Tamás Gáspár Miklós

Nyomtatóbarát változat

Ha az ember körülnéz kis hazánkban, olvassa a lapokat, s egy pillanatra eltekint az előzményektől, azt gondolhatná, hogy Magyarországon győzött a szocialista forradalom.

Mi történt?

Végbement a kommunistaellenes fordulat, de nem történt meg a liberális fordulat. Mivel az állami vagyon magánkézbe adását – amely a legjelentősebb lépés volna a szabadság felé! – még az utókommunista Nyers–Németh-kormányzat kezdte meg, éppen a legfontosabb liberális lépésnek „bolsevik” íze és hangulata van. Mivel a meglehetősen kétes privatizálási ügyletek első haszonélvezői a szemfüles utókádárista káderek voltak, a bukott rendszer iránti gyűlölet átterjedt mindazokra, akik egyáltalán bármit megvásároltak a fölkínált vagyonból. Mivel igen szívósak a politikai félelmek, sőt, pánikhangulatok és hisztériák, az ún. „vagyonátmentés” egylényegűnek tetszett az ún. „hatalomátmentéssel”.

Megtörtént az a példátlan, de mindenképpen váratlan eset, hogy a Régi Rendszer (a továbbiakban: RR) iránti utálat percek alatt átlényegült a még nem is létező „komprádor burzsoázia” és a harácsoló tőke – nem a schaffendes, hanem a raffendes Kapital – iránti viszolygássá.

Beszéljünk magyarul: egyenlő-e a „vagyonátmentés” (a továbbiakban: vá) a hatalomátmentéssel (a továbbiakban: há)? A vá megléte tagadhatatlan, és iszonyú fölháborodást kelt. De kérdés, hogy miután egyre biztosabb az MDF-állam létrejötte, a vá és a há két külön dolog-e? Dr. Túrós András országos rendőrfőkapitány a há, nem a vá területére tartozik. Demjén Sándor és Angyal Ádám a vá, nem a há képviselői. Glatz Ferenc dr. alapítványi manipulációi a vá és a há határterületén mozognak.

Ha az utókádárista káder beépül az MDF-államba, és pénzre is tesz szert, vája há-e? Hája biztosan vá-e? Hája az RR folytonosságát jelenti-e, és kell-e hozzá a vá?

Érvényesül-e a nemességi elv? Hiszen ha politikailag határozzuk meg, kinek szabad meggazdagodnia, ha politikai eredetük szerint különböztetjük meg a vagyonra jogosultakat, nyakig vagyunk – nem a kapitalizmusban, hanem – a feudalizmusban!

Sőt. Hisz különbség van a közfelfogás szerint a vára és a hára jogosultak között. Aki az RR alatt mondjuk följelentő volt, az lehet államtitkár (há-há), de aki csak szimpla MSZMP-tag vezérigazgató volt, annak nem szabad a vá.

A szocialista gyökerű gyűlölködés a gazdagokkal szemben mainapság éppen a szocialista vagyonosokat veszi célba. Ettől még nem kevésbé szocialista jellegű.

Ugyancsak szocialista – nemzeti szocialista – jellegű a külföldi tőke térfoglalása, mint vá-há elleni karakteres állásfoglalás, a Nagy Kótya-Vetye Ijedelem. Mi is a baj a külhoni tőkebefektetésekkel? Miért baj, ha a kültőke itt munkahelyeket teremt, adózik, fejleszt, beruház – kinek a vája volna ez? A zsidóké pl.? Az örményeké pl.? Az izmaelitáké pl.? Az RR alatt nem volt itt vagyonuk – hogyan s miképpen vá? hogyan há? Nos, Axel Cäsar Springer és Robert Maxwell igen jóban voltak az RR nagyjaival, Mr. Maxwell a Zsivkov, Ceausescu, Honecker, Brezsnyev beszédeinek alélt alázatú kiadója volt, e derék kárpátaljai macher. De ő minden RR-t szeret, a jelenlegit is, szemben sok Armand Hammer-féle nyugati kommunista milliárdossal.

Érdekes, minő hadjárat folyik Soros György, az érzelmes magyar filantróp ellen is. Bárha ő nem vásárol semmit, nem támogat politikailag senkit, udvarias, finom és óvatos – de magyar és gazdag. Eztet nem lehet elviselni.

Irigykednénk? Nem lehetetlen.

Miért lett hirtelen ellenség a Dagens Nyheter és a Corriere della Sera? Mert olyasmit mondott az MDF-ről, ami egyszerre kellemetlen és igaz, továbbá újságot vásárolna és támogatna itt? Csak nem?

