegét, és este szétosztani a trónteremben, mint Polonius leánya: „Nesze, neked ánis meg galambvirág…”
Persze az sem nélkülözi a tébolyt, hogy egyazon színházba jár valaki. Ugyanazt a tizennégy embert nézi estéről estére. Átveszi ritmusukat. Megismerkedik reakcióikkal. Összefekszik velük valósággal egy szűk térben. Kitudja véleményük a világ dolgairól: szegénységről, szenvedélyről, szeméremről; megismeri, mint válaszolnak arra a (bonyolult) kérdésre, ha egy másik megérinti karjukat. Nincsen mese (fabularitás értelmében sem), mellébeszélés: itt a pőre személyiséget kapjuk. Nem mentegetőzhet a színész, mindez nem én vagyok kérem, hanem Olga Prozorova vagy a magát Canossajáró Henriknek képzelő elmebeteg. Tudjuk: Kaszás Gergő az; égre nedves tekintetével, Söptei kérlelhetetlen humorával, Szirtes odaadó kétségbeesettségével. Nincs irodalmi szűrő, az áttétel fölmentése. Átvilágítódnak a vonzalmak. Vegytisztán jelentkeznek a remények. S takargathatatlanná lesz a támadókedv.
Lebukik másfelől a néző és a hivatásos néző, a kritikus: bevallja, kulturális celebráció helyett emberevésre érkezik. Vérszomjas esték. A hátha érdekli. A színházat a cirkusztól egy szó különbözteti meg. A cirkusz kulcsszava: hátha (hátha leesik a trapézról, és gerincét töri, hátha leharapja fejét az oroszlán), a színház kulcsszava: mintha (úgy viselkedik, mintha etióp tábornok volna Cipruson vagy Habsburg-főherceg az orfeumszeparéban). Halász rögtönzéssorozatánál kendőzhetetlen a véres szenzációszomj, a szublimált káröröm: hátha belesülnek, hátha nem jut eszükbe, hátha hülyeségeket beszélnek összevissza.
Osztály, vigyázz!
1994. szeptember 19. hétfő 20 óra. Kiindulási pont: a Népszabadság 11. oldaláról: Még nehezebbé vált a pályakezdők elhelyezkedése címmel a lap vidéki tudósítóinak körképe a munkanélküliségről, valamint a 16. oldalról Hámor Szilvia írása: Talonban (nyilatkozik Láng László, a Munkanélküliek és Álláskeresők Országos Szövetségének elnöke).
Ez estén legtapinthatóbb a rögtönzés, jóllehet az előjáték Szacsvayval és Huszárikkal a terített asztalnál, ahol hiába várják a meghívottakat: Ionesco Székekjéből lendül (vagy Rahmanov: Viharos alkonyat II. felvonásából). A nyugdíjas tanár a csődbe ment vendégvárásból indul érettségi találkozóra, hátha egy tanítványa keresethez segíti. A folytatásban Halász Werfel regénye, Viktor Rozov színdarabja (mindkettő címe: Érettségi találkozó) kliséit használja. Mai klisék kölcsönkeretben. Kommersz kormányzású sorsok összejövetelétől jócskán elkábítva pofon vágó fordulat: egy fitying sincs senkinél a számla rendezésére. A vacsoráló csapat tervszerűen járja a főváros éttermeit. Asztalt rendel. Belakmározik, beiszik potyán. Továbbáll. Csínytevés volna, fortélyos anekdota az élelmes Budapestről, a kifizetetlen céhtől azonban szívrohamot kap a pincér. Teteme a továbbiakban a földön. Fölötte röhögnek a jóllakottak.
Itt tapintható ki Halász technikájának (vagy nevezzem inkább gondolkodási rendszerének?) srófja. Nem enged megnyugvást, belekényelmesedést: kifordít, átfordít, fölfordít, szembesít, beugrasztja a nézőt, hogy az elszégyellve magát kénytelen legyen felülvizsgálni hiszékenységét és közhelyre futó gondolkodni restségét. Szemtelen egy színház a Halászé. Valójában kifigurázza nézőit, akik készséggel elfogadják első hallásra a lapidáris szokványt, anélkül, hogy kritikai próba alá vetnék.
