Beszélő évek – 1976

Hanyas vagy? ’28-as?

Mi félszavakból megértjük egymást.

Ugyanazt a nótát fújjuk, nem igaz?

Emlékszel?

Nekünk mindig az első világháborúról meséltek

gyerekkorunkban.

És első világháborús dalokat énekeltek a fülünkbe?

Anyánk vasalt vagy a varrógépet taposta, mi lekuporodtunk a sparherd mellé, és hallgattuk, ahogy énekel.

Ott, ahol a Dnyeszter vize zúg…

Estére indul az ezred…

Ágyúcsőre tábortűz világít…

Dalol a nyomor!

Ötödikesek voltunk, és kíváncsiak. Romokon éltünk, nyers, mindig változó kulisszák között. A háború kesernyés pernyeszaga még érzett az üszkös falakon, beomlott pincék, elhagyott barlangjáratok nyirkos mélyedéseiben. Megszoktuk, hogy a Várban még mindig háború van.

A cím kicsit félrevezető, pedig igaz. Ha a kronológia korlátait áttörve egy jól kiválasztott másfél éves időszakot metszünk ki a hetvenes évek közepéről, akkor ebben a mintában egyértelműen kimutathatjuk az elsőfilmesek dominanciáját. Az 1975 nyara és 1976 vége között bemutatott magyar filmek alkotói között ugyanis kilenc debütáns volt: Bódy Gábor, Csányi Miklós, Dárday István, Grunwalsky Ferenc, Kabay Barna, Lányi András, Lugossy László, Szomjas György és Zsombolyai János. Nem akármilyen névsor.

1. Pásztor–Hatvani: Vándorének – Neoton és a Kócbabák – (2)

2. Papp–Markó: Téged várlak – Gemini – (6)

3. Novai–Miklós: A zenegép – Generál – (1)

4. Máté–S. Nagy: Azért vannak a jó barátok – Máté Péter – (5)

5. Demjén: Fantáziagép – Bergendy – (4)

6. Várkonyi–Miklós: Könnyű álmot hozzon az éj – Zalatnay és a Tinik – (15)

7. Demjén: Automata szerelem – Bergendy – (3)

8. Tolcsvay–Bródy: Levél a távolból – Fonográf – (–)

9.

Esterházy Péter első könyvét nyilvánvalóan nem lehet újraolvasni a szerző későbbi műveiről való tudás nélkül. Hermeneutikai közhely persze, hogy egyetlen művet sem lehet ártatlanul olvasni, minden befogadás, akarva-akaratlanul, tudatában van a korábbi befogadásoknak, de jelentős művészek esetében még fokozottabban igaz, hogy a későbbi művek, éppen mert jelentősek, jelentősen átírják a koraiakat.

Hullámvölgyben – ezzel a címmel írtam az amatőr színjátszók ’76-os kazincbarcikai fesztiváljáról, arról, hogy az ott látható válogatás milyen siralmas képet mutatott a fiatalok színházáról. Eufemisztikus volt a cím, s finoman körülíró a cikk, mégis hivatalok, népművelési szakemberek és színjátszók haragvó össztüzét vontam magamra, hiszen a szokásosnál élesebb vagy elkeseredettebb hangú kritikám árulásnak minősült.

Latinovits Zoltán 1976. április 12-én került a Völgy utcai kórházba, ahonnan – végleg – május 31-én távozott. Kórházi kezelése idején is gyakran elhagyta a betegszobát s az épületet is. Dolgozott. Május elején Az ötödik pecsét című film forgatásán Cserhalmi György szerint pontosan, fegyelmezetten, felkészülten. Május 30-án, vasárnap Ruttkai Éva társaságában gyerekkori barátja, Vattay Elemér kertjében töltötte a délelőttöt, a fényképek tanúsága szerint derűsen, félmeztelenül üldögélve élvezte a tavaszt s a békés társalgást.

Augusztustól augusztusig

Kisgyerekkoromból kevés dologra emlékszem annyira pontosan, részletekre kiterjedően, mint az augusztus 23-i felvonulások „allegorikus kocsijaira”.

Amikor Argentínában a hadsereg három fegyvernemének parancsnokaiból álló junta Jorge Videla tábornok vezetésével 1976. március 24-én átvette a hatalmat, egészen máshogy fogadta a világ az eseményt, mint két és fél évvel korábban a chilei puccsot. A gyakorlatilag nem létező, a belpolitikai eseményekben kimutatható szerepet nem játszó Argentin Kommunista Párt kiadott egy nyilatkozatot, amely szerint a tábornokok által meghirdetett célok „bizonyos fokig” a nép „sürgető igényeit” tükrözik.