Azt, aki – többek között – ezeket a jelentéseket (is) írta, 37 éven át legjobb barátomnak, sokáig erkölcsi és intellektuális példaképemnek tartottam. Igaz: barátságunk ritkán terjedt ki magánéleti beszélgetésekre, annál inkább közügyekre és elméleti kérdésekre. Zuglóban közös iskolába, de nem közös osztályba jártunk 1950–54-ben. A tanulók jelentős része a kerület fehérreakciós, sőt: sok esetben fasizáló kispolgárságából érkezett, a rendszer erre csapta rá a sztálinista „fedőt”. Az iskolát rémületben tartó sztálinista DISZ-funkcionáriusokat nem érdekelte, ha valaki a tanulók közül szélsőségesen reakciós vagy akár antiszemita nézeteket vallott, ők „kozmopolitizmusra”, „jobboldali szociáldemokratizmusra”, esetleg „klerikalizmusra” vadásztak. Két nagy „politikai” botrány gyűrűzött végig az iskolán, amíg oda jártam. Az egyik: eltávolították a DISZ-ből – és talán az iskolából is – az akkor már halott Bán Antal fiát – pusztán azért, mert Bán Antal fia volt. A másik esetet csak idézőjelben lehet „politikainak” nevezni: szabályos vésztörvényszék elé állították az iskola néhány tanulóját, mert csíkos zoknit viseltek, és bejártak az amerikai követség könyvtárába jazzlemezeket hallgatni.
Ebben a légkörben csak szenvedni lehetett, lázongani – kétfelé! – nagyon veszélyes volt. Későbbi barátom lázongott. Kommunistának vallotta magát, de a szemináriumvezetők réme volt éles eszű kifogásaival. Tehetsége hamar megmutatkozott. Egyszerű családból származott, filozófus akart lenni. Már 16 éves korában írt egy filozófiatörténetet.
Az ilyen, kétfajta reakció között őrlődő embereknek, mint amilyen ő is, én is voltunk, Nagy Imre dobta oda a mentőkötelet. Hittük, ami – szerintem – mindmáig nem következett be: hogy lesz humanista Magyarország. Barátom 1954-ben a Lenin Intézetbe került, de kicsapták, mert nem volt hajlandó elfogadni a Nagy Imrét és vonalát megbélyegző 1955. márciusi határozatot. Később visszavették. 1956 után elvégezhette a filozófia szakot, de a filozófia oktatásától eltiltották. Könyvtárba került, oda én gyakran bejártam: így barátkoztunk össze 1961 körül. Soha sem tagadta meg Nagy Imre emlékét, de már nem reformkommunista, hanem keresztény eszményekkel átszínezett liberális eszméket vallott. Mintaképe az adenaueri Nyugat-Németország lett. A kor „kiegyező”, konformista légköre mindkettőnket megkeserített. Filozófiai és politikai tanulmányokat kezdett írni és terjeszteni. 1964. július 30-án letartóztatták. Aznap nálam és több más ismerősénél is házkutatás volt. Október 16-án (aznap, mikor Hruscsov leváltásának híre megjelent az újságban) botrányos hangnemű tárgyaláson két évre ítélték. 1965. november 30-án szabadult. Néhány hónapig csak fizikai munkát végezhetett, de 1966 tavaszán már újra könyvtárban dolgozott.
Természetesnek tartottuk (most már úgy kell írnom, tartottam), hogy segítünk egymásnak, ahol tudunk.
Beszélgetéseink, elvi vitáink tovább folytak. Bizonyos jelekből azonban úgy láttam: gondolkodása megváltozott. A filozófia problémái már nem érdekelték igazán: mindent elintézett azzal, hogy úgysincs egzakt metafizika, el kell fogadni Vaihinger „Als-ob”-ját: úgy kell tenni, mintha volna külvilág, volna szabad akarat, volna Isten, volnának erkölcsi törvények (de miért éppen olyanok, amilyenek?). A politikában – és a társadalomról való gondolkodásában – pedig lassan jobbfelé tolódott. Azt mondják, az ember „jobbra öregszik”. Barátom öregedett, én nem. Egyre inkább elfogadta, hogy a Horthy-rendszer egyfajta jogállam volt, sőt: a hitleri Németországnak is igaza volt bizonyos fokig a második világháborúban – no, a zsidókérdéstől eltekintve. Egyik jelentésében említi, hogy a kapcsolat hónapokra megszakadt közöttünk, úgy hitte, Széchenyi és Kossuth szembeállítása miatt: nos, nem erről volt szó. Az 1942. januári újvidéki vérengzést kezdte mentegetni: a szerb partizánok vagy csetnikek kezdték az egészet. Emlékszem, levelet kezdtem írni neki: vajon Feketehalmy-Czeydner és bandája kisbabákat nézett-e szerb partizánnak? – aztán nem küldtem el. Az emberek magánéletét kezdte piszkálni: kinek hány gyereke van, miért nem szaporítják a nemzetet, le a homoszexuálisokkal, a rendőrség és a bíróság legyen kíméletlen, éljen a halálbüntetés. Eléggé zavaros, összevissza szöveg, de hát ezt mi már ismerjük napjaink jobboldali – tisztesség ne essék szólván – „sajtójából” is. Azokban a sokat dicsért és ma rosszul szidott 60-as, 70-es években készült már az egész mai jobboldaliság (a zsidókérdéstől eltekintve), és hát persze, hogy viszonylag jól ki tudott egyezni a Kádár-rezsim tekintélyállami „establishment”-jével – tulajdonképpen csak a vörös máz zavarta. (A Libertarius-tanulmányban próbáltam elemezni ezt a folyamatot.)
A diktatúra összeomlása idején (de talán már előbb?) az MDF tagja és funkcionáriusa lett, 1993 elején írott tanulmányaiban Antall és Csurka között próbált „közvetíteni”. Ami megdöbbentett: e tanulmányok színvonala jóval alacsonyabb volt a régieknél. Aztán Szabó Iván kis pártjába került, és úgy hittem: megtört jobboldali „kisiklása”.
1998 márciusában egy este telefonon közölte velem, hogy megváltoztatta régebbi álláspontját, ma már sok tekintetben megértéssel viseltetik Hitlerrel és rendszerével szemben, és erről tanulmányt is ír. Egy nyugtatót vágtam be, tudtam: barátságunknak vége van. Nemsokára meg is láttam nevét egy szélsőjobboldali „folyóirat” címlapján: a tanulmányát 8 részletben közölte. Ez túlment azon, amire felkészültem. Szabályos áradozás volt a „Führer” 1933–39 között Németországra erőszakolt rendszeréről, és olyan kitételeket tartalmazott, melyeket még a nácik sem használtak: a Mein Kampfot „filozófiai műnek” (is) nevezte, Hitlert, ki köztudottan keresztényellenes volt, „az ökomenikus kereszténység előfutárának” titulálta. De a tanulmány dogmatikus náci műnek mégsem mondható: a zsidókérdésben túlzottnak és egyoldalúnak találja Hitler álláspontját.
Ezután ismertem meg – 1998 őszén – a Történeti Hivatalban barátom „másik életét”. Nemcsak személyemre volt „ráállítva”, hanem három intézményre is. Tevékenységét három héttel a börtönből való szabadulása után elkezdte. „Bent” szervezték-e be vagy csak utána? – nem tudom. Velem kapcsolatos utolsó jelentései 1980-ból valók – később semmilyen napvilágra került jelentésben nem találkoztam a nevével. Elbocsátották talán? 15 évig egyenletesen emelkedett a ranglétrán: „informátor” – „ügynök” – „titkos megbízott”.
Sokszor találó, sokszor rosszindulatú közléseiben hazugságok is vannak. A legsúlyosabb, hogy Nyugat-Németországban összehoztak egy Bundeswehr-tiszttel; erről szó sem volt, de nagyon komoly bajom lehetett volna belőle. Amúgy „ügyemet” a felsőbb hatóságok enyhén kezelték: még a munkahelyemről is csak 1980 tavaszán bocsátottak el. Addig megelégedtek munkahelyi piszkálódásokkal.
Nézeteim nem sokat változtak a jelentésekben leírt beszélgetések óta, ma is vállalni tudok sok mindent közülük, és sok mindent ma már csak kevesen képviselünk.
Hogy barátom fasisztává válása összefügg-e ezzel a nem túl szép pályafutással? Nem tudom. Lehet, hogy ez a kényszerskizofrénia áthatja az egész lelket és egyszer manifesztté válik.
„Balközepes” ember vagyok. Nem hiszem, hogy a „bal–jobb” kategóriapárt a politikában meg lehet haladni. Az 1989 óta eltelt idők sem erre mutatnak. A balközepes azt vallja (és ennyiben összhangban van a kereszténységgel), hogy az ember alapvetően jó „anyagból” van gyúrva, de a rossz társadalmi szerkezetek megrontják: ezeket kell mindenekelőtt úgy változtatni, hogy az embereket hagyják jobb (pluralisztikusabb, de egyben szolidarisztikusabb) irányba fejlődni. A „jobbközepes” szerint az ember önző, sőt agresszív, csak erős kézzel (de miféle kiválasztottak erős kezével?) lehet megfékezni. A szélsőjobbos szerint éppen a legrosszabb ösztönöket kell „a nemzet” érdekében kiaknázni.
Ezekről a dolgokról is sokat vitatkoztunk barátommal.
Akit az eset érdekel, annak egy tanulságot hagyhatok: bízzanak az emberekben, és ne bízzanak a titkosszolgálatokban.
BM III. Főcsoportfőnökség
III. Csfség. 2/b alosztálya
Szigorúan titkos!
1. sz. péld.
Adta: „Fogarasi”
Vette: Balázs Béla őrgy.
Idő: 1966. I. 12.
Tárgy: Jellemzések
Jelentés
Budapest, 1966. február hó 14-én
„Fogarasi” jelenti:
Szalai Pál: Rendkívül sokoldalú, széleslátókörű, művelt fiatalember. Diplomás vegyészmérnök, angolul–franciául beszél, angol–francia–német és orosz nyelvekről fordít. Jelenleg a Bp-i Műszaki Egyetem Központi Könyvtárában dolgozik, mint szakreferens. Ugyanakkor továbbképzi magát, az ELTE TTK. matematikus-szakon, esti tagozaton egyetemi hallgató. Kimondottan elméleti érdeklődésű ember, a gyakorlati élet iránt érzéketlen, a minimális manuális tevékenységtől és fizikai munkától irtózik. (…)
Politikai gondolkodását döntően befolyásolják gyermekkori élményei: az üldöztetés, és a személyes tragédia emléke. Mindenek felett ellensége a tömegterrornak, az erőszaknak, mélységesen antifasiszta, elsősorban humanistának vallja magát. Elítéli a Horthy-rendszert, a magyarkodó nacionalizmust, már kevésbé a klerikalizmust, ellensége a „történelmi úri középosztálynak”. Nem híve a kapitalizmusnak, de a modern kapitalizmust bizonyos szempontból pozitíven értékeli (szociális vívmányok, jóléti állam). A nyugati polgári demokráciák elüzletiesedését, elidegenítő hatásait bírálja, de nagymértékben helyesli „az egyén kulturális és politikai szabadságát” a polgári demokrácia etikai „felsőbbrendűségét”.
Magát haladószelleműnek, szocialistának vallja. Bírálja azonban a szocializmus „ateista és technokratikus” felfogását. Az állami tulajdon helyett a szakszervezeti tulajdont vagy a népi részvények elterjedését, a „technokrácia” helyett a munkás önigazgatást tekinti követendőnek. Szimpatizál egyes jugoszláv teoretikusokkal (pl. Kardelj), a nyugatnémet szociáldemokráciával, eszményének azonban Izraelt tekinti, ahol a szocializmus az általa kívánatosnak tartott „szindikalizmus” formájában valósult meg. (…)
Az új gazdasági mechanizmusról nincs jó véleménnyel, ez nem fogja megoldani a problémákat. A hivatalos politika – neki nemtetsző – megkeményedéséről beszél, ami mellesleg a nép széles rétegeinél „egészséges elégedetlenséget, dekonformizálást” szül.
A magyar politikai rendszerrel együtt a Szovjetuniót és a szovjet–magyar gazdasági kapcsolatokat is bírálja. Gyakran tesz említést a Szovjetunióban folyó zsidóüldözésről, élesen támadja az arabokkal való barátkozást.
Bírálatai nem építő jellegűek, de negatív megjegyzései mellett gyakran tesz a „viszonylagosan jó dolgokról” pozitív kijelentéseket, és gyakran bírálja a Nyugatot is.
Pl. élesen támadja az amerikai technokraták korlátoltságát stb. Alapjában szalonpolitikus és meggyőződése eléggé hullámzó. Ami meggyőződésében állandó, az kb. ez: Rossz volt az 1945 előtti magyar múlt, de rossz az is (ha időszakonként különböző mértékben is), ami 1945 óta történt. A Nyugat rossz is, jó is, jó benne a demokrácia. Igazán jó talán csak az izraeli rendszer és az a szindikalista eszmény, amely Szalai minden korszakában átvillan nézetein. Leszögezendő, hogy [filo]szemitizmusa nem vezetett cionista koncepcióhoz gondolkodásában.
U. i.: Szalai nem [Janus-arcú] ember. Nézeteit viszonylag nyíltan vallja, ha nem is folytat széleskörű agitációt. Egyenes ember, nagyjából ugyanazt mondja mindenkinek.
BM III. Főcsoportfőnökség
III. Csfség. 2/b. alosztálya.
Szigorúan titkos!
2. sz. péld.
Adta: „Fogarasi István” inf.
Vette: Pintér Károly r. őrgy.
Idő: 1967. nov. 17.
Tárgy: Szalai Pál
Jelentés
Budapest, 1967. december 7.
(…) Egyénisége: Kritikai, ironikus, destruktív, pesszimista – inkább. (Ha nevet, abban többnyire káröröm van, még a kisfiát is őszintén kineveti.) Arisztokratikus és [szub]tilis, aki nemcsak választékosan beszél, ügyetlenül csetlik-botlik, de borzad attól, hogy szeretett fiát tisztába tegye. Tekintélytisztelő, nagy elmékről és [sz]épségről elismerően nyilatkozik. A közösségi megmozdulásokat utálja, de még a társas szórakozás vulgárisabb válfaját pl.: a mulatást is. Az anyagiasságról, a frigider-lovagokról, mérnökökről, üzemvezetőkről megvetéssel nyilatkozik, gúnyosan szól [a] fridzsi-kommunistáról, aki kimegy nyugatra, ott szeme-szája eláll a sok kocsitól, azután hazajön és otthon szidja az állítólagos nyugati sivárságot. „Irigykedik.” Szokatlanul elütő a szokásostól Szalainak az a véleménye, hogy nálunk „rosszabbak a főnökök, mint Nyugaton”.
(…) Miért ez az alaphang, amikor az élettől Szalai – egyet kivéve: apját (gyermekkorában) meggyilkolták a nácik – mindent megkapott. Okos, művelt édesanyját, hűséges, odaadó feleséget, szépen fejlődő kisfiút, nagyon komoly műveltségre lehetőséget (apja könyvtáros,[1] anyja: nyelvtanárnő) egyetemi diplomát, jól fizető, kényelmes, eléggé intellektuális, biztos állást, szép lakást, sport turista és utazási lehetőségeket. Miért kiábrándult, keserű, miért nem tud felszabadultan nevetni?
a) ő azt mondja, hogy a magyarság gerinctelen banda, 56 nyara volt szép.
Nézetem szerint:
b) zsidó származása, apja meggyilkolása, szülői behatások folytán (továbbá környezeti cionista, illetve antiszemita hatások keveredése révén) konfliktusa támad a tágabb közösséggel.
c) a magány nem alternatíva, barátokat keres, kevés számú barátot, szigetet. Bence, Lakatos és mások, baloldali zsidó értelmiségiek vagy nem zsidó polgári demokraták, szociáldemokraták, vitatkozik velük, egyesekhez elmegy, Erdőst meghívja, stb.
d) foglalkozása jelenleg könyvtáros. Ez a kiábrándultságnak egyik forrása. Ui. vegyészmérnöki diplomája van, valamikor bizonnyára igen tehetségesnek gondolta magát. Az egyetem elvégzése után kutatóintézetekben dolgozott. Állítása szerint megfúrták. Tudat alatt az keseríti, hogy állítólag nem volt jó kutatónak. Mert noha esztéta, széplélek, komoly hivatásnak csak a természettudományi kutatást tekintette és tekinti. Belekezdett egy új egyetembe, ez lassan halad (olykor elégtelenre vizsgázik, évhalasztást kér). Sajnos ebben a tanulási lehetőségben nem látja rendszerünk pozitívumát, vajon tanulhatna-e odakint munkaidőben?!
e) (…) Felesége csinos, de a monogámiát rabságnak tekinti. Mindez együttvéve szociális vákumot és alkotói perspektíva vesztést eredményeztek nála. S mindez politikai síkon is jelentkezik: a pályatársak sikerét meg lehet magyarázni a „könnyű neki, politikailag jól fekszik” tétellel. Hűség 56-hoz. Elvágyódás Magyarországról (ő az az ember, akinek tényleg nem lenne honvágya, ha kimenne, ugyanis tudata különben is fejletlen, pusztán szovjetellenességre korlátozódik).[2]
Végállomás: A jelen tevékenység:
1. Társalgás barátokkal, nejjel lakáson, vita, agitáció, gúnyos-politikai megjegyzések munkahelyen, beszélgetések négyszemközt rendszer-ellenséges hangnemben.
2. Az íróasztalfiókjában nagyszabású politikai regényt, 12 pontot, 16 pontot tart. Nincs adatom arra, hogy valakinek megmutatta volna. Csak beszél róla.
3. Állítólag a választásokon nem szavaz szabályosan, összefirkálja a szavazólapot, vagy ehhez hasonlóakat csinál. Beszél arról, hogy meg fogja koszorúzni a Batthyány-mécsest Nagy Imre halálának évfordulóján.
A jövő
Általában kitartó és energianélküli. Recenzióknál többre nem futotta erejéből, pedig műveltsége, ideje és esze lenne hozzá. Feltételezhető baráti kör, mely megemlékezik, írásos terjesztés, röpcédulázás jelen helyzetben valószínűtlen. Fegyveres akció elképzelhetetlennek tetszik. Fizikailag bátortalan (ha morálisan nem gyáva is). Fél, hogyha rákiabálnak, nem lesz ellenálló ereje. Beijedős, mert túl sötéten lát. Az arab–izraeli konfliktus kitörésekor világháborús pánikba esett. Önmagától, nem túl kemény figyelmeztetéstől a politikai negációja nem fog elmúlni. A börtönt nagyon nehezen viselné, az átlagnál sokkal nehezebben. Egzisztenciális kényszerhelyzetben (pl. állástalanság esetén) nem lenne ideje politizálni, s az is lehet, hogy a teljesítménydíj, azaz a pénzkeresés megváltoztatná szemléletét.
„Fogarasi István”
Megjegyzés: Az inf. azt a feladatot kapta, hogy a több éves ismeretségére és a viszonylag gyakori találkozásokra alapozva igyekezzen felkutatni azokat az okokat, melyek Szalai Pál könyvtárost a szoc. társadalmi renddel való állandó szemben állásra késztetik.
Értékelés: A jelentés op. szempontból értékes. Szalai Pál akaraterejének több eddig nem kellően feldolgozott részletét ismerteti. A Jövő címszó alatt kifejtett elképzelések az inf. szubjektív véleményét összegezik. Értékelésem szerint ennél a résznél az inf.-t elragadta a „lendület”, és ebből adódóan messzire ment.
(Pintér Károly r. őrgy.)
BM III. Főcsoportfőnökség
III. Csfség. 2/b. alosztály.
Szigorúan titkos!
Adta: „Fogarasi István” fn. inf.
Vette: Pintér Károly r. őrgy.
Idő: 1969. VIII. 10.
Tárgy: Szalai Pál könyvtárosról
Jelentés
Budapest, 1969. október hó 7.
„Fogarasi István” jelenti
Szalai Pál ez év koranyarán Ausztriába, majd onnan Nyugat-Németországba látogatott. Látogatása nem volt hosszú, egy hetet vett csak igénybe. A jelek szerint Szalai elsősorban politikai tájékozódó jellegű látogatást tett.[3] Felkereste Regensburgban ismerősét, egy Gyuri nevű rabbit, aki 1968-ban disszidált (útlevéllel) Nyugat-Németországba (az illető a Szt. István park 4-ben a III. emeleten lakott, Szalai közlései szerint 1956 után börtönben is volt, állítólag Eörsivel és Obersovszkyval egy cellában). „Gyuri” tájékoztatta Szalait, s azonkívül összehozta egy Bundeswehr-tiszttel.[4] (…)
Nyugat-németországi útjának benyomásait igen erőteljesen határozta meg a regensburgi rabbival és a Bundeswehr-tiszttel való beszélgetése.
„Gyuri” megemlítette Szalainak, hogy egy német tervezőmérnök egy zsinagógát tervezett neki, s a tervezést ingyen végezte – lelkiismereti okokból, qvázi kárpótlásként a 30-as évek zsinagóga-gyújtogatásaiért. „Gyuri” is, Szalai is ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a mai nyugatnémetek bűntudatot éreznek, és semmiképpen sem azonosíthatók a náci múlttal. (…)
Szalai … Strausst dicsérte, akiről azt jósolta, hogy kancellár lesz. Ugyanakkor azt állította, hogy „semmiképpen sem várhatjuk, hogy majd a nyugatnémetek felszabadítanak bennünket”.
Keserűség, csalódottság, kiábrándultság tükröződött Szalai szavaiból. Kijelentette, hogy úgy látszik, már csak Izrael szovjetellenessége áll vitán felül. (…)
A személyével kapcsolatos általános tapasztalatokból, mint már (miután többszörösen visszatért e gondolatra) megemlítem, hogy azt mondta: „amennyiben lehetősége nyílnék családos (feleség, gyerek) kiutazásra, úgy nem térne vissza”.
Azt mondta pl., hogy meg se állna Kanadáig vagy az Államokig.
Egyik találkozásunkkor tett említést arról, hogy főnökei Jugoszláviába szándékoznak őt küldeni, öthónapos tanulmányútra a jugoszláv felsőoktatás vizsgálata céljából. Szalai a politikai tájékozódás nagy reményével tekint erre az esetleges lehetőségre.
„Fogarasi István”
Megjegyzés: Az informátor rendes feladatáról számol be a jelentésben.
Értékelés: A jelentés operatív szempontból értékes.
A beszámoló Szalai eddig nem ismert nyugati kapcsolatáról szolgáltat anyagot, adatokat. Figyelemreméltónak tartom az eddig még nem ismert szándékot a hazatérés megtagadással kapcsolatban, amelyet a felmerülő útlevél-kérelmeknél figyelembe kell vennünk.
Budapesti Rendőrfőkap.
III/III-D. Alosztály
Szigorúan titkos!
Adta: „Fogarasi” fn. Tmb.
Vette: Dávid Sándor r. szds.
Idő: 1975. VII. 10.
Hely: „Iroda” fn. K. lakás
Tárgy: Szalai Pál ügye
Jelentés
Budapest, 1975. augusztus 7.
„Feladatomon kívüli dologról kívánok beszámolni.
Szalai Pál évek óta rendszeresen izgat társadalmi rendünk, a Szovjetunió stb. ellen. Megkeseredett cionista, magát szindikálszocialistának, kelet-európai demokratának stb. nevező ember, a Szovjetuniónak, rendszerünknek gyűlölködő ellensége, akiről már sok feljegyzést írtam, de az utóbbi időben azt abbahagytam, mert a jelek arra mutattak, hogy rendszerellenes kijelentéseivel csak hozzám fordul.
A közelmúltban közölte velem, hogy f. év júniusában kint volt Franciaországban. Szalai Franciaországban találkozott Fejtő Ferenccel és még néhány franciával, akik különböző lapoknál dolgoznak. Fejtővel beszélgetve Szalai azt mondta, hogy »vagyunk néhányan, akik így gondolkodunk« (ti. rendszerellenesen idehaza).
Elképzelhetőnek tartom, hogy Szalai a műegyetemi könyvtárban izgató kijelentéseket tesz, erre vonatkozóan talán *** stb. műegyetemi dolgozók tudnának felvilágosítást adni.
Szalai elmondta, hogy Párizsból könyveket küldött magának. Ott a Sik [Ota Šik] és mások antikommunista műveiről van szó.
Szalai felvetette – és talán ez a legfontosabb –, hogy valamilyen tanulmányt szándékozik írni, amelyet el kíván juttatni Fejtő Ferencnek abból a célból, hogy az megjelenjen. Természetesen álnéven kívánná tanulmányát kiküldeni.
Szalai és én évek óta vitatkozunk történelmünk egyik [feje]zetén: tudniillik azon, hogy kinek volt igaza: Széchenyinek vagy Kossuthnak. Szalai e vitát állandóan aktualizálja. Ezúttal felve[te]tte, hogy e történelmi vitát folytassuk úgy le, hogy írjunk egy-egy tanulmányt külön-külön (egyikönk Széchenyi[nek], másikonk Kossuthnak igazat adva) és e tanulmányokat álnéven juttassuk ki külföldre. ő vállalná azt, hogy e tanulmányokat franciára fordítja. Mondtam erre neki, hogy én a magam részéről olyasmibe semmiképpen nem megyek bele, hogy olyasmit írjak, mi Magyarországon törvénybe ütközőnek számít. Azt is mondtam, hogy azt viszont, hogy a Széchenyi Kossuth vitáról politikailag érdektelen történelmi dolgozatot írjak, és azt álnéven külföldön megjelentessem, még megfontolom.
Szalai kijelentve, hogy ő tulajdonképpen nem is annyira a Széchenyi Kossuth vitáról akar írni, hanem legfeljebb e vita apropos-ján olyan politikai aktuális cikket akar írni, amely kb. ezt a címet viselné: »Kelet-Európa tragédiája«. Szalai szerint ugyanis Kelet-Európa – a szovjet megszállás és a kommunista uralom következtében – tragikus helyzetbe jutott. Szalai úgy gondolja, hogy ezt a Széchenyi Kossuth vitát olyan értelemben kellene lefolytatni, hogy ő – pl. Kossuth munkásságának méltatása kapcsán – kimutassa a mai élet, társadalmi rendszer nem kívánatos, elviselhetetlen voltát.
Szalai okfejtésére – hangsúlyozva azt, hogy ő azt ír amit akar, de én nem írok olyasmit ami törvénybe ütköző – kitérő választ adtam. (...)”
„Fogarasi” sk.
Értékelés: A Tmb. feladatán kívül jelent Szalay Pál budapesti lakosra vonatkozóan. Nevezette[t] korábban a BM III/III-2/b. alo. ellenőrizte obj. elhárítási vonalon. Jelenlegi tevékenysége irodalomtörténeti vitákra irányul. Ellenséges tevékenységre utaló szándéka az álnéven való irodalmi tevékenysége, illetve francia kapcsolatainak felhasználási szándékai illegális irodalmi termékek behozatalára.
Feladat: A Tmb.-nek feladatul adtam, hogy Szalay kihívását utasítsa vissza azzal, hogy ezen irodalmi vitájukat (Széchenyi–Kossuth) legális körülmények között megvalósíthatják, akár a „Forrás”, akár a „Valóság” c. folyóirat hasábjain.
Intézkedés: A jelentés kivonatát esetleges felhasználás céljából megküldjük a BM III/III-2 osztálynak.
Dávid Sándor r. szds.
Budapesti Rendőrfőkapitányság
III/III-D. Alosztály
Szigorúan titkos!
Adta: „Fogarasi” fn. tmb.
Vette: Dávid Sándor r. szds.
Idő: 1975. augusztus 14.
Hely: „Iroda” fn. „K.” lakás
Tárgy: Szalai Pál ügye
Jelentés
Budapest, 1975. augusztus 19.
„Munkahelyemen felkeresett Szalai Pál a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtárának munkatársa. Elmondta, hogy írt egy olyan tanulmányt, amelyben elképzelt nyugat-európai ország (ő úgy nevezte: Latin ország) politikai pártjait, ill. e pártok programjait írta le, úgy hogy ezek a programok-párt[o]k a mai nyugat-európai (és különösen a dél nyugat-európai) viszonyokra alkalmasak lehetnek.
Szalai lelki szemei előtt leginkább az olaszországi többpárt rendszer lebegett, amikor írását elkészítette. 10 pártot sorolt fel a szélső baloldaltól a szélső jobboldalig. Maguknak a programoknak a megfogalmazásában igyekezett követni azokat a megfogalmazásokat és stílust, ahogyan a pártok magukat a közvélemény elé tárják. Szalai 10 pártja a következő:
Latin Marxista–Leninista Kommunisták Pártja. Ez a párt magát Marx, Engelsz, Lenin, Sztálin és Mao-Cetung nézetei képviselőjének tartja, Szalai előadásában tipikus maoista párt, amely minden egyéb pártra »tüzet szít«, de különösen [arra a] pártra, amely Latin Kommunista Párt néven szerepel. Lényegében ez a párt felel meg a nyugat-európai kommunista pártoknak.
Szocialista alternatíva csoport. Szalai előadásában ez olyan – kis tömegbázisú – párt, amely Marx, Engelsz, Lenin, Luxemburg, Trockij elveire hivatkozik, és fő következtetése a munkás önigazgatás, a [sz]indikalizmus, a szocialista forradalom. Ugyanakkor ez a párt vitatkozik a Latin Kommunista Párttal.
Egyesült Szocialista Párt. Lényegében olyan szociáldemokrata párt, amely kissé balra tolódott. Szalai előadásában e párt szocializmust, demokratikus szocializmust akar, nem hivatkozik különösebben a marxizmusra, nem marxista párt.
Keresztények a Szocializmusért Mozgalom. Kis párt. Marx és XXