Skip to main content

A kilencedik

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dokumentumok


1966. november 28-a és december 3-a között zajlott az MSZMP IX. kongresszusa, amely döntött a gazdasági reform bevezetéséről. Az alábbiakban olyan szemelvényeket igyekeztünk kiválasztani a kongresszusi jegyzőkönyvből,[1] amelyek nemcsak a kor politikai szóhasználatára vetnek fényt, de azokra a politikai és ideológiai csapdákra is, amelyeket az akkori pártvezetés kerülgetni igyekezett.


Kádár János központi bizottsági beszámolója, november 28.

„Az ideológiai területnek csupán néhány kérdését kívánom röviden érinteni – elsőként a szocialista tudat, az anyagi érdekeltség és az anyagiasság összefüggéseit. Nálunk az utóbbi időben többen aggodalmuknak adtak kifejezést, hogy egyrészt az életszínvonal emelkedése, másrészt a különböző negatív hatások következtében csökken a forradalmi szellem, és teret nyer az önző anyagiasság, társadalmunkat az »elpolgáriasodás« veszélye fenyegeti. A párt a szocialista tudat, közgondolkodás erősítése mellett sokszor szól az anyagi érdekeltségről, sőt a gazdasági mechanizmus reformja kapcsán még növelni is kívánja azt. Véleményünk szerint itt különböző kérdésekről van szó, két olyan jelenségről, amelyek közül az egyik káros és leküzdendő, a másik pedig teljes összhangban van a szocialista elmélettel és gyakorlattal. (…)

Az életszínvonal 1957-ben bekövetkezett jelentős emelkedése, (…) a telekvásárlás, a családiház-építés, a személygépkocsi-vásárlás, a külföldre utazás tömegessé válása, a nyugati tőkés országokkal létrejött széles felületű érintkezés kétségtelenül a kispolgári gondolkodás, az önző anyagiasság szemléletének bizonyos fokú erősödéséhez vezetett.

A kispolgári gondolkodás a többi között a kispolgárság létéből is fakad. De mai viszonyaink között lehetővé kell tenni mindazt a magánkezdeményezést, ami segíti a szocialista célok megvalósítását. Azokat a torzulásokat pedig, amelyek ezt hátráltatják, le kell küzdeni. Ez lenini politika. (…)

Más kérdés a kispolgári gondolkodás, a haszonlesés, az önző anyagiasság szelleme. Ez idegen a szocializmustól (…) Megint más kérdés a dolgozók anyagi érdekeltsége a szocializmus építésében (…) Valljuk és hirdetjük, hogy a szocialista társadalom építése megkívánja a tömegek tudatos cselekvését, áldozatkészségét, önzetlenségét, közösségi szellemének erősítését. A kettő azonban nincs ellentétben egymással. (…) a szocialista társadalom építésének együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelkedésével. (…)

A gyakorlat ebben a kérdésben is bizonyítja a párt álláspontjának helyességét. Azokban az években, amelyekben a dolgozó tömegek… életszínvonala (…) jelentősen emelkedett, sok százezerrel nőtt azoknak a kommunistáknak – és pártonkívülieknek – a száma, akik (…) anyagi ellenszolgáltatás nélkül, minden szabad idejüket, sokszor egészségüket feláldozva, a szocializmus tudatos építőiként vették ki a részüket legnagyobb társadalmi feladataink megoldásából. Ezekben az években jött létre és vált erős szervezetté a Munkásőrség, amelynek tagjai (…) minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalták és vállalják belső rendünknek, a nép hatalmának, szocialista vívmányainak fegyveres védelmét. Ezekben az években született és vált tömegessé a szocialista brigádmozgalom, a szocializmus tudatos építőinek, élenjáróinak újabb nagyszerű mozgalma.”[2]

Cservenka Ferencné, a Pest megyei Pártbizottság első titkára, november 29.

„Miért folyik mégis vita a párt vezető szerepének érvényesüléséről? (…) szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy sok elvtársunkból nem a rosszindulat, hanem a munkáshatalom, a párt féltése szólal meg. (…)

(…) azonban nem lehet mindenkivel egyetérteni, aki a párt, a munkásosztály vezető szerepét reklamálja, mert elég sokan tértől, időtől, tényektől függetlenül vizsgálják a párt vezető szerepét, vagy minden részkérdésnél rögtön a Központi Bizottság állásfoglalása után kiáltanak. A párt vezető szerepét nem lehet, nem szabad mozaikokon, egyetlen kérdés vizsgálatán keresztül megítélni (…) A párt vezető szerepe a társadalmi berendezkedésünk egész rendszerét magába foglaló elvi és gyakorlati tevékenységgel azonos. (…)

Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy a párt vezető szerepe miként érvényesül. A politikai vonal minden – akár jobb-, akár »bal«(sic!)-oldali irányú – torzítása egyformán káros.”[3]

Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, november 29.

„A magyaroknak van mivel büszkélkedniük! Melyik európai kapitalista ország dicsekedhet azzal, hogy ipari termelése több mint hatszorosa a háború előttinek, hogy nemzeti jövedelme több mint háromszorosára növekedett. Az egész kapitalista Európában nincs ilyen ország! (…)

A világ forradalmi átalakítása nem ismer kitaposott és sima utakat, minden körülmények között alkalmazható kész recepteket és képleteket. (…) Nem könnyű dolog a nép élcsapatának lenni, a nép élén haladni. A marxizmus–leninizmushoz, a munkásosztály és a nép ügyéhez való rendíthetetlen hűségre, éleslátásra (…), elvhűségre s egyben rugalmas taktikára, állhatatosságra és higgadtságra van szükség ahhoz, hogy le tudjuk küzdeni a nehézségeket. (…)

A Magyar Szocialista Munkáspárt tettekkel bizonyította, hogy mit jelent a párt vezető szerepe a szocialista építés minden területén. (…) A szocialista világmozgalom fejlődésének tapasztalataihoz hasonlóan, a magyar kommunisták tevékenysége ismételten aláhúzza, hogy a kommunista pártnak döntő szerepe van a szocializmus építésében. Az új társadalmi viszonyok sikeres építése, a népgazdaság és a kultúra fejlesztése, a szocialista tudat formálása csak a kommunista párt vezetésével lehetséges. A szocializmus és a párt, a párt és a nép elválaszthatatlan egymástól. Ez a szocialista társadalom erejének és szilárdságának egyik legfontosabb feltétele.”[4]

Friedrich Ebert, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, december 1.

„A monopoltőke és az újnácik által irányított, az európai biztonságot és a világbékét veszélyeztető politikán mit sem fog változtatni, hogy a nagykoalíció kormányában együtt ülnek majd a jobboldali szociáldemokraták és a CDU–CSU-vezetők. Éppen most hozták létre ezt a kormányt! (…)

A nagykoalíció kormányának kancellárja Kiesinger, a régi náci (…). Fontos tisztségek betöltőjeként aktív részese volt a ribbentropok és a goebbelsek politikai irányvonala megvalósításának. A szociáldemokrata Willy Brandt, alkancellárként sem lesz egyéb, mint rózsaszínű fügefalevél, amellyel a náci Kiesinger barna pőreségét próbálja leplezni. (…)

Az SPD vezetőségéhez, tagságához és szociáldemokrata barátainkhoz írt leveleink segítségével meg akartuk akadályozni, hogy Németország, a Német Szövetségi Köztársaság még egyszer a weimari köztársaság útjára lépjen, amely a munkásosztály vereségéhez, a fasizmus győzelméhez és a második világháborúhoz vezetett. (…) Az SPD vezetősége azonban figyelmen kívül hagyta a munkásosztály múltbéli keserű tapasztalatait, folytatta közös menetelését a reakcióval, egészen a »Fallex 66« elnevezésű hadgyakorlat bunkeréig. Mindez csak logikus betetőzést nyert a nagykoalíciós kormányban.”[5]

Szviridov Ivánné, az ófehértói Búzakalász Tsz elnöke, december 2.

„Termelőszövetkezetünk lúdtenyésztéssel is foglalkozott. A ludak egy hányada törzsállomány volt, más felét hízóállományként akartuk értékesíteni. Sajnos, a lúdállomány kolerával fertőződött. Beoltottuk az állatokat, meg akartuk menteni őket. Felvettem a kapcsolatot a baromfivállalattal, hogy vegyék meg a libákat, ne legyen annyi kárunk. Négyszeri oltás után végre a Baromfifeldolgozó Vállalat debreceni gyáregysége elvitte a libákat. A 2491 libáért 28 000 forintot kaptunk. Gondoltam, hogy mivel a libák be voltak biztosítva, az Állami Biztosító megtéríti a kapott ár és a biztosítási összeg közti különbséget. Sajnos, azt közölték velem, hogy mivel a liba nem elhullott, hanem megmentettük, nem tudják kifizetni a biztosítást. (…) Tetszenek tudni, 80 000 forint kárt csináltam a szövetkezetnek azzal, hogy megmentettem a libákat.”[6]

Kádár János zárszava, december 2.

„A Német Szövetségi Köztársaságban most új kormány alakult. (…) Ez természetesen elsősorban a Német Szövetségi Köztársaság népének az ügye, de közvetlenül érinti valamennyi németet.

Pártunk és kormányunk úgy véli, hogy nekünk nem kell változtatnunk a Német Szövetségi Köztársaság irányában folytatott politikánk alapelvein és gyakorlatán. Azt ez a kormányváltás nem érinti. Európa valamennyi forradalmi pártjával, minden ország haladó elemeivel együtt harcolunk a nyugatnémet revansista törekvések ellen, és az ellen az újfasiszta hullám ellen, amely ott most a két legutóbbi tartományi választáson jelentkezett. (…)

A nyáron jártam egy mohácsi termelőszövetkezetben. Hasonlóan gyenge volt az is, mint amilyenről itt a szabolcsi elvtársnő ( Szviridov Ivánné. A szerk. ) szólt. Azok is 12 forintos munkaegységgel indultak, aztán felmentek vagy 60 forintra. (…) Eldicsekedtek országos rekordokat döntögető terméseredményeikkel, aztán a főagronómus hozzám fordult és közölte: mi is nagyon várjuk a gazdasági mechanizmus reformját, és azt is megmondom, miért. A reform nélkül megvagyunk, látja, Kádár elvtárs, az emberek meg vannak elégedve (…) De van egy nagyon nyomós okunk: szeretnénk egyenes úton járni. Magyarázatként hozzátette: mindenki tudja, hogy ilyen búza-, kukoricaátlagot, ilyen hizlalási átlagot nem lehet elérni, ha mi csak a központi norma szerinti koncentrátumot adjuk. Ennél többet kell adni, és mi többet is használunk fel. Hogyan? Ezt most nem részletezem – mondta –, de a törvényesség határát súrolva. ( Derültség. ) (…)

A kongresszus állásfoglalásai megmutatták, hogy pártunk tovább folytatja, fejleszti és erősíti a szövetségi politikát, köznyelven a népfrontpolitikát. Megismétlem, amit a beszámolóban mondottam: ezt a szövetséget a munkásosztály vezeti. (…)

Minthogy a párt vezeti a társadalom életét, természetes, hogy a társadalmi életben a párttagok, a kommunisták játsszák a főszerepet. Ez a kommunisták dicső küldetése, büszkesége és egyben terhe. Kicsit monopólium ez a mi társadalmunkban, de ezt a monopóliumot bárki megtörheti. (…)

A másik az, hogy ki van velünk, és ki van ellenünk? Véleményem szerint a mi társadalmi viszonyaink között, a mi államrendünkben, ahol az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem szocialista – még a bankárok is szocialisták nálunk (derültség) –, pártállásra, fajra, nemzetiségre, felekezetre való tekintet nélkül velünk van mindenki, aki becsületes munkával vagy alkotással keresi a kenyerét, mert mint ilyen, részese a nagy munkának, amely a szocialista társadalom felépítéséért folyik. (…)

Meg akarom említeni a néppel való összeforrottság kérdését. A nép szigorú munkaadó. Sok munkát ad, sok feje van, mindent lát és mindent követel. Régen szidta az ember a tőkést, harcolt ellene – a dolog egyszerű volt. Most szembejön az utcán egy ember, és megkérdezi: hát maguk ezt miért csinálják így? Még jó, ha megkérdezhetem tőle: kihez van szerencsém? Olyan a mandátumunk, hogy a nép számon kéri tőlünk tetteinket. Az emberek kérdéseire türelemmel válaszolni kell. Most jó a párt kapcsolata a néppel, és úgy akarunk dolgozni, hogy még jobb legyen. Az emberek a jövőben is a pártnak vessék fel a problémáikat, és azokra, amennyiben lehetséges, kapjanak érdemi választ.”[7]

Jegyzetek

[1] A Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusának jegyzőkönyve. Kossuth Kiadó, Budapest. 1967. Továbbiakban: i. m.

[2] I. m. 55–56. l.

[3] I. m. 137–138. l.

[4] I. m. 145. l., 147–148. l.

[5] I. m. 343–344. l.

[6] I. m. 418. l.

[7] I. m. 422. l., 423–424. l., 425. l., 431. l., 435. l.









































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon