Bertha Bulcsu

Nyomtatóbarát változat

Olcsóbb lett a kesudió. Hatvan forintba került tizenöt dekagramm, most harminckettőért adják. Igaz, ráírták a dobozra: Forgalomba hozható 1976. február. Most február van, február vége. Így sem bírtam ellenállni a kesudiónak, mert kíváncsi vagyok. Az óbudai ABC-ben hegyekben áll az eladatlan kesudió. Én vettem egyet. Az eladólány többször megnézett, majd megmutatott az egyik kolléganőjének is. Őrültnek tartottak. Önök persze műveltek és tudják, mi is az a kesudió. Nem mindenki? Akkor elmondom. Az Anacardium occidentale nevű hat-hét méter magas fán terem Indiában. (Dél-Amerikában őshonos.) Diónemű termése a tyúktojás nagyságú, ehető terméskocsány mélyedésében érik meg. Indiában vesedió, kesudió, indiai elefánttetű névvel ismeretes. Íze (ezt már tapasztalati alapon közlöm) a sózott mandula és az amerikai mogyoró között van valahol, de mindkettőnél rosszabb. Mi sózva kapjuk. (…)

Úgy tűnt, a Magyarországon lakó emberek ügye eléggé jól áll. Nincs munkanélküliség, van táppénz, gyermekgondozási segély, családi pótlék, állampolgári jogon igénybe vehető az orvosi ellátás. Nyugalom van, az emberek jó ruhában járnak, tevékenyek, kíváncsiak, könyvet olvasnak, színházba járnak, autót mosnak, kutyát sétáltatnak, vitatkoznak, néha ingerültek, máskor derűsek. A gyárak és a termelőeszközök közösségi tulajdonban vannak, egyenlők vagyunk a törvény előtt. (…)

Ha az ember nem akar semmit, nem érik csalódások, semmi baja sem lesz. De ha mondjuk telefonálni akar, kiderül, hogy nem lehet telefonálni. Sokszor nem lehet. Félrekapcsol, nem csöng ki, recseg, turbékol, nyerít. Vadidegenek hívnak naponta, akik mást hívtak, és ide fut be a vonaluk. Mások hívnak engem, és szerintük kicsöng, de nálam nem. Akkor hol? Ha megered az eső, beáznak a vonalak. A kétmilliós város telefon nélkül marad. Nem lehet orvost hívni, a mentőket vagy a tűzoltóságot. Elképzelhetetlennek tartom, hogy Ausztriában nem lehet telefonálni, ha megered az eső. Előfordulhat, de ritkán. És ugyanezt elmondhatom Finnországról, a Szovjetunióról, Amerikáról és Kenyáról. Kenyában nem áznak be a telefonvonalak. Kenyában direkt jól hat az eső a telefonra, akkor a leghangosabb. Szép zöld lesz a beszélők hangja, mint a spenót. (…)

Az ember elmegy és kenyeret vesz. Megeszi a felét, aztán a többit kidobja. Aztán újra vesz kenyeret és a felét újra kidobja. Mert a pékek nem sütik meg a kenyeret. A kenyér nyers. Így nehezebb, előbb megvan a norma, és megpenészedik másnapra. Kidobjuk. A gabonatermés negyedét kidobjuk, mert sok pékségben nem hajlandók megsütni a kenyeret. Az is lehet, hogy rossz a kenyérsütés technológiája. Az emberek hol az egyik, hogy a másik pékség kenyerét vélik jobbnak. Kétszáz méteres sorok állnak az üzletek előtt. Az embernek lesül a pofájáról a bőr. Senkinek nem tűnik ez fel? A proletárdiktatúra képtelen elérni, hogy a kenyeret megsüssék a pékségek? (…)

Magyarországon néhány üzemben, intézményben lógnak a munkások. De sok olyan üzem is van, ahol azért nem tudnak dolgozni, mert akadozik az anyagellátás, vagy rosszul szervezték meg a munkájukat. Ahol jól előkészítették, megszervezték a munkafolyamatot, és gondoskodtak ellenőrzéséről is, ott képtelenség a munkát nem elvégezni. Elég sok helyen látok ténfergő, unatkozó embereket. Munkaidő alatt fociznak a fiatalabbak, csak úgy munkaruhásan. Köztereken. Az idősebbek kártyáznak, vagy az üzletek ajtaja előtt söröznek. (…)

Elosztani egyébként csak azt lehet, amit megtermeltünk. Kezd bennem kialakulni egy olyan érzés, hogy hibás körben mozgunk. Beszorultunk egy rossz körforgásba. (…)

Egészséges emberi viszonyok között kialakulhat egy jó körforgás. A munkás jó szerszámokat készít, a paraszt jó és nagy darab kenyeret tesz az asztalra, a borbély ügyesen, gyorsan lenyírja a hajunkat, a bolti eladó udvariasan kiszolgál bennünket, a taxisofőr hajlandó abba az irányba menni, amerre akarunk, s akkor is köszön, ha csak három forint borravalót kap, vagy semmit. Ez a jó kör. Úgy tűnik, mi egy hibás körben mozgunk, élünk. A borbély nincs megelégedve, a munkás, a paraszt, a bolti eladó és a taxisofőr munkájával. Minek dolgozzak jobban, amikor engem udvariatlanul szolgálnak ki az üzletekben, selejtes szerszámokat kapok, órákig várok taxira, a parasztok bor helyett cukros vizet adnak el nekem? És mindenki ezt kérdi. A parasztnak ez is jó lesz, eleget lóg a munkás, örüljön, hogy ilyet is kap, minek mosolyogjak ezeknek? Így alakul ki a hibás kör. (…)

Miért kell nekem háromszáz forintos jugoszláv, angol vagy spanyol inget vennem, amikor megfelelne százhúszért a magyar is. De a magyar ing egyre ritkábban kapható. A nők dühöngenek a csizma miatt. Ezerért-ezerötszázért árulják a nyugati kacatokat. A kirakatokban jól mutatnak. De viselni nem lehet ezeket a csizmákat. Egyszer megázik és szétesik az egész. A magyar csizmákkal is baj van, de azok legalább hatszázért és nem ezerötszázért esnek szét. Tele vannak a kirakatok színes tubusokkal, dobozokkal, külföldi kölnivel, kenőccsel, spray-vel. Elég nehéz eldönteni, melyik mire való, sokszor az eladók is csak a vállukat vonogatják. A sok hasznos, szükséges árucikk mellett miért veszünk meg ilyen sok bóvlit nyugaton? Aztán a mopedügy… A háztartási gépek egész sora… Behozzuk ezeket a masinákat, de alkatrész nélkül. Szépek, jók, praktikusak, ám másfél év múlva a szemétdombra kerülnek, mert javíthatatlanok. Az emberek annak örülnének, ha egyféle megbízható árut hozna be a kereskedelem, de ahhoz mindig lenne alkatrész. A kicsi és nagy gépek egész arzenálja hányódik az országban szanaszét, alkatrészhiány miatt. (…)

Elgondolkodtató, hogy az árucsere-egyezmények keretében mit adunk miért. Az emberek nem szeretik, ha autóbuszokat, gépeket adunk banánért, rágógumiért, harisnyagumiért, színes bugyikért. Félek, hogy ez is előfordul.

Eredményeink alapján megbízhatóbb értékrendnek kellene lennie hazánkban, mint amilyen van, és sokkal nagyobb állandóságnak. Úgy tűnik, sok a kényszerű rögtönzés, átmenetiség, ideiglenesség. Ez azokat az embereket is rosszul érinti, akik valójában létrehozzák ezt az állapotot. Meglátszik a munkájukon. Így persze nehéz lesz a népek sokaságában elérkezni a kétezredik évhez. Nehéz lesz, mert a világ gyötrelmes, új gondok előtt áll. (…)

A rend és a kiegyensúlyozottság magasabb közegébe kellene lépnünk ahhoz, hogy dolgaink jobban menjenek. Fegyelmezettebben, hatékonyabban kellene dolgoznunk. El kellene érni azt az állapotot, amikor a munkás bízhat a mérnökök döntéseiben, mert évtizedek múltán is nyilvánvaló marad, hogy a döntés megalapozott, átgondolt volt. El kellene jutnunk a szükségszerű és hasznos adminisztráció állapotába, amikor a közérdekű rendeletek sorsa ellenőrizhető, és a kép napi szinten áttekinthető. El kellene érnünk, hogy jó árut adjunk el külföldön, s a jó árunkért olyasmit hozzunk haza, ami nemcsak jó vagy szép, hanem szükséges is. Így majd nyugodtan megállhatunk a söröző munkások között az utcán, és megkérdezhetjük, hány óráig tart náluk az ebédidő?

Addig viszont kesudió. Kesudió hegyek között járunk, és szidjuk egymást, mert rosszul dolgozunk, mert bent rekedtünk egy hibás körben.

Élet és Irodalom, 1976. február 28.

• Beszélő évek – 1976