December 31-i rádióműsorom címe volt ez… akkor már ötödik éve készítettük az ún. beszélő-zenei műsorainkat, Faludi Rezsőnek, a Zenei Főosztály nyitásra mindig kész, és majd negyedszázadon át egységet, rendet tartó vezetőjének kezdeményezésére. A bizalom nagy volt, még ezt a 80 perces szilveszteri zenei „kabarét” is megengedték, nagy részét én követtem el, de dolgoztak bele mások is. Az öncenzúra vérünkké vált, a főnöki meghallgatás – akkor volt ilyen – leginkább a próza-zene arányt vagy más szakmai dolgot kifogásolt, többnyire igazsága volt… Dr.

A Nagy Spenót utolsó darabja, tehát A magyar irodalom története című kézikönyv VI. kötete 1966-ban jelent meg, de története voltaképpen a hatvanas évek elején kezdődik. A kézirat nagyjából 1964-re készült el, a lektori vélemények után átdolgozott részeket pedig 1965-ben adtuk le.

Ennek a kötetnek, amely 1919-től napjainkig (azaz 1963-ig) tárgyalja a magyar irodalom történetét – ugyanúgy, mint az előző, V. kötetnek –, én voltam a szerkesztője.

1966-ban jelent meg a tízkötetes szovjet Világtörténet magyar kiadásának utolsó kötete. Történelem–orosz szakos hallgató voltam akkoriban. Így el lehet képzelni, milyen örömmel hallottam a hírt, hogy valaki eladásra kínálja a vaskos fóliánsokat, méghozzá egészen elfogadható áron. Majd jött a feketeleves.

Előbb a munka, aztán az élvezet. Ezennel megkövetem a Fotó Háber alkotóit, filmjük igazi profi munka. Várkonyi Zoltán mindent kihozott belőle, ami akkor és ott egyáltalán kijöhetett egy szocialista kémtörténetből. Pálfordulásomat a műfaj 1966-ra rendelt darabjának megtekintése idézte elő. A Fény a redőny mögött igazi fércmű, készítői közül csak a fotográfus (Hildebrand István) és a zeneszerző nyújtott értékelhető teljesítményt. Vujisics Tihamér óriás volt a filmzenében, és nem egyedi eset, hogy egy filmben az ő munkája ért a legtöbbet.

I.

Most, amikor gondolatban megpróbálom felidézni a múlt nyár eseményeit, nagyon nehezen tudom rendbe szedni emlékeimet, összefüggően és sorjában elmesélni mindazt, amit láttam, hallottam és éreztem; azt a napot viszont, amikor az elkezdődött, kísérteties pontossággal megjegyeztem, a legapróbb részletekig.

Ott ültünk kinn a kertben, a dácsán.

1965 szeptemberében letartóztatták Andrej Szinyavszkijt és Julij Danyielt, s 1966 februárjában megkezdődött a Brezsnyev-korszak első koncepciós politikai pere [Danyiel kihallgatásának egy részletét e számunkban közöljük]: a vádirat szerint a két író „szovjetellenes műveket írt, azokat külföldre küldte, melyek rossz hírét keltették a szovjet állami és társadalmi rendnek, és a Szovjetunió elleni harcban a reakció felhasználta azokat”. A szovjet Btk. 70.

Értelmes ember tudja, hogy amióta diplomácia van, ennek nélkülözhetetlen része a protokoll is. Ami egy külföldi államfőnek kijár, az kijár, a figyelmetlenség nem a demokrácia erénye. De már mégiscsak nevetséges mindent milliméterre, tized másodpercre kimérni: ki hol álljon, milyen vonalon menjen végig, az üdvözlő beszéd hány másodperccel legyen rövidebb a megköszönőnél.

1966. november 28-a és december 3-a között zajlott az MSZMP IX. kongresszusa, amely döntött a gazdasági reform bevezetéséről.

jan. 1. Megalakul a Hungarokamion.

jan. 6. A magyar mozikban vetíteni kezdik Jancsó Miklós Szegénylegények című filmjét.

jan. 7–13. Szovjet delegáció utazik Vietnamba: maximális segítségnyújtást ígérnek.

jan. 19. A Magyar Állami Népi Együttes díszelőadása New Yorkban.

jan. 24. A légi közlekedés addigi legsúlyosabb katasztrófája az Alpokban: az Air India Boeing 707-es gépe 177 utassal a Mont Blanc hegynek ütközik.

febr. 3.

Az új év irodalmi protokollja a Népszabadságból rekonstruálható. Terveiről nyilatkozik Darvas József: folytatja a Részeg eső című regényt (nem folytatta), s ír egy Zrínyi-drámát (sajna, megírta).