Solt Ottilia

Vissza a főcikkhez →

A szociológus – különösen az ún. empirikus, aki mondanivalóját az anyagias tényekből meríti – alighanem eredendően durvább lény, mint a szubtilis betűkkel töltekező filozófus. Épp ezért alighanem gorombább megjegyzéseket fűztem volna Horváth Balázs meghitt kis ünnepségéhez, mint T. G. M.

Ám az, ami néhány órával e rendőrönbizalom-erősítő – s az esti tévéhíradóban ország-világ (vagyis rendőrök és emberek) elé tárt – esemény után történt, s amiről az augusztus 24-i napilapokból kaptunk hírt, tollamra fagyasztotta a kommentárt. Augusztus 22-ről 23-ra virradóan Kőrösladányban egy szolgálatos rendőr (a közleményben éppúgy névtelen, mint a Zalka Máté téri tiszthelyettesek) tanúk nélkül, bizalmas kettesben agyonlőtt egy tetten ért betörőt, a 17 éves Papp Endrét.

Talán a szolgálatos rendőr este nézte a tévéhíradót s benne a belügyminisztert.

Az előzetes vizsgálat, nem egészen meglepően, jogszerűnek és törvényesnek találta a fegyverhasználatot. A szabatosan intézkedő rendőr derekas munkája végeztével most bizonyára várja a belügyminiszter köszönetnyilvánítását.

Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy milyen visszhangra számíthatok, ha figyelmeztetem a közvéleményt. Gyenge kis hang ez az enyém a rendőrség jól begyakorolt és rutinos karmester (vagyis dr. Túrós módszertani főnök) által vezényelt nagyzenekari tuttijához s a bizonytalan életkörülmények miatt szorongó, a fent említett zenével mesterségesen hiszterizált lakosság hangulatához képest. Mégis ezt teszem, mert félek. A legjobb úton haladunk, hogy a rendőrség az enervált későkádári korszakhoz képest nem ismert mértékben élet és halál törvények fölötti urává váljék.

Mihelyt a teljes, szigorú tabu megtört, a szocializmus építésének véghónapjaiban, a nyilvánosság elé tárultak a jellegzetes esetek: a rendőrök pökhendi önkényeskedésének nemcsak „munkakerülő” cigányok, párttól elrugaszkodott szamizdatkészítők, hanem családjukkal sétálgató tisztes családapák és névnapjukat családi körben ünneplő törzsgárdatagok is áldozatul estek, ha nem is feltétlenül haltak bele ebbe. (Bár az utóbb említett típusban ez is előfordult, emlékezzenek csak a pesterzsébeti gépkocsivezetőre, aki vesztére 1988. október 23-án éjjel névnapozott, s elégtételt akart, amiért a rátörő rendőr- és munkásőrosztag félholtra verte, majd zárkába lökte. Néhány hónap múlva, nem bírván elviselni a kerületi kapitányság módszeres, kegyetlen kicsinálási hadjáratát, kivetette magát az ablakon, és meghalt.)

Ne áltasd magad, szerény javaidért reszkető nyájas olvasó, hogy Veled, mivel te tisztes életet élsz, nem eshet meg ilyesmi, amikor a rendőrt a politikai hatalom birtokosai megdicsérik, amennyiben a helyszínen intézi el a rend ellenségeit!

A faji háborút, ami felé végzetszerűen, alvajáró módján haladunk, ez a rendőrség hívta és hívja ki, s ha nőni fog az erőszak az utcán, mindenekelőtt a nem negyven, hanem több mint hetven éve erőszakoskodó rendőrségnek köszönheted.

A jobb sorsra érdemes sok fiatal rendőrt ki kell vonni abból a szakmai irányításból, amely a rendőrállami gyakorlatot töretlenül folytatja; a jobb sorsra érdemes belügyminiszternek pedig le kell mondania, mert rövid működése s annak főleg e meghitt, bensőséges állomása, a kis ünnepség, világosan bizonyítja, hogy félelmetes apparátusának bábja. Hiába fogadkozik újra és újra (legutóbb az augusztus 27-i Magyar Hírlapban), képtelen kontrollálni fenevadjait. Egy héten belül e két halálos lövés sokkal nagyobb botrány, mint a Dunagate.

Nyájas olvasó, aki nem értesz egyet velem, gondolj bele! A második áldozat 17 éves volt. Ki mered mondani, hogy helyes, ha 17 éves gyerekeket lőnek agyon?

• Belföld