[1]
Egyes közvélemény-kutatások szerint a Kisgazdapárt elérte, illetve megelőzte a szocialistákat a népszerűségi listán (amihez kellett az előbbiek zuhanórepülése is), de tény, hogy Magyarországon ma valószínűleg a Kisgazdapárt a legnépszerűbb párt a maga 18%-ával. Sietve leszögezem: ez a fontos és nyilvánvaló tény a legkevésbé sem rendítette meg korábbi meggyőződésemet. Nyilvános fogadást ajánlok: az 1998-as választásokon az FKGP meg fogja szerezni a szokásos 8-10%-át. Ennyi.
Ludas Józsi – …
A kisgazdák népszerűségnövekedése a helyzet általános romlásával párhuzamosan következett be. A földcsuszamlásszerű térhódítástól tartók nyilván azért aggódnak, mert tudják, hogy ez még csak a kezdet: amitől most rossz, annak még semmi köze a még el sem kezdett Bokros-csomaghoz, hát még a Bokros 2-höz (3-hoz?, 4-hez?). Mi lesz itt, ha igazából elkezdődik a „mogyorózás”?
Torgyán kisgazdái a Fidesz kivételével minden párttól, tehát a KDNP-től és az MDF-től is nagyjából ugyanakkora számban csábítottak el szavazókat. Jelenlegi szavazótáboruk 6-8%-a jött e pártoktól, és csak 3%-uk ered a Fidesztől. Elgondolkodtató viszont, hogy a nagyon más politikai kultúrát képviselő szocialistáktól és szabad demokratáktól miért éppen a kisgazdákhoz csatlakoztak a legtöbben, legalábbis azok közül, akik már választottak maguknak új pártot. Persze a kormánypártokból kiábrándult szavazóközönség túlnyomó többsége egyelőre a két választási kampány között hagyományosan széles „mittudomén”, illetve a „mindenkimehetafenébe” táborát erősíti.
A népszerűség növekedését látványos politikai akciók kísérték. A kisgazdák kivonultak a köztársaságielnök-választásból, népszavazást kezdeményeztek a közvetlen elnökválasztás mellett (ami meglepő érdeklődést váltott ki az emberekből). A hívek növekedése azonban nem ezeknek a látványosnak szánt politikai gesztusoknak köszönhető elsősorban, hanem az azokban kifejeződő általánosabb politikai üzenetnek: nevezzük ezt Ludas Matyi-effektusnak. Ludas Józsi már huzamosabb ideje azt játssza, hogy ő nem tartozik közéjük. Nem része a nép feje fölött osztozkodó-marakodó politikai osztálynak. Torgyán nemcsak a kormánykoalíciót csépeli szakadatlanul, de tirádáiból jócskán kijut a másik három ellenzéki pártnak is. Torgyán szerint jelenleg egyetlen ellenzéki párt van, a kisgazdák. A többiek valójában álellenzékiek, amit mi sem bizonyít jobban, mint legutóbbi részvételük az elnökválasztási „színjátékban”. Torgyán mindössze a KDNP felé hagy nyitva egy kis hátsó kerti ajtót, amelyen azok időnként óvatosan be is kukkantak. Nehéz megmondani, hogy Torgyán vajon azért viseltetik ellenségesen az MDF-fel és a Fidesz-szel, mert azok látványosan ki akarják hagyni őt a partiból, vagy spontán ellenszenv vezérli. Mindenesetre azt azért tudja, hogy a teljes elszigetelődés a parlamenten belül nem vezet jóra, a parlamenten kívül pedig csak ványadt szövetségesekre számíthat. A Nemzeti Szövetség nevű fantomszervezet létrehozása parlamenten kívüli fantompártokból csak üres gesztus: a parlamenti elit iránti megvetés és dissent még látványosabb kiemelése. Azzal Torgyán is tisztában van, hogy például Pozsgay támogatásával nem sokra megy. Ezért sosem felejt el a KDNP felé barátibb húrokat is pengetni, a kereszténydemokraták pedig nyilván úgy gondolják, hogy a púpos gyerekként formálódó Polgári Szövetségen belüli súlyukat növelheti, ha más kérőt is fel tudnak mutatni.
A választók azon nem tekintélytelen része, amelyiknek sanyarú helyzete orvoslására egyelőre nem jut jobb az eszébe, minthogy masszívan utálja a politikai elit egészét, rokonszenvesnek találhatja ezt a szerepet. Népszerűségét még növelheti is az a tény, hogy Torgyántól elzárkóznak azok, vagyis a többi párt, akik viszont a nép ezen részének egyetemleges megvetését élvezik. „Ha azok utálják Józsit, akiket mi is utálunk, akkor ennek a Józsinak mégiscsak igaza lehet” – hangozhat a kisgazdák titkos választási jelmondata. A végső siker kulcsa, hogy sikerül-e széles körben elhitetni, hogy a magyar politika egésze nem más, mint egy titkos összeesküvés Tel-Avivtól Lakitelekig. Az istenadta népnek kétségkívül van némi spekulatív hajlama, de azért nem minden határon túl.
…és korlátai
A magyar választó azonban, külhoni kollégájához hasonlóan, nem „pavlovi kutya”, bárhogyan is gyalázza őt annak nap mint nap a magyar politikusok, publicisták és politológusok széles serege. (Érdekes, arról kevesebb szó esik mostanság, hogy a Fidesz is elindult óvatosan felfelé a lejtőn.) A népszerűség növelésének vannak kemény korlátai, mindenekelőtt az, hogy az összes parlamenti pártnak megvan a kisebb-nagyobb szurkológárdája, amelynek szavazatára most már hosszabb távon is számíthat. Azaz a választókat nemcsak a kenyér és cirkusz érdekli, hanem bizonyos árnyaltabb megfontolások (erkölcsi meggyőződés, politikai kultúra, hagyományok stb.) is. A Kisgazdapárt is jórészt ennek köszönheti (l. a fent jövendölt 8-10%-ot), hogy öt év pártszakadásai után, túlélve az utóbbi öt év viharait meg tudta vetni a lábát a Parlamentben. Hírlik, vannak olyan vidékek, ahol az emberek akkor is a kisgazdákra szavaznak, ha éppen egy tulok foglalja el a pártelnöki posztot. Torgyán pontosan tudta ezt, amikor a Kisgazdapártot akarta magának megszerezni és nem pedig egy kisgazdapárt alapítója/vezére akart lenni. Ez a szavazóbázis, amennyire szilárd (és egyelőre korlátozott), valószínűleg épp annyira nem szélsőséges. A többi, a Kisgazdapártot most valamelyest felduzzasztó szavazótábor a politikai vándormadár kategóriájába tartozik, amilyen könnyen jön, úgy megy is, és csak nagyon korlátozott számban hozzáférhető.
Végezetül, a négyévente ismétlődő választási rituálé a közhiedelemmel ellentétben nem növeli a zűrzavart, hanem éppen hogy stabilizáló tényező. Ha négyévente el lehet zavarni egy kormányt, akkor sohasem kell olyan nagyon elzavarni őket, mert abból esetleg még nagyobb baj sülhet ki. Csak módjával.
A Kisgazdapárt látványos növekedése az utóbbi két hónapban megtorpant. A közvélemény-kutatások szerint a Kisgazdapárt továbbra is (most már holtversenyben az MSZP-vel), nemcsak a legnépszerűbb, de a legellenszenvesebb párt is. A kiugróan magas utálati arány az utóbbi évben jottányit sem változott. Mindez azt valószínűsíti, hogy a radikális populista offenzívának valahol ott vannak a határai, ahol most Torgyánék állnak.
Nehéz polgárnak lenni
A Kisgazdapárt térnyerése nem a jelenlegi kormányra jelent veszélyt, még csak nem is az ország jövőjére, hanem a jelenlegi ellenzékre. A kisgazdákon inneni ellenzéket egyelőre valósággal gúzsba köti a Kisgazdapárt népszerűsége. A Polgári Szövetség összességében alig tudta növelni szavazótáborát. Ha az ellenzéki pártok együtt meg is nyernék a következő választást, akkor csakis a kisgazdákkal együtt alakíthatnának kormányt. Nem gondolom, hogy erkölcsi megfontolások tartanák őket vissza, de ez esetben át kellene engedniük a vezető szerepet annak a politikusnak, aki egyszer már, még 1991-ben, cserbenhagyta az MDF-et, és akivel ma azért nem állnak szóba, mert úgy érzik, nem szalonképes. Jobb híján Kulin Ferenc arról mereng, hogy „nemcsak a teljesíthetetlen ígéreteket hirdető radikális pártok képviselnek alternatívát”. Ez ismerős. Valami ilyesmit makogott tétován az azóta sajnálatosan hamvába holt liberális pártszövetség is 1994 tavaszán. A Polgári Szövetség számára csakis Torgyán és saját kripto-torgyánistáinak legyőzésén át vezethet út a győzelembe. Ha mégis Torgyánnal, mert másképp nem lehet, vagy mert az is jobb a semminél (lásd Pokol Béla szombati cikkét a Magyar Nemzetben), az csakis a szövetség polgári csíráinak teljes feladásával képzelhető el. (Én Pokol helyében nem adnám föl ilyen könnyen.) Mert azt gondolom, senki nem hiszi komolyan, hogy a Kisgazdapárt, Torgyánnal az élen „polgári”, netán „konzervatív” párt lenne. Ebbe nem fér bele a Fidesz, de az MDF mérsékelt szárnya sem. Ha viszont Torgyánnal nem, akkor nem marad más, mint fintorogva, de szövetségre lépni a ősellenséggel, az SZDSZ-szel. Bizony nehéz „polgárnak” lenni.
- Belföld [6]