Március 30-án ítéletet hirdetett a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa az „olajezredesek” perében. Az ítélet a várható fellebbezések miatt egyelőre ugyan nem jogerős, mégis joggal feltételezhettük, hogy a per elsőfokú záróakkordját a média megkülönböztetett érdeklődésben részesíti. Hiszen amióta 1993 tavaszán megjelentek az első híradások a magyarországi „olajmaffia” rendkívül kiterjedt, és a költségvetést a legszerényebb becslések szerint is, több tízmilliárddal megrövidítő törvénytelen ügyleteiről, a közvélemény némi szkepszissel elegy kíváncsisággal várja: vajon mikor lészen kézzelfogható eredménye a bűnüldöző szervek megfeszített munkájának. Az ügy kipattanása óta két év telt el, s mostanáig csak annyit lehetett tudni, hogy az erősen korrupciógyanús, súlyos visszaélések kapcsán több eljárás indult. A részleteket sűrű homály fedte. Az olajezredesek pere is zárt ajtók mögött csordogált tavaly november óta, s mindössze annyi szivárgott ki, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség 32 személy ellen 22 pontos vádiratot nyújtott be.
Most itt az ítélet, az első az olajügyben, sőt az összes maffiagyanús ügyet (fegyvercsempészés, kábszer stb.) beleértve is az első. Ám a napilapok egytől egyig csak nyúlfarknyi terjedelemben tudósítanak róla, számos elemi információval is adósak maradnak, s a következő napokban sem térnek vissza rá. Pedig ennek az első ítéletnek valószínűleg precedens értéke van. Jelzi, hogy ma, amikor Katona Béla, a Nemzetbiztonsági Hivatal éléről leköszönt miniszter szerint a szervezett bűnözés már kiépítette hídfőállásait a politika felé, amikor ismeretlen kezek belenyúlnak a Vám- és Pénzügyőrség számítógépes nyilvántartásába, amikor az országot már-már az olasz szindróma fenyegeti, vajon hogyan ítéli meg a bíróság a gátlástalan haszonszerzés különösen nagy volumenű eseteit. Ezekben a perekben ugyanis nem pitiáner adócsalók, nem áfa-kikerülő utcai bizniszelők, nem kisstílű, botcsinálta ügyeskedők a vádlottak, hanem kíméletet nem ismerő maffiózók és milliókkal megkent, amúgy állami szolgálatot teljesítő segítőik.
Nos, az első ítélet arra vall, hogy a bíróság nem tekinti a társadalomra nézve különösen veszélyesnek ténykedésüket. A per elsőrendű vádlottjával, Dósa Árpád nyugállományú mérnök ezredessel szemben ötféle bűncselekmény elkövetése nyert bizonyítást: állami szerv önálló intézkedésre jogosult tagjaként folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés; kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés; különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés; nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés; különösen nagy kárt okozó csalás. Az ötből három a Btk. szerint két évtől nyolc évig, egy öt évig, egy pedig három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A vádlottra halmazati büntetésként maximálisan 12 évet lehetne kiszabni. Dósa Árpád 3 és fél évet kapott. A másod- és harmadrendű vádlottak kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható bűncselekményért egy év kilenc hónapot, illetve egy év négy hónapot. Elejtették a vádlottakkal szemben a harckészültség veszélyeztetésének vádját, amelyet pedig a vádirat szerint 102 esetben követtek el. (Népszabadság, március 27.)
A mostani per bírája, Hildebrand Róbert 1987-ben Keszthelyi Zsolt egyetemi hallgatót katonai szolgálatmegtagadásért 3 éves szabadságvesztésre ítélte. (Súlyosbító körülménynek tekintette, hogy a vádlott nézetei társadalomellenesek. Keszthelyit eredetileg szívpanaszai miatt katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítették. Aztán szamizdatkiadványt szerkesztett, 1986. március 15-én pedig részt vett a tüntetésen letartóztatott Diószegi Olga szabadonbocsátását követelő ülősztrájkban. Büntetésből „alkalmasnak” minősítették és behívták katonának.) Tessék. 1/7-del kisebb veszély a társadalomra, mint a legfőbb olajezredes.
- Néző-pont [6]