Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

A magyar politikai tér lehet hárompólusú (sőt több), a közoktatás-politikai tér azonban kétpólusú. A három nagy ellenzéki párt álláspontja a meghatározó kérdésekben lényegében megegyezik és lényegében különbözik az MDF és a (részletes oktatáspolitikai programmal lapzártáig nem jelentkező) KDNP álláspontjától. Az apróbb-nagyobb véleménykülönbségek nagy része arra vezethető vissza, hogy az ellenzéki pártok érvényesíteni, a kormánypártok pedig elfelejteni igyekeznek az állami és önkormányzati iskolák szigorú világnézeti semlegességéről szóló alkotmánybírósági határozatot. A kormánypártok annyira igyekeznek, hogy a világnézeti semlegesség kifejezés egyáltalán nem is fordul elő a programjaikban, ha egy mód volt rá, addig sem beszéltek erről, a kormányt támogató sajtóban pedig meglehetős gyakorisággal tűnik fel az a vélemény, hogy világnézeti semlegesség nem létezik, mert semleges világnézet nincs, a világnézet-nélküliség pedig rossz dolog, mert nem épülhet rá erkölcs és tetterő. A köztulajdonban lévő iskola az ellenzéki pártok és az Alkotmánybíróság szerint olyan hely, ahol különböző világnézetű szülők különböző világnézetű gyermekei különböző világnézetekkel és különböző világnézetű tanárokkal találkoznak, egyik szereplő sem késztetheti a másikat világnézetének elfogadására, és saját világnézetének megvallására vagy megtagadására.

Hulló béklyók…

A KDNP választási programja szerint „elengedhetetlennek” ítéli, „hogy az iskola a keresztény alapú értékrendre épülő kultúrát megismertesse és elfogadtassa(!)” Az MDF már kisiskolás korban szorgalmazza „az erkölcsi értékek és a vallási ismeretek általános oktatását”, a KDNP a hittanra nem járó gyermekek számára kötelezővé tenné az általános erkölcstant. Az MDF „a demokratikus hagyományokon alapuló keresztény szellemiséget” igényli az iskolától. Az MDF – miután a rendszerváltással „lehullottak az ideológiai béklyók” az iskoláról – „az igazság, a valódi értékek átadására teremtette meg a feltételeket. Törvényes szabadságot biztosítunk, hogy a tanár természetes módon vállalhassa saját világnézeti, ideológiai meggyőződését, s ezt az oktatásban, nevelésben se rejtse véka alá.” „Elvárjuk, hogy a pedagógus… természetes hazafiságát ne titkolja, hanem érvényesítse az oktató-nevelő munkában.”

Kérdés, hogy miként tud mindezen követelményeknek megfelelni az a tanár, akinek a véka alól előhúzható világnézete kívül áll az MDF felfogása szerinti keresztény szellemiségen.

Az MDF „nagy hangsúlyt helyez… a politikától mentes romantikus gyermekmozgalmak támogatására”. „A középiskolás életkorban… is fontos szerepet szán az általánosan elismert, hagyományos európai és nemzeti értékek alapján működő ifjúsági szervezeteknek, mint a társadalmi demokratizmus gyakorlóterepeinek.”

A Fidesz úgy látja, hogy újabban ismét kísérlet történik a diákszerveződések államosítására és ezek ideológiai-politikai alapon való megkülönböztetésére.

Az MDF az alábbiakra figyelmezteti a tanárokat: „A középiskola nem lehet napi politikai csatározások színtere, de a fiatatok őszinte és valósághű tájékoztatást, nevelői útmutatást igényelnek a jelenkor mindennapi problémáinak megértéséhez, kezeléséhez. Minden pedagógus felelőssége tudatában beszéljen a felvetődő kérdésekről.” Amint azt a kormánypártok vezető tisztviselőitől tudjuk, a „baloldali” ellenzék például felelőtlenül szokott beszélni ezekről a kérdésekről.

Az ellenzéki pártoktól eltérően sem a KDNP, sem az MDF nem veszi át az Alkotmánybíróságnak azt az álláspontját, hogy a hittan nem illeszthető be az állami és önkormányzati iskolák tanrendjébe.

A föntiekhez hasonló „elvárások” egyik ellenzéki párt programjában sem szerepelnek. Mindhárom ellenzéki párt úgy látja, hogy a kormány oktatáspolitikája ideologikus és átpolitizált, s ez a tény határozza meg az egész kialakulófélben lévő oktatásirányítási rendszert.

TOK-kal, TOK nélkül

„Nem engedjük meg az oktatás állami ideologizálódását. Ennek veszélyét látjuk abban az átöröklődött gyakorlatban, amely szerint a tanítás tartalmát, a kerettanterveket és a vizsgakövetelményeket a tanügyigazgatás és az oktatáspolitika egymást átfedő központjában, a minisztériumban dolgozzák ki, és ugyanott teszik kötelezővé” – mondja a Fidesz.

Az MDF a szakma és a hatóság következetes összeépítésére, az ellenzéki pártok ezek következetes szétválasztására törekednek.

Az MDF azt mondja, hogy a tankönyvkiadás és az iskolafenntartás állami monopóliumának megszüntetésével, a szabad iskolaválasztás és a kerettantervekhez igazodó helyi tantervek kialakításának lehetőségével lényegében megvalósult a tanszabadság.

Az ellenzéki pártok a tanszabadság érvényesülésének akadályait sorolják. A tankönyvek engedélyeztetésének nem szakmai, hanem a minisztériumhoz kötődő politikai kontrollja van, az lenne a helyes, ha az engedélyeztetési folyamatban a minisztérium csupán törvényességi szempontból bírálhatná felül a független szakmai testületek döntését (Fidesz). A tankönyvkiadást jelentős kezdőhitellel kell támogatni ahhoz, hogy valóságos tankönyvpiac alakuljon ki. A pedagógiai innovációt lehetővé tevő pályázati rendszert szintén szakmai alapon, a minisztérium széles körű beavatkozási lehetőségének kizárásával kell működtetni.

Az MDF érdemi hatósági jogköröket kíván telepíteni a tankerületekhez, a Területi Oktatási Központokhoz, az iskolahálózat fejlesztésében a TOK-oknak lenne koordináló szerepe, és kötelező lenne kikérni a véleményüket az intézményvezetők kinevezéséhez. „Növelendő… az önkormányzatok… oktatási, szakigazgatási szerveinek szakmai hatásköre.”

Minden ellenzéki párt megszüntetné a TOK-okat, növelné a hatósági jogkörrel nem rendelkező megyei és városi pedagógiai intézetek szerepét, kialakítaná a szakmai, szakértői szolgáltatások, pedagógiai programok piacát, és megszüntetné ezek (újra) kialakulófélben lévő állami monopóliumát. Olyan munkamegosztást alakítanának ki, amelyben a hatóságok, az intézmények és fenntartóik által választott és megbízott, hatósági jogkörrel, döntési joggal nem rendelkező szakmai szervezetek szolgáltatnák a szakmai hátteret az intézmények belső fejlesztő munkájához és külső ellenőrzéséhez. A minisztérium és az önkormányzat csak minimális mértékben avatkozhat be az iskolák belső szakmai munkájába.

A kormánypártok a folyamatszabályozás, az ellenzéki pártok a kimeneti szabályozás erősítésére törekednek. Az SZDSZ és az MSZP egészen egyértelműen, a Fidesz kevésbé. A Fidesz az iskolatípusok közötti folyamatos átjárási lehetőség biztosítása végett a folyamatszabályozás több elemét kívánja megtartani, sőt a kötelező tárgyak megnevezésének és a rájuk fordított idő pontos meghatározásának igényével túl is megy a kormánypártok programján.

A kimeneti szabályozás a minden közszolgálati feladatot ellátó intézményben elérendő minimális eredmények meghatározásával és ellenőrzésével irányítja a rendszert, a folyamatszabályozás pedig behatárolja az intézmények autonómiáját a célhoz vezető út meghatározásában.

A kimeneti szabályozáshoz egzakt és stabil követelményrendszer és vizsgarendszer szükséges. Ez volna a Nemzeti Alaptantervnek az az érdemi része, amelyet ebben a kormányzati ciklusban nem sikerült létrehozni. A stabilitás – ezt a Fidesz fogalmazza meg a leghatározottabb formában – csak akkor biztosítható, ha a kerettantervek és követelmények érdemi meghatározása nem a pártpolitikától áthatott döntési szférában történik, hanem a szakma és az érdekeltek képviselőiből álló civil testületekben.

Az MDF „ki akarja teljesíteni a közoktatási törvényben megfogalmazott szerkezetváltást a középfokú oktatásban. Különösen fontos a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumok létrehozásának, felépítésének kezdeményezése és végrehajtása.”

Az ellenzéki pártok nem támogatják az iskolaszerkezet központosított átalakítását, hanem a minél hosszabb, a különböző társadalmi rétegekből érkező gyerekeket minél tovább együtt tartó képzés mellett vannak. Az MSZP és a Fidesz a nyolcosztályos iskolát tekinti alaptípusnak, és csak szigorú feltételek mellett, kivételképpen engedélyezné a hat-nyolc osztályos középiskolák létrehozását. A Fidesz programjában egyenesen az szerepel, hogy a 14 éves kor előtti elkülönülés antidemokratikus. Az SZDSZ ebben a kérdésben köztes álláspontot képvisel: „A negatív vonásokból… nem következhet az átalakulások megtiltása, és főleg nem következhet a folyamat visszafordítása. Nem következhet egyrészt azért, mert ez a demokrácia megcsúfolása lenne, másrészt azért, mert a csak papíron egységes általános iskola egyeduralmát állítaná vissza. Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy eddig is voltak jobb iskolák meg rosszabbak, hogy egy iskolán belül vannak jobb osztályok meg rosszabbak, hogy tehát az egységes általános iskola leple alatt már régóta kialakult egy olyan iskolarendszer, amely főleg szociálisan differenciált, és sok esetben nem tíz- vagy tizenkét, hanem már hatéves korban szelektált.”

Nyilvánvaló, hogy a hosszabb középiskolai képzés lehetővé tenné, hogy a középrétegekhez tartozó tizenéves gyerekek nemcsak szociális, hanem világnézeti szempontból is homogénebb közegbe kerüljenek.

Stex chatedra

Az MDF elégedett a normatív finanszírozásnak azzal a rendszerével, amelyet az oktatási törvény és a közalkalmazotti törvény meghatározott, az ellenzéki pártok pedig elégedetlenek.

Elégedetlenek azért, mert a „fejkvóta” megszüntetésével gyöngült a versenyhelyzet, gyöngült az iskolák érdekeltsége a tanulók megnyerésében és megtartásában, a „poroszos” hivatalnoki bértáblázat és a bérköltségek (s csak a bérköltségek) központi finanszírozása miatt megszűnik a helyi béralkuk, a teljesítmény szerinti differenciálás lehetősége. A pedagógus egzisztenciáját ebben a rendszerben kevéssé érinti az, hogy a közvetlenül érdekeltek mennyire elégedettek az általa nyújtott szolgáltatással, és sokkal inkább az, hogy a központosított szakmai-hatósági irányítás követelményeinek mennyire felel meg.

Az ellenzéki pártok nem egységesek abban, hogy mi módon kívánják erősíteni a finanszírozás normativitását, de abban megegyeznek, hogy erősíteni kívánják, és arra törekednek, hogy az önkormányzatok is normatív módon osszák a pénzt.

Az ellenzéki pártok támogatják a nem állami (önkormányzati) iskoláknak a valóságos igényekhez igazodó – létrehozását és ugyancsak normatív – támogatását, annak az Alkotmánybíróság által rögzített elvnek a figyelembevételével, hogy a világnézetileg semleges oktatást mindenki számára, aki ezt igényli, jelentős többletterhek vállalása nélkül biztosítani kell. A kormánypártok erről nem nyilatkoznak.

Az eddigiekből következik, hogy az ellenzéki pártok, ha módjukban lesz, jelentős mértékben módosítani fogják az oktatási törvényt. S ha az ellenzéki pártok némelyike a kormánypártok némelyikével kényszerülne, illetve bátorkodna kormányt alakítani, akkor igen nehezen tudná egyeztetni velük az oktatáspolitikáját, mivel az ő oktatáspolitikájukat mindenekelőtt a magyar alkotmánnyal kellene egyeztetni, ez pedig nem alku kérdése. Remélhetőleg.

• Választás ’94