Vajdai piros köpönyeges Mikulása ízes kabarétréfa. Haragvó evése, tányérpakoló lapulása jellemminiatűr. Siedhoff pontosan néz, akár egy úri szabó gombostűje; magyarja Brachfeld Siegfried-i. Tóth J. fortyogva lázadó, Kaszás rongyrázó pökhendije is szabatos. Balogh Mari a trombitaszakról becaplat ormótlan bakancsán. Végigbattyog a nézők között levezető lépcsősíkon, kezében trombitatáskával. Kicsomagolja hangszerét. Ő itt az egyetlen főhivatású improvizátor. Ha kell, fúvós. Ha kell, színész. Szexzsák. Én-emanáló, tömör emberi lény szép felülettel, vad belsővel. Balra trónol a hangerősítők mögött. Beletrombitálja magányát a térbe. Süketnémabeszéddel ingerkedik: infantilis, dinka lesz az iménti királynőből. Majd vissza méltóságához. Úgy közlekedik majesztétikusság és mosogatórongyi lét közt, mint egy nett kisegér.
A rögtönző remekek karéjában az este hőse: Lukáts Andor. Négymondatnyit ha szól. Szakszerűen közlekedik terítékkel-tálakkal. Mosolytalan robotos. Baljós súllyal lát vendégül. Kísérteties belefeledkezéssel tálal, leszed, tányért vált, kávét hoz. A legalkalmatlanabb pillanatban érvényesíti személyiségét: nevét közli vendégeivel. Egy nullának tekintett élet fölvérzettsége ebben. Komoran gépszerű. Nem a hivatástudat megszállottja, hanem a szerzés rabszolgája. Lukáts nem tolong karizmatikus színpadi erejével: háttérfigura alázattal, mégsem veszíthetjük percre sem szemünk elől.
A statiszta szenvedéstörténete révén kerül főszerepbe.
Megint elölről
Szeptember 20. kedd 20 óra. Lámpaoltás előtt a lakosság és a hivatalok. („Az energiahivatal harmincszázalékos áremelést javasol a kormánynak”. Aláírás: A. R.–G. J. Z.)
S legyen sötétség! S lőn. Ottmaradunk középen, a gyűrűszínpadtól körülzártan. A villanyáremelések miatti sötétről Halász jelképes sötétre képzettársít. A kaláris legcsasztuskaibb darabja. Szikár tömörségű. Mégis kuuuuuunst. Szépséges alternatív múzeum. Cesare Pavese szövege a fölvillanó tárgyak, kontúrok és a vastag sötétben szépelgőnek hat. A 60-as évek irodalmiszínpad-mozgalmának összeállítása és oratóriumszínpada visszaköszön nekem. Frissen közölt ódonságok. Legserkentőbb az a közlés, miszerint a város ostromakor Hamvas Béla a Ferenciek tere 5. számú ház pincéjében rejtezett 126-od magával. Vagyis ezen pincében, hol műélvezünk. A pinceajtó résén át fénysugár vág a sötétbe. Az ajtó túlfelén Szirtes Ági szépen olvassa Hamvas Pince-névsorolvasását.
A fából faragott királyfi (tánc zene nélkül)
Szeptember 22. csütörtök 20 óra
Nádasdy Kálmán, a diabolikus mester okította, ha jól elképzelt és átgondolt az előadás, akkor klappol minden, a színpadon keresztülvonuló hős akkor ér a trón lépcsőjéhez, amikor elfogy az utolsó taktus is. Vagyis: a színházi szerencséért meg kell dolgozni!
Halásznak ezen az estén Halász a napihír. A Zeneakadémia rektora kitiltotta a péntek-szombati Budapest Fesztivál Zenekar Bartókjából Balázs Bélát. Az újsághírt nemcsak Halász szolgáltatta, de ő juttatta el a napilaphoz is, hogy olvashassa magát a híroldalon, s így ürügye legyen a Kamrában bemutatni a BFZ nélküli produkciót. Középen, kockás ingben Fischer Iván. Lapozza a partitúrát. Nem vezényel. Nincs is kinek. Olvassa zengetve ernyős lámpafénynél a librettószöveget. Hangja szép barna. Legérzékibben azt a mondatot búgja: Azt hiszem, meg kell fordítani a kazettát!
Jobbra erős karakterű faszobor. Szőcs Miklós a személyi kultusz áldozata: a fából faragott királyfi a rendező vonásait viseli, holott a rendező a Tündér szerepében tündököl, mint alternatív Brada Ede. Papp János szerencsére az a jelmeztervező, aki saját mesevilágának ad színt-vonalat-kelmét, nem pedig egy korhoz kötődik. A ruházkodásában elszabadított történet elhagyja magáról a szecesszió férfi-nő problematikájának tételességét, és eltűnik a szimbolikussága. Cserébe erotikát kapunk, mint művészi végterméket és mint művészeti bölcseletet.
