„A veszetteket keresi? Ott, arra följebb laknak. Mitől félnék? Mi nem érintkezünk cigányokkal” – beszél egy asszony a hétvégi Népszabadságban. Faragó József és Ránki Péter riportja fellebbenti a fátylat a szomorú történet egyik száláról – ha nem lényegéről.
A szerdai (október 26.) Híradóból és a csütörtöki napilapokból az ország népe értesülhetett a hátborzongató eseményről: a BAZ megyei Ricsén egy kétéves kisfiú (T. Attila) és egy negyvenéves asszony (Sz. Szilvia) meghalt veszettségben. A halálesetek után a kisfiú családtagjai a budapesti Szent László Kórházba kerültek megfigyelésre, a környék kutyáit, macskáit pedig kiirtották. A veszett macska a másik halálos áldozaté, Sz. Szilviáé volt, aki maga nemrég költözött Ricsére. A tévé híradásában szerda este még világos volt, ám az írott sajtóban már kicsit életlenné vált a históriának az az eleme, hogy a szerencsétlen kisfiút anyja a végzetes macskaharapás után rögtön, még este elvitte az orvoshoz, de az a seb ellátásán kívül mást nem csinált, semmiféle óvintézkedést nem tett, holott nyilvánvalóan macska okozta sérülésről volt szó. A magamfajta sokat látott „terepjáró” már ekkor gyanakodni kezdett egy kicsit, hogy az áldozatok alighanem cigányok lehetnek. Elvégre volt alkalma találkozni az elmúlt évtizedek folyamán azzal a gyakorlattal, amely az alkalmasint tolakodóan, gyakran pallérozatlanul viselkedő, iskolázatlan cigány páciens elhárítását tekinti fő feladatának. A meglepő – sajnos – inkább a sajtó viselkedése volt: tisztesség ne essék, lapított és sumákolt.
Október 27., csütörtök. A Népszabadság miskolci tudósítója a megyei tisztifőorvosra hivatkozva megemlíti, hogy a kisfiút orvoshoz vitték, de fel sem veti a felelősség kérdését. Magyar Nemzet: szót sem ejt orvosról. Csak a veszettségjárvány rémlátását igyekszik elhárítani. Magyar Hírlap: saját információként inkább dezinformál. Legalább négy pontatlan vagy hamis adatot tesz közzé. Népszava: Illisz L. László és Kiss Mariann az első oldalon egyedülállóan korrekt és pontos. Új Magyarország, 8. oldal: forrást nem jelöl, az orvosepizódot nem említi. A pénteki (október 28.) Magyar Hírlap nevezetes 7. oldalán („a hír szent, a vélemény szabad”) viszont már ezt olvastam: „Körültekintéssel, elővigyázatossággal a tragédia megelőzhető. E két halálesetet is az okozta, hogy az áldozat nem ismerte a tennivalókat: a sérüléseket okozó állatot agyonütötték, és elásták. Ezzel befejeződött a »baleset«. Holott ha a macskatetemeket vizsgálatra átadják az állatorvosnak, és rajta keresztül az Állategészségügyi Intézetnek, nyomban megállapíthatták volna a veszettséget, a megmart embereket beoltották volna.” Irta: dr. Lontai Imre, az OKI Vírusoltóanyag Ellenőrző Osztályának vezetője. A tudós szerző egészségügyi ismeretterjesztést folytat, mint hasonló helyzetben, mondjuk a hatvanas években volt szokás, de azért a Magyar Hírlapnak nemcsak szerzője, hanem szerkesztője is van! Ő utolsó szó gyanánt hagyja azt bevésni a köztudatba, hogy a tragédiáért kizárólag a tudatlan kárvallottak a felelősek? A hétvégi Népszabadság egyébként körültekintő és alapos riportjának elején is, végén is anakronisztikus, nem is tudom, milyen színű farok: „Sz. Szilvia tényleg a saját hanyagságának áldozata. Nem mondható el ugyanez T.-ékről (…), ami T. Attilával történt, bárhol, bármikor és bárkinek a gyerekével megeshet.”
Hát itt tartunk? A szabad sajtó hagyja elaludni ennek a gyerekhalálnak azt a szálát, ami az orvos felelősségét feszegetné? A cigányok a hibásak? Vessenek magukra?
Gondolod, nyájas olvasó, hogy ha nem cigány gyerek lett volna az áldozat, akkor ez ugyanígy történik? Sajnos, én azzal a gyanúperrel is élek, hogy ha nem cigány gyerek az áldozat, nem is lenne áldozat. Cigányokkal szemben mintha máshol húzódnának a lelkiismeret határai. A független sajtóban is.
(Ui.: A november 1-jei rádióhírekből kiderült, hogy az orvos ellen megindult az eljárás. De hát nem is erről van szó…)
- Néző-pont [6]