Ötödikesek voltunk, és kíváncsiak. Romokon éltünk, nyers, mindig változó kulisszák között. A háború kesernyés pernyeszaga még érzett az üszkös falakon, beomlott pincék, elhagyott barlangjáratok nyirkos mélyedéseiben. Megszoktuk, hogy a Várban még mindig háború van.
A cím kicsit félrevezető, pedig igaz. Ha a kronológia korlátait áttörve egy jól kiválasztott másfél éves időszakot metszünk ki a hetvenes évek közepéről, akkor ebben a mintában egyértelműen kimutathatjuk az elsőfilmesek dominanciáját. Az 1975 nyara és 1976 vége között bemutatott magyar filmek alkotói között ugyanis kilenc debütáns volt: Bódy Gábor, Csányi Miklós, Dárday István, Grunwalsky Ferenc, Kabay Barna, Lányi András, Lugossy László, Szomjas György és Zsombolyai János. Nem akármilyen névsor.
Esterházy Péter első könyvét nyilvánvalóan nem lehet újraolvasni a szerző későbbi műveiről való tudás nélkül. Hermeneutikai közhely persze, hogy egyetlen művet sem lehet ártatlanul olvasni, minden befogadás, akarva-akaratlanul, tudatában van a korábbi befogadásoknak, de jelentős művészek esetében még fokozottabban igaz, hogy a későbbi művek, éppen mert jelentősek, jelentősen átírják a koraiakat.
Hullámvölgyben – ezzel a címmel írtam az amatőr színjátszók ’76-os kazincbarcikai fesztiváljáról, arról, hogy az ott látható válogatás milyen siralmas képet mutatott a fiatalok színházáról. Eufemisztikus volt a cím, s finoman körülíró a cikk, mégis hivatalok, népművelési szakemberek és színjátszók haragvó össztüzét vontam magamra, hiszen a szokásosnál élesebb vagy elkeseredettebb hangú kritikám árulásnak minősült.
Latinovits Zoltán 1976. április 12-én került a Völgy utcai kórházba, ahonnan – végleg – május 31-én távozott. Kórházi kezelése idején is gyakran elhagyta a betegszobát s az épületet is. Dolgozott. Május elején Az ötödik pecsét című film forgatásán Cserhalmi György szerint pontosan, fegyelmezetten, felkészülten. Május 30-án, vasárnap Ruttkai Éva társaságában gyerekkori barátja, Vattay Elemér kertjében töltötte a délelőttöt, a fényképek tanúsága szerint derűsen, félmeztelenül üldögélve élvezte a tavaszt s a békés társalgást.
Amikor Argentínában a hadsereg három fegyvernemének parancsnokaiból álló junta Jorge Videla tábornok vezetésével 1976. március 24-én átvette a hatalmat, egészen máshogy fogadta a világ az eseményt, mint két és fél évvel korábban a chilei puccsot. A gyakorlatilag nem létező, a belpolitikai eseményekben kimutatható szerepet nem játszó Argentin Kommunista Párt kiadott egy nyilatkozatot, amely szerint a tábornokok által meghirdetett célok „bizonyos fokig” a nép „sürgető igényeit” tükrözik.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 40 hét
9 év 13 hét
9 év 17 hét
9 év 17 hét
9 év 18 hét
9 év 18 hét
9 év 18 hét
9 év 21 hét
9 év 21 hét
9 év 21 hét