Stanescu-Stanisoara, a SZER román adásának egykori igazgatója volt talán az első, aki a „forradalom” utáni román politika sajátos mechanizmusait és módszereit elemezve, a bukaresti kormánypalota és a történelmi pártok székházai elleni „munkás”-akciók és Marosvásárhely után, 1990 tavaszán megfogalmazta a titkosszolgálati uralom kifejezést. Az okos fiúk végre megszabadultak a pártbürokrácia nyűgétől, és eszük ágában sem volt, hogy most meg – ráadásul önként – demokrata járomba dugják a fejüket.
Megelégelve a középkori viszonyokat, a kommunista párt „szolgálólánya” önállósította magát, és kivirágzott, mint az újkorban a filozófia. Beépült minden pártba, minden szakszervezetbe, a médiába, a magánszférába, egyszóval elfoglalta a piacdemokrácia legfontosabb színtereit anélkül, hogy az erőszakszervezeteket az outsidereknek átengedte volna. Földalatti és immár földfeletti hálózatai révén a leghamarabb szerzett tudomást minden potenciális társadalmi vagy etnikai konfliktusról, nem generálta, csak amolyan hordozórakétaként használta őket, s közben mindvégig képes volt arra is, hogy a megfelelő pillanatban leállítsa az immár robbanásveszélyes folyamatokat.
Ezek ismert, sokszor az unalomig ismétlődő dolgok. A román és az orosz belpolitika látványos és kevésbé látványos fordulatai idejében ráébresztettek bennünket (és a térséget ismerő nyugatiakat) arra, hogy a titkosszolgálati uralom bizonyos országokban a kommunizmusból a „demokráciába” való átmenet originális formája. Azt azonban kissé nehezebben tudjuk és akarjuk megszokni, hogy belpolitikai sikereiken felbuzdulva, most már a külpolitikában is a kágébések akarják diktálni az iramot. A titkosszolgálati uralom internacionalizálását lehetővé tevő csodafegyver – ez az ő szemükben a geopolitika. Pontosabban, mint Alekszandr Vengerovszkij őrnagy, Zsirinovszkij helyettese és a Duma alelnöke, valamint Viktor Usztyinov tábornok, a Duma Geopolitikai Bizottságának szintén Zsirinovszkij-párti elnöke pár nappal ezelőtt e jegyzet szerzőjének és néhány más meghökkent kelet-európainak világosan megmondta: a novaja geopolitika.
Ennek lényege a következő: a Nyugat lassan, de biztosan dezintegrálódik; a transzatlanti kapcsolatok meggyengülnek, az Egyesült Államok, továbbá a germán és latin kultúrkör mentén szétváló Európai Unió egyaránt válságba kerül; Kelet-Európában és az iszlám világban az utolsó Nyugat-barát rendszerek is megbuknak, a Távol-Keleten pedig megkezdődik a Mennyei Birodalom széthullása. Mivel a KGB (mely a pletykák szerint hamarosan nemcsak régi fényét, de régi nevét is visszakapja) olyan, bármikor aktivizálható világhálózattal rendelkezik, amely az elkerülhetetlennek tűnő posztmodern dekonstrukciót szabályos destrukcióvá érlelheti, nem nehéz elképzelni egy olyan helyzetet, amelyben az elemeire szétesett világban végül is a Mackinder-féle Heartland körül megszerveződő, a világkáosszal együtt élő, sőt abból építkező eurázsiai birodalom marad az egyetlen ütőképes hatalom.
Mielőtt legyintenénk a müncheni sörözőben gesztikuláló bohóc akkor szintén komolytalannak tűnő vízióit idéző szövegekre (melyeket – ez kétségtelenül jelentős és aggasztó különbség – a már említett Vengerovszkij egyáltalán nem tajtékozva, hanem szája szögletében mókás mosollyal adott elő), jusson eszünkbe, hogy Amerikában Rush Limbaugh, a dühös fehér ember mélyami ideológiáját hetente 20 millió embernek nyomja 660 rádióállomáson keresztül, Mexikó és Kanada pénzügyileg és államilag megszűnőben van; Európában az egyetlen értelmes megoldást kínáló föderális szuperállam alternatíváját egyre többen és egyre vadabbul támadják, miközben a szent tehénnek kikiáltott „egységes nemzetállam” recseg-ropog Belgiumtól Spanyolországig és Itáliától Nagy-Britanniáig; Közép-Európa az intézményi és gazdasági instabilitás vizein lassan, de biztosan sodródik Kelet felé, Kína pedig a Pentagon most nyilvánosságra hozott jelentése szerint valószínűleg az egymással szembeforduló tartományok harci színterévé válik.
A kommunista és a liberális politikai civilizáció romjain felépülni akaró eurázsiai birodalomnak nem szabad létrejönnie. Hogy az-e a legbiztosabban ható recept ellene, amit George Friedman, az új republikánus külpolitika híve ajánl, arról majd legközelebb.
- Külföld [6]