[1]
Az Európa Könyvkiadó hihetetlen gyorsasággal jelentette meg magyarul a múlt év egyik nagysikerű német botránykönyvét, Günter Ogger Bankkárokját. (A két k nem nyomdahiba, hanem fordítói lelemény.) A könyv – ahogy azt a hátsó borító vevőcsalogató szövege helytállóan megállapítja – szenvedélyes támadás „a bankok, biztosítók, az adószedő állam, a nagy és kisebb pénzügyi vállalkozások sviháksága ellen, a pénziparosok gyámkodásába szorított állampolgár védelmében”. Persze német svihákságokról van szó, a német állampolgárok védelmében. Éppen ezért kérdéses, hogy levonható-e belőlük – belőlük vonható-e le – a „keserű tanulság”: legjobb, ha megtakarított forintjainkat a ládafiában tartjuk.
Nem baj, hogy megjelent ez a könyv: tanulni mindenből lehet. Csak éppen picit komikus: bankbotrányokból igazán nem szorulunk behozatalra. Olyan kézenfekvő, olyan nevettetően magyar az ötlet: baj van a bankjainkkal, az emberek aggódnak, talán még pénzt is áldoznának egy banki disznóságokról szóló könyvért, nosza, elégítsük ki a keresletet egy olyan munkával, amelyből a kunhegyesi extéesztag is megtudhatja, hogyan kopasztották meg a német bankok az egyszerű müncheni milliomost. Jobb lenne ugyan magyar bankkárokról írni-íratni, de az strapás, talán kockázatos is, közben óvatlanul tyúkszemekre lehet lépni. Ha nem merjük a szemükbe mondani, ha nem is nagyon tudjuk, mit kellene a képükbe ordítani, akkor még mindig lehet valamit – bármit – a képükbe fordítani. Ez is megteszi.
Megteszi-é? Könnyen lehet, hogy üzletnek sem, de emiatt fájjon a kiadó feje. Csakhogy hanghallatásnak sem teszi meg, és ha Magyarországon haladó hagyomány marad, hogy diszfunkcionális jelenségek láttán ilyen falsul hallatjuk hangunkat, akkor közaggodalomra is van ok.
A közgazdászok mindenütt a világon általában abból indulnak ki, hogy a gazdasági szereplők botlásaira a legmegfelelőbb reakció, ha faképnél hagyjuk a botladozót, és a konkurencia szolgálatait vesszük igénybe. Csakhogy az igazi piacgazdaságban sem egészen így működik dolog, és ezt már több mint két és fél évtizede tudhatjuk a kitűnő amerikai közgazdász-politológustól, Albert O. Hirschmantől. Bizonyos esetekben a hanghallatás – mind az egyéni fogyasztó, mind a társadalom szempontjából – célravezetőbb, mint a cifrázás nélküli elfordulás. Még gyakrabban van úgy, hogy a hanghallatás növeli az elfordulás hatékonyságát. Ezért léteznek a fejlett Napnyugaton fogyasztóvédelmi civilszervezetek (mint Amerikában a legendás Ralph Naderé), és ez a funkciójuk a Günter Oggeréhez hasonló könyveknek. Oggernek nemcsak az volt a célja botránykrónikájával, hogy társakra leljen a szörnyülködéshez, hanem az is, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel tegyen valamit a szerinte felháborító állapotok felszámolása érdekében. Ilyen szerepet a Bankkárok Magyarországon természetesen nem tölthet be.
A leleplezés és a botránykavarás olyan létfontosságú termék, amely exportból nem pótolható.
- A hét hordaléka [5]