Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

Hol is kezdjük? Talán 1953-ban, amikor egy kolozsvári irodalmi lap gyanútlan főszerkesztője reggel bemegy a munkahelyére, és azt látja, hogy eltűnt a szerkesztőség. A szerkesztőséget egy éjszaka alatt, úgy, ahogy volt, áttelepítették Marosvásárhelyre, a lapnak új címet és új főszerkesztőt adtak. Az új cím Igaz Szó lett, az új főszerkesztő pedig Hajdú Győző, színikritikus.

Hajdú Győző kritikusi életműve nem mondható terjedelmesnek, egyetlen kötete jelent meg, az is vagy húsz évvel ezelőtt. Kultúrpolilikai tevékenysége annál jelentősebb. Sokáig az ügyes hintapolitikusok közölt tartották számon, és Magyarországról is sokan (egy rövid ideig még Illyés Gyula is) úgy tekintettek rá, mint a kompromisszumos, „bethlen gábori” politika folytatójára. Hajdú Győző készített is Móricz Erdély-trilógiájából egy olyan összeállítást, amelyben Bethlen Gáborból nem marad más, mint a törökök alázatos szolgája.

1976-ban Hajdú Győző és felesége, Ádám Erzsébet színművésznő még egy küldöttségben utazik Sütő Andrással és Kányádi Sándorral a tengerentúli magyar emigráció központjaiba a romániai kultúrdiplomácia követeként.

A nyolcvanas évekre foszlottak szét végleg a Hajdú Győzővel kapcsolatos illúziók. Hajdú a Maros Megyei Pártbizottság Titkárságának a kulturális ügyekért felelős tagja lett, egyike az ország legbefolyásosabb magyar származású politikusainak.

Szorultságukban, veszélyeztetettségükben, szükségükben sokan fordultak hozzá segítségért az elmúlt évtizedekben. És Hajdú Győző hatalmánál fogva sokakat lekötelezett magának. Volt kinek benyújtania a számlát, amikor adott esetben embereket kellett állítani piszkos munkákra. Így szervezte meg például annak a külföldre szánt propagandafilmnek a forgatását, amely az erdélyi magyarság színes, vidám és gondtalan életéről szól. A filmbe többek között olyan magyar iskolaigazgatókat sikerüli bevonni, akiket csak Hajdú Győző tudott megmenteni attól, hogy épen a filmben is felhasznált néprajzi érdeklődésük miatt kirúgják őket az állásukból.

Hajdú Győző tevékenységére az 1985-ös budapesti Kulturális Fórumon eljátszott szerep tette fel a koronát. (Mint köztudomású, a Fórumon Románia küldöttsége akadályozta meg az érdemi záróközlemény elfogadását.) Az a disztingvált hangvételű, kulturált feljelentő levél, amelynek a másolatát Hajdú íróasztalfiókjából emelt ki a forradalom, és amelyet az olvasó idejét kímélő rövidítésekkel közlünk, nem sokkal a Fórum után íródott. Kiderül belőle, hogy Hajdú Győző egyenesen a diktátornak írt részletes beszámolót a Fórumról és magyarországi hivatalos és ellenzéki körök ehhez kapcsolódó tevékenységéről. A levél utal egy másik memorandumra is, amelynek a címzettje a bukaresti pártközpont egyik főcenzora, Mihai Dulea. Csak remélni tudjuk, hogy ezek a dokumentumok is előkerülnek majd valahonnan.

Hajdú Győző a forradalom győzelme után néhány napra eltűnt a városból. Január 5-én a felesége ment be a decemberi fizetéséért, és azt hiánytalanul meg is kapta. Hajdú Győző most már ismét Vásárhelyen van, és a hírek szerint a nyugdíját intézi. A fizetése után megállapított nyugdíj, ha megkapja, négyezer lej körül lesz, ami ottani viszonylatban bizony nem rossz pénz. Sok őszinte román patrióta megirigyelné…

• Dosszié