Jó húsz esztendeje páratlan régészeti világszenzációként hatott, amikor kínai parasztok a mai Sankszi tartománybeli Lin-tong városa mellett mintegy 2200 éves, életnagyságú agyagszobrokra bukkantak. (Tíz éve néhányukat egy vándorkiállítás anyagaként a hazai közönség is megcsodálhatta a Nemzeti Múzeumban.) Mint azt az azóta is lankadatlan folyó ásatások igazolták, e meghökkentően eleven és épen maradt figurák (óvatos becslés szerint mintegy hétezren) a Xin-dinasztia monumentális xianjangi temetkezési helyének testőrseregét alkották, s csaknem öt méter mélyen a föld alatt ma is szinte hibátlan hadrendben várják rég porladó haduruk, Xin, a birodalomteremtő első kínai császár parancsszavát. Monumentális alakzatuk bámulatosan tagolt: felvonultatja a premodern harcászat minden elemét: van itt elővéd, fősereg, jobb- és balszárny, lovasság, négyesével támadó hadoszlopokba sorakozó gyalogság, élükön harci szekerekkel. Az egyes fegyvernemek és csapatok más-más színű egyenruhát, megkülönböztető rangjelzéseket viselnek, s az eddig feltárt több száz figura mozdulata, arckifejezése valamiképpen mind egyénített. A látvány összhatása már-már rejtőien lidérces: hisz az ásatások előrehaladtával a föld mélyéről egy csaknem naturálisan élethű kísértethadsereg lép elénk a győzhetetlenek magabiztosságával.
Ám e sok ezer főt számláló terrakotta testőrség korántsem oly félelmetes, ha meggondoljuk, hogy épp csak legfőbb hivatását nem teljesítette: isteni halhatatlanságra vágyó, megalomán uralkodóját nem védte meg sem a haláltól, sem föld alá rejtett hatalmas labrintussírjának utólagos meggyalázásától és kifosztásától. (Xin halálát követően véres parasztlázadások és utódharcok törtek ki, melyek jórészt szétdúlták életművét: az új főváros büszke palotáit, a megkezdett Nagy Falat s a birodalom egész militáns államszervezetét.) Még kevésbé van okunk tartani e rendíthetetlennek tűnő császári gárdától, ha igaz a hír – mit egyes amerikai magazinok terjesztenek –, miszerint e derék őrök közt is akadnak „dezertőrök”, akik kifizetődőbbnek találják, hogy a New York-i China Town egynémely rangosabb étterme előtt strázsáljanak, jó pénzen megvett, patinás zsoldosként, semhogy sokadmagukban a Kínai Népköztársaság és a világörökség ásatag emlékművei legyenek. Amerikában, persze, a műkincscsempészet úgyszintén nagy múltú hagyomány – még ha talán nem is oly ősi és autochton, mint egynémely távol-keleti magaskultúra tradicionalizmusa. Ám e többszörösen is „talált tárgynak” számító ókori szobrok esetében nem is a műkincslopás vakmerősége, inkább e merész funkcióváltás ejti ámulatba az embert. Az, ahogy az idő – két súlyos évezred – egyetlen könnyed tranzakcióval utólag birtokba vehető, ahogy egy hajdan kultikus rendeltetésű remekmű a szemünk láttára profanizálódik közönséges reklámeszközzé.
Persze, joggal mondhatni: e derék harcosokat már eredetileg is a „reprezentáció” hívta életre – csak épp nem a szó mai, üzleti, mint inkább hatalmi értelmében. Valóban oly nagy hát a különbség? Vajon melyik funkció méltatlanabb e páratlan műgonddal formált figurákhoz: az, hogy egy véres kezű, paranoiás kényúr dicsőségét szolgálják, aki egykor halomra gyilkoltatta az önkényét bíráló jámbor konfuciánusokat, avagy hogy egy mai tengerentúli étterem fényét s vele izzadó tenyerű tulajdonosának profitját növeljék?
És vajon nem képmutatás-e holmi „kultúrbotrányról” háborogni ama napnyugati civilizációk hangadóinak, akik magaskultúrájuk maradványait maguk is csupán hiú reprezentációnak tekintik, nem átallván azt nap nap után áruba bocsátani a pénz és presztízs világméretű piacain? Azoknak, akik a maguk értelmiségi őrhelyeit – ha ugyan volt valaha is – réges-rég odahagyták az üzlet, a szakmai karrier s a napi politikai szolgálattételek zsírosabb zsoldjáért? Akiknek gyomra rég nem hánytorog már a világ valódi botrányaitól: akik a Tienan-Men tér, Szarajevó és Groznij mészárszékei után épp oly jó étvággyal képesek beülni egy egzotikus étterembe, hol a főnök egy kövérkés pártmandarin, a szakács verőlegény, a mosogatólány pedig illegális bevándorló. Idővel talán az se tűnik majd fel, hogy a bejáratnál egy kétezer éves „gorilla” strázsál: az első kínai császár dezertőr testőre?
- Talált tárgy [6]