1966. november 28-a és december 3-a között zajlott az MSZMP IX. kongresszusa, amely döntött a gazdasági reform bevezetéséről. Az alábbiakban olyan szemelvényeket igyekeztünk kiválasztani a kongresszusi jegyzőkönyvből,[1] amelyek nemcsak a kor politikai szóhasználatára vetnek fényt, de azokra a politikai és ideológiai csapdákra is, amelyeket az akkori pártvezetés kerülgetni igyekezett.
Kádár János központi bizottsági beszámolója, november 28.
„Az ideológiai területnek csupán néhány kérdését kívánom röviden érinteni – elsőként a szocialista tudat, az anyagi érdekeltség és az anyagiasság összefüggéseit. Nálunk az utóbbi időben többen aggodalmuknak adtak kifejezést, hogy egyrészt az életszínvonal emelkedése, másrészt a különböző negatív hatások következtében csökken a forradalmi szellem, és teret nyer az önző anyagiasság, társadalmunkat az »elpolgáriasodás« veszélye fenyegeti. A párt a szocialista tudat, közgondolkodás erősítése mellett sokszor szól az anyagi érdekeltségről, sőt a gazdasági mechanizmus reformja kapcsán még növelni is kívánja azt. Véleményünk szerint itt különböző kérdésekről van szó, két olyan jelenségről, amelyek közül az egyik káros és leküzdendő, a másik pedig teljes összhangban van a szocialista elmélettel és gyakorlattal. (…)
Az életszínvonal 1957-ben bekövetkezett jelentős emelkedése, (…) a telekvásárlás, a családiház-építés, a személygépkocsi-vásárlás, a külföldre utazás tömegessé válása, a nyugati tőkés országokkal létrejött széles felületű érintkezés kétségtelenül a kispolgári gondolkodás, az önző anyagiasság szemléletének bizonyos fokú erősödéséhez vezetett.
A kispolgári gondolkodás a többi között a kispolgárság létéből is fakad. De mai viszonyaink között lehetővé kell tenni mindazt a magánkezdeményezést, ami segíti a szocialista célok megvalósítását. Azokat a torzulásokat pedig, amelyek ezt hátráltatják, le kell küzdeni. Ez lenini politika. (…)
Más kérdés a kispolgári gondolkodás, a haszonlesés, az önző anyagiasság szelleme. Ez idegen a szocializmustól (…) Megint más kérdés a dolgozók anyagi érdekeltsége a szocializmus építésében (…) Valljuk és hirdetjük, hogy a szocialista társadalom építése megkívánja a tömegek tudatos cselekvését, áldozatkészségét, önzetlenségét, közösségi szellemének erősítését. A kettő azonban nincs ellentétben egymással. (…) a szocialista társadalom építésének együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelkedésével. (…)
A gyakorlat ebben a kérdésben is bizonyítja a párt álláspontjának helyességét. Azokban az években, amelyekben a dolgozó tömegek… életszínvonala (…) jelentősen emelkedett, sok százezerrel nőtt azoknak a kommunistáknak – és pártonkívülieknek – a száma, akik (…) anyagi ellenszolgáltatás nélkül, minden szabad idejüket, sokszor egészségüket feláldozva, a szocializmus tudatos építőiként vették ki a részüket legnagyobb társadalmi feladataink megoldásából. Ezekben az években jött létre és vált erős szervezetté a Munkásőrség, amelynek tagjai (…) minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalták és vállalják belső rendünknek, a nép hatalmának, szocialista vívmányainak fegyveres védelmét. Ezekben az években született és vált tömegessé a szocialista brigádmozgalom, a szocializmus tudatos építőinek, élenjáróinak újabb nagyszerű mozgalma.”[2]
Cservenka Ferencné, a Pest megyei Pártbizottság első titkára, november 29.
„Miért folyik mégis vita a párt vezető szerepének érvényesüléséről? (…) szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy sok elvtársunkból nem a rosszindulat, hanem a munkáshatalom, a párt féltése szólal meg. (…)
(…) azonban nem lehet mindenkivel egyetérteni, aki a párt, a munkásosztály vezető szerepét reklamálja, mert elég sokan tértől, időtől, tényektől függetlenül vizsgálják a párt vezető szerepét, vagy minden részkérdésnél rögtön a Központi Bizottság állásfoglalása után kiáltanak. A párt vezető szerepét nem lehet, nem szabad mozaikokon, egyetlen kérdés vizsgálatán keresztül megítélni (…) A párt vezető szerepe a társadalmi berendezkedésünk egész rendszerét magába foglaló elvi és gyakorlati tevékenységgel azonos. (…)
Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy a párt vezető szerepe miként érvényesül. A politikai vonal minden – akár jobb-, akár »bal«(sic!)-oldali irányú – torzítása egyformán káros.”[3]
Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, november 29.
„A magyaroknak van mivel büszkélkedniük! Melyik európai kapitalista ország dicsekedhet azzal, hogy ipari termelése több mint hatszorosa a háború előttinek, hogy nemzeti jövedelme több mint háromszorosára növekedett. Az egész kapitalista Európában nincs ilyen ország! (…)
A világ forradalmi átalakítása nem ismer kitaposott és sima utakat, minden körülmények között alkalmazható kész recepteket és képleteket. (…) Nem könnyű dolog a nép élcsapatának lenni, a nép élén haladni. A marxizmus–leninizmushoz, a munkásosztály és a nép ügyéhez való rendíthetetlen hűségre, éleslátásra (…), elvhűségre s egyben rugalmas taktikára, állhatatosságra és higgadtságra van szükség ahhoz, hogy le tudjuk küzdeni a nehézségeket. (…)
A Magyar Szocialista Munkáspárt tettekkel bizonyította, hogy mit jelent a párt vezető szerepe a szocialista építés minden területén. (…) A szocialista világmozgalom fejlődésének tapasztalataihoz hasonlóan, a magyar kommunisták tevékenysége ismételten aláhúzza, hogy a kommunista pártnak döntő szerepe van a szocializmus építésében. Az új társadalmi viszonyok sikeres építése, a népgazdaság és a kultúra fejlesztése, a szocialista tudat formálása csak a kommunista párt vezetésével lehetséges. A szocializmus és a párt, a párt és a nép elválaszthatatlan egymástól. Ez a szocialista társadalom erejének és szilárdságának egyik legfontosabb feltétele.”[4]
Friedrich Ebert, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, december 1.
„A monopoltőke és az újnácik által irányított, az európai biztonságot és a világbékét veszélyeztető politikán mit sem fog változtatni, hogy a nagykoalíció kormányában együtt ülnek majd a jobboldali szociáldemokraták és a CDU–CSU-vezetők. Éppen most hozták létre ezt a kormányt! (…)
A nagykoalíció kormányának kancellárja Kiesinger, a régi náci (…). Fontos tisztségek betöltőjeként aktív részese volt a ribbentropok és a goebbelsek politikai irányvonala megvalósításának. A szociáldemokrata Willy Brandt, alkancellárként sem lesz egyéb, mint rózsaszínű fügefalevél, amellyel a náci Kiesinger barna pőreségét próbálja leplezni. (…)
Az SPD vezetőségéhez, tagságához és szociáldemokrata barátainkhoz írt leveleink segítségével meg akartuk akadályozni, hogy Németország, a Német Szövetségi Köztársaság még egyszer a weimari köztársaság útjára lépjen, amely a munkásosztály vereségéhez, a fasizmus győzelméhez és a második világháborúhoz vezetett. (…) Az SPD vezetősége azonban figyelmen kívül hagyta a munkásosztály múltbéli keserű tapasztalatait, folytatta közös menetelését a reakcióval, egészen a »Fallex 66« elnevezésű hadgyakorlat bunkeréig. Mindez csak logikus betetőzést nyert a nagykoalíciós kormányban.”[5]
Szviridov Ivánné, az ófehértói Búzakalász Tsz elnöke, december 2.
„Termelőszövetkezetünk lúdtenyésztéssel is foglalkozott. A ludak egy hányada törzsállomány volt, más felét hízóállományként akartuk értékesíteni. Sajnos, a lúdállomány kolerával fertőződött. Beoltottuk az állatokat, meg akartuk menteni őket. Felvettem a kapcsolatot a baromfivállalattal, hogy vegyék meg a libákat, ne legyen annyi kárunk. Négyszeri oltás után végre a Baromfifeldolgozó Vállalat debreceni gyáregysége elvitte a libákat. A 2491 libáért 28 000 forintot kaptunk. Gondoltam, hogy mivel a libák be voltak biztosítva, az Állami Biztosító megtéríti a kapott ár és a biztosítási összeg közti különbséget. Sajnos, azt közölték velem, hogy mivel a liba nem elhullott, hanem megmentettük, nem tudják kifizetni a biztosítást. (…) Tetszenek tudni, 80 000 forint kárt csináltam a szövetkezetnek azzal, hogy megmentettem a libákat.”[6]
Kádár János zárszava, december 2.
„A Német Szövetségi Köztársaságban most új kormány alakult. (…) Ez természetesen elsősorban a Német Szövetségi Köztársaság népének az ügye, de közvetlenül érinti valamennyi németet.
Pártunk és kormányunk úgy véli, hogy nekünk nem kell változtatnunk a Német Szövetségi Köztársaság irányában folytatott politikánk alapelvein és gyakorlatán. Azt ez a kormányváltás nem érinti. Európa valamennyi forradalmi pártjával, minden ország haladó elemeivel együtt harcolunk a nyugatnémet revansista törekvések ellen, és az ellen az újfasiszta hullám ellen, amely ott most a két legutóbbi tartományi választáson jelentkezett. (…)
A nyáron jártam egy mohácsi termelőszövetkezetben. Hasonlóan gyenge volt az is, mint amilyenről itt a szabolcsi elvtársnő ( Szviridov Ivánné. A szerk. ) szólt. Azok is 12 forintos munkaegységgel indultak, aztán felmentek vagy 60 forintra. (…) Eldicsekedtek országos rekordokat döntögető terméseredményeikkel, aztán a főagronómus hozzám fordult és közölte: mi is nagyon várjuk a gazdasági mechanizmus reformját, és azt is megmondom, miért. A reform nélkül megvagyunk, látja, Kádár elvtárs, az emberek meg vannak elégedve (…) De van egy nagyon nyomós okunk: szeretnénk egyenes úton járni. Magyarázatként hozzátette: mindenki tudja, hogy ilyen búza-, kukoricaátlagot, ilyen hizlalási átlagot nem lehet elérni, ha mi csak a központi norma szerinti koncentrátumot adjuk. Ennél többet kell adni, és mi többet is használunk fel. Hogyan? Ezt most nem részletezem – mondta –, de a törvényesség határát súrolva. ( Derültség. ) (…)
A kongresszus állásfoglalásai megmutatták, hogy pártunk tovább folytatja, fejleszti és erősíti a szövetségi politikát, köznyelven a népfrontpolitikát. Megismétlem, amit a beszámolóban mondottam: ezt a szövetséget a munkásosztály vezeti. (…)
Minthogy a párt vezeti a társadalom életét, természetes, hogy a társadalmi életben a párttagok, a kommunisták játsszák a főszerepet. Ez a kommunisták dicső küldetése, büszkesége és egyben terhe. Kicsit monopólium ez a mi társadalmunkban, de ezt a monopóliumot bárki megtörheti. (…)
A másik az, hogy ki van velünk, és ki van ellenünk? Véleményem szerint a mi társadalmi viszonyaink között, a mi államrendünkben, ahol az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem szocialista – még a bankárok is szocialisták nálunk (derültség) –, pártállásra, fajra, nemzetiségre, felekezetre való tekintet nélkül velünk van mindenki, aki becsületes munkával vagy alkotással keresi a kenyerét, mert mint ilyen, részese a nagy munkának, amely a szocialista társadalom felépítéséért folyik. (…)
Meg akarom említeni a néppel való összeforrottság kérdését. A nép szigorú munkaadó. Sok munkát ad, sok feje van, mindent lát és mindent követel. Régen szidta az ember a tőkést, harcolt ellene – a dolog egyszerű volt. Most szembejön az utcán egy ember, és megkérdezi: hát maguk ezt miért csinálják így? Még jó, ha megkérdezhetem tőle: kihez van szerencsém? Olyan a mandátumunk, hogy a nép számon kéri tőlünk tetteinket. Az emberek kérdéseire türelemmel válaszolni kell. Most jó a párt kapcsolata a néppel, és úgy akarunk dolgozni, hogy még jobb legyen. Az emberek a jövőben is a pártnak vessék fel a problémáikat, és azokra, amennyiben lehetséges, kapjanak érdemi választ.”[7]
Jegyzetek
[1] A Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusának jegyzőkönyve. Kossuth Kiadó, Budapest. 1967. Továbbiakban: i. m.
[2] I. m. 55–56. l.
[3] I. m. 137–138. l.
[4] I. m. 145. l., 147–148. l.
[5] I. m. 343–344. l.
[6] I. m. 418. l.
[7] I. m. 422. l., 423–424. l., 425. l., 431. l., 435. l.