A Vajdaság felé vezető útnak van egy elkerülhetetlen állomása, amelynek érintése nélkül szinte lehetetlen megérezni az itt uralkodó légkört. Szeged. A Kárász utca, ahol otthonosan hangzik a szerbhorvát és annak is a bosnyák változata. Vagy a mellékutca. A jobb napokat látott Royallal szembeni kávézó, ahol Magda Marinko hasonmásai ülnek az asztaloknál. Kezük ügyében az elmaradhatatlan autótelefon. Modern üzletembereknek hatnának, ha nem árulkodna a külsejük. Egyikük megszólít: „Akarsz váltani?” Vajdaság kapuja.
Útközben a belgrádi, pardon a Szerbiai RTV belgrádi stúdiójának hírei. Mindjárt az elején egy örvendetes: Vukovár megünnepelte felszabadulásának harmadik évfordulóját. Az ünneplő felszabadítók között is a legelőkelőbb Szavovics Margit asszony, a jugoszláv kormány volt kisebbségügyi minisztere, majd amióta a poszt megszűnt, tárca nélkülije. A békéscsabai származású miniszterasszony, akit minden reggel hivatalos kocsi szállított Szabadkáról munkahelyére, Belgrádba, meghatott hangon nyilatkozott, hogy Vukovár végre… Átérezte a porig rombolt város lakosainak alkotásvágyát, aminek következtében csakis a töretlen jókedv uralkodik ezentúl. Ilyen nagy ünnepekkor nem érdemes apróságokra kitérni: például arra, hogy maguk az ünneplők rombolták le a várost.
A koncert
A szabadkai városháza díszterme. Dugig tömve. E. V. vagy becenevén Medo (Medve) örökzöld dalokkal igyekszik rózsaszín álomba ringatni a háborús valóságba belefásult szabadkaiakat. Medve Magyarországon élt néhány évet. Sok mindennel próbálkozott, nem sikerült, tehát visszajött. Egyre többen vannak ilyenek. Egy sikeres üzletember még a dalos éjszaka folyamán elmeséli, hogy mindenkivel hajlandó üzletelni, de a magyarországiakkal nem. Az elemi betyárbecsület hiánya miatt. Üzleti erkölcsről nem is érdemes beszélni.
A vajdasági magyarságnak jó iskola volt az anyaországgal való közvetlen érintkezés. Aki végigjárta az Izabella utcai idegenrendészet megalázó folyosóit és szitkozódó hivatalnokait, tisztában van azzal, hogy hiába érkezett márkaezresekkel, több évtizedes „nyugati” tapasztalattal, amire talán az anyaországnak is szüksége lehetne, idegen marad örökre. A saját anyaországában.
Akkor már inkább az embargós „haza”, amely viszont azzal hálálkodik, hogy katonai behívókkal ajándékozza meg a hazatérőket. Kell a friss erő, hiszen Bosznia ismét lángokban. Azok, akiket viszont állítólag nem támogat Belgrád, fogyatkozóban vannak. A napalm nem segít rajtuk.
Egy másik nő
Nemcsak a már említett miniszter asszonyunk tesz meg mindent, hogy a magyarnak itt is meglegyen a becsülete, hanem a már irracionálisan szitkozódó Fekete Elvira is, aki mindenkire azonnal lő, ha megmozdul és magyar. Legújabb ötlete, hogy „Észak-Bácskában újkeletű fasizmus ütötte fel a fejét". A Seselj-féle Radikális Párt színeiben fellépő képviselő asszony a tájékoztatási miniszter lemondását követelte, mert „nem akart vagy nem tudott megálljt parancsolni a vajdasági magyar médiumok által indított kampánynak, melynek során a Vajdaság Jugoszláviához való csatolását nyíltan nemzeti tragédiának merték nevezni”. Mármint azok a magyar közéleti személyek, akik megemlékeztek az 1944-es megtorlásokról.
A képviselőnő javaslatát a szerb parlament nem magyar tagjai leszavazták. Pitiáner ügy.
Fontosabb dologgal vannak elfoglalva: a parlament új ügyrendi szabályzatával. Ez viszont azért izgalmas, mert a képviselők egyike-másika (Seselj vajda) olyannyira elragadtatta magát, hogy leköpte a házelnököt. Milosevic államfő megelégelte az ilyen neveletlenséget, amelynek szenvedő alanya éppen az egyik legközelebbi munkatársa, és megnyirbáltatta a képviselők jogait. Seseljt már korábban lecsukatták. A köpés miatt.
Visszafelé
Észak-Bácska rohamosan romló országútjainak jelenkori rémei a rend kék egyenruhás őrei. Akik újabban egy pisztolyszerűséggel „lövik be” az óvatlan autóst, aki nem ellenőrizte sebességmérőjének állását.
– 95!
– Látom, mennyi?
– 50 dinár… de legyen csak 35.
Megértő ember. És még csak az iratokat sem kérte. Nem azért rendelték oda.
(Újvidék)
- Külföld [6]