Tálas

Nyomtatóbarát változat

Lengyelországban – miként mindenütt a térségben – fikcióvá vált az ingyenes orvosi ellátás, amelyet az alkotmány garantál a lengyeleknek: a betegek maguk veszik meg a fecskendőket, az injekciós tűket, a vattát; külföldön vagy kórházon kívül szerzik be a gyógyszereket; s persze komoly pénzeket fizetnek a kezelésekért, az operációkért és az ápolásért is. Aki teheti, magánklinikákon vagy az állami kórházakban magánpénzekből fenntartott alapítványoknál kezelteti magát, a kórházak pedig azt igyekeznek kihasználni, hogy a más körzetből érkező betegektől hivatalosan is kérhetnek pénzt. Orvos és beteg egyaránt csak mosolyog az egészségügyi miniszter azon tervén, hogy korrupcióellenes plakátokkal „díszíti fel” a kórházak és rendelőintézetek falait.

A lengyel egészségügyi ellátás válságban van, ez már régóta közhelynek számít Lengyelországban. Bár a szakminisztériumtól a sztrájkoló egészségügyi dolgozókig évek óta mindenki fennen hangoztatja az új egészségbiztosítási rendszer kidolgozásának és az egészségügy átfogó reformjának szükségességét, az elmúlt években alig történt valami e téren.

Lengyelországban mind a mai napig a költségvetés fedezi az egészségügyi ellátást. Már amennyire képes erre, hiszen a szakértők szerint az elmúlt 20 év során az orvosi ellátás költségei csaknem megtízszereződtek.

Bár az egészségügyi biztosításra vonatkozóan két tervezet is született az elmúlt másfél év alatt – egyet a kormány, egyet pedig a Szolidaritás szakszervezet (NSZZ „S”) dolgozott ki –, eleddig még egyik sem került a szejm elé: a minisztériumit még nem sikerült végső formába önteni, a szakszervezet pedig Lech Walesát kérte fel arra, hogy saját javaslatként nyújtsa be tervezetét a tisztelt házhoz.

Kowalski úr 12 zlotyja

A jövőben a lengyel egészségügyi ellátást mindkét tervezet szerint betegbiztosítási pénztáraknak kellene finanszírozniuk.

Az NSZZ „S” elképzelése szerint a pénztárak a mai közigazgatási területi egységeknek megfelelően szerveződnének, s egy-egy pénztárhoz kb. félmillió ember tartozna, ez ugyanis stabil pénzügyi feltételeket biztosítana a hálózatnak. Ezzel párhuzamosan a szakszervezet lehetővé kívánja tenni a szakmai-ágazati (50 ezer fő felett), sőt az üzemi (5 ezer fő felett) betegpénztárak létrehozását is. E pénztárak tevékenységét az Országos Egészségbiztosítási Tanács felügyelné, amely évente határozná meg a fizetendő járulék mértékét és a pénztárak közötti elszámolás feltételeit (olyan esetben, ha pl. a gdanski Halina asszony zakopanei szabadsága alatt szorulna orvosi kezelésre). Bár a szakszervezet javaslata nem beszél az egészségügyi biztosítás járulékának konkrét mértékéről, annyi azonban kiderül a tervezetből, hogy a járulékot fele-fele arányban fizetnék a munkaadók és a munkavállalók.

Az Egészségügyi Minisztérium ezzel szemben azt javasolja, hogy a betegpénztár egységes legyen, mindenki ugyanazon pénztárhoz tartozzon, kivéve a mezőgazdasági dolgozókat, akik a már most is létező Mezőgazdasági Társadalombiztosítási Pénztárban (KRUS) biztosíthatnák magukat. A tárca tervezete szerint – amely szintén számol ágazati pénztárak létrejöttével – az egészségpénztáraknak regionálisan, néhány vajdaságra kiterjedően kellene szerveződniük. A minisztérium tervezete is fele-fele arányban kívánja megosztani a terheket a munkaadók és a munkavállalók között, s a tárca összességében a keresetek 12%-ával számol.

A szakszervezet úgy véli, hogy az embereket nem lehet további járulékokkal megterhelni, s ezért a betegbiztosítást az amúgy is fizetendő jövedelemadóból kívánja fedezni. Így – állítják a szakszervezetiek – az emberek alig éreznék meg az új betegbiztosítási rendszerre való áttérést. De mi a helyzet azokkal, akik nem fizetnek jövedelemadót – pl. egyéni gazdák vagy a vállalkozók? Az NSZZ „S” a kormányt bízná meg azzal, hogy dolgozza ki az ő biztosítási jogosultságuk feltételeit. A minisztérium inkább arra hajlik, hogy külön járulékot vessenek ki, s ez levonható lenne az adóalapból.

