Skip to main content

Ludas Józsi tündöklése

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Mink András


Egyes közvélemény-kutatások szerint a Kisgazdapárt elérte, illetve megelőzte a szocialistákat a népszerűségi listán (amihez kellett az előbbiek zuhanórepülése is), de tény, hogy Magyarországon ma valószínűleg a Kisgazdapárt a legnépszerűbb párt a maga 18%-ával. Sietve leszögezem: ez a fontos és nyilvánvaló tény a legkevésbé sem rendítette meg korábbi meggyőződésemet. Nyilvános fogadást ajánlok: az 1998-as választásokon az FKGP meg fogja szerezni a szokásos 8-10%-át. Ennyi.

Ludas Józsi – …

A kisgazdák népszerűségnövekedése a helyzet általános romlásával párhuzamosan következett be. A földcsuszamlásszerű térhódítástól tartók nyilván azért aggódnak, mert tudják, hogy ez még csak a kezdet: amitől most rossz, annak még semmi köze a még el sem kezdett Bokros-csomaghoz, hát még a Bokros 2-höz (3-hoz?, 4-hez?). Mi lesz itt, ha igazából elkezdődik a „mogyorózás”?

Torgyán kisgazdái a Fidesz kivételével minden párttól, tehát a KDNP-től és az MDF-től is nagyjából ugyanakkora számban csábítottak el szavazókat. Jelenlegi szavazótáboruk 6-8%-a jött e pártoktól, és csak 3%-uk ered a Fidesztől. Elgondolkodtató viszont, hogy a nagyon más politikai kultúrát képviselő szocialistáktól és szabad demokratáktól miért éppen a kisgazdákhoz csatlakoztak a legtöbben, legalábbis azok közül, akik már választottak maguknak új pártot. Persze a kormánypártokból kiábrándult szavazóközönség túlnyomó többsége egyelőre a két választási kampány között hagyományosan széles „mittudomén”, illetve a „mindenkimehetafenébe” táborát erősíti.

A népszerűség növekedését látványos politikai akciók kísérték. A kisgazdák kivonultak a köztársaságielnök-választásból, népszavazást kezdeményeztek a közvetlen elnökválasztás mellett (ami meglepő érdeklődést váltott ki az emberekből). A hívek növekedése azonban nem ezeknek a látványosnak szánt politikai gesztusoknak köszönhető elsősorban, hanem az azokban kifejeződő általánosabb politikai üzenetnek: nevezzük ezt Ludas Matyi-effektusnak. Ludas Józsi már huzamosabb ideje azt játssza, hogy ő nem tartozik közéjük. Nem része a nép feje fölött osztozkodó-marakodó politikai osztálynak. Torgyán nemcsak a kormánykoalíciót csépeli szakadatlanul, de tirádáiból jócskán kijut a másik három ellenzéki pártnak is. Torgyán szerint jelenleg egyetlen ellenzéki párt van, a kisgazdák. A többiek valójában álellenzékiek, amit mi sem bizonyít jobban, mint legutóbbi részvételük az elnökválasztási „színjátékban”. Torgyán mindössze a KDNP felé hagy nyitva egy kis hátsó kerti ajtót, amelyen azok időnként óvatosan be is kukkantak. Nehéz megmondani, hogy Torgyán vajon azért viseltetik ellenségesen az MDF-fel és a Fidesz-szel, mert azok látványosan ki akarják hagyni őt a partiból, vagy spontán ellenszenv vezérli. Mindenesetre azt azért tudja, hogy a teljes elszigetelődés a parlamenten belül nem vezet jóra, a parlamenten kívül pedig csak ványadt szövetségesekre számíthat. A Nemzeti Szövetség nevű fantomszervezet létrehozása parlamenten kívüli fantompártokból csak üres gesztus: a parlamenti elit iránti megvetés és dissent még látványosabb kiemelése. Azzal Torgyán is tisztában van, hogy például Pozsgay támogatásával nem sokra megy. Ezért sosem felejt el a KDNP felé barátibb húrokat is pengetni, a kereszténydemokraták pedig nyilván úgy gondolják, hogy a púpos gyerekként formálódó Polgári Szövetségen belüli súlyukat növelheti, ha más kérőt is fel tudnak mutatni.

A választók azon nem tekintélytelen része, amelyiknek sanyarú helyzete orvoslására egyelőre nem jut jobb az eszébe, minthogy masszívan utálja a politikai elit egészét, rokonszenvesnek találhatja ezt a szerepet. Népszerűségét még növelheti is az a tény, hogy Torgyántól elzárkóznak azok, vagyis a többi párt, akik viszont a nép ezen részének egyetemleges megvetését élvezik. „Ha azok utálják Józsit, akiket mi is utálunk, akkor ennek a Józsinak mégiscsak igaza lehet” – hangozhat a kisgazdák titkos választási jelmondata. A végső siker kulcsa, hogy sikerül-e széles körben elhitetni, hogy a magyar politika egésze nem más, mint egy titkos összeesküvés Tel-Avivtól Lakitelekig. Az istenadta népnek kétségkívül van némi spekulatív hajlama, de azért nem minden határon túl.

…és korlátai

A magyar választó azonban, külhoni kollégájához hasonlóan, nem „pavlovi kutya”, bárhogyan is gyalázza őt annak nap mint nap a magyar politikusok, publicisták és politológusok széles serege. (Érdekes, arról kevesebb szó esik mostanság, hogy a Fidesz is elindult óvatosan felfelé a lejtőn.) A népszerűség növelésének vannak kemény korlátai, mindenekelőtt az, hogy az összes parlamenti pártnak megvan a kisebb-nagyobb szurkológárdája, amelynek szavazatára most már hosszabb távon is számíthat. Azaz a választókat nemcsak a kenyér és cirkusz érdekli, hanem bizonyos árnyaltabb megfontolások (erkölcsi meggyőződés, politikai kultúra, hagyományok stb.) is. A Kisgazdapárt is jórészt ennek köszönheti (l. a fent jövendölt 8-10%-ot), hogy öt év pártszakadásai után, túlélve az utóbbi öt év viharait meg tudta vetni a lábát a Parlamentben. Hírlik, vannak olyan vidékek, ahol az emberek akkor is a kisgazdákra szavaznak, ha éppen egy tulok foglalja el a pártelnöki posztot. Torgyán pontosan tudta ezt, amikor a Kisgazdapártot akarta magának megszerezni és nem pedig egy kisgazdapárt alapítója/vezére akart lenni. Ez a szavazóbázis, amennyire szilárd (és egyelőre korlátozott), valószínűleg épp annyira nem szélsőséges. A többi, a Kisgazdapártot most valamelyest felduzzasztó szavazótábor a politikai vándormadár kategóriájába tartozik, amilyen könnyen jön, úgy megy is, és csak nagyon korlátozott számban hozzáférhető.

Végezetül, a négyévente ismétlődő választási rituálé a közhiedelemmel ellentétben nem növeli a zűrzavart, hanem éppen hogy stabilizáló tényező. Ha négyévente el lehet zavarni egy kormányt, akkor sohasem kell olyan nagyon elzavarni őket, mert abból esetleg még nagyobb baj sülhet ki. Csak módjával.

A Kisgazdapárt látványos növekedése az utóbbi két hónapban megtorpant. A közvélemény-kutatások szerint a Kisgazdapárt továbbra is (most már holtversenyben az MSZP-vel), nemcsak a legnépszerűbb, de a legellenszenvesebb párt is. A kiugróan magas utálati arány az utóbbi évben jottányit sem változott. Mindez azt valószínűsíti, hogy a radikális populista offenzívának valahol ott vannak a határai, ahol most Torgyánék állnak.

Nehéz polgárnak lenni

A Kisgazdapárt térnyerése nem a jelenlegi kormányra jelent veszélyt, még csak nem is az ország jövőjére, hanem a jelenlegi ellenzékre. A kisgazdákon inneni ellenzéket egyelőre valósággal gúzsba köti a Kisgazdapárt népszerűsége. A Polgári Szövetség összességében alig tudta növelni szavazótáborát. Ha az ellenzéki pártok együtt meg is nyernék a következő választást, akkor csakis a kisgazdákkal együtt alakíthatnának kormányt. Nem gondolom, hogy erkölcsi megfontolások tartanák őket vissza, de ez esetben át kellene engedniük a vezető szerepet annak a politikusnak, aki egyszer már, még 1991-ben, cserbenhagyta az MDF-et, és akivel ma azért nem állnak szóba, mert úgy érzik, nem szalonképes. Jobb híján Kulin Ferenc arról mereng, hogy „nemcsak a teljesíthetetlen ígéreteket hirdető radikális pártok képviselnek alternatívát”. Ez ismerős. Valami ilyesmit makogott tétován az azóta sajnálatosan hamvába holt liberális pártszövetség is 1994 tavaszán. A Polgári Szövetség számára csakis Torgyán és saját kripto-torgyánistáinak legyőzésén át vezethet út a győzelembe. Ha mégis Torgyánnal, mert másképp nem lehet, vagy mert az is jobb a semminél (lásd Pokol Béla szombati cikkét a Magyar Nemzetben), az csakis a szövetség polgári csíráinak teljes feladásával képzelhető el. (Én Pokol helyében nem adnám föl ilyen könnyen.) Mert azt gondolom, senki nem hiszi komolyan, hogy a Kisgazdapárt, Torgyánnal az élen „polgári”, netán „konzervatív” párt lenne. Ebbe nem fér bele a Fidesz, de az MDF mérsékelt szárnya sem. Ha viszont Torgyánnal nem, akkor nem marad más, mint fintorogva, de szövetségre lépni a ősellenséggel, az SZDSZ-szel. Bizony nehéz „polgárnak” lenni.
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon