Skip to main content

Berta Bulcsu bolhából elefántot csinál

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
A kesudió-vita


Fiatal írónk szenvedélyesen, felháborodott hangon fejezte ki „Kesudió”-jában véleményét gazdasági életünk bizonyos jelenségeiről. Távol áll tőlem, hogy a közgazdászkodó szépírótól tudományos tárgyilagosságot igényeljek. Tessék csak eltúlozni a bajokat, így érdekes.

Nem is azért szólok hozzá cikkéhez, mert általában ellenezném a szubjektív írói hangvételt, a karikatúrát. De Bertha Bulcsu cikke jellemző példája annak, hogyan esik be egy politizáló író a gazdasági élet csapdáiba, és gyakran az igazsággal ellentétes szentenciákat harsog. Ez a bűnbeesés igen tanulságos – ha tanulunk belőle.

Legyen az író szenvedélyes, háborodjék fel a visszásságok láttán, de azért vigyázzon arra, hogy alapjában igazat írjon. Ez az, ami nem sikerült neki. (…)

„Ha megered az eső, beáznak a vonalak. A kétmilliós város telefon nélkül marad. Nem lehet orvost hívni, a mentőket vagy a tűzoltókat…”

Ha „megered az eső”, még lehet a fővárosban telefonálni. (Inkább az a bajunk, hogy túl sokat telefonálgatnak.) Igaz, egy-egy nagy felhőszakadás – ez nem gyakori – elönt pincéket és telefonkábeleket, de nem az egész kétmilliós várost, csak néhány utcát a sok százból, és a vonalakat, amelyek elromlottak, gyorsan kijavítják.

„A gabonatermelés negyedét kidobjuk, mert sok pékségben nem hajlandók megsütni a kenyeret… A proletárdiktatúra képtelen elérni, hogy a kenyeret megsüssék a pékek…”

Gabonatermésünk mostanában évi 12 millió tonna. Ebből egymillió tonnából sütnek kenyeret, a többi takarmány és export. Nem dobhatjuk ki a gabonatermés negyedét – hárommillió tonnát az egymillióból – rossz kenyér formájában. Aki ért hozzá, tudja, hogy nem lehet a lakosságot jól, bőségesen kenyérrel úgy ellátni, hogy ne keletkezzék néhány százalék eladhatatlan maradék. De ezt nem dobják ki, hanem takarmányként értékesítik.

Magyarország egyike azoknak az országoknak a világon, ahol jóízű kenyeret sütnek, és nagyon olcsón árusítják. Ez az igazság.

Miért varrja Bertha Bulcsu pont a proletárdiktatúra nyakába, hogy vannak hazánkban rossz pékek is? (…)

Élet és Irodalom, 1976. március 13.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon