Solt Ottilia

Nyomtatóbarát változat

A jobboldali tobzódóktól visszafoglalt televízióban újra indulhatott Feledy Péter szíve csücske, a „Csak nézünk, mint a moziban” című sorozat – műsorvezető: Erdős Gábor és Sipos Pál –, amit a boldogtalan emlékezetű Nahlik Gábor betiltott. A sorozat keretében az 50-es évek emlékezetes filmjeit vetítette a tévé, a mozit azonban beszélgetések vezették be, eredetileg a filmek alkotóival, majd később az adott kor kritikussá vált fontos szereplőivel. György Péter már a sorozat indulásakor megsemmisítő kritikával illette az egész koncepciót. „Nos, az ötvenes éveket ma sem lehet úgy nézni, mint a mozit. Hátradőlni, és nem gondolkozni. Kívülállóként, későn születettként csodálkozva, álnaivan álmélkodva.” (Népszabadság, 1993. november 15.) A beszélgetések koncepciója a kényszerszünet után enyhén szólva nem lett tisztább. S ahogy a sorozat tárgya belefut a Kádár-korszakba, egyre furcsább a viszonya a történelemhez. Ezeknek a kis nosztalgikus, anekdotázó beszélgetéseknek különös, mondhatni penetráns ízt kölcsönöz az új politikai helyzet!

Múlt pénteken Fábry Zoltán Dúvadját láttuk, s a meghívottak a kádári agrárpolitikáról, az 1958-ban kezdődött második téeszesítési hullámról beszélgettek. Először is kik voltak ott? Az immár nyugdíjas túrkevei Kerekes házaspár, akikre a műsorvezetők egy 1958-as filmhíradóban találtak rá, Pünkösti Árpád, a Népszabadság újságírója, aki a 80-as években könyvet írt a tsz-elnökökről, valamint Romány Pál mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exminiszter. Hogy pályaképe pontos legyen: 1952–54: az Állami Gazdaságok Minisztériumában, illetve az FM-ben előadó; 1954–60: állami gazdasági igazgató; 60–61: a Borsod Megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságának vezetője; 1961–70: MSZMP KB, agrárpolitikai főelőadó; majd osztályvezető-helyettes – közben Moszkvában elvégzi a Társadalomtudományi Akadémiát –; 1971–73: az MSZMP Bács-Kiskun megyei titkára; 1974–75: az MSZMP KB Ipari és Mezőgazdasági Osztályának vezetője; 1975–80: mezőgazdasági és élelmiszeripari miniszter; 1980–87: Bács-Kiskun megyei MSZMP-titkár; 1988–89: az MSZMP KB tanácsadó testületének elnöke, a Politikai Főiskola rektora; 1989-től nyugdíjas. 1970-től 1980-ig a Központi Bizottság tagja.

A meghívottak kétségkívül fontos szereplői voltak a Kádár-korszaknak, és minden bizonnyal igen sok lényeges dolgot tudnak is róla, amit más nem. Csak az a kérdés, hogy felléptetésük garancia-e az érintett kérdések árnyalt megközelítésére, ami 1994-ben azért joggal elvárható. Nem csigázom tovább az olvasó kíváncsiságát: nem garancia. Sőt szinte tökéletesen biztosítja, hogy egyoldalú, önigazoló interpretációt kapjunk. Kaptunk is. A derék tsz-nyugdíjasok, akiket egy nagy ambíciókkal megáldott tsz-párttitkár nyüzsgése röpített egészen a Filmhíradóig, midőn hét világra szóló tsz-esküvőre hívták meg Münnich Ferenc elvtársat, a Minisztertanács elnökét, elmondták, hogy akkor nagyon törődtek a fiatalokkal. Ők például a tsz-től azonnal kaptak egy tanyai lakást, s elnézték nekik azt is, ha több állatot tartottak a háztájiban, mint amennyit szabad volt. (Az asszony beszámolója szerint az esküvő késett egy hetet, mivel a miniszterek valamilyen oknál fogva nem értek rá. Halkan fűzzük hozzá, hogy 1958 novemberében, amikor a jeles esemény zajlott, éppen húsz, 1956-os forradalmárt végeztek ki.) Romány Pál pedig így nyilatkozott: „Voltak az 50-es évek és voltak a 60-as évek. A kettő között óriási a különbség… Egy nagy változás, egy cezúra ment végbe ’56 után a magyar agrárpolitikában, mezőgazdaságban.” Na mármost. Ha szerény ismereteim nem csalnak, mintha lett volna egy cezúra a magyar agrárpolitikában ’53-ban is, Nagy Imre miniszterelnöksége idején, továbbá 1956 és ’58 között több mint 300 000 parasztgazdaság kezdte újra a munkát. A mezőgazdaság összteljesítményének csaknem 80 százalékát adták az egyéni gazdaságok. A következő cezúra éppen 1958-ban következik, amikor is egy decemberi KB-határozatban mégis eldöntik, hogy a mezőgazdaságot azonnal kollektivizálni kell. Ezután 1961-ig be is kényszerítik a tsz-ekbe a magyar parasztságot. Erről Romány Pál a műsorban így beszélt: „Megfáradt a magyar falu abban a várakozásban, abban a, hogy is mondjam, falujárásban, amivel, mint említettem, egy évtizede találkozott és hallott, és túl akart lenni ezen. Aztán volt egy csomó jó példa is… Ha a tsz jó volt, vagy az állami gazdaság mutatott valamit, például Bábolna és mások, akkor annak volt valami vonzereje, volt valami remény, valami hit, valami jobbat várás.” Pünkösti Árpád ugyan megemlíti, hogy „hát azért az önkéntben volt egy icipici kényszer is”, de azért a terror kifejezést „talán túl erős”-nek találja ő is. De minek is kellett volna terror, mikor Romány Pál szerint: „abban az időben még nem is volt titkos szavazás a szövetkezetek alakulásakor, tehát nagyon kellett, hogy (az elnök) az egész faluval törődjék, bizalommal kellett hogy viseltessék a tagság iránt is, viszont bizalmat kellett hogy élvezzen a tagságtól.” Szóval, a két emlékező szerint, amit a műsorvezetők „leányiskolai naiva modorú” (György Péter) csodálkozása kísért, a Fehér Lajos, Erdei Ferenc és Nyers Rezső heroikus parasztpártoló erőfeszítései nyomán létrejövő új tsz-ek töretlenül mentek egyre tovább a haladás útján. Pedig meg kellett küzdeniük – Romány Pál kifejezésével – „a KB korabeli ifjú törökjeivel”. (Vajon kire gondolt? Netán Dögei Imrére, Kádár első földművelésügyi miniszterére, aki kétségkívül Fehér Lajos agrárpolitikájának legfőbb ellenlábasa volt, csak az a kérdés, hogy ifjú töröknek nevezhető-e Rákosi kádere, aki például az Országgyűlés elnöke volt 1951 és ’52 között.)

A falusi nép csak emancipálódott, egyre szabadabb lett, sőt a tsz-ek voltak a demokrácia kis keltetőüzemei is. Pünkösti Árpád: „Talán egy kicsit ilyen próbaterep volt a termelőszövetkezet, ahol hamarabb választottak, hamarabb volt kettős jelölés, titkos szavazás.” Csak azt nem érti az ember, hogy miért kellett a jólét és a demokrácia felé vezető úton megzavarni ezeket a derék, körültekintő, bölcs MSZMP-politikusokat holmi rendszerváltással? Ami a műsorvezetőket illeti, ők nem zavarták efféle kérdésekkel az emlékezőket. Szóval, mire is való ez a műsor? Vagy egyszerűen arról van szó, hogy a szerkesztő, a műsorvezetők Pünkösti Árpádon és Romány Pálon kívül egyetlen szakértőt sem találtak? Meg könyveket, tanulmányokat sem, amikből némiképp felkészülhettek volna? Mindenesetre érdeklődve várjuk a sorozat következő produkcióját. Hátha lassan magunk is visszavágyunk Kádár János szerető karjaiba.

• Belföld