Bozsik Yvette képes testének súlypontját az aranymetszési pontra helyezni. Úgy közlekedik a térben, mintha két lába helyett az ágyékán járna. Nemiségközpontúságát drámaivá lárvaszerű, pókerszakralitású arca teszi. Mozgékony és erotikus teste ellentétben áll arca fagyosságával. Bozsik átértékeli a prímabalerina státusát. A fényben ragyogó, az apoteózisban égnek emelt áldozati királynő helyett rosszból-jóból összegyúrt modern képet ad. Szabó Győző (Királyfi) a testét működteti. Ne táncra gondoljanak, hanem arra, hogy fölfokozza testrészeinek erotikus értékét. A színész-novícius a Rosencrantz…-ban meztelenül játszik. Fülig öltözötten, usankaszerű koronájával súlyosbítva jobban érvényesül a teste, mint ruhátlanul. A színházban nem elég kirakni a húst a vevő elé. Meg kell eleveníteni. Át kell lelkesíteni. Fölöltözve sokkal levetkőzöttebb lehet ezért a színész.
Trompe-l’oeil
Szeptember 23. péntek 20.15. Mozaik rovatból: Megszökött, ölt, hazajött, elfogták (28. oldal) a Népszabadság győri tudósítójának írása B. László 38 éves győri karosszérialakatos halált okozó testi sértés gyanúsítottjáról, valamint az ugyancsak Győrött őrizetbe vett 21 éves P. Mihályról, aki bevallotta, hogy Rotterdamban géppisztollyal megölte a 32 éves Mapessa néven közismert homoszexuális prostituáltat, igazi nevén Sof Ray Ernie transzvesztitát, korábbi élettársát.
Trompe-l’oeil: szemfényvesztés.
Csalóka látszat, hogy Halász akkora tapintattal bont ki egy homoszexuális drámát, akárha egy munkás-Julien Sorel belső útját kísérné végig. Szaftos gúny vagy ironizálás helyett emberi mértékkel mér.
Csalóka látszat az is, hogy finom rebbenésekkel végigábrázolja a gyilkossághoz vezető cselekménysort.
Két vászonsáv vízszintesen keresztbe feszítve a színpadkeretben. Hatása olyan, akár Grätzer József Sicc-könyvének egyik szemfényvesztő grafikai játéka, a szeletenként összetolható két különböző figura: bajuszos férfifej alá domború amazonkeblek, odalenn lakk férfi-escarpin. Megjelenik egy törzs és fej nélküli alsótest. A fölötte lévő sík üres, mintha ellopták volna a folytatást. Egy cigarettázó alak alsóteste elmozdul, megnyúlik természetfelettivé a test. Majd szétválik két részre. Alice Csodaországban-szerűen fantomként közlekednek a színpadon a köznapi szereplők. Iróniával látja el az optikai csalás a történetet. Nem emberi igazát vonja kétségbe. A világ meseszerűségét hangsúlyozza.
A szeletekre szabott színpadot Moszkvában láttam. David Borovszkij egy teherautóplatót szedetett szét öt vöröskatonalánnyal. Fürdőház deszkái között tisztálkodtak réseiben. Vagy függőlegesen egy erdő fáivá változtak. Lapjukkal a földön gázló a mocsárban. A szcenika elemeli a valóságelemeket. Művészi világot mutat a borzasztó világ helyén. Léptékét cáfolja, nem lényegét tagadja. A szemszögváltoztatás azonban a lényeg bearanyozása. A fából faragott királyfi a Kamrában mai dráma. Napjaink bűnügyi híre mesés, akár a Diótörő. E. T. A. Hoffmann & Csajkovszkij uraktól.
Hosszú szoknyában Huszárik férfitranszvesztita. Olyannak mutatja, amilyennek megboldogult kábítószeres Sof Ray Ernie önmagát látta legjobb pillanataiban. Kaszás érzékenysége, nyilvánosság előtti igazmondó készsége kíváncsivá tesz Hamletjére, amit elmulasztottam, de nem pótolhatom, a jövő héten Stuttgartban adják. Takátsy színházi őszintesége azzal biztat: hátha olyan lesz nemsokára a színház, mintha…
(Folyt. köv.)
Hivatkozott cikkek
- Kultúra [7]