Vlad Socor, a Szabad Európa Moldovával és FÁK-ügyekkel foglalkozó munkatársa a Teleki László Alapítványban nemrég megtartott kitűnő, a román nagykövetség két munkatársa által is nagy figyelemmel követett előadásában kiemelte, hogy a Moldovai Köztársaság a gagauz etnikai autonómia megadásával és általában a kisebbségi kérdés toleráns kezelésével Kelet-Európában elsőként, és eddig egyedüliként alkalmazta a gyakorlatban a különböző nemzeti közösségek egy államon belüli teljes egyenlőségének eddig csak Nyugat-Európa bizonyos országaiban, illetve tartományaiban (Svájcban, Belgiumban, Finnországban, Katalóniában, Dél-Tirolban) megvalósított alapelvét. (A Szovjetuniótól függetlenné vált moldovai köztársaságban egyébként a románnal nagyon közeli rokonságban lévő moldován nyelvet a lakosság közel 65%-a beszéli.)
A moldovánok mégsem ezért igazán veszedelmesek Románia számára, hanem azért, mert egyáltalán léteznek. A politikai és nem etnikai értelemben vett önálló moldovai identitás nyílt kihívást jelent az „egységes és oszthatatlan román nemzetállam” számára. Miközben az egész írott és elektronikus sajtó és immár valamennyi román politikai párt elképesztő intenzitással és energiaráfordítással hadakozik a magyar „szeparatizmus” ellen, a moldovánok nemhogy egyesülni nem akarnak, de – mint Bogdan P. Nistor figyelemre méltó cikkéből is kiderül – a saját politikai „szeparatizmusukat” a „még” Bukaresttől függő Nyugat-Moldovára is ki akarják terjeszteni.
Ez ellen a felháborító gaztett ellen csak egyféleképpen lehetne hatékonyan védekezni: ha Románia átalakulna föderális állammá. Ahogy az osztrák–magyar birodalomhoz tartozó Erdély és az orosz, majd szovjet birodalomba integrált Besszarábia könnyű préda volt a román nemzetállami ideológia számára (amely a nemzeti önrendelkezés modern, a franciák és az amerikaiak által ész nélkül támogatott frazeológiáját azonnal a román állam expanziós törekvéseinek szolgálatába állította), úgy válik most a devolúciótól irtózó román centralizmus védtelenné a mai moldovai és a holnapi (immár nem etnikai tartalmú) erdélyi „veszedelemmel” szemben.
Petru Dumitriu, aki lehet, hogy nem a legjobb, de mindenképpen a legbölcsebb élő román író (volt már róla szó ebben a rovatban, Lucian Pintilie filmje kapcsán), mintha ezt érezte volna meg, amikor frissen megjelent Szerződés az ördöggel című interjúkönyvében világosan és félreérthetetlenül Románia föderalizálását ajánlja olvasói figyelmébe. „Egyesült Fejedelemségek – ezek vagyunk mi voltaképpen” – mondja az Elzászban élő román író, aki öt politikai entitást nevez meg: Munténiát, Olténiát, a Bánátot, Erdélyt és Moldovát (Dobrudzsát Munténiához, az osztrákok által elcsatolt Bukovinát és az oroszok által „kitalált” Besszarábiát Moldovához sorolja), külön parlamenttel, külön elnökkel vagy miniszterelnökkel. „De mire volna jó ez a Romániában mindenkit megbotránkoztató ötlet” – teszi fel a kérdést az interjú hüledező készítője. „Mire? Hát arra, hogy az ország gazdaságát felélesszük és intenzívebbé tegyük. Hogy végre beinduljanak az építkezések, legyenek utak, kórházak stb. (…) Ez nem szétválasztás, hanem egyszerűen szervezés. Strukturálás! Az USA nem egységes állam? Vagy Németország? (…) A központnak fogalma sincs, mire van nekem itt szükségem. A központi ellenőrzés mindent megbénít. (…) A magyaroknak pedig legyen saját közigazgatásuk, kötelezően két hivatalos nyelvvel, azokban a megyékben, ahol többségben vannak.”
Dumitriu tanácsának nyilván nem lesz foganatja. Mint ahogy John Major sem hallgatta meg a Financial Times figyelmeztetését, hogy képtelenség az Észak-Írországra vonatkozó – többek között egy helyi parlament létrehozását is előíró – egyezményt azzal indokolni, hogy Ulsterban „eltérően a két sziget más területein uralkodó állapotoktól, nincs konszenzus az alapvető alkotmányjogi kérdésekben”. Ez a mérvadó angol lap szerint nemcsak a skótok négyötödének a szemében tűnik nevetséges állításnak, de maguk az angolok sem értenek vele egyet.
Major a glasgow-i konzervatívok előtt tartott beszédében azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben a Labour ígéretének megfelelően Edinborough-ban létrehoz egy külön adókat kivető parlamentet, ez Skócia független állammá válásához és az Egyesült Királyság széthullásához vezet. A brit miniszterelnök szerint Észak-Írországban csak egy jelentéktelen kisebbség szeretne egy másik ország részévé válni, de Skóciában a szeparatisták a helyi parlamentet a teljes függetlenség eléréséért vívott harc eszközének tekintenék.
Feltehetően valami ehhez hasonlót fog mondani Iliescu elnök is, ha majd a román közvélemény által annyira áhított határklauzulát is tartalmazó alapszerződés aláírásának másnapján az RMDSZ vagy valamilyen más magyar szervezet, a polgárosulni vágyó erdélyi románokkal közösen meghirdeti az immár nem etnikai, hanem gazdasági alapvetésű radikális közjogi decentralizáció programját.
Kapcsolódó cikkek
- Külföld [6]