Tamás Gáspár Miklós

Nyomtatóbarát változat

A téren a környékbeli cigányok tüntetnek, szerintük a közülük való fiút ártatlanul érte a halálos lövés; az amerikai faji zavargásokat megelőző, harlemi típusú feszültségekre emlékeztető helyzet alakult ki. Mostanáig úgy tetszett, a hatóságok az ilyenkor szükséges tapintattal viselik magukat, és bevárják a vizsgálat eredményét.

Az augusztus 23-i Magyar Nemzetben érdekes MTI-közleményt olvasunk, „Köszönet a rendőröknek” címmel.

„…Szerény, bensőséges keretek között mondott köszönetet Horváth Balázs belügyminiszter annak a két rendőrtiszt-helyettesnek, akik a néhány nappal ezelőtti Zalka Máté téri atrocitás során, intézkedésükkel, határozott, jogszerű fellépésükkel megakadályozták, hogy súlyosabb helyzet alakuljon ki.”

Szerény, bensőséges. Hm. Elképzelhető, hogy ilyen traumatikus esemény után a rendőri testületben nyugtalanság támad, és nem árt, ha ezt a belügyminiszter szerény, bensőséges keretek között eloszlatja. De miért kell meghívni a Magyar Távirati Iroda munkatársát? Miféle szerény bensőség igényel sajtóközleményt százezer példányban – illetve, mivel nemcsak a Magyar Nemzetről lehet szó, talán pár millióban?

Határozott, jogszerű. Hm. Dr. Horváth Balázs nyilván többet sejt nálam az esetről, hiszen feltehetőleg megkapta a jelentéseket. A nyilvánosság a fegyverhasználat jogszerűségéről mit sem tud; s ha ilyen határozott véleménnyel a közvélemény elé lépünk, akkor újabb érveket és információkat kell nyújtanunk, hogy meggyőzzük. A vizsgálatot vezető rendőrtisztek, illetve az ügyész eddigi hírlapi nyilatkozataiból inkább a pánik képe rajzolódik ki. Az ártatlanság vélelmének elvéből az ellenkezője is következik: a vizsgálat, illetve az esetleges per lezárultáig azt sem mondhatja senki, hogy a lövés jogos volt, és a rendőraltiszt ártatlan. Remélhetőleg ártatlan, de ezt szabatos jogi értelemben senki nem tudhatja, Horváth belügyminiszter sem.

A belügyminiszter a közrend őre. Alkotmányos jogállamban nem illik (vö. „Demokratikus illemszabályok” c. írásommal, Magyar Hírlap, augusztus 10.), hogy a kormány egyik tagja a kívánatos pártatlan és elfogulatlan vizsgálat eredményét elhamarkodott nyilatkozattal befolyásolja, és hogy játsszék a növekvő bűnözés miatt aggódó közönség érzelmeivel. Alkotmányos jogállamban az ilyen nyilatkozatból egetverő vihar támad, és a miniszterelnök idegesen lapozgatja a lehetséges új belügyminiszter-jelöltek listáját. Alkotmányos jogállamban ilyenkor mennydörgős jelzőket keresgélnek szövegszerkesztőikön a vezércikkírók, s az ügyeletes redaktor „Egy ígéretes karrier szomorú vége” címmel látja el a belügyminiszternek a számítógépes archívumból lehívott életrajzát. No de hagyjuk a jogállami ábrándokat, és olvassuk tovább a közleményt.

„Horváth Balázs hangsúlyozta, hogy a rendőrök erélyes fellépése sajnálatos módon emberáldozatot is követelt, azonban a tragikus esemény ellenére a két rendőr fellépése indokolt és szükségszerű volt. A jogállamisághoz pedig csak úgy juthatunk el, ha az emberek és a rendőrök egyaránt látják és érzik, hogy a tiszta, szabatos rendőri intézkedéseket a következményektől függetlenül támogatja a Belügyminisztérium vezetése.”

Tragikus. Tehát ölni mégsem helyes. Remek.

Indokolt és szükségszerű. Hm. Horváth Balázs ezt sem tudhatja. Lehet, hogy a rendőr élete veszélyben forgott, ezért indokolt volt, hogy lepuffantotta a cigány fiatalembert, lehet, hogy elég lett volna megsebesítenie, amely esetben nem volt indokolt, lehet, hogy több rendőrre lett volna szükség a környéken, tehát a halálos lövés nem lett volna szükségszerű – ez utóbbi viszont a BRFK és a BM felelőssége. Jelenlegi ismereteink mellett ezt sem lehet kijelenteni. Fölbőszült garázda tömeggel szemben többféleképpen lehet eljárni, a lövöldözés csak „ultima ratio”, végső eszköz.

Jogállamiság. A jogállamisághoz bizony nem úgy jutunk el, hogy a rendőri intézkedéseket „a következményektől függetlenül” támogatja a Belügyminisztérium. Az helyes, ha a belügy védi az alkalmazottait, különben csakugyan elbizonytalanodnának nehéz és felelősségteljes munkájukban. De csak a – jogi – következményektől függően szabad őket védeni. Ha az elfogulatlan ügyészi vizsgálat igazolja a lövöldöző rendőrt, akkor meg kell őt védeni, és addig sem szabad megengedni, hogy fenyegessék az áldozat rokonai vagy barátai. Ha ők nem bíznak az ügyészi vizsgálat pártatlanságában, magánvádat emelhetnek, és jogorvoslatot nyerhetnek, ha netán igazuk van. Minden önbíráskodás és önkényeskedés elítélendő. Vagy netán arra gondol Horváth belügyminiszter, hogy támogatni kell a rendőri intézkedéseket, függetlenül attól, hogy meghal-e valaki vagy sem? A téves előállítás vagy őrizetbe vétel, a zűrzavarban elcsattanó pofon helyrehozható, az embert kiengedik, vagy elnézést kérnek tőle – de a halál végleges. A belügyminiszternek igen szigorúan azt kellett volna mondania, reméli, ilyesmi többé nem fordul elő.

Még akkor is, ha a törvényes hatósági emberölés jogszerű volt és indokolt.

Emberek és rendőrök. Ez azért túlzás.

Tiszta, szabatos. A „tiszta” itt, gondolom, azt jelenti, hogy a rendőr pl. nem volt az általa lelőtt férfi régi haragosa. A „szabatos” jelző kissé nehezen értelmezhető. Lehet szabatosan fölvenni egy jegyzőkönyvet, de hogy lehet valakit szabatosan lelőni? Úgy érti Horváth belügyminiszter, hogy a tiszthelyettes jól célzott pár centiméterre? Az kevésbé lett volna szabatos, ha az áldozat lábára lő?

Látják és érzik. Fontos, hogy az új rendszer belügyi vezetői nyilvánosan kifejezésre juttassák, hogy a közrend mellett állnak. De ezt nem elsősorban kétértelmű nyilatkozatokkal lehet elérni, hanem a rendőrség modernizálásával, jobb fölszerelésével és tekintélye növelésével. A fegyvertelen brit rendőrség köztiszteletben áll, sőt, szeretik. A fölfegyverzett francia és magyar rendőrség közutálatnak örvend. A bűnügyi statisztikák hasonlóak. A rendőrség tekintélye nem a lövöldözés – „következményektől független” – elhamarkodott védelmezésével, hanem a fizikai és jogbiztonság szakértő biztosításával növelhető. A legtöbb magyar állampolgár törvénytisztelő: ők nemcsak a bűnözőktől és huligánoktól, hanem a stukkerokkal, könnygázzal és gumibottal fölszerelt rendőröktől is biztonságban kívánják érezni magukat. A pártállam rendőrsége a vétlenek bántalmazásában tűnt ki; a változásnak érezhetőnek kell lennie. Ezt is „látni és érezni” kellene, nem pedig a primitív bosszúvágyak, az állami erőszak helyeslésének kultuszára kacsingatni, akkor sem, ha ez a mai szerencsétlen közhangulatban szavazatokat hozhat a konyhára. A választási győzelem nemes célja nem szentesíti a politikai morált rontó eszközöket.

De menjünk tovább: „A miniszter utalt arra is: nem kíván asszisztálni ahhoz, hogy a rendőröket bűnözők zaklassák. Az eset kapcsán fontosnak tartotta megjegyezni azt is, hogy a sajtó egy része túlzottan keresi a szenzációt, ezzel pedig inkább hátráltatja, mint elősegíti a törvények maradéktalan érvényesülését.”

