Mi tette mára elkerülhetetlenné a kórházleépítést, -megszüntetést?
Kórház-átalakításokról van szó. A magyar egészségügy strukturális válságban van, ahhoz, hogy ezt feloldjuk, mindenképp hozzá kell nyúlnunk az eddigi rendszerhez. A kapacitásokat a szükségletekhez kell alakítani. Néhány példa: a jelenlegi születések száma a hetvenes évek közepinek a 60%-a, de az akkor felfuttatott szülészeti és gyerekgyógyászati kapacitás lényegében változatlan. A lakosság elöregedőben, Budapest egyes kerületeiben pl. a hatvan felettiek aránya meghaladja a 30%-ot, ápolási otthonokra, krónikus osztályokra lenne tehát szükség, de a mostani struktúra ezt nem követte.
A strukturális válságra minden bizonnyal a finanszírozási krízis hívta fel a figyelmüket. Nem akarok cinikus lenni, de – úgy tudom – az ápolás olcsóbb, mintha ugyanazt a beteget akut ágyon kezelnék.
Ha nem változtatunk, és azt az idős beteget, aki döntően ápolásra szorul, továbbra is aktív ágyon gyógykezeljük, akkor nem racionálisan járunk el. Hiszen egy krónikus osztály vagy egy ápolási otthon nemcsak lényegesen olcsóbb, de sokkal humánusabb környezetet is biztosít.
De a racionalitás nemcsak költségcsökkentést jelent, hanem az erőforrások arányosabb elosztását is eredményezheti. Ma Magyarországon 47 CT (komputertomográf) és MR (mágneses rezonanciamérő) működik (ez megfelel a 1990-es francia szintnek), de ennek döntő többsége a Dunántúlon és Budapesten. A struktúraátalakítás egyben azt is lehetővé tenné, hogy a keleti országrészen is könnyebben hozzájutnának a nagy értékű műszerekhez.
Magyarán, ezután efféle eszközökre a nyugati országrészről nem igényelhetnek több céltámogatást?
Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, mert éveken keresztül nem hosszabb távra tervezték a címzett vagy céltámogatásokat. Épp egy néhány évre előre tervező programon dolgozunk, amiben rendezhetnénk ezt az aránytalanságot is.
Az ön szavaiból is kiderül, ha nem is arányosan, de egészségügyünk viszonylag jól el van látva csúcstechnológiával. Ezzel szemben a napi rendes működéshez elengedhetetlen eszközökben, feltételekben szűkölködik.
Ez így kicsit sommás. Kétségtelen, hogy nagy értékű berendezésekkel jobban állunk, mint pl. az alapradiológiai berendezésekkel (ezekre külső forrásból 10 milliárdot kellene szánni). Viszont ebben is nagyon különböznek az egyes kórházak.
Az biztos, hogy ebből a tb-költségvetésből a mai 100 ezer kórházi ágy nem finanszírozható, így át kell vinnünk egy csomó szolgáltatást a járóbeteg-ellátásba, ez egyébként is világtendencia.
A kórházak és általában az egészségügy átalakításánál azonban figyelembe kell venni az adott terület morbiditási és mortalitási mutatói mellett a szociális ellátórendszer kapacitását, az infrakstrukturális ellátottságot, a munkanélküliséget, ami komoly megbetegítő tényező. Az átalakítás komplexitását csak fokozza, hogy párhuzamosan kell fejleszteni a családi orvosszolgálatot és a járóbeteg-ellátást. 4-5 év alatt kell levezényelni ezt, ezáltal a kórházi ágyak száma nem 35%-kal, mint egyesek terjesztik, hanem 20%-kal csökkenne.
Az első lépésben, az idén 10%-kal…
Ez évben már kétszer is egyeztettünk a kórháztulajdonosokkal és az intézményvezetőkkel. Ezeken az igen hasznos találkozókon a kórházak – természetesen – azokat az ágyakat ajánlották fel, amiket már korábban is leírtak, átalakítottak. Az első menetben valóban 8-10 ezer ágy alakul át vagy szűnik meg. Ennek a fele azonban csak virtuálisan, ugyanis azok már korábban sem működtek – mert pl. akadályozták a takarítást. Ez még nem igazi struktúraátalakítás, de már megindult egy folyamat: sok helyen krónikus, ápolási osztály létesült.
A statisztikák azt mutatják, hogy nemcsak ágyból, de orvosból is túl sok van. Fenyeget-e tömeges orvosi munkanélküliség?
A mai 30 ezer helyett elég lenne 26. Hét változatot dolgoztunk ki arra, hogy ezt hogyan lehet 2020-ra tömeges munkanélküliség nélkül megoldani. Ehhez 600-700-ra kell csökkenteni a diplomások számát. Emellett működtetni kell egy az eddiginél hatásosabb átképzőrendszert is. Nagyon fontos lenne, hogy az egészségügyieknek egy kiegészítő nyugdíjbiztosító is működjön, mert a jelenlegi nyugdíjak méltatlanok.
Csak az egészségügyiekre vonatkozna…
Jó, tudom, ez egy támadási felület, mert a bányász is így van, de nekem most nem a bányákat kell bezárnom, hanem a kórházakat átstrukturálnom.
Azután, hogy tavasszal kitudódtak a mostaninál jóval drasztikusabb leépítési elképzeléseik, sokan tudatos kiszivárogtatással vádolták önöket.
Bár ilyen okosak lettünk volna. Az Egészségpénztár belső tanulmánya, ami kikerült, valóban nagy vihart kavart, de a mi anyagunk már konszenzusra törekedett, és nem ütközött elemi ellenállásba. Az egyébként sem bűn, ha egy önkormányzat az intézményeit maga is racionalizálni kívánja.
Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy a mostani rendszer – talán minden szereplőnek egyaránt, de különösen a betegnek – rossz. Mégis a terület érdek-képviseleti és szakmai szervezetei, az Orvoskamara, a Kórházszövetség és a szakszervezetek is élesen bírálják az önök elképzeléseit.
Odáig mindenkinél minden rendben van, ha a szomszéd megyei kórházat macerálják, a gondok a saját intézmény táján kezdődnek. A saját kórház körömszakadtig való védelme megelőzi az ésszerűséget. Amikor két egymástól néhány km-re lévő önkormányzattal tárgyalunk, megértjük a boszniai békefenntartók nehézségeit.
Etikailag különösen súlyos, hogy az orvosok – utcai demonstrációktól sem visszariadva – saját érdekeiket a betegek érdekeiként tüntetik fel.
Azonban az is igaz, hogy számos problémát külön kell megvizsgálnunk, mert általános racionalizáló elveink egyes helyeken érvényüket veszítik.
A szándékaink valóban sok érdeket sértenek, és ezért rendkívüli támadásoknak vagyunk kitéve. Én magam is. Nyilvánvalóan arra kell lőni, aki a zászlót viszi. Az egészben az az etikátlan, hogy nem a programunkat bírálják, hanem inszinuálnak.
A szakmai érdekképviseletekkel való távlati együttműködésünket a májusban elkészített modernizációs tervezetünk alapozhatja meg. A „nulladik változatot” közösen vitattuk meg, az augusztusra elkészülő újabb változat, mely még továbbra is vitaanyag, már figyelembe veszi az észrevételeiket. Persze, mindenki számára egyaránt tökéletesen megfelelőt aligha alkothatunk.
Amikor ön 1994 decemberében a tárcához került, lényegesen más volt a helyzet, mint ma. Azóta, úgy tudni, a Pénzügyminisztérium teljesen „ráült” az NM-re: a jogszabálytervezeteik a József nádor téren születnek.
Úgy érzékelem, hogy az eredeti stabilizációs csomag egyik legkellemetlenebb pontját, hogy minden szakellátásért 500 Ft-os copaymentet kellett volna fizetni, épp az NM-nek sikerült megakadályozni. Tehát a PM, ha reális alternatívát kínálunk, ezek után is kompromisszumkész marad, de a hiánycsökkentésről nem mond le. Beszélhetünk persze pénzügyi terrorról, de tudomásul vehetjük az ország költségvetési helyzetét is.
Eszerint ez csak akadémikus kérdés.
Amennyiben csak három kórház görget maga előtt adósságot, még kezelhető, de ha ötven…