A Tábornok Elvtárs képe egészen ovális alakúra volt vágva, és arany fenyőágakkal volt bekeretezve, ahogy a két katonabácsi elvitte mellettünk, még az arany fenyőtobozokat is láttam, meg is löktem Szándut, aki mellettem állt a kettes sorban a kupolaterem előtt a folyosón, ahol vártunk, hogy nézzen oda, és suttogva meg is kérdeztem tőle, hogy szerinte hogy aranyozták be a fenyőágakat és a tobozokat, ő meg azt súgta vissza, hogy biztos nem igazi tobozok, hanem csak a szobrászok csinálták az egészet a Tábornok Elvtársnak, karácsonyi ajándékba. Halkan súgta, de Doktor Pisztrujátú mégis meghallotta, és elkezdett kiabálni, hogy jegyezzük meg, hogy ez nem karácsony, hanem télifaünnep, de hiába kiabált, mert én tudtam, hogy hazudik, mert tudtam, hogy az ajándékokat az angyal hozza, és nem a Tábornok Elvtárs adja, és oda is súgtam Szándunak, hogy én egyszer láttam az angyalt, és Szándu visszasúgta, hogy nem hiszi, és én erre azt súgtam, hogy ne higgye, de én akkor is láttam, a szárnya csücskét, még otthon Mámácinál és Tátácinál, még akkor, amikor nem voltam itt a Tábornok Elvtárs palotájába, de elmesélni nem tudtam, mert akkor megszólaltak a harsonák, és kinyílt a kupolaterem ajtaja, és Doktor Pisztrujátú azt mondta, hogy rajta, induljunk, úgy, ahogy tanította, kézen fogva táncoljuk körül a télifát, és énekeljük közben a hálaéneket, amit tanított nekünk, amiben megköszönjük a Tábornok Elvtárs jóságát, hogy a télifaünnep alkalmából megajándékozza szaloncukorral és naranccsal hazánk gyermekeit, indulás. És akkor futottunk is már, és énekeltünk is, hogy büszke fenyő, délceg télifa, de én belül azért se azt énekeltem, hanem azt, hogy Mennyből az angyal eljött hozzátok, és az angyal szárnyára gondoltam, arra, hogy milyen kék volt akkor az utolsó karácsonykor, amikor még Mámácival és Tátácival laktam, és a hálószobában vártam, hogy az angyal elrendezze az ajándékokat és a fát a nagyszobában, és a tengeres-pálmafás fényképet néztem a Mámáci ágya fölött, és vártam, hogy teljen az idő, és egyszer megmozdult a kilincs, és muszáj volt odanézzek, és tudtam, hogy a kilincset a másik oldalon az angyal fogja, és nagyon szerettem volna látni legalább a kezét, hogy milyen, hogy tényleg olyan hosszú ujjai vannak, mint azokon a képeken, amiket a festményes albumban láttam, és akkor nagyon lassan odamentem, és felemeltem a kezem, és megfogtam a kilincset, és tudtam, hogy nagyon meleg lesz, és nagyon meleg is volt, de annyira nem, hogy megégesse a kezem, és akkor a kulcslyukra néztem, és tudtam, hogy nem fogom kibírni, és behunytam a fél szemem, és benéztem, és tényleg megláttam az angyalt, vagyis nem az angyalt, hanem csak a szárnyát, vagyis nem az egész szárnyát, csak a szárnyának a csücskét, kék volt, pont olyan tiszta kék, mint a tenger a pálmafás képen, épp csak egy pillanatra láttam, mert akkor megszólalt a csengő, és az angyal szárnya megrebbent, és hallottam a suhogását, és tudtam, hogy huss, elrepült, és akkor kinyílt az ajtó, és megéreztem az arcomon az angyal szárnyának a meleg szelét, és beszaladtam a szobába, és a fán lobogtak a gyertyák, és a csillagszórók sercegtek és szórták a szikrákat, és lent a fa alatt ott ment körbe egy kicsi villanyvasút, és a vagonok ablakai mind világítottak, meleg sárga fénnyel, és Mámáci és Tátáci énekelték a Mennyből az angyalt, és én is velük énekeltem, és az angyal szárnyára gondoltam, hogy milyen nagyon kék volt, és az arcomon még mindig éreztem a szárnyának a meleg szelét. És ahogy beszaladtunk a kupolaterembe, muszáj volt erre gondoljak, az angyalnak a szárnyára, és a szárnyának a melegére, és megint megéreztem az arcomon ugyanazt a meleget, de hiába tudtam, hogy ez nem az, hanem csak a reflektorok fénye, mert a tévések nagyon bereflektorozták a kupolatermet, hogy az egész ország lássa a Tábornok Elvtárs jóságát, mégiscsak muszáj volt az angyalra gondoljak, és ahogy szaladtunk, felnéztem a karácsonyfára, és tele volt csomagokkal, és banánok lógtak rajta, és narancsok, és a legtetején ott volt a Tábornok Elvtárs ovális alakú képe abban az arany fenyőág keretben, de akkor már hangosan is azt énekeltem, hogy Mennyből az angyal, és tudtam, hogy a nagy harsonázásban úgyse hallja meg senki, egyedül csak az angyalok, fent a felhők között az égben, és tudtam, hogy ők biztos, hogy meghallják, mert tudtam, hogy még nem lehetnek messze, mert tudtam, hogy csak ők foghatták meg, és ők tehették fel a karácsonyfa tetejére a Tábornok Elvtárs képét, mert ilyen gyorsan senki, de senki se tudott volna felmászni húsz méter magasra, a karácsonyfa legtetejére még létrával se. És ahogy futottunk körbe-körbe a fa körül, és énekeltünk, én végig csak a Tábornok Elvtárs képét néztem, és az angyalok kezén gondolkoztam, hogy vajon hol fogták meg azt az ovális arany fenyőgally keretet, és tudtam, hogyha fel tudnék oda mászni valahogy, és rátenném a kezem, akkor még mindig érezném rajta az ő érintésüknek a nyomát, a tenyerük nyomának azt a nagy-nagy-nagy melegét, és akkor ahogy erre gondoltam, láttam, hogy a Tábornok Elvtárs képe megbillent, úgy, minthogyha meglökte volna valaki, először jobbra, aztán balra, úgy, mint hogyha ráznák, és aztán az egész kép lefordult a fa tetejéről, és az ágak között elkezdett esni lefele, ide-oda lökte a fára felkötött csomagokat, és akkor mindenki megállt, és elhallgattunk, és a Tábornok Elvtárs képét néztük, ahogy leesett, oda a fa alá, a kupolaterem márványpadlójára, és az ovális fenyőgally keret eltörött, de rendesen darabokra, úgy, mint amikor a teáskannánk törött szét, és belül egyáltalán nem volt aranyszínű, hanem csak fehér volt, és akkor hallottam, hogy valaki a hátam mögött azt mondja, hogy szabotázs, és a széttört tobozokat néztem, azt a szétrepedt fehér gipszet, és azt gondoltam, hogy le kéne hajolni és megfogni, hogy vajon még meleg-e, de nem mertem, és akkor hallottam, hogy Doktor Pisztrujátú hangosan azt mondta, hogy nem, nem történt szabotázs, hanem csak elengedett a ragasztó, és mit hallgatunk, énekeljünk tovább.
- Kultúra [6]