Skip to main content

Fordítsuk a képükbe…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Neményi László


Az Európa Könyvkiadó hihetetlen gyorsasággal jelentette meg magyarul a múlt év egyik nagysikerű német botránykönyvét, Günter Ogger Bankkárokját. (A két k nem nyomdahiba, hanem fordítói lelemény.) A könyv – ahogy azt a hátsó borító vevőcsalogató szövege helytállóan megállapítja – szenvedélyes támadás „a bankok, biztosítók, az adószedő állam, a nagy és kisebb pénzügyi vállalkozások sviháksága ellen, a pénziparosok gyámkodásába szorított állampolgár védelmében”. Persze német svihákságokról van szó, a német állampolgárok védelmében. Éppen ezért kérdéses, hogy levonható-e belőlük – belőlük vonható-e le – a „keserű tanulság”: legjobb, ha megtakarított forintjainkat a ládafiában tartjuk.

Nem baj, hogy megjelent ez a könyv: tanulni mindenből lehet. Csak éppen picit komikus: bankbotrányokból igazán nem szorulunk behozatalra. Olyan kézenfekvő, olyan nevettetően magyar az ötlet: baj van a bankjainkkal, az emberek aggódnak, talán még pénzt is áldoznának egy banki disznóságokról szóló könyvért, nosza, elégítsük ki a keresletet egy olyan munkával, amelyből a kunhegyesi extéesztag is megtudhatja, hogyan kopasztották meg a német bankok az egyszerű müncheni milliomost. Jobb lenne ugyan magyar bankkárokról írni-íratni, de az strapás, talán kockázatos is, közben óvatlanul tyúkszemekre lehet lépni. Ha nem merjük a szemükbe mondani, ha nem is nagyon tudjuk, mit kellene a képükbe ordítani, akkor még mindig lehet valamit – bármit – a képükbe fordítani. Ez is megteszi.

Megteszi-é? Könnyen lehet, hogy üzletnek sem, de emiatt fájjon a kiadó feje. Csakhogy hanghallatásnak sem teszi meg, és ha Magyarországon haladó hagyomány marad, hogy diszfunkcionális jelenségek láttán ilyen falsul hallatjuk hangunkat, akkor közaggodalomra is van ok.

A közgazdászok mindenütt a világon általában abból indulnak ki, hogy a gazdasági szereplők botlásaira a legmegfelelőbb reakció, ha faképnél hagyjuk a botladozót, és a konkurencia szolgálatait vesszük igénybe. Csakhogy az igazi piacgazdaságban sem egészen így működik dolog, és ezt már több mint két és fél évtizede tudhatjuk a kitűnő amerikai közgazdász-politológustól, Albert O. Hirschmantől. Bizonyos esetekben a hanghallatás – mind az egyéni fogyasztó, mind a társadalom szempontjából – célravezetőbb, mint a cifrázás nélküli elfordulás. Még gyakrabban van úgy, hogy a hanghallatás növeli az elfordulás hatékonyságát. Ezért léteznek a fejlett Napnyugaton fogyasztóvédelmi civilszervezetek (mint Amerikában a legendás Ralph Naderé), és ez a funkciójuk a Günter Oggeréhez hasonló könyveknek. Oggernek nemcsak az volt a célja botránykrónikájával, hogy társakra leljen a szörnyülködéshez, hanem az is, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel tegyen valamit a szerinte felháborító állapotok felszámolása érdekében. Ilyen szerepet a Bankkárok Magyarországon természetesen nem tölthet be.

A leleplezés és a botránykavarás olyan létfontosságú termék, amely exportból nem pótolható.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon