Skip to main content

Lakótelep az erdőben

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Revitalizáció a Ferencvárosban


1991 után a fővárosi önkormányzatok egyként meg voltak győződve arról, hogy a város felújítása csak vállalkozói alapon folytatható, tehát csak úgy, ha a telkek, illetve az ingatlanvagyon részleges értékesítéséből származó hasznot sikerül valamilyen konstrukció keretében a megmaradó épületek felújítására fordítani. Az önkormányzatok fejlesztési koncepciói erős tussal „rajzolták ki” a korábban csak adminisztratív jelentőségű kerülethatárokat. Úgy vélték, megfelelő stratégiával előmozdíthatják az adott terület felértékelődését és városszerkezeti pozíciójának kedvező megváltozását, akár egymás rovására is.

A vállalkozói tömbrehabilitációs akciók az esetek döntő többségében kudarccal végződtek, és nemcsak azért, mert a befektetői érdeklődés jócskán alatta maradt a várakozásoknak. Az önkormányzatok egy-két év szünet után folytatták a bérlakások eladását, részben azért, mert képtelenek voltak ellenállni a lakosság nyomásának, részben mert nem tudták eldönteni, hogy város/kerületfejlesztési terveiket milyen tulajdoni megoszlás szolgálná a legjobban.

A vállalkozói felújítás óhatatlanul is lakosságcserét feltételez, így a lakáseladásoknak éppen a felújítási folyamatokra gyakorolt hatása vált a leginkább bizonytalan tényezővé. A döntéshozók elvileg összevethették a privatizálandó bérlakásállomány felújítási terheit az új tulajdonosok anyagi teherbíró képességével, azt azonban már nem becsülhették meg, hogy vajon a folyamat „nyertesei” a privatizációs haszon mekkora hányadához képesek a lakásszektoron belül hozzájutni, illetve mekkora hányadát menekítik ki a lakásszektorból. Valójában ennek térbeli leképeződése határozza meg az adott városrész felújítási esélyeit, természetesen a befektetői érdeklődés mellett.

Változatok

A IX. kerület rehabilitációs erőfeszítései valamivel sikeresebbek – vagy talán kevésbé sikertelenek –voltak, mint a szomszédos, belső városrészek felújítására tett erőfeszítések. Bár az Expóra, illetve a Duna-part hasznosítására épülő koncepciók messzemenően eltúlzottak, a Corvin Egyetemből se valósult meg semmi, a középső Ferencvárosban 1993 januárjában elindult a SEM IX. Rt. által megvalósítandó nagyszabású rehabilitáció. (Beszélő, 1992. november 28.) A 25%-ban francia tulajdonú és francia know-how alapján dolgozó társaság az akcióterületen belül kvázi tulajdonosként viszontértékesíti a telkeket és ingatlanokat, garantálva a környék „felértékelődését”, és visszaforgatva a befolyt vételárat.

A társaság részben kiterjesztette tevékenységét az eredeti akcióterületen kívüli városrészre is, az értékesítésre felkínált telkek iránti kereslet azonban eddig a várakozások alatt maradt. A kerület más részein az önkormányzat a telek- és ingatlaneladásokkal szemben az apportálást támogatta, ami nem mindig találkozott a lehetséges vásárlók elképzeléseivel.

Védőerdő

Az Aszódi úti telep felújítása nem „szokványos”, vállalkozói rehabilitáció: a terület éppenséggel hátrányos fekvésének köszönheti, hogy az önkormányzat távlatilag 240 millió forintot kíván fordítani a meglehetősen ócskának tartott lakások felújítására. A gyártelepekkel, vasúti sínekkel körülvett, zárványszerű telep iránt vélhetően akkor sem nyilvánul meg komoly befektetői érdeklődés, ha a közelben elkészül az M5-ös autópálya bevezető szakasza.

A harminc földszintes épület lebontása komolyan nem került szóba. Az átlagosan 38 m2-es, eredetileg csak félkomfortos lakások zömében a bérlők időközben fürdőszobát is építettek, így a lakásvisszapótlás költségei semmiképpen sem álltak volna arányban az esetleges hasznosítás hozadékával. A képviselő-testület dacolt a bérlők szívós vásárlási követelésével, arra hivatkozva, hogy a területet a városrendezési övezeti besorolás a mai napig „védőerdőként” tartja számon. Bár a lakók tavaly petícióval kívántak nyomatékot adni követelésüknek, az önkormányzat úgy vélte, hogy az övezeti átsorolást csak ő képes kieszközölni.

A felújítás gondolata először 1992-ben merült fel. A kerület főépítésze az átsorolás érdekében részletes rendezési terv előkészítésére adott megrendelést. Az elkészült, de a testület elé végül nem terjesztett koncepció a lakások és tetőterek összenyitásával, illetve az utóbbiak beépítésével kívánta lakhatóbbá tenni az egyszobás lakásokat. A tisztiorvosi szakvélemény azonban a hagyományos fűtésű telep nagymérvű zsúfoltsága miatt csak a gáz bevezetését követően tartott lehetségesnek bármiféle fejlesztést.

A következő koncepció – amely a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumban született – több forrásból kívánt pénzt szerezni, immár a lakosság aktív részvételére is számítva. Külföldi, főként német tapasztalatok alapján a minisztérium és az önkormányzat úgy vélekedett, hogy amennyiben a felújítási munkákba sikerül munkanélkülieket is bevonniuk, akkor eredményesen pályázhatnak a munkaügyi, esetleg a művelődési tárcánál. Tévedtek, az érvényes szabályok túlságosan mereveknek bizonyultak ahhoz, hogy munkahelyteremtésre ösztönözzenek egy viszonylag rövid időtartamú, két-három éves rehabilitációs akciót.

Korrekt üzlet

A project elindulását végül két dolog tette lehetővé. A ferencvárosi önkormányzat tavaly nyáron úgy döntött, állja a beruházás költségeit, és szerződést kötött a Buvátival az akció lebonyolítására. Ezt követően pedig megalakult az AURA (Aszódi Úti Rehabilitációs Akció) Bizottság az önkormányzat, a Buváti és a lakók részvételével. A Buváti szerint „korrekt üzlet” született az önkormányzat és a lakók között, az akció ára mindkét fél számára megfizethetőnek bizonyult. Az önkormányzat elkötelezte magát – jórészt persze utódja nevében – az előzetes modellszámítások szerint mintegy 240 milliós felújítási számla megelőlegezésére. Az első tömb esetében ez csupán 20 millió forintot jelent, de a beruházással a ferencvárosi önkormányzat – elsőként a városban – „túltette magát” azon a dilemmán, hogy vagy „vállalkozásba viszi” az ingatlanvagyont, vagy megszabadul tőle, és privatizálja, a felújítást az új tulajdonosok fizetőképességére, vagy inkább fizetőképtelenségére „bízva”. Pótlólagos forrás hiányában az akcióterület önfinanszírozása rövid távon szóba se kerülhet, az önkormányzat viszont nem csupán az épületekbe ruház be, hanem a telep mikrotársadalmát is jobb lakáskörülményekhez segítheti.

Az AURA a lakóktól is áldozatokat követelt. El kellett fogadniuk, hogy a felújítást követően a szerkezetkész épületek lakásait forgalmi értékük 50%-áért veszik meg. Számítások szerint az önkormányzat számlájára 360 millió forint privatizációs bevétel folyik be – 25 év alatt. Ez eszmei értelemben a lakók részéről is komoly „előleg”, hiszen a telep fekvése, az épületek állaga miatt legjobb esetben is csak szolid területfelértékelődés várható. Az önkormányzat a külső közműfektetést, a tetőszerkezet és a héjalás felújítását, a homlokzatok tatarozását vállalja, és befejezi a már megkezdődött gázcsőfektetést. A tetőterek kialakítása és a belső munkálatok elvégzése a lakókra vár.

Az AURA Bizottság felállítása révén a Buváti két legfontosabb tervezési elvét érvényesítheti. A project folyamán közvetlen lakossági szükségletekre építő, rugalmas, „mozgó” tervezés valósulhat meg, hiszen a „fejlesztők” – legalábbis részben – maguk a lakók. A korábbi koncepciókkal szemben máris kiderült, hogy a fafödémek jó állapota lehetővé teszi a tetőterek beépítését, ami mintegy 20 m2-rel bővíti a lakások alapterületét. A lakók pedig nem akarnak sem elköltözni, sem pedig lakásaikat, illetve a tetőtereket nem kívánják összenyitni.

A képviselő-testület januárban döntött az első tömb munkálatainak megindításáról.
































Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon