Ha nem is az alkalomhoz illő rituális tűzugrás reménye, de a „nagy esemény”, a Tolerancia Fesztivál keretében megrendezendő koncertek kellemesen bizsergető várakozással töltötték el őket. No meg némi szesz, amit a társaság tagjai a megállóban is serényen kortyolgattak. A szokásos szombat esti lázon kívül erre külön apropó volt, hogy egyikük, Ny. Levente épp e napon ünnepelte születését. E jeles alkalmak egybeesése ellenére nem voltak különösen kapatosak, az éjszaka még – mint hitték – előttük állt.
Az Ny. családból a legidősebb fiú, Ernő már jó ideje a városi punk, anarchista–szkinhed-ellentét központi figurája. A kemény kötésű fiatalember nem tartotta magát sem punknak, sem anarchistának. A baráti kör extravaganciája csupán abban állt, hogy feltűnő, festett hosszú hajat viseltek, és alkalmanként kábítóztak. No persze az is tény, Ny.-ék rühellték a bőrfejű suhancokat. De a konfliktus korábban nem ment túl egymás sértegetésén („buzi punkok”, illetve „buzi szkinek”) és kölcsönös fenyegetésén. Májusban már mindkét oldal erődemonstrációt tartott. Valamikor a két kör egy helyre, a színház melletti Művész presszóba járt szórakozni, aztán a kopaszok áttették törzshelyüket távolabb, az Ász sörözőbe. Ettől fogva a bőrfejűek kihasználtak minden alkalmat, hogy Ny. Ernőt és barátait megfélemlítsék. Egy alkalomra be is ígérték nekik a verést. A kijelölt időpontra sikerült is összetrombitálniuk harminc tar kenyeresüket meg néhány vérebet, de a verekedésről lemondtak, mivel a „punkok” ötvenen voltak.
Bőrfejű turizmus
A különbusz, ahogy illik, késett. A buszmegállónál este nyolc óra körül három szkinhed fiú és egy szkinhed lány jelent meg, akik legott Ny.-ékbe kötöttek. A kilenc utazni vágyó ekkor már tudta, hogy a Tolerancia Fesztivál jóvoltából az ország különböző szegleteiből sok bőrfejű érkezett a városba („kiosztották már a bizit az isiben, ráértek”). (A vendégek – a tolerancia jegyében – debreceni elvbarátaikkal együtt a Nagyállomás környékén melegítettek, hippik haját húzgálták, elvették néhány jámbor cigijét, és egy-két pofont is kiosztottak.)
A Vekerire tartó Ny.-ék azonban nem ijedtek meg a négy bomber dzsekistől (nyáron!) – a rugdosódó, szitkozódó, gázspréző ifjakat lefogták, majd elzavarták. Ám a felsült provokátorok értesíthették társaikat, mivel még 10 perc sem telt el, mikor egy baseballütőikkel felszerelkezett 15 fős különítmény jelent meg a színen. Csak sejteni lehet, hogy a suhancok a közeli Ászból pattantak fel söreik mellől. Nem sokat lacafacáztak, rögtön a „punkoknak” estek. Verték a lányokat, s még inkább a fiúkat. A földre zuhanókat a támadók ütötték és rugdosták. Ki tudja, még mennyi ideig tartott volna a „bosszú”, ha az egyik baseballütő nem találja telibe Ny. Levente teljesen védtelen arcát. A csont reccsenése és a kiömlő vér észre téríthette a kopaszokat: néhány rutinszerű rúgás, aztán gyorsan odébbálltak. („Kis pisis tizenévesek voltak. A legtöbb közülük még így, falkában is félt. Csak odajöttek egyikünkhöz, és rúgtak egyet, aztán gyorsan átfutottak a másikunkhoz, hogy azon még üthessenek egyet” – emlékezett vissza az egyik sértett.)
Fakabátok néhány öltéssel
Időközben a közelben lakók értesítették a rendőrséget – az attak Debrecen szívében történt. A helyszínre érkező rendőrök már csak a síró lányokkal meg a vérmocskos és megalázott fiúkkal találkozhattak. A szörnyű állapotban lévő Ny. Leventét rohammentővel szállították kórházba, elkísérte barátnője is. A diagnózis súlyos: koponyacsonttörés, orrcsontrepedés, agyrázkódás, nyolc napon túl gyógyuló zúzódások.
A többi hét áldozatot beszállították a rendőrségre: a három lány kint ült a folyosón, a négy fiú benn a fogdán. Órák múltán aztán a biztos urak is úgy látták, hogy el kellene látni a sebeket, és látleletet kellene felvenni. Átkísérték a megbilincselt „begyűjtötteket” a Kenézi Kórházba. Az orvos mindegyiküknél nyolc napon túl gyógyuló sérülést állapított meg, majd összevarrta a sebeket.
A rendőrök időközben előállították a gyanúsított bőrfejűeket is. Ezután a vizsgálók a sértetteket a hajnali kihallgatáson már sértettként kezelték, és nem gyanúsítottként. Reggel hatkor végül kiengedték őket.
Hétfőn szembesítették őket a támadóikkal, akik tagadták, hogy a verekedést ők kezdték. Mindenesetre a megyei ügyészség kezdeményezte a kilenc bőrfejű gyanúsított közül hatnak az előzetes letartóztatását. A vád: csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés. A városi bíróság azonban a gyanúsítottakat csak arra kötelezte, hogy a tárgyalásig nem hagyhatják el lakhelyüket. Az ügyészség a megyei bírósághoz fellebbezett.
A tóraégető
Az ügy pikantériája, hogy a nemrég a bejegyzéstől elutasított Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség tagjai is részt vettek a véres akcióban. Egyik vezetőjük, a jelen pillanatig büntetlen K. András a január óta elhíresült zsinagóga- és tóragyújtogatásban is szerepet játszott. A „punkok” közül többen is jól ismerik K. Andrást, mielőtt Martens bakancsot húzott volna, ő is punk volt.
Ny. Leventét már kiengedték a kórházból. A barátnőjével a Balatonra utazott – felejteni. A többiek sem heverték ki még a támadást. Bizalmatlanok: szerintük a bőrfejűeket semmiképp sem ítélik el, mert K. András apja nyugalmazott főrendőr.
Egyelőre a város csendes, csak az egyik megtámadott lányt fenyegette meg néhány divatszkinhed, hogy vigyázzon magára. Az Ász sörözőben sem találkoztam egy fia kopasszal sem, pedig két estét is elflippereztem ott.
A Szent Iván-éji lidércnyomásra persze lehet azt mondani, hogy egyedi eset; vagy bagatellizálni, hogy nem volt ez egyéb, mint két ifjúsági szubkultúrás csoport szerencsétlen rivalizálása, afféle West Side Story; vagy egyszerűen csak falusias böllénkedés. De mindenképp hátborzongató, hogy egy potenciális bajkeverőnek, többszörös gyanúsítottnak és a társainak továbbra is módjuk nyílik ennél akár jóval nagyobb zűrt keverni.
Pedig egykoron előrelátóbbak voltak a debreceniek. Petőfi arról ír, hogy a cívis házak kapuján ez a figyelmeztetés állt: csukd be az ajtót, mert kimegy a disznó.
- Belföld [6]