Merj ostobának lenni!
Az „Apropó, halál” című műsor témáját az újjáéledés és a reinkarnáció felöl közelítette meg. Tényleg, ki mást is lehetne megkérdezni a halálról, ha nem egy halottat. Ráadásul ez egy ilyen ország. Itt meghalni sem lehet csak úgy. Mindjárt utánakiabálnak az embernek. S ha valaki már végképp nagy baromságot kiabál, rögtön tévéműsort szerveznek köré. Sokszor elég, ha csak egy vasalót tapasztunk a hasunkra, máskor „pantomimsebészként” kell bohóckodnunk. Nem baj, megéri a fáradságot. Mindig akad egy ártatlan tekintetű, ízig-vérig tájékozatlan műsorvezető. Mert ez már ilyen türelmes ország: a hülyeséghez való jog mindenkit megillet. Merj tudni, adta ki egykor Kant a felvilágosodás jelszavát. No, nem is látjuk a havert a tévében sose. Pedig nincs csatorna szerte a világon, ahol ennyi csodadoktort és sarlatánt látni, mint a magyar közszolgálatin.
Áradnak is hozzánk a szélhámosok. Most például echte germán hozott a sarki kölcsönzőből egy kazettát, melyen egyenesen a túlvilágról láthattunk üzenetet. Kepes András pedig mindent megtett, hogy olyannyira ostobának látszódjék, amennyire csak tud. Igaz profi, mert ez olyan könnyedén sikerült neki, mintha mindig ezt csinálná! Kérdését, hogy a technikai fejlődés elősegíti-e majd a kommunikációt a túlvilággal, még a német prof. is megütődve utasította vissza. Szép! De a legszebb mégis az volt, amikor a derék pszichológus, akit a „hivatalos tudomány” (pfuj, pfuj! Apage Satanas!) képviseletében kényszerítettek a kamerák elé, folyamatosan bocsánatot kért, amiért ő mindezt nem hiszi el. S a csúcsra akkor ért, amikor kicsúszott a száján: ő itt az „advocatus diaboli” (az ördög ügyvédje). Médiumgéniuszaink így szép lassan elérik, hogy a tudomány a gonosz képviselője legyen, szemben a népboldogító fekete mágiával. S miközben a tudós, akinek hozzáértését évtizedek óta nyilvános szakmai közvélemény ellenőrzi, szabadkozásra kényszerül, elég, ha valaki kiírja, hogy ő az Aszklépiosz Központ munkatársa, s máris dugják a mikrofont az orra alá. Nem baj, ha összevissza beszél, a nép veszi, mint a cukrot. A műsorvezető meg sütkérezhet a tolerancia fényében: ő itt aztán minden véleménynek teret adott.
Amúgy tanulságos műsor volt. A képhibás túlvilági pasi irgalmatlan közhelyeket üzent „ideátra”. Ezért a semmitmondásért kár volt a szalagot pazarolni. Úgy látszik, „ott” sem lesz okosabb senki. Mindig is gondoltam: nem érdemes meghalni.
Kisbali László
Hermes Trismegistos Intézet
Magia Naturalis Osztály
Nincs semmi újság
„Egyik délután a budapesti köztemető 27. parcellájának 14. sírhelyén nagy robajjal feldőlt a közel hárommázsás gránitobeliszk. Rögtön utána kettényílt a sír, és föltámadt az ott nyugvó halott, név szerint Hajduska Mihályné született Nobel Stefánia. (1827–1848)
Az obeliszkre idő koptatta betűkkel rá volt vésve a férje neve is; ő azonban, nem tudni, miért, nem támadt föl.
A borongós időjárás miatt csak kevesen tartózkodtak a temetőben, de akik meghallották a robajlást, odagyűltek. Addigra a fiatalasszony már leverte magáról a göröngyöket, fésűt kért kölcsön, megfésülködött.
Egy gyászfátyolos nénike megkérdezte, hogy érzi magát.
Köszöni, jól, mondta Hajduskáné.
Nem szomjas-e, érdeklődött egy taxisofőr.
Most nem vágyik inni, válaszolta a volt halott.
Amilyen pocsék ez a pesti víz, jegyezte meg a sofőr, neki se volna kedve inni.
Hogy mi baja a pesti víznek, kérdezte Hajduskáné.
Klórozzák. (…)
Hát mi újság még, érdeklődött a fiatalasszony.
Nincs semmi különös, mondták neki.
Megint csönd lett. Ekkor eleredt az eső.
– Nem fog maga megázni? – kérdezte a föltámadottat Deutsch Dezső horgászbot-készítő kisiparos.
Nem számít, mondta Hajduskáné. Ő direkt szereti az esőt.
Az attól függ, milyen az az eső, jegyezte meg a nénike.
Ő erről a langyos, nyári esőről beszél, közölte Hajduskáné.
Hogy neki viszont semmilyen eső se kell, mondta Apostol Barannikov, mert elriasztja a látogatókat a temetőből.
Hogy ezt ő nagyon meg tudja érteni, helyeselt a horgászbot-készítő kisiparos.
Most hosszabb szünet állt be a társalgásban.
– Hát meséljenek már valamit! – nézett rájuk a föltámadott.
– Mit meséljünk? – mondta az öreg nénike. – Nincs nekünk annyi mesélnivalónk.
– Nem történt a szabadságharc óta semmi?
– Mindig történik valami – legyintett a kisiparos. De ahogy a német mondja: Selten kommt etwas Besseres nach.
– Ez van! – tette hozzá a taxisofőr, és minthogy csak fuvart szeretett volna fogni, csalódottan visszasétált autójához.
Hallgattak. A föltámadott lenézett a gödörbe, mely fölött nem zárult össze a föld. Várt még egy kicsit, de látva, hogy mindenki kifogyott a szóból, elköszönt a körülállóktól.
– A viszontlátásra – mondta, és leereszkedett a gödörbe.
A horgászbot-készítő kisiparos, hogy el ne csússzon a sáros agyagon, előzékenyen a kezét nyújtotta neki.
– Minden jót! – szólt le a fiatalasszonynak.
– Mi történt? – kérdezte tőlük a bejáratnál a taxisofőr. – Csak nem mászott vissza a sírba?
– De visszamászott – csóválta a fejét a nénike. Pedig milyen jól eldiskuráltunk.”
???
Kapcsolódó cikkek
- Ki beszél? [6]