Gagyi József

Nyomtatóbarát változat

Augusztustól augusztusig

Kisgyerekkoromból kevés dologra emlékszem annyira pontosan, részletekre kiterjedően, mint az augusztus 23-i felvonulások „allegorikus kocsijaira”. Akkoriban természetesen olyan fontos apróságok foglalkoztattak, hogy miként lát ki a díszítések-cafrangok közül a vezető; kik azok a szerencsések, akik élire vasalt dísz-munkaruhában, élőképbe merevedve vagy esetleg munkát mímelve (az öntők mintha öntenének, a fonónők mintha fonnának, de például a kovácsok valóban kalapáltak) kocsikáznak; és ha egy kisgyerek kis piros-sárga-kék zászlót lengetve üldögélt a kocsi szélén, azt tiszta szívből irigyeltem, és a helyére álmodtam magam.

Augusztus 23-a volt az év legnagyobb ünnepe, az év fordulója: vonuló tömegek, kisgyerekek az apjuk nyakában, két szabadnap, sok fagylalt, sok léggömb. A várva várt augusztusi ünnep visszafelé és előre beragyogta a hétköznapokat: a győzelem és a szabadság ünnepe, a jövendő győzelmek záloga. Mindaz, ami a dísztribün előtt elvonult, megjeleníttetett, maga volt a legvalóságosabb (mert a „szent” alkalom által szentesített, a szürke hétköznapokból kiemelt, szimbólummá sűrített és örökkévalóvá merevített) valóság.

1976. augusztus huszonharmadikán vonult el az első tíz, Csíkszeredában gyártott traktor a dísztribün előtt – vagyis, ahogy ezt akkoriban megfogalmazták: „A hagyományokhoz híven az idén is elsőnek a megyeközpont legújabb, legfiatalabb létesítményének – a traktoralkatrészgyárnak – a dolgozói vonultak fel, akik az évi terv teljesítésében szerzett negyvennapos előnnyel, mintegy tizennyolc millió lejes terven felüli megvalósítással cáfoltak rá »fiatalságukra«.” A felvonulók élén haladt az első traktor – vagyis az, amelynek orrán piros pannón fehér betűk hirdették (egy nyelven, „a munka nyelvén”): „Tractorul nr. 1 fabricat la IPAT Miercurea Ciuc” (a csíkszeredai Autó- és Traktoralkatrészeket Gyártó Vállalat által gyártott 1. számú traktor); mögötte pedig, a nyomaték kedvéért, hármas sorokban, de számozás nélkül, még kilenc másik.

A következő augusztusokon megismétlődött a jelenet, „hagyománnyá vált”; csak a szám változott az élen haladó traktorra biggyesztett pannón. Jól emlékszem az ötszázadikra (mármint arra, amelyik ötszázadiknak feltüntetve vonult fel); rémlik, mintha az ezredik is felvonult volna, de nem vagyok biztos benne. A nyolcvanas évek közepétől a román párt- és államvezetés már csak az igen jól ellenőrzött fővárosban tartotta elengedhetetlennek az ünnepet és a szeretett vezetőt dicsőítő felvonulások szervezését; az olyan vidéki városokban, mint Csíkszereda, megelégedtek egy nagygyűléssel. A traktorok pedig, sorszámtól függetlenül, százával porosodtak a gyárudvaron vagy a gyár körüli parkolókban: a pletykák szerint hol az „arabok”, hol valamelyik dél-amerikai állam halogatta, utasította vissza minőségi kifogásokkal indokolva a leszerződött mennyiség átvételét.

Az 1989-es változások után pedig: kész kálvária; igazgatócsere, sorozatos elbocsátások, kényszerleállások, főnökök átmentő káeftéi, lakosságnak kiosztott részvények. Én magam is néhány részvény tulajdonosa vagyok 1994 őszétől; azóta sehova nem hívtak, osztalékot a jövedelemből nem adtak, igaz, nem is kértek új befektetésre; csak akkor látom a gyáram, ha elbiciklizem előtte. Jól megvagyunk.

Az első traktor mint szimbólum

Annyi bizonyos: az 1976-os augusztus 23-át köszöntő kincstári szónokok, majd az erről cikkező, beszélő, ezt „kikerekítő” aktivista-újságírók, lojális vagy csak ostoba értelmiségiek, a hivatalos propaganda pedig mint intézmény mindent megtett annak érdekében, hogy az első traktor és mindaz, ami hozzá kapcsolható, összetett és hatásos szimbólummá váljon. Vegyük sorra az összetevőket.

1. „Az első traktor azt jelzi, hogy korszerű nehézipar települt ide.”

Csík, Székelyudvarhely környéke a Székelyföld elmaradott, rurális, mezőgazdaságból és fakitermelésből élő vidéke. Természeti értékei voltak és vannak, és persze nagyszerű emberei, de nem több. Most modern gépipar telepedik ide, ez lesz „megyénk legjelentősebb gépgyártóipari egysége”, „a világszínvonal mércéjénél is helytálló berendezések” kezdenek működni. Az „ősi fúró-faragó szerszámok” helyébe automata, félautomata gépsorok kerülnek. Igaz, a gépkocsigyártás a gépipar húzóágazata, de a traktorgyártás is ott a nyomában. Itt most egy igazi nehézipari központ körvonalazódik, (Brassó után) a traktorgyártás második romániai fellegvára. Az egyes számú traktor motorháza fölött ott a pannó, rajta grafikon: hány traktort fognak gyártani az elkövetkező években.

2. „Az első traktor azt jelzi, hogy jó szakembergárda / hozzáértő munkaközösség / erős munkásosztály van ezen a vidéken.”

„Esztergályosok, lakatosok, marósok, csiszolók dolgoznak a hatalmas csarnokban, a szerszámgépek, berendezések engedelmeskednek az itteni fiatalok kézügyességének, szakmai tudásának.” Éveken keresztül folyt a toborzás: elsősorban Brassóból, de más nagyvárosokból is próbáltak szakembereket idecsábítani. Természetesen leginkább azok jöttek, akik innen származtak el; vagy akik valamilyen okból új karrierhez kerestek új feltételeket. Legtöbben azonban a szakiskola elvégzése, munkahelyi képzés után kezdtek itt dolgozni. Munkaközösségük hozzáértését, áldozatkészségét az első traktor bizonyítja: ők ezután a „hargitai traktorgyártók”.

Tudtommal a munkások jelentős része falun lakó, gazdálkodást is folytató, ingázó volt. Munkásöntudatuk „színvonalát”, mentalitásukat többek között a kaszálás idejére időzített nyári szabadságok, a „ha nyáron esik az eső, kétszer annyi esztergakés törik el” és hasonló jelenségek mutatták.

3. „Az első traktor országos hírnevet szerez gyártóinak, a városnak, a vidéknek.”

„Az első traktor dübörgése vitte országszerint tova tudásuk, helytállásuk hírét.” Nagy dolog: a szocialista Románia térképén vannak előkelő, dicsőséget jelentő helyek: az ipari fellegvárak; akik itt élnek, dolgoznak, azok értékesebbek, mint akik csak egy kisvárosban, elmaradott vidékeken tevékenykednek. Nyilvánvaló, hogy miért értékesebbek: ők az élcsapat, akik „a munka mezején” az első vonalban harcolnak és győznek. Minden kisvárosnak, elmaradott vidéknek kutyakötelessége, hogy arról álmodozzon: egyszer majd ő is értékesebb, felnőttebb, központabb lesz. És persze: integráltabb egy centralizált, diktatórikus gazdasági szerkezetbe. Ennek a célnak az eléréséért tett egy nagy lépést a város, a vidék.

4. „Az első traktor: az egység záloga.”

A szocialista Románia rendületlenül fejlődik, halad az emberiség aranyálma, a kommunizmus kiteljesedése felé vezető úton. Az egységes fejlődés részeiben valósul meg: tegnap az első pitesti Dacia, ma az első hargitai traktor, holnap az első csernavodai atomerőmű. „Részesei vagyunk az eredményeknek, az ország sikerei a mi sikereink is, a mi vidékünk emberének a megvalósításai, munkája, gondolata, tettei is szervesen hozzátartoznak az országos előrehaladáshoz.” A szervesség olyan magas fokú, hogy már átcsap metafizikába: egy bölcs politika és egy bölcs vezető köré fonódik ez az egység.

5. „Az első traktor: a bizalom meghálálása.”

Az, hogy itt traktorgyár épült, nehézipar települt, többek között annak az alkunak az eredménye, amelyet 1968-ban, a megyésítéskor kötött a helyi elit és a központi vezetés. A központ ígért, és amit ígért, azt teljesítette; mi, helyiek, munkasikerekkel háláljuk meg a bizalmat: például 1976 júniusában „megyénk termelési rekordot állított fel: 4,7 százalékkal szárnyalta túl a havi össztermelési tervet. Így tovább tetőzték a megelőző időszakokban megvalósított többlettermelést, amelynek értéke meghaladja a 120 millió lejt.” A transzcendens Jó mindig betartja ígéretét; ha mégsem, annak csakis mi lehetünk az okai, mert napi létünkbe belemerülve nem igyekszünk eléggé, nem háláljuk meg megfelelőképpen a bizalmát. Szerencsére itt van és ismétlődik a rituális alkalom: itt az első, az ötszázadik, az ezredik traktor mint a kapcsolat, a biztosíték: az áldozat a Leghatalmasabb és Legkegyelmesebb Jóság oltárán.

6. „Az első traktor: a legszebb bizonyság, hogy mindenre képesek vagyunk.”

Ezúttal hosszabban kell idéznem: „Azt mondják a gyárban, hogy ez még csak a kezdet, év végéig egy másik típus szereléséhez is hozzáfognak, ebből is elkészül jó néhány. S milyen érdekes, beszéd közben mindegyre a holnapra terelődik a szó, alig pár év, és a gyár termelőfelülete a mostaninak a kétszeresére bővül, hamarosan négy lánctalpas típusú traktort fognak itt gyártani, a termelés a tízezres darabot is meghaladja, a munkások száma is megháromszorozódik. A szavak magabiztosak, nyoma sincs a kételynek. Miért is lenne? Ez az év a legszebb bizonyság, hogy mindenre képesek vagyunk.”

Az igazán szép az, ahogy ez a transzcendens önbizalom kiárad, és a várost, a vidéket, az egész Székelyföldet elönti: ha ilyen munkasikereket értünk el, ennek vagyunk részesei, ha az elmúlt augusztustól mostanig „több mint kétezer új munkahely létesült az iparban”, akkor bajtól és történelmi időtől megszabadulva, boldog örök jelenben élhetünk; „végérvényesen a múlté a vándortarisznyába bújt aggodalom, az otthon változatos, a szaktudásnak, képesítésnek megfelelő munkahelyet biztosít mindenki számára. Itthon vagyunk.” Mármint itthon, a szocialista Romániában, hogy a cenzornak is jusson; és itthon, a mi tejjel-mézzel folyó, most már a világnak a csíki traktort is megszülő Székelyföld-szülőföldünkön, hogy nekünk, a magyar nyelvű pártsajtó napszámosainak is maradjon.

Sorolhatnám még az összetevőket. Számomra azonban a legérdekesebb természetesen az, hogy igen tartósnak bizonyult, és huszonkét év elmúltával

„Az első traktor” szimbólum ma is él”

Mindaz, amit akkoriban elmondtak, leírtak az első traktorról, a propagandisztikus, manipulatív demagógián túl, egy mentalitást körvonalaz. Azt körvonalazza, ahogyan a provincia (vagyis leginkább: annak elitje, értelmisége) áltatja önmagát. Külső utasításra, külső irányítással, külső támogatással, külső segítséggel kialakít önmagáról, az országban, a világban elfoglalt helyéről egy képet, egy diskurzust, és saját gyengesége, korlátozottsága miatt ennek csapdájába esik. Ma is ott ücsörög: nincsenek kidolgozott ismeretei arról, hogy miért és miben volt valóban hasznos vagy elhibázott az akkori, centralizált ipartelepítési, városfejlesztési politika; nincsenek kidolgozott ismeretei arról, hogy miért bizonyult működőképesnek az „első traktor szimbóluma”, nemcsak az akkori politikai-gazdasági elit, hanem még a „dolgozó tömegek”, a társadalom számára is. És főleg, és ami a legsajnálatosabb, de egyben ami a leglogikusabb, mert emiatt lehet csak önmagával azonos: nincs kidolgozott elképzelése önmaga és a világ valós viszonyáról, saját magának a mai világban elfoglalt helyéről; elképzelése a viszony lehetséges rendezéséről. Nincsenek stratégiák a helyfoglalásra; éppen ezért az a hely jut majd neki, amelyet számára mások máshol kiosztanak. Ez volt: az 1976. augusztus 23-át köszöntő egyik hurráoptimista cikkben olvastam: „Ha az eredmények mindenütt nem is érik el a lehetőségek határát és az elvárásokat, egészében figyelemre méltó sikerekről beszélhetünk.” Egy gyöngyszem. Ez van.

• Beszélő évek – 1976