Ha a parlament elfogadja a kórházak átmeneti finanszírozásáról szóló javaslatot, amely szerint a Tb-Alapok 1995-ös költségvetésének elfogadásáig az intézmények a tavalyi járandóságuk időarányos részének 10%-kal megnövelt összegét kapják, jószerivel el is költik azt a pénzt, amivel az Egészségbiztosító gazdálkodhatna. A lassan több mint elég 1995-ös költségvetési javaslat egyik változata sem tervez 10%-nál sokkal nagyobb forrásnövelést a fekvőbeteg-ellátás rovatában. Mire az államigazgatás malmai – beleértve az egészségbiztosítási önkormányzatot – valamilyen radikális átalakítási koncepciót megőrölnek, legalábbis ősz lesz, s legjobb esetben is csak a jövő évi működést meghatározó, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és a kórházak között kötött új szerződésekben lesz érvényesíthető. Ha a tavalyinál 10%-kal több pénz változatlan intézményhálózatba csurog, akkor még a pénzügyileg legkiegyensúlyozottabb kórházak sem tudják kifizetni a számláikat, hiszen az infláció ebben a szférában sokkal magasabb 10%-nál. (Az energia és a gyógyszeráremelés a kórházak költségvetésében nagyobb súllyal esik latba, mint a háztartásoknál.) Marad, sőt súlyosbodik tehát a kórházak nyomora.
Költségvetési variációk
Lassan normális rendszernek tekinthető, hogy a Tb-Alapok elfogadott költségvetés nélkül kezdik az évet. Idén március közepéig nem került sor a januárban elkészített tb-költségvetés parlamenti tárgyalására, így aztán a kormány megspórolhatott egy pótköltségvetési procedúrát. A március 12-i pénzügyi szükségcsomag elfogadásával egy füst alatt visszavonta a Békesi által aláírt tb-költségvetést, amely az OEP-nek 440,6 milliárdos bevételt és kiadást irányozott elő, de április közepére sem tudott megegyezni az OEP-pel új költségvetésben. Nem is csoda, mert mind ez idáig vita folyik az egészségügyben év közben bevezetendő új szabályozásról is. Így aztán a múlt heti, április 20-i kormányülés elé egy A és egy B variáció került, az egyiket (a B-t) a Népjóléti Minisztérium készítette, a másikat (az A-t) az OEP. Nem döntött a kormányülés sem, mindkét változat a Ház elé kerül: válasszon az. Végösszegeit tekintve nincs jelentős különbség a kettő között, alig 2 milliárd, de a részletekben annál nagyobb robbanóerejű bombák lapulnak.
Bevételi oldalon mind az A, mind a B variáns nagyobb járulékbefizetésre számít, mint a januári változat, de a járulékbevétel tervezett növekménye mind a három változat szerint meghaladja az 1994-est, holott a márciusi kormánycsomag – mint ismeretes – vissza akarja fogni a jövedelemkiáramlást, s a járulék a jövedelmek függvénye.
Ráadásul a B variáns, vagyis a kormány még 16 milliárdnyi rendkívüli járulékbehajtásra számít, szemben az A variáns szerényebb terveivel, de még inkább szemben az 1994-es tényszámmal, amely szerint a várt 7 milliárd helyett egy forint sem folyt be. Az OEP-változat a megfelelő bevételre úgy kívánna szert tenni, hogy a költségvetéstől követel 15 milliárdot, a kormányváltozatban szereplő 10 milliárd helyett az önállóan járulékot nem fizetők ellátása fejében.
A kiadások között minden 1995-ös költségvetés táppénzcsökkentést helyez kilátásba (az áprilisiak közel 20%-ost 1994-hez képest); a B (kormány)változat majdnem 2,5 milliárddal kevesebbet szánna gyógyszertámogatásra, mint az A (az 1994-es summát nem egészen 4 milliárddal növelné, míg 1993-ról ’94-re a gyógyszertámogatás 11,7 milliárddal nőtt), s 6 milliárddal kevesebbet adna a kórházaknak. Ezt a különbözetet az A változat részben azzal hozná be, hogy a járóbeteg- és a fogorvosi ellátásnak 1-1 milliárddal kevesebbet juttatna, részben azzal, hogy nagyobbra tervezi a bevételeket.
Késésben
Az MSZP–SZDSZ-koalíció kormányprogramja – csakúgy, mint annak idején a Nemzeti Megújhodás Programja – a lakosság aggasztó egészségi állapota és az egészségügy válsága miatt nagy strukturális átalakítást helyezett kilátásba. Külön kiemelte a kórházi kapacitások felülvizsgálatát és átalakítását. Kitért arra is, hogy az intézményi rendszer átalakítását nem egy központból fogja vezérelni, decentralizálja a döntéseket regionális szintre, s az érdekeltek – finanszírozó, szakma, tulajdonosok, betegek – delegáltjaiból álló testületekre bízza a stratégia kialakítását. (Ami azt illeti, az SZDSZ 1991-ben, a tb-önkormányzatokról szóló törvényt is ebben a szellemben akarta alakítani.) Csak hát a nagyszabású átalakítás kicsit ráérősen kezdődött. A Boross-kormány utolsó előtti hónapjában felmentett, az egészségügyért felelős helyettes államtitkár székébe csak decemberbe került másik. Az OEP elnöksége látott neki, hogy jogi formába öntse ama bizonyos decentralizált döntéshozó testületeket, de mire a kormány elé tette az Országos Egészségügyi Tanácsról és a Regionális Egészségügyi Tanácsokról szóló rendelettervezetét, addigra beütött a Bokros-program, s lesöpörte az asztalról az egészet. Nincs itt már idő holmi tanácsokra, ráadásul bele is kerülne az egész vagy 50-60 millióba! Ezután az Egészségbiztosítási Főigazgatóság és a Népjóléti Minisztérium elkezdett egyeztetni a kapacitások lehetséges racionalizálásáról. Adat volt hozzá rogyásig, hiszen az elmúlt négy évben kialakított teljesítményfinanszírozási rendszer, ha másra nem, arra alkalmas volt, hogy rettenetes tömegű adatot produkáljon a kórházakban folyó tevékenységről. A főigazgatóság és a Népjóléti Minisztérium Információs Intézete szorgalmasan vitte számítógépre az adatokat, a Főigazgatóság szakáganként ki is számolta a kapacitáskihasználást, s sorra rendezte kötetekbe az eredményeket. (Ebből a forrásból származtak a Beszélő 1994. 40. számában közölt Orosz Éva-interjú adatai.)
A puszta statisztikai adatok ugyan torzíthatnak kissé, hiszen a valóságos élet mindig kilóg a rubrikákból, de azért az OEP adata, amely szerint az összes kórházi kapacitás kihasználása 67%-os, mégis fontos orientációs pont. A szakértők szerint 15%-nyi tartalékra szükség van, eszerint 20% akkor is fölösleges, ha semmiféle gyógyításstratégiai változással nem számolunk.
A minisztérium és a főigazgatóság tehát márciusban hozzálátott egy ütemterv kidolgozásához, amely a Bokros-csomagból az egészségügyre vonatkozó kormánydöntésig jutott volna el, csakhogy közben távozott a népjóléti miniszter, Kovács Pál, s az új miniszter inkább a minisztériumi apparátusra kíván támaszkodni, s a közös ütemterv megakadt. Legalábbis az Egészségbiztosítási Főigazgatóság így érzékeli, s erre vall a költségvetés A és B változata is.
A Népjóléti Minisztérium
Az új helyettes államtitkár, Lépes Péter múlt év végi hivatalba lépésével a minisztérium lendületes reform-előkészítésbe kezdett. Mivel a gyakorlatban már a 80-as évek vége óta léteznek egészségügyi régiók – az országban hat olyan egység, amelyen belül megvan az úgynevezett teljes vertikumú betegellátás, az országban fellelhető csúcstechnológiát is beleértve – az új minisztériumi vezetés szívesen támaszkodott volna a régiók öntevékenységére a nehéz racionalizálási folyamatban. A Lépes-stáb elkezdte járni az országot, mintegy megelőlegezve a jövendő Egészségügyi Tanácsokat, regionális megbeszélésekre hívta össze az érintett intézményvezetőket, önkormányzati illetékeseket, orvoskamarai képviselőket, tisztiorvosokat, megyei közgyűlések elnökeit, s később észbe kapva az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének helyi vezetőit. Gyűjtögették a tapasztalatokat, az itt-ott érzékelhető helyi kezdeményezéseket és biztatták a szereplőket, hogy dolgozzák ki maguk a régió kapacitásleépítését úgy, hogy a lakosság ellátása ne szenvedjen csorbát. Találkoztak kitűnő megoldásokkal és riasztó ésszerűtlenségekkel. Nyíregyházán és környékén például megszervezték, hogy a betegek EKG-jét és laboreredményeit a háziorvosoknak juttatott mobiltelefonokon keresztül továbbítják a diagnosztikai központba, s nem a beteget küldik oda, de láttak olyat is, hogy egy vidéki városi kórház a rekonstrukcióra kapott céltámogatásból hat olyan csúcsműtőt rendezett be, amiből pl. Essenben is csak egy van, s amelyek kihasználásához a megyében sincs elég sebész, továbbá az indulásukhoz még vagy 200-300 millió forint hiányzik… Csak hát most már nincs idő a konszenzusig tárgyalni: június 30-ig pontot kell tenni a kapacitáscsökkentés részletes terveinek végére. Aztán a Regionális és Országos Egészségügyi Tanácsok helyett egy négytagú bizottság lát munkához: 2-2 tagot ad az OEP és a minisztérium, hogy ez a grémium döntse el, mely intézményekkel köt újabb szerződést az Egészségbiztosító. Mivel a kórházak költségeinek átlagosan 85%-át fizeti az OEP, kórház ilyen szerződés nélkül nem létezhet. Azt a konfliktusmennyiséget, amit lassan tíz év alatt nem vállalt kormány, tb-főigazgatóság és tb-önkormányzat, most ennek a négy delegáltnak kellene elvinnie. Három hónap alatt, júliustól októberig. Mondhatni, sokkterápia.