A két szisztéma közötti különbség a következő: a 300 zlotyt kereső Kowalski úr ma 63 zloty adót fizet havonta; a szakszervezet tervezete szerint Kowalski úr a továbbiakban 63 helyett 45 zloty adót fizetne, 18 zloty pedig a egészségügyi pénztárba vándorolna; a minisztérium variánsa szerint viszont Kowalski úr 18 zlotyt fizetne a betegbiztosításra, adója pedig 57,1 zloty lenne, kiadásai tehát 12,1 zlotyval növekednének.

Ki fizessen…

A munkaadóknak mindkét tervezet szerint fizetniük kellene, a bérek után fizetett 6% viszont tovább drágítaná a munkaerőt, aminek költségeihez jelenleg is hozzátartozik a munkaadók által a tb-re (nyugdíjra, baleset-biztosításra, munkahelyi ártalomból szerzett betegségre) befizetett 45%-os, a Munkanélküli Alapra befizetett 3%-os és a Garanciaalapra befizetett 0,5%-os (összesen tehát 48,5%) járulék. Az NSZZ „S” azt javasolja, hogy csökkentsék a munkaadók befizetési kötelezettségét a baleset-biztosítás és munkahelyi ártalomból fakadó betegségek után fizetett járulék erejéig, s így csak kisebb mértékben növekednének a munkaadók terhei. További vita tárgya, hogy kinek a kötelessége lenne a táppénz kifizetése (jelenleg egy évben 35 betegszabadságon töltött napot a munkaadó fizet, azt követően a tb). A szakszervezet javaslatát számos kritika éri a társadalombiztosítással foglalkozó szakértők részéről azért is, mert az egészségügy túlterheltségére hivatkozva azt is javasolja, hogy a dolgozónak legyen joga kivenni néhány napos betegszabadságot orvosi igazolás nélkül is.

Mind a Szolidaritás, mind pedig az egészségügyi tárca azt javasolja, hogy a biztosított jövedelemmel nem rendelkezők családtagjai (gyerekei és jövedelem nélküli házastársa) is legyenek jogosultak az egészségügyi ellátásra. A Szolidaritás javaslata szerint továbbtanuló gyermekek 25 éves korig a szülők biztosítása után lennének jogosultak, az ennél idősebb egyetemi hallgatóknak viszont maguknak kellene fizetniük a járulékot, amelyet az országos átlagfizetés 35%-a alapján állapítanának meg.

A két tervezet azonosan ítéli meg a munkanélküliek és a nyugdíjasok betegbiztosítási lehetőségeit: míg az előzőek esetében a Munkanélküli Alapnak, az utóbbiak esetében a tb-nek, illetve a KRUS-nak lenne kötelessége a járulékfizetés. A Szolidaritás tervezete szerint a költségvetés fizetné a járulékot a hadirokkantak, az állami gondozottak, a börtönben, illetve letartóztatásban levők és a katonák helyett. A tárca tervezete szerint a büdzsé csak az állami gondozottak helyett fizetné, az egyetemisták és a doktoranduszok helyett viszont a tanintézeteket terhelné a járulék, s még nem döntött arról, hogy mi legyen a rendőrök, a tűzoltók és a belbiztonságban dolgozók járulékával, s nem tesz említést a hadirokkantakról és a rabokról.

A parasztok és az önálló gazdasági tevékenységet folytatók maguk fizetnék járulékukat, s a parasztok járulékának nagysága az általuk vezetett gazdaság nagyságától függne.

…és ki fizessen többet?

Míg a minisztérium mindenkire kiterjedő, általános betegbiztosítási rendszerben gondolkodik, addig az NSZZ „S” kizárná a rendszerből azokat, akik megengedhetik maguknak a magánbiztosítást (jövedelemhatára az átlagkereset ötszöröse). Ez sokak szerint hiba, mivel így a betegbiztosító is elesne a gazdagok által fizetett járulékoktól.

A szakszervezet javasolja továbbá, hogy akiknek jövedelme nehezen mérhető fel (a tervezet nem szól arról, hogy kiket kell érteni ez alatt), azoktól az átlagkereset háromszorosa alapján vonják le a járulékot, azoktól viszont, akiknek gazdasági tevékenysége veszteséges, az átlagkereset alapján.

Mindez nem jelenti azt, hogy a lengyeleknek a jövőben ne kellene fizetniük bizonyos egészségügyi szolgáltatásokért. A betegbiztosítás ugyanis csak a minisztérium által összeállított listán szereplő szolgáltatásokra vonatkozna. Ezen kívül a páciens maga fizetne, vagy kiegészítő betegbiztosítást köthetne.

Bár az állam által garantált egészségügyi kosár még nem készült el, annyi már bizonyos, hogy fizetni kell majd a „normán felüli” plasztikai sebészeti és fogászati beavatkozásokért, a jogosítvány megszerzésével, illetve meghosszabbításával kapcsolatos vizsgálatokért és a szezonon kívüli védőoltásokért. A minisztérium a kórházi ellátás egy részéhez hozzájárulást kérne a betegektől, bár évente legfeljebb csak 5 kórházban eltöltött nap költségét kívánja velük megfizettetni. Mindkét javaslat tartalmazza azok listáját, akiket mentesíteni kellene a közvetlen költségektől (pl. gyerekeket, tanulókat, egyetemistákat, elmebetegeket, hadirokkantakat, állami gondozottakat, munkanélkülieket, a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezőket, rendszeres önkéntes véradókat stb.). A szakszervezet emellett behatárolná a fogászati kezelések díját: a betegre terhelt költségek nem haladhatnák meg a kezelési költség negyedét. (A terhes anyákat és a gyermekeket – 15 éves korig – teljesen mentesítenék a fizetési kötelezettség alól.) De a minisztériumi tervezet is azt javasolja, hogy az egészségügyi miniszter – az egy főre eső jövedelem alapján – maximálja azt az összeget, amelyet a betegbiztosító egy-egy betegtől költségként követelhet. Mindkét tervezet arra törekszik, hogy a biztosítottak feleslegesen ne vegyenek igénybe drága és nagy szaktudást igénylő vizsgálatokat, ilyenre tehát csak külön orvosi beutaló alapján kerülhetne sor.

Támogatással vagy támogatás nélkül?

Az új biztosítási rendszer nem minden orvosi praxist ismerne el: a minisztériumi tervezet szerint a regionális betegpénztárak kötnének szerződést elsősorban azokkal az orvosokkal, illetve egészségügyi intézményekkel, amelyek olcsón és jól dolgoznak. A szakszervezet annak tenné lehetővé hivatása gyakorlását a biztosítási rendszerben, aki tagja lesz az önkormányzatként működő Betegpénztári Orvosi Kamarának, a betegpénztárral egyeztetve alakítaná ki szolgáltatása árait.

Az új biztosítási rendszer bevezetésére a NSZZ „S” egy évet szán, de feltételül szabja, hogy a GDP jelenlegi 4,4%-áról, 6%-ra emelje az állam az egészségügy költségvetését. A bevezetéskor a szakszervezet szerint az államnak három hónapi járulékot kamatmentesen kellene kölcsönöznie a betegpénztárnak, ebből ugyanis fedezni lehetne a szervezeti költségeket, beleértve ebbe egy, az egész országot behálózó számítógéprendszer kiépítését. Szeretné továbbá elérni, hogy az első év hiányát is az állami költségvetés állja. Ezt követően a költségvetésre csak a kórházak és rendelőintézetek tatarozása és a népbetegségekkel, valamint az olyan egészségügyi kockázatokkal szembeni küzdelem hárulna, mint az alkoholizmus, a narkománia, a dohányzás az AIDS stb.; továbbá rá maradna az egészségügyi tanintézetek fenntartása és rendkívül drága operációk (transzplantáció, dialízis stb.) költsége. E terv szerint a betegpénztárak finanszírozásához – a járulékokon kívül – a büdzsé és az önkormányzatok is hozzájárulnának.

A minisztérium ezzel szemben a betegbiztosítási rendszer bevezetésére mindössze 4 milliárd új zlotyt szán. A tárca keményen fogalmaz: a biztosítottak vaskos hozzájárulása nélkül nem lesz reform. A kormányzat tehát nem kívánja tovább terhelni a büdzsét, s az új rendszer bevezetését inkább a gazdasági növekedésből származó többletbevételből kívánja finanszírozni. A továbbiakban sem kívánja pénzelni a betegbiztosítás rendszerét, mondván: annak önfinanszírozóvá kell válnia. A minisztérium tervezete szerint a költségvetés a jövőben csak az egészségügyi oktatást és képzést, a beruházási költségeket, az országos egészségügyi programokat és a minisztérium fenntartását kívánja fizetni, ami számításai szerint a jelenlegi egészségügyi költségvetésnek csupán 1/3-ára rúgna.

• Gazdaság és társadalom