Skip to main content

A kis Hírlap esete a nagy Springerrel

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Baranyi Pál: A Fejér Megyei Hírlap főszerkesztőjének telexe főszerkesztő kollégáihoz


A Springer ajánlatát előnytelennek tartjuk, ezért mi továbbra is az önállóságot választjuk. Nem elvben zárkózunk el az előnyös nyugati együttműködéstől (itt csak a technikai fejlesztésekről lehet szó), de ez nem nevezhető annak. Ez is egy tájékozódás volt a többi között. Egyébként is az Országgyűlés jogosult dönteni. Úgy vélem, hogy inkább nekünk, megyei lapoknak kellene keresnünk valamiféle együttműködést az országos hirdetési piac megteremtésével, egymás segítésével.


Gazdálkodás és gondolatszabadság

A Fejér Megyei Hírlapot meg a Fehérvári Hét című városi lapot az Út Lap- és Könyvkiadó Kft. adja ki. Az utóbbit 1989. március 15-én indították el a Hírlap újságírói. Akkoriban már mindenütt új lapok indultak, a korábban ismeretlen konkurenciával szemben esélye csak független és szókimondó lapnak lehetett. A gazdálkodói szemlélet és a gondolatszabadság eszméje – akár a XVIII. századi Franciaországban – Székesfehérvárott is kéz a kézben járt.

A Hírlap szerkesztősége 1989 tavaszán – gazdálkodói szemlélet! – ajánlatot tett minden megyei lapok legfőbb gazdájának, az MSZMP KB – akkor éppen Társadalompolitikainak nevezett – Agit-prop. Osztályának: egyezzenek bele, hogy a lapot a budapesti Hírlapkiadó helyi pénzügyi csoportjaként működő megyei Lapkiadó Vállalat helyett a jövőben egy – részint a szerkesztőségből alakítandó – kft. adja ki. Minthogy a lap nyereségét – mint valamennyi megyei lapét – a Hírlapkiadó közvetítésével az MSZMP söpörte be, a fehérváriak 51%-os részesedést ajánlottak a kft.-ben az állampártnak. A Jászai Mari téren azonban még nem érzékelték, ami Fehérváron már sejthető volt, hogy baj lesz a megyei lapok pártirányításával és párttulajdonlásával, így visszautasították az ajánlatot. A szerkesztőség erre a gondolatszabadsággal próbálkozott: laptársai közül elsőként elhagyta a címoldaláról a kommunista lapok azonosító kódmondatát, a „Világ proletárjai, egyesüljetek”-et, és várta a hatását. Semmi sem történt. Erre elhagyták a fejlécről, majd az impresszumból is az eszmei lapgazdára utaló megjegyzést: a megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja.

Szeptemberben a fehérváriak újra felvetették a kft.-vé alakulás gondolatát. De megfordították a számokat: most már nem 51, csak 15%-os részesedést ajánlottak az MSZMP-nek. Ismét elutasították őket. Mit tehettek: novemberben megalakították a kft.-t az MSZMP nélkül. Kiszámolták, hogy a törzstőke mellé a folyamatos működéshez egymillió forintra van szükségük. 1,2 milliót a szerkesztőség tagjai hoztak össze, 10 ezer forint volt a legkisebb beugró, 100 ezer a legmagasabb – ennél többet egy személytől nem fogadtak el. Beszállt a székesfehérvári Vörösmarty Nyomda és a nyomda számos dolgozója, egy környékbeli állami gazdaság és végül az MSZMP-nek felajánlott 15%-kal a megyei Lapkiadó Vállalat is. A Hírlap és a Hét impresszumában január 1-jén jelent meg az Út Kft. neve.

A tulajdonosváltással átalakult a Hírlap belső szerkezete is: a szerkesztők titkos szavazással megerősítették a pozíciójában az addigi főszerkesztőt, Darányi Pált, a szerkesztőbizottság elnökének pedig megválasztottak egy kitűnő újságírót és megrögzött pártonkívülit, Á. Szabó Jánost. A régi lap javaiból tehát – néhány íróasztalon és írógépen kívül – csak a címe maradt meg. A kft. úgy határozott, hogy a címet bérelni fogják évi 5 millió forintért, azaz körülbelül annyiért, amennyi nyereséget korábban az MSZMP-nek befizettek. Minthogy azonban a tulajdonos kiléte bizonytalan volt, számlát nyitottak az ismeretlen számára, hogy az év végén arra fizessék majd be a bérleti díjat.

Csiribí-csiribá


A mesékben ilyenkor szokott felbukkanni a gonosz varázsló. Varázsló helyett ezúttal az Axel Springer–Budapest (AS–B) képviselője bukkant fel. Az üzleti kapcsolat nem volt újkeletű, a Fehérvári Hét mellékletként terjesztette az AS–B TVR Hét c. újságját. A fehérváriak az elsők között kapták meg a Springer cég ajánlatát: lépjenek át az AS–B szolgálatába, és adjanak ki egy új lapot, valamilyen új – például „Új Fejér Megyei Hírlap” – címmel. A nyereség 90%-a Springeréké, 10%-a a szerkesztőségé, a veszteség viszont nem terheli a szerkesztőket.

A székesfehérváriak az AS–B-t képviselő Bayer József ajánlatát rendkívül előnytelennek ítélték. Jól tudták, hogy egy összeszokott szerkesztőség szellemi tőkéje, know-howja sokkal többet ér a nyereség 10%-ánál. Párhuzamosan más cégekkel is tárgyaltak: egy német cég 30, egy angol 40%-os részesedést ajánlott. Ráadásul a Springerek kínálta egyenszerződés semmire sem kötelezte a kiadót; ellenben tartalmazott olyan feltételt, amelyet Magyarországon eddig legfeljebb fegyveres testületek tagjainak kell magukra vállalniuk: „Szövetségekben vállalt valóságos vagy tiszteletbeli tisztségek elvállalása (sic!), szakmai írások megjelentetése, valamint a társaság nevében történő nyilvános fellépés a kiadó vezetőjének beleegyezéséhez kötött.”

Springerék számára az üzlet rendkívül kedvező – mondja Baranyi Pál, a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztője. – Ha sikerült volna megszerezniük mind a tizenkilenc lapot, elmondhatták volna, hogy övék a legnagyobb példányszámú magyar napilap, a hirdetéseiket 1,3 millió példányban jelentetik meg, s mindezt ingyen, egyetlen fillér beruházás nélkül. Bonyolultabb kérdés, hogy miért fogadta el az ajánlatot hét megyei lap. A dunántúli lapok közül csak a Tolna Megyei Népújság volt veszteséges, a tatabányai Dolgozók lapja pedig épphogy a felszínen tartotta magát. Más kérdés, hogy jobb gazdálkodással, ügyesebb hirdetésszervezéssel meg lehetett volna szüntetni a veszteséget, emiatt nem kellett volna új gazdát keresni. A szolnokiak feszült viszonyban voltak a megyei pártbizottsággal, ezt a helyzetet oldották fel így. A Somogy Megyei Népújság döntése teljesen érthetetlen.

Vértes J. Andor, a Fehérvári Hét főszerkesztője lélektani magyarázatot keres:

A szerkesztőségek riadalomból menekültek a Springer karjai közé. A Springer cégnek egyértelműen érdeke, hogy megtartsa a lapot működtető újságírókat, némelyik párt viszont azt hangoztatta, hogy az újságíróktól elsősorban lojalitást vár. Nyilván a Springer név is befolyásolta a döntést. A szerkesztők úgy gondolták, ha a cég sikeresen működtet egy hatalmas sajtóbirodalmat Nyugaton, ők is csak jól járnak vele. Ezek az okok lehettek a döntőek, mert egyébként az AS–B Kft. nem ígért sem fizetésemelést, sem műszaki fejlesztést, a szerződésen egyedül az szerepel, hogy az autóval és cascóval rendelkező munkatársak havi 500 km gépkocsiátalányt kapnak. Ez kellemes, adómentes fizetéskiegészítés, újabban azonban a cég firtatni kezdte, jár-e mindenkinek ennyi.

A Fejér Megyei Hírlap vezetői korábbi lépéseikkel tekintélyt vívtak ki a megyei lapok világában, ezért a döntés előtt több szerkesztőség kikérte a véleményüket. Baranyi Pál összehívta a Hírlap munkatársait, és együttesen úgy ítélték, hogy az ajánlat előnytelen, nem elfogadható. A főszerkesztő erről telexen értesítette a laptársak vezetőit. A Springer-üzlet helyett a megyei lapok együttműködését, országos hirdetéspiac megteremtését javasolta. (Lásd keretes anyagunkat.) Volt, aki hallgatott rá, volt, aki nem.

Április 1-jétől, mint köztudott, az „új” megyei lapok az AS–B Kft. impresszumával jelentek meg. Amikor a botrány kitört, a kárvallott lapgazda, az MSZP természetesen nem hallgathatott, de ahelyett, hogy megpróbálta volna megakadályozni, hogy az állítólag új lapok szerkesztősége zavartalanul működjön a régi helyiségekben, ahelyett, hogy kérdőre vonta volna a nyomdákat, amelyek a régi szerződések alapján új lapot nyomtattak, vagy a postát, amely kéretlenül új lapot kézbesített a régi előfizetőinek, azokat a lapokat támadta, amelyek megpróbáltak a maguk lábára állni. A Springer-ügy alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Fabriczky András, az MSZP gazdasági vezetője a Fejér Megyei Lapkiadó Vállalatot sikkasztással vádolta, amiért bevitte a kft.-be a vállalati vagyont, és büntető feljelentéssel fenyegetőzött (Magyar Hírlap, április 6.), holott egy vállalat vezetőjének egyenesen kötelessége, hogy a lehető legelőnyösebben használja fel a rábízott javakat. Az afférról kezdeményezett parlamenti vizsgálat vitáján az MSZP – az MDF-frakcióhoz csatlakozva – amellett kardoskodott, hogy a vizsgálatot ki kell terjeszteni a sajtó területén minden külföldi tőkebefektetésre, holott a Springer-ügyet az különbözteti meg minden egyéb sajtóüzlettől, hogy nem történt benne tőkebefektetés. Az effajta kiterjesztés természetesen élét veszi a vizsgálatnak. Óhatatlanul feltolul a kérdés: nem igaz-e mégis a híresztelés, miszerint Bayer József kárpótlást ígért az MSZP-nek a kft. tulajdonába került megyei lapokért, amelyeket az állampárt jogutódja az új rendszerben amúgy is elveszített volna.

Itt a vége?

Vértes J. Andor úgy véli, hogy az Út Kft. lapjai megélnek a maguk lábán, külföldi tőkére – bár elvben nem ellenzi a külföldi beruházást – a jövőben sincs szükség.

Jelenleg – mondja – a napilap nyereségét négymillió forintra tervezik, de amíg egyedül ez az egy napilap van a megyében, ennek a többszörösét is el lehet érni. A terjedelmet technikai okokból csak nyolc oldallal lehet emelni (8-ról 16-ra, 24-re), a hirdetőknek heteket kellett várniuk, mert 12 oldalt nem tudtunk kihozni. A közelmúltban a nyomdával közösen vettünk egy használt gépet, amellyel négy oldalt is nyomhatunk – ez önmagában megkétszerezi a nyereséget. A terjesztés költségei az évi negyvenmillió forintot is elérhetik, ha kiépítjük a postától független saját hálózatunkat, ezt a kiadást jelentősen csökkenthetjük. A számítógépes szedőrendszer tizenötmillió forint. Harmincmillió forintból meg tudjuk oldani, hogy még az esti hírek is bekerüljenek az újságba, és reggelre az előfizetőknél legyen a lap. Ennyi külföldi részesedés elmossa a saját kétmillió forintunkat, a nyereség pedig örökké a tulajdonosé lesz. Ha viszont kölcsönt vehetünk fel, azt előbb-utóbb visszafizetjük, és a befektetett szellemi tőkénk után megkapjuk, ami jár.

Baranyi Pál szkeptikusabb:

Egy papíráremelés, aminek mindenkor ki vagyunk szolgáltatva, elviheti az egész nyereséget. Nem kell tartani a külföldi tőkétől, még Springeréktől se, csak ki kell várni a legelőnyösebb ajánlatot. Sajnos, amikor a parlament úgy határozott, hogy felülvizsgálják a külföldi tőkebefektetéseket, a német partnerünk már másnap telexezett, hogy eddigi megbeszéléseinket tekintsük tárgytalannak.



































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon