1981-ben a magyar párt- és állami vezetés az ellenreformok miatt megroggyant gazdaság megmentésére felszínre engedte a szocializmus gazdasági-társadalmi rendszerét szétfeszítő erőket, és ezzel hihetetlenül felgyorsult a magyarországi szocializmus felbomlása.
Az 1981. év megszabta a szocializmus általános válságából kibontakozó magyar polgári demokrácia gazdasági keretfeltételeit.
A kötelező tervutasítást felszámoló új mechanizmus létrehozta az állami vállalatok félautonómiáját, amely inkább volt igei, mint jelzős szerkezet, de mégis adott valami gyenge alapot a pártállami rendszer idiotizmusával, voluntarizmusával szembeni védekezéshez.[1] A nagy tévedések kivédhetősége és a kis taktikázások szabadsága a termelési tényezők kombinációinak hatékonyabb változatát hívta életre. A szövetkezetekbe kényszerített agráriumban kialakult a háztáji, illetve a melléküzemágak piacra termelő rendszere és hálózata.[2] A hálózatba szerveződő, piacra termelő agrárium átlépte a járási pártbizottságok által körülhatárolt teret, a gazdaság ágazati és területi szabdaltságát, és a gazdasági társulások egységesülő rendjében új tulajdoni szektor keletkezett, a társulási tulajdon.
Az 1981-es év végleg lezárta az ellenreform 1972 óta tartó időszakát, amelynek mélypontján, 1975-ben az MSZMP a szövetkezeti tulajdont, a háztájit, a melléküzemágakat és a társulásokat egyaránt vissza akarta szorítani. A válasz azonban nem késett soká. A propaganda ugyan a gyümölcs- és zöldségpiac kínálatának felére-harmadára zsugorodását 1976-ban nem az ideológiai télnek, hanem a meteorológiai jelentésekkel nem bizonyítható nagy esőzésnek tulajdonította, de a párt vezetői azért megértették: vissza kell fordulni a zsákutcából.
A szovjetbarát erők kikényszerítették ugyan szovjet és bolgár mintára a recentralizáció, a gigantománia és a voluntarizmus utolsó műveinek, az agráripari komplexumoknak a létrehozását, de ez Magyarországon csak kísérlet maradt, kizárólag a négy piacorientált, gazdaságilag is, politikailag is erős mezőgazdasági nagyüzem további erősítését hozta, és a megyei autarkia széttördelését eredményezte. A szovjetbarát puccs semlegesítése, Biszku Béla leváltása, majd a járási pártbizottságok megszüntetése világossá tette, hogy Kádár János a politikai zsákutcából ismét gazdasági kísérletezéssel fordul ki.
Előjáték
A változások az MSZMP KB 1977. októberi, majd 1978. áprilisi határozata nyomán még inkább csak szimbolikusak voltak, de azt azért az egyszerű pártkáderek is felfogták, hogy a piacellenesség szűnőben; az erőmű-építési és eocénprogram hűlőben, az agrárellenesség és a kisvállalatok, szövetkezetek összevonásának folyamata kifulladóban van. Nem jött létre a tervezett trösztök sora, sőt az Állami Tervbizottság elnöke nyíltan is nagyvállalat-ellenes hangot ütött meg.[3] Kiderült, hogy a reformellenesség jégkorszakán a lakosság többségét a fusi, illetve az immár tudományos fogalomként is elismert második gazdaság[4] segítette át. Az ún. restrikciós politika visszafogta a nagyvállalati fosztogatást.
A világpiac elismerését célzó, új árrendszer ugyan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de hatott azokra a vállalatokra, amelyek már leszakadtak a szovjet orientációról. A versenyár-mechanizmust megelőző fogyasztói árrendezés pedig olyan kihívást jelentett a lakosság számára, amelyre nem volt más válasz, mint a többletmunka, a fusi, a melléküzemág a liberalizálódó politikai környezetben.
Az orosz jobbágyfelszabadítás (1861) óta jól ismert módszer, hogy a radikális váltást titkos munkabizottságok készítik elő. Ott közel három évtized múltán hozott eredményt a titoktartás. Magyarországon is gomba módra alakultak a titkos munkabizottságok. Gyors munkát végzett az árrendezés munkabizottsága,[5] hosszasan ülésezett a vállalati szervezetek felülvizsgálatát előkészítő munkabizottság,[6] bizonytalan kimenetelű volt a minisztériumi szervezetet vizsgáló bizottság tevékenysége,[7] és inkább intellektuális, mint gyakorlati érdekű izgalmakat ígért A másodlagos gazdaság módosító szerepe a társadalom menetében című kutatásból kinőtt bizottság.[8]
Még a rutinos bizottsági tagok sem tudhatták, hogy javaslataiknak lesz-e foganatja, vagy csak a vitorlájukból fogja-e ki a szelet, esetleg éppen a javaslatokkal ellentétes döntéseket készítenek elő, mint 1972-ben.
Egyáltalán nem volt világos, hogy az erősödő reformok visszanyerik-e régi erejüket. Végül is nem a gazdasági helyzet drámai romlása[9] tereli a hatalmat az elszántabb gazdasági nyitás irányába, hanem a szovjet politika bornírtságából és a lengyel vezetés elhiteltelenedéséből olvasta ki Kádár azt a prognózist, hogy ezúttal nem fogják megróni őt a reformok miatt.
Kezdetben csak közérzetjavító intézkedésekkel kívánják meglepni a lakosságot. Ide tartozik a törvényes munkaidő csökkenése és a másodállású, mellékfoglalkozású munkavégzés megkönnyítése.[10] (Számolva azzal, hogy a központi állami támogatás megszorítása miatt a kiemelt nagyvállalatok nem lesznek képesek emelkedő béreket fizetni.) A szövetkezetekkel és a melléküzemágakkal szembeni ellenségeskedés múltán ismét fölgyorsul az ipari nagyvállalatok alkalmazottainak elszivárgása. A közérzetjavító intézkedésekhez tartozik a fogyasztási cikkek importjának óvatos növelése, valamint a kiskereskedelem és a vendéglátóipar területén a szerződéses üzemeltetéssel és a bérleti rendszerrel való óvatos kísérletezés előkészítése.
A XII. pártkongresszus határozataiból semmit sem lehet kiolvasni. Az MSZMP PB azonban még a kongresszus előtt határozatot fogad el a másodlagos gazdaságról.[11] Mondhat a kongresszus, amit akar, a dolog – bizonytalanul – elindul. Az 1980-as sajtóviták a szerződéses üzemeltetésről, a szocialista kereskedelem szétveréséről és (a licitrendszer szándékos félreértése miatt) a milliókkal rendelkező vállalkozásokról szólnak. És ekkor robban a lengyel bomba. 1980 augusztusának tengermelléki sztrájkjai, majd a Walesával aláírt megegyezés Kádárt arról győzi meg, hogy meg kell vásárolnia a lakosság, a munkásság, a szövetkezeti parasztság rokonszenvét.
A tervszerű vállalkozás
1980 utolsó negyedévében lendületes kampánnyal terelgetik a kis boltokat és vendéglőket szerződéses és bérleti rendszerbe. Az NDK nagy kombinátokba tömbösödő jelenével szemben idealizálni kezdik az NDK tegnapjait, amelyben a kistulajdonos és az állam együtt élt, nem sajátították ki a kis- és középüzemeket.
A Népszabadság minden „vadhajtás” nyesegetésére kapható kertészei, a Pintér István–Szabó László–Dolecskó Kornélia „belső hármas” új feladatot kap: nem a szocializmus megtámadásáról, hanem megújulásáról, a dolgozó háziasszony bevásárlásait segítő boltokról, előzékeny pincérekről kell írniuk. Feltűnik a reformokat és az átalakulást lassító-szabotáló vállalatvezető típusa, aki nem írja ki licitre az üzleteket.
Az ipari minisztériumokat összevonják, és megfosztják őket a vállalataik feletti elosztási jogoktól. Az 1981. január 1-jétől induló Ipari Minisztérium funkcionális, tervező-elemző minisztérium lesz. Új vezetője fogatlan oroszlán, aki ezt a megbízatást hanyatlásként éli át, nem kell tartani attól, hogy bármit is kezdeményez a nagyvállalatok védelmében. Apparátusát is a Pénzügyminisztériumból frissítik föl. A minisztériumi átszervezés közel 1200 kádert visz ki a vállalati szektorba. Ők nem a vállalatok növekedésében, beolvasztásában, hanem új pozícióik kiépítésében lesznek érdekeltek. Saját székük védelme – a vállalati autonómia védelme. Ahhoz pedig, hogy ne maradjanak másodvonalbeli vezetők (vezérigazgató-helyettesek, gyárigazgatók stb.), robbantaniuk kellett a vállalataikat.
Hosszú pártbeli előkészítés után megalakul a vállalatok decentralizálásával megbízott Koordináló Bizottság. A fokozódó tárcaellenállás miatt kifulladó decentralizáció fellendítése érdekében a bizottság már nemcsak konkrét vállalatokat vizsgál, de funkcionális témákat is, és „reformértékű javaslatokat” is megfogalmaz: a vállalati profilszabadság, a leányvállalat típusának bevezetése, a vállalati igazgatótanácsok és felügyelőbizottságok intézményesítése a nagyobb méretű vállalatoknál és az ún. kezdeményezési jog. Ez utóbbi a vállalati belső egységek (gyáregységek, üzemek) leválására, önállóságuk visszaszerzésére irányuló vállalati kezdeményezés befogadását jelenti. A járási pártbizottságok megszüntetése óta konzervatív irányba fejlődő megyei pártbizottságok gazdaságpolitikai, ipari-mezőgazdasági osztályai a kezdeményezési jog és a leányvállalati intézmény kihasználásával kívánják kiépíteni hadállásaikat a fővárosi székhelyű vállalati központokkal szemben, s bejuttatni kádereiket a vidéki gyáregységek önálló vállalattá emelkedő igazgatói székeibe.[12] 1981-re egy viszonylag erős decentralizációs hullám alakul ki.
Kádár joggal mondhatta egy belső tájékoztatóban „…mi nem menekülünk a szükséges változtatások elől, mi nem csak beszélünk róluk, mint Edward Gierek (lengyel első titkár), mi végrehajtjuk azokat”.
A szándékon túli eredmény
Egyre fokozódik a hatalmi vetélkedés tüzesedése az Állami Tervbizottság elnöke (Faluvégi Lajos) és a Gazdasági Bizottság „vaskezű” elnöke (Marjai József) között, ami kihat a második gazdasággal kapcsolatos párthatározat végrehajtására is.
Mindkét elnök fogalmazott magának egy-egy határozatot a végrehajtáshoz.[13] Az OT elnöke csupán a fogyasztási szolgáltatásokkal kívánta terhelni a Gazdasági Bizottságot, de a GB elnöke kibővítette feladatait, és szélesebb fronton indította el a végrehajtást. Néhány hétig tartott a vetélkedés szülte bizonytalanság, azután a Pénzügyminisztérium irányításával összeállt a liberalizációs csomag tartalma és a folyamat menetrendje. Ebbe nem csupán az eredetileg eltervezett feladatok kerültek be, mint például a GELKA, az AFIT vagy néhány könnyűipari vállalat szétbontása, a kisipari engedélyezés liberalizálása stb., hanem a (szocialista szektorhoz kapcsolt) magántevékenység gyakorlásának új formái is.
A magántevékenység gyakorlásának javasolt új formái eredetileg a gazdasági munkaközösség és a kisszövetkezet voltak. A polgári jogi társaság már néhány éve bevezetett fogalmát használták fel a gmk intézményesítéséhez úgy, hogy egyúttal beemelték ezt a társas formában űzött tevékenységet a kisipari engedélyezés rendjébe. Ennek azonban az volt a feltétele, hogy az eddigi diszkrecionális mérlegelési jogot az automatikus engedélyezés váltsa fel. A társas formában működő gmk jogot kapott több alkalmazott és segítő családtag alkalmazására is, ezt a jogot ki kellett terjeszteni az összes többi magánszervezetre is. A gmk-hoz eredetileg még a valóságos szövetkezetként működő kisszövetkezet intézményesítése társult volna. A 100 főben maximált kisszövetkezet egyik fő jellemzője, hogy csak a tagok elhatározása eredményez közös vagyont – tehát nem kommunizálják el a tagoktól a felhalmozásukat oszthatatlan közös vagyon formájában –, a másik pedig az, hogy a jövedelem kockázati tényező (azaz nincs garantált bérjellegű jövedelem).
A maga korában megdöbbentően racionális két forma (gmk, kisszövetkezet), valamint a magánkisipar és kiskereskedelem liberalizált engedélyezési rendszere rávilágít a hagyományos szövetkezeti szektorban vagy az állami ipar peremén működő rendszerek (bérmunkáltatás, bedolgozói rendszer stb.) bornírtságaira. Az eredeti reformprogram kibővül. Hirtelen megsokasodnak a vállalkozási formák. A mezőgazdasági szakcsoportok (a szövetkezetekhez kapcsolódó értékesítő-beszerző csoportosulások) mintájára (és azokat is liberalizálva) létre kívánják hozni az ipari és szolgáltató szakcsoportokat. Megjelenik az átalány-elszámolásos egység új formája (átalányt fizet a vállalatnak a vállalkozó a bér- és közterhei, a rezsi fejében, de egyebekben szabadon dolgozik a vállalat bélyegzőjével). Kialakul a széleskörűen alkalmazott bérleti rendszer (a vállalatok, szövetkezetek kötelesek bérbe adni kisebb egységeiket, főleg a kiskereskedelem, vendéglátás, szolgáltatások területén), és a kötelező szerződéses üzemeltetés.
A szövetkezeti és a magánszektor gőzerővel folytatódó megújításához képest elmaradni látszik az állami szektor, ami már csak a politikai szempontok miatt sem kívánatos. Ezért kerülnek elő a koordináló bizottság javaslatai, és elfogadottá válik a kisvállalat, a leányvállalat, a profilszabadság, a kezdeményezési jog. Elindul a vállalati autonómiát gúzsba kötő jogszabályok felülvizsgálatának (a deregulációnak) a folyamata. Szaporodnak a felügyelőbizottságokra és az igazgatótanácsokra vonatkozó javaslatok is. A vállalati dolgozók életlehetőségeinek javítását szolgálta – kezdetben vállalati szakcsoport néven – a később elhíresült vállalati gazdasági munkaközösség, a vállalat anyagi felelőssége mellett a vállalat dolgozóiból alakult gazdasági munkaközösség (társaság). Miért csak az állami szektor dolgozói maradjanak ki a jóból – gondolták, s ezt a formát is elfogadták anélkül, hogy alaposabb hatásvizsgálatnak vetették volna alá a hirtelen felmerült ötletet.
1981 októberétől megjelennek a kisüzemi és kisegítő gazdaság, valamint a fogyasztási szolgáltatások fejlesztésének örve alatt a vállalkozásgeneráló jogszabályok, amelyek intézményesítik[14]
az állami szektorban: a kisvállalatot, a leányvállalatot, a profilszabadságot, a gyáregységek kiválására a kezdeményezési jogot;
a szövetkezeti szektorban: a kisszövetkezeteket, az ipari-szolgáltató szövetkezeti szakcsoportot, az átalányelszámolásos rendszert;
a magánszektorban: a gazdasági munkaközösségeket (gmk), a vállalati gazdasági munkaközösséget (vgmk), a kisiparosok és kiskereskedők liberalizált engedélyezését;
a kiskereskedelemben és a vendéglátóiparban, valamint a fogyasztási szolgáltatásokban: a 20 fő alatti vállalati egységek kötelező szerződésbe vagy bérletbe adását vállalkozóknak.
Nem kis része volt a vállalkozási hullámnak abban, hogy a következő év – a Jaruzelski-puccs okozta hitelválság, majd az IMF-be és a Világbankba való belépés izgalmai ellenére – újra 5 százalékos növekedést hozott, és a fizetési mérleg is javult.
A háttérben egy intellektuális hálózat
Első ízben fordult elő, hogy az eredeti központi szándékon messze túlmenő reformok úgy jutottak érvényre, hogy nem mentek át részleteikben a párt- és állami szervek szigorú szűrőjén.
A végső javaslatok 1981 júniusa és szeptembere között öltöttek végleges formát, amikor az üdülési szezonban lankadt az éberség, a lengyel események fölpörgése pedig egyre gyorsabb „reformgaloppra” sarkallta a politikusokat. A nemzetközi politika által teremtett vákuum, a besúgók figyelmének elterelődése és a szabadságolási idő együttesen tette lehetővé az áttörést.
Először jött létre az állami szervek kijelölt szakértői között saját kezdeményezésű, rendszeres és saját főnökeiket kikerülő egyeztetés, együttműködés, először működött igazából a „biliárd”-módszer: nem direkt, hanem mandinerből történő ütközés kényszerítette rá az egyes állami és pártvezetőket az engedményekre. A mátrixjellegű közigazgatási munkaszervezés úrrá lesz az atomizáló illetékesség- és hatáskörmegosztáson, az izoláló munkabizottságokon.
1981-ben a Pénzügyminisztérium KISZ-szervezete kiadott egy ún. „Fehér Könyv”-et. Ez volt a Fordulat és Reform próbafutama. A „Fehér Könyv”, leánykori nevén a Viták a gazdasági mechanizmus reformjáról című kötet 1981 novemberében Lengyel László, Matolcsy György, Patai Mihály, Csillag István dolgozatát tartalmazta egy radikális hangvételű összefoglaló mellett. A 200 példányban kiadott kötet kiérdemelte a Jaruzelski-puccsot előkészítő szovjet KGB-főnök, az 1981 november végén Budapestre látogató későbbi SZKP-főtitkár, Andropov figyelmét. 1981 végétől létrejön a későbbi reformközgazdász kör első szervezett együttműködése.[15]
Amint bejelentik az Egyesült Államokban a lengyel puccs másnapján a gazdasági szankciókat, újraindulnak a felvételi tárgyalásaink a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel. Kádár most már nem előzetes szovjet engedéllyel, hanem a legnagyobb titokban ad engedélyt e tárgyalások folytatására és a reformok továbbvitelére.
Következmények és következtetések
1981 tartós eredménye, hogy ha sokszor torz formák között is, de megerősödött az individualizmus.
A lengyel munkástanácsokat és a magyar vállalati tanácsokat nemcsak az választotta el egymástól, hogy az egyiket alulról a népmozgalom kényszerítette ki, a másik felülről adott, mesterséges képződmény volt, hanem az is, hogy Magyarországon az öt év „szabad” vállalkozás átalakította a közeget. A gmk-k, a vgmk-k, a kisszövetkezetek és a szakcsoportok közönsége, jóllehet a szocialista nagyvállalat szélárnyékában élt és fejlődött, az anyagi jólét tekintetében már semmit sem várt a politikai fordulattól. Amit várt, az a fosztogató állam elsöprése.
1981 maradandó hatása az egymillió vállalkozó országa eredményeivel és kétes vállalatainak tömegével, a fantomcégekkel és a vállalkozási gyakorlat erős szövetével. 1981 eredménye a pragmatizmus és a világpiaci nyitottság, az igazgatási mechanizmusok erőtlensége a „szakértői hálózatokkal” szemben, a féloldalasság és a politikai zsarolással szembeni hatékony védekezés képessége. A magyar 1981 nem forradalom, nem is dicsőséges, de azért diadal: az individualizmus diadala a bal- (és később a jobb-)oldali kollektivizmus felett.
Jegyzetek
[1] Bauer Tamás: A vállalatok ellentmondásos helyzete gazdasági mechanizmusunkban. Közgazdasági Szemle, 1975/6.
[2] Juhász Pál–Magyar Bálint: Néhány megjegyzés a lengyel és a magyar mezőgazdasági kistermelő helyzetéről a hetvenes években. Medvetánc, 1984/2-3.
[3] Huszár István: Gondolatok az 1979-es népgazdasági tervről. Közgazdasági Szemle, 1979/3.
[4] Gábor R. István–Galasi Péter: „Második gazdaság” a mai szocializmusban. MKKE – Tervek – MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet, 1978. Vö.: Valóság, 1979/1.
[5] Antal László: Gazdaságirányítási és pénzügyi rendszerek a reform útján. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1985, 309. o.
[6] Voszka Éva: Reform és átszervezés a nyolcvanas években. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1988, Budapest, 90–115. o.
[7] Csanádi Mária: Döntések kényszerpályán (kézirat). Pénzügykutató Intézet, 1985, Budapest.
[8] MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztály: A másodlagos gazdaság szerepe a gazdaságépítésben. Előterjesztés a PB részére. 1979, Budapest.
[9] Ez ugyanis már 1978-ban bekövetkezett. A restrikció, a Marjai József miniszterelnök-helyettessé történő kinevezésével induló „kézi vezérlés” a romlást 1979-re megállította.
[10] Az MSZMP KB PB határozata a munkajogi szabályozás módosítására. 1979. szeptember, Az MSZMP határozatai 1975-80. Kossuth Kiadó, 1983, 993–994. o.
„A módosítás járuljon hozzá a munkaidő hatékony felhasználásához, és tárjon fel pótlólagos foglalkoztatási lehetőségeket. Ennek érdekében lehetővé kell tenni, hogy az eredeti munkáltatónál a rendes munkaidőt meghaladóan önként vállalt rendszeres munkavégzésre kerülhessen sor akár a munkakörhöz kapcsolódóan, akár attól független egyéb tevékenység esetében. Meg kell engedni – ahol a munka jellege megkívánja, és munkaidőn belül nem végezhető el –, a munkakörhöz kapcsolódó előkészítő és befejező munkák munkaidőn túli végeztetését díjazás ellenében… Indokolt mértékben enyhíteni kell a fizikai dolgozók főálláson kívüli foglalkoztatásának egyes korlátait.”
[11] A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1975–1980. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983, 1113–1116. o.
[12] L. Voszka: Reform és átszervezés. i. m. 167–179. o.
[13] A fogyasztási szolgáltatások szervezeti formáinak korszerűsítéséről és a magánkisipar szolgáltató tevékenységének fejlesztéséről szóló MT-határozat végrehajtásáért felelős a GB-elnök, a kisüzemi termelés és a kisegítő tevékenység továbbfejlesztéséről szóló GB-határozat, amit a GB-elnök fogalmaztatott szintén magának.
[14] A kisvállalkozások intézményesítését lásd részletesen Csillag István-Lengyel László: Kisvállalkozás Magyarországon. In. Vállalkozás, állam, társadalom. VI. fejezet, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1985, Budapest. Lehovics Barnabás: Az új vállalkozási formák jogalkotásunkban. Jogtudományi Közlöny, 1983/9, 726-729. o.
[15] L. Lengyel László: Adalékok a „Fordulat és reform” történetéhez. Medvetánc 1987/2. sz. melléklete. Fordulat és reform. 136–137. o. Vö. Lámpások az alagútban. Emlékek a Pénzügykutatóról. Pénzügykutató Részvénytársaság – Perfekt Rt., 1998, Budapest.