Két hete a lakitelki politikai víkendek egyikén Pető Iván arról beszélt, hogy szeretné, ha Magyarországon nemcsak kétféle, egymást kizáró koalícióval lehetne elképzelni a kormányzást, hanem többféle variációnak is lehetne esélye. Majd a Népszabadság tudósítójának hozzátette: a józan ész alapján nehezen magyarázható az SZDSZ és az MDF összebékíthetetlensége. És ugyancsak eme józan ész szerint akár a Fidesz, a KDNP, az MDF, illetve az SZDSZ közötti polgári együttműködés is létrejöhetne. A politikában szerepet játszó érzelmi elemek azonban ennek a kívánatos alternatívának kevés esélyt adnak.
A nyilatkozat pikantériáját nem pusztán az a körülmény adta, hogy ott született, ahol az előadók túlnyomó többsége a magyar politika kulcskérdésének a szabad demokraták kiszorítását tekinti; ott, ahol hetek óta kacsintgat egymásra az MSZP és az ellenzék, hanem az is, hogy Pető körülbelül egy évvel Orbán Viktor nevezetes gondolatkísérlete után fogalmazta meg a sajátját. 1994 elején állt elő a fideszes pártelnök azzal, hogy az MSZP-vel szemben csak a polgári pártok (ekkor még az SZDSZ-t is ideszámította) koalíciója jelenthet igazi kormányzati alternatívát. Ekkor azonban az MDF-kormány leváltásának lázában égő többség, és a sajtó erről hallani sem akart. A szabad demokrata vezetés – jól (vagy rosszul) felfogott politikai érdekből – nem állt ki e lehetséges változat mellé.
Az 54%-os szocialista győzelem elsöpörte a Fidesz várakozásait. Viszont egy ellenzékben maradó SZDSZ és a ma magát polgárinak nevező koalíció pártjai között alighanem csökkent volna az elmúlt ciklusban kialakult ellenérzés. (Nem is olyan régen az MSZP és az SZDSZ kezdeti igen fagyos viszonya az ellenzéki padsorokban enyhült meg.)
A decemberi önkormányzati választás megint felkínálta legalább néhány helyen a mostani parlamenti ellenzék és az SZDSZ koalícióját. Az igazsághoz tartozik, hogy ez a változat ekkor még nem élvezte a szabad demokrata pártvezetés támogatását. Mindenesetre ez a széles MDF–Fidesz–KDNP–SZDSZ-koalíció három budapesti kerületben is polgármestert adott. Például Kőbányán, ahol az MSZP a 29 képviselői helyből 14-et szerzett, csak így sikerült az SZDSZ-es György Istvánt újraválasztatni. De rajta kívül csak három szabad demokrata került a testületbe.
A polgármestert támogató 15 fős nagykoalíció pártjai írásos együttműködési megállapodást nem kötöttek. Az önkormányzat felállása óta számos súrlódás keserítette a nagykoalíciós városatyák életét, ám mindeddig egy hajóban maradtak. A múlt héten azonban vége lett a koalíciónak.
Az önkormányzati szakbizottságokba – emelve az ott folyó munka szakmai színvonalát – beválaszthatók kültagok is. Effajta kooptálás ráfért a sajátos profilú Közbiztonsági, Közrendvédelmi és Ügyrendi Bizottságra is, ugyanis nem volt benne jogi végzettségű tag. Az SZDSZ-frakció azt a veterán emberjogász Somogyi János volt fővárosi képviselőt támogatta, aki köztudottan jó viszonyban áll a konzervatív pártokkal. Mégis inkább a Fidesz(!)–KDNP–MDF jelöltjét, Farkas Elemért kooptálták. Különös ismertetőjele, hogy mérnök, a Magyar Fórum kolumnistája, a Magyar Út Körök egyik alapítója és ideológusa, főszervezője.
Ez sok volt a szabad demokratáknak: deklarálták, hogy kilépnek a koalícióból.
Kőbányán tehát megbukott a nagykoalíciós modell. A kudarcból mégsem szabad végérvényes következtetéseket levonni. A zsigeri ellenszenveket, a sérelmi politizálást és a paranoid vészreakciókat talán egyszer mégiscsak felváltja valamennyi demokratikus párt egymás iránti, józan nyitottsága.
- Néző-pont [6]