Az új magyar parlament szerepzavarban vonaglik. Mint a jakobinus Konvent, puritán erkölcsi szigorral vizsgál, vizslat mindent. Magához vonja a végrehajtó hatalom, azaz most az Antall-kormány hatáskörét, kivallatna mindenkit, honnan a pénze, nehogy vá legyen. Magához vonja az ügyészség és a bíróság hatáskörét, maga kívánja megállapítani, kinek van jussa a pénzéhez, kinek nem.

„Ha a szőnyegen forgó javaslatok megvalósulnak, tilos lesz elidegeníteni a tanácsi tulajdont, a földet, a lapkiadókat, az egykori egyházi tulajdont. Mint az MDF-piac ötlete is mutatja: népszerű a „közvetítés” (kereskedelem, hitel) kiiktatása, a „természetes” viszonyok szocialista ábrándja.

Harsog, trombitál, kukorékol az állami pátosz. Andrásfalvy miniszter úr kormánybiztosokkal óhajtja áthidalni az egyetemi autonómiát. Nemzeti Alaptanterv készül, amely megmondja nekünk, mely értékeket kell szem előtt tartanunk szexuális kapcsolatainkban. Szabad György professzor úr, Országgyűlésünk mb. elnöke (MDF) veszi magának a bátorságot, hogy az államhatalom egyik legfőbb képviselőjeként megpróbálja megfúrni Kosáry Domokos professzor megválasztását a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé – a fölbátorodott Akadémia, amely Aczél pajtásnak deferált, hősleg ellenáll neki, há. Vagy Szabad tanár úr ötlete volna há, szegény Kulcsár akadémikus jelöltsége az ex-Hazafias Népfront szellemében?

Sajtó és parlament mindenütt állami beavatkozást követel.

„Nevezzük nevén a gyereket!” – javasolja a Magyar Fórum május 26-i vezércikke. „…A privatizációnak ez a formája éppen úgy rablás, mint ahogy ’48-ban az államosítás is az volt. És milyen jogcím van minderre? A válasz egyszerű: azok az átalakulási törvények, amelyeket a rendszer végső züllésének időszakában éppen e célból teremtettek meg. A magyar történelem egyik legnagyobb igazságtalansága zajlik, éppen akkor, amikor a politikai életben elkezdődött az igazságtevés.”

Az SZDSZ eddig egy szóval sem merte mondani, hogy ez nincs így. Lehet, hogy ezúttal kivételesen igaza van Csurkának? Hagyjuk, hogy rávetüljön a korrupt „magánosítási” trükkök árnyéka a jövendő szabad magyar gazdaságra? Hisz a (nemzetközi és nemzeti) szocialista rendszerek épültek pénzellenes és antiindividualista világnézetre.

Ellentmondás lesz-e megint az „elemi igazságérzet”, az erkölcsi érzék, az igazságosság és a józan üzleti szellem között? Ha még visszamenőleg is kétségbe lehet vonni az ügyletek érvényességét, nem az lesz-é az eredmény, hogy Magyarországon mindent szabad lesz majd megtenni, kivéve két dolgot: venni és eladni?

Ha ez így megy tovább, drága barátaim, az MSZP olyan képviselői, mint Bossányi, Bokros, Békesi, Vitányi – érdekeltek lévén (ha csak elvileg is) a vában és a hában, hacsak öntudatlanul, érzelmileg is – egyértelműbben lesznek képesek képviselni a liberális piacgazdaság elveit, mint akár az SZDSZ, az MDF, a Fidesz – miniszterelnökünk kedvenc ellenzéki pártja – vagy a kisgazdák. Há-há-há-há.

Piac? Szabad vállalkozás? Szabadverseny? Szabad kereskedelem? Németh (független) képviselő úr képviselje ezt az új parlamentben, Németh úr, aki kedélyesen füllentett nekünk lehallgatásügyben, aki föltálalta nekünk – egykori pártjáról – az MSZMP-összeesküvés meséjét, aki amúgy rokonszenves liberális szocialista? Rettegnek a szabad demokraták a szabad vállalkozástól? És a fiatal demokraták?

Se pénz, se posztó?

Egész Kelet-Európa lázad a piac ellen, a külföldiek ellen. Ahogy mindig is szoktuk. Szaporodnak a falakon a horog- és nyilaskeresztek. Föltámadnak a kalmárkodás, az uzsorakamat, az „ügyeskedők”, a kasza-kapakerülők elleni ősi előítéletek.

A józan ész és az igazságosság között az SZDSZ-nek és a Fidesznek kellene kitalálnia valami szépet. Rajta, tekintetes Karok és Rendek. Nehéz meló a kegyedéké.

• Belföld