Bűnözők zaklatják a rendőröket. Az csakugyan megengedhetetlen, hogy a rendőröket bárki zaklassa. Ám honnan tudja Horváth Balázs, hogy a Zalka Máté téri tömeg bűnözőkből állt? Van az ügyben részt vevőkkel szemben jogerős bírói ítélet? Addig hogyan nevezhet egy köztisztviselő magyar állampolgárokat bűnözőnek? Nem befolyásolja ez az ellenük folyó eljárást? Nem kelt-e ez hangulatot azok ellen, akiknek az ártatlanságát köteles vélelmezni? Nem érzi a belügyminiszter, hogy mivel az érintettek hátrányos helyzetű kisebbséghez tartoznak, különös óvatossággal és tapintattal kell megnyilatkoznia? Nem gondolja, hogy a sajnálatosan meglévő előítéleteket ilyenkor nem erősíteni kell, hanem a végsőkig precíz szabatossággal mindenféle elfogultság látszatára rácáfolni? Nem gondolja, hogy a vizsgálat és az esetleges bűnvádi eljárás befejeződéséig kérlelhetetlen semlegességet kellene tanúsítania?

A sajtó hátráltatja a törvények érvényesülését. Igen? Közismert az MDF-nek a nyilvánossággal kapcsolatos, módfölött aggasztó üldözési mániája. De a belügyminiszter nyilatkozata minden eddigit fölülmúl. Szolgálatban lévő állami tisztviselő kioltja egy ember életét – ez olyan esemény, amellyel a jogállamiságban és közrendben érdekelt demokratikus sajtónak szent kötelessége nagy terjedelemben foglalkoznia. Nem hallottam, hogy a sajtóvétségekkel színültig teli, alantas rágalmazó pletykalapok balkáni mocskolódása aggodalmat váltott volna ki a kormány bármelyik vezetőjéből. A nagy lapok többnyire korrekt bűnügyi rovata miért célpont? Élet és halál drámája természetes témája egy újságnak. Ráadásul az ügynek a cigány vonatkozás miatt politikai színezete is van – sajnos. Hogyan akadályozhatná a nyilvános vita a törvények maradéktalan érvényesülését? Ha a sajtó tévedett a Zalka Máté téri incidens ügyében, mennyiben tévedett? Ha pedig igazat írt, mennyiben tartóztatja ez föl az igazság kiderítését? Miért „szenzációkeresés”, ha a lapok nem a BM szája íze szerint írnak? Nem is láttam, hogy bárki nyíltan hibáztatta volna az intézkedő rendőröket – ez persze helytelen lett volna komoly bizonyítékok nélkül.

Állítólag demokráciában élünk – a kormánypártoknak bele kellene már törődniük, hogy az ellenzék és a sajtó bírál; hol igaza van, hol nem, de maga az ellenőrző és kritikai szerep legalább olyan fontos, mint a tisztviselői kar tekintélyének őrzése.

Következzék most a közlemény utolsó és egyetlen helyeselhető mondata: „A két rendőrtiszt-helyettes egyébként rendőrségi védelmet kért és kapott, mert többen megfenyegették őket.” Ez nem is elég: a fenyegetőzőkkel szemben haladéktalanul el kell járni.

A belügyminiszter formás kis beszéde nem az egyetlen aggasztó jel. Láposi Lőrinc rendőr vezérőrnagy – egybehangzó információim szerint kiváló szakember – a Kurírban veszi magának a bátorságot, hogy bírálja hazánk törvényeit, amelyek betartására esküdött föl. Kifogásolja például, hogy a vizsgálati szakaszban túl szélesre szabták a védőügyvédek jogait. Olyan országban, ahol a habeas corpus – az őrizetbevétel rögzített maximális időtartama, a jogbiztonság legfőbb kezessége – nincs az alkotmányban! Még ha igaza is lenne Láposi vezérőrnagynak (nincs), akkor is megengedhetetlen, hogy ő bírálja Magyarország törvényes rendjét. Ezt mindenki megteheti, kivéve egy rendőrtisztet. Egy műfajban tehetné meg: a lemondását indokló nyilatkozatban. A köztisztviselő, mivel nem magánember, nem teljesen szabad. Hatalma van. Ez kiváltság. Ezért cserébe elfogulatlannak, pártatlannak és törvénytisztelőnek kell lennie. Inkább, mint a hatalma alá rendelt állampolgároknak, akiknek a szólásszabadsága majdnem korlátlan kell hogy legyen. Másképp nincs ellenszerük hatalmával szemben; s ahol nincs ellenszerünk a bennünket kormányzók hatalmával szemben, ott nem demokráciával van dolgunk, hanem valami egyébbel.

Az ügy nem zárult le. Sem a Zalka Máté téri ügy, sem a Horváth Balázs-ügy.

Várom Horváth Balázstól az MDF-nél már afféle haladó hagyománnyá vált cáfolatot. Reméljük, az MTI félreértette legjobb külsejű miniszterünket.

• Belföld