Skip to main content

„Zöld ÁVO” a Kossuth téren?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Ünneplésre, megemlékezésre éppen megfelelő hűvös, de tiszta, napsütötte délután volt október 23-án, legújabb nemzeti ünnepünkön.

Mégsem vonzott a Kossuth térre a színvonalas komolyzenei és irodalmi program annyi embert, hogy ne szúrt volna szemet az egész téren szanaszét elhelyezkedő, de összetartozását jól láthatóan, kitűzővel is hangsúlyozó csoport.

Eszembe jutott a régi, szamizdat-Beszélőnek egy hasonlata: „A tüntetésen civilruhások virítottak, mint flaszterre szórt aprópénz közt a köpés.” A demokráciában a „köpés” ugyan már méltatlan kifejezés, de virítani hogyne virítottak volna, ha, ránézésre legalábbis, ők voltak többségben (hatvannál belefáradtam a számolásba – lehettek akár kétszázan is).

– Bocs, milyen jelvény ez? – kérdeztem jámborul a 5-6 centis átmérőjű fehér körben zöldellő fára bökve.

A rokonszenves, magas, szőke, rövid hajú fiú udvariasan, de mintha provokációtól tartana, kicsit zavartan válaszolta: a Zöld Párté. Hozzátette még, mondták már rájuk, hogy „zöld ávósok”, de ő jobban szerette a bonsai pártot. Kibontakozó beszélgetésünkre felfigyelve, közelben álló társai is körénk gyűltek. Egyikük segítőkész tudakozódására megismételtem a kérdésemet: csakugyan a Magyarországi Zöld Pártról van-e szó. Megnyugtattak.

Lehet, hogy ennek a kis pártnak szinte valamennyi tagja kijött a térre, noha fontos dolguk lehet, hiszen minden másodiknál „tóki-vóki” is van. És miért csak férfiak, főként 20-30 évesek? Újabb próbaként a tér másik végén, eleve egy „tekintélyesebbet” választottam ki – neki füldugója is volt. Minden ugyanúgy. Most azt is megkérdeztem, hogy a Medveczkyék-e? (Ő az MZP elnöke.) Erre is „igen” volt a válasz. Másnap az MZP budapesti irodáján tőlem hallottak a dologról. A leírt jelvényt ők nem használják.

Tragikomikus. Természetes, hogy az Országház környékét biztosítani kell. Hogy ennyire, az kicsit bizarr, hisz egyenruhás is volt épp elég. Három már a metró alsó peronjára szorult. Mit gondoltak, mire számítottak, akik ennyi embert kivezényeltek? Vagy tényleg azt higgyem, hogy valakiknek rossz a lelkiismeretük? Bizonyára jobb, ha túlbiztosítanak, mint ha alul.

Az viszont már elfogadhatatlan, hogy jelvényeikkel és válaszaikkal a fiúk megvalósították a névvel való visszaélést [PTK 77. § (4)], esetleg a „hitelrontást” – a jó hírnév sérelmét – [PTK 78. § (1–2)] is.

Akkor, amikor senkinek semmi kifogása sem lehet, ha megmondják, hogy kik és miért vannak ott. Nota bene: néhányan itt is „lezöldávósozták” őket – hiába, Közép-Európában nem szeretik az egyenjelvényeket.

Jó hagyomány ez, épp október 23-án, a Kossuth téren, az erőszakszervezet tagjait feltűnő álcázással kirendelni?

A cél talán világos, csak a hatás sötét.






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon