(…) A változás első és legnagyobb pozitívuma: a tulajdonviszonyok robbanásszerű megváltozásával egyszeriben megszűnt a munka vállalását korábban alapvetően motiváló lét-kényszer; senkit sem lehet többé az utcára tenni, senkinek nem kell attól félnie, hogy egyik pillanatról a másikra munka nélkül marad, s éhkoppra jut a családjával együtt. E nagy emberi felszabadulás az állandó stressz feloldódásával szinte szükségszerűen hozza magával a lazítást, az elkényelmesedést – hacsak nem sikerül a munka vállalásának egy újfajta motívumrendszerét nagyon hirtelen meggyökereztetni a társadalomban. (…)
Végül, de nem utolsósorban: a munka örömszerző funkciója is egyre ritkábban lelhető föl napjainkban, a társadalmi munkamegosztás szükségszerűen fokozódó túlspecializálódásából adódóan. Elenyészően keveseknek jut osztályrészül, hogy munkájuk eredményével, mint önmagában zárt, teljes egésszel találkozzanak, s efölött örömet érezhessenek. (…) Én itt sejtem például a kiskert-hobby térhódításának titkát, s nem e tevékenység hasznot hozó voltában: persze nem árt, ha a kertecske megtermi a zöldséget, epret, ha még eladásra is jut, külön haszon; a lényeg mégis: egy értelmes, ugyanakkor teljes tevékenységfolyamat gyakorlása, a kezdő fázistól az eredmény, a termés kézbevételéig – ez a tevékenység-sor valamiféle kielégülést ad, szemben a munkahelyi apró részfeladatokkal. (…)
És gondoljuk meg: a szocializmus csak a termelőeszközökhöz való viszony kérdésében és a társadalmi érvényesülés lehetőségeinek biztosításában ígér egyenlőséget a társadalom minden tagja számára, a termelt javak elosztásában viszont éppenhogy nem egyenlőtlen, hanem a végzett munka mércéje szerint mér, és e mérés mércéje miért ne lehetne a pénzben kifejezett jövedelem?
Egyszerű, mint a Kolumbusz tojása – legalábbis papíron. Amit az idő is igazolni látszott: az elmúlt tíz évben az életszínvonal gyors emelkedése, az a tény, hogy immár nem puszta létünk megújításáért dolgozzunk, hanem karnyújtásnyi távolságba kerültek az olyan korábban luxusnak számított javak, mint a gépkocsi, a hétvégi ház, a külföldi utazás… a lehetőségek meglódulása nagyon is kézenfekvővé tette, hogy a differenciáltan (munka szerint differenciáltan!) növekvő jövedelem hathatós vonzást fog gyakorolni a munka hatékonyabbá tételében, a munka ügyében való azonosulás fokozásában.
Az összkép azt mutatja, hogy ezt a célt nem sikerült elérni. Legalábbis egyelőre. (…) Igaz, persze, hogy az anyagi érdekeltség érvényesítése és vállalása önmagában nem azonos egy új munkamorál kialakításával; az ellenkezője azonban, az tudniillik, amikor a kiváló s a vacak munkát végzőket a bérlistán legföljebb néhány száz forintokkal kifejezhető grádicsok választják el egymástól, hallatlanul de-moralizáló. (…)
Nyilvánvaló, a közmorált kell valahogy egészségesebbé tenni. Kezdve a terápiát éppen a munka rangjának megemelésével. A munka az élet sója, a romlástól, mely megóvja… Banalitás? Lehet. De – úgy látszik – nagyon igaz.
Élet és Irodalom, 1976. március 20.