Skip to main content

Ribnyikov köz 1.

Vissza a főcikkhez →


Ezt a kis utcát gyerekkorom óta jól ismerem, sokszor róttam macskaköveit iskolába menet. Amikor Vlagyimir Volfovics Zsirinovszkij telefonon hosszan elmagyarázta, merre találom a Ribnyikov köz 1. szám alatti pártközpontot, egyszeriben feltolultak bennem a régi emlékek. A XIX. században épült ház már az én időmben, az ötvenes évek közepén is kirítt társai közül. Lakóit sorozatosan kitelepítették azzal, hogy az aládúcolt épületet lerombolják, és modern áruházat nyitnak a helyén. A krónikus moszkvai lakáshiány miatt azonban mindenféle jogcímen különböző vállalatok és magánszemélyek költöztek be ide, újra és újra keresztülhúzván a kerületi szovjet tervét. A helyi prefektúra most az egész harmadik emeletet a Liberális Demokrata Pártnak utalta ki. (…)

„Az a baj”, mondja kissé zavarba ejtő fordulattal, „hogy rólunk összevissza hazudoznak a világban. Az úgynevezett demokratikus sajtó az oka. Nézze meg, a képernyő meg az éter tele a rohadt demokratákkal. Sok közülük nem is orosz! Mocskos kozmopoliták, ők aztán értenek hozzá, hogy átmentsék magukat! A dollár az istenük, a piacgazdaság meg a sokkterápia. Nem törődnek az orosz őserővel, a szláv fennmaradási ösztönnel, a nagyhatalmi ambíciók ébren tartásával. Azt hiszik, hogy csak két út létezik, a szocialista meg a kapitalista, és ők most a másodikra tettek. De pofára fognak esni, mert van még egy harmadik is, az orosz különút, és én ezen vezetem majd el kiválasztott népemet a győzelemhez. Remélem, maga nem fogja telekürtölni Magyarországot olyasmivel, hogy pártom a nemzeti szocializmus eszméit hirdeti. Az orosz nemzettől idegen a korporatív szellem, a kirekesztés, a fajgyűlölet. De nem akarjuk, hogy az orosz rónákon a tősgyökeres oroszoknak kevesebb jusson a hatalomból! Hiszen egykor mi, szlávok etettük a fél földgolyó lakosságát gabonával…”

(Kun Miklós: Az orosz fasiszták főhadiszállásán, ÉS, 1992. október 2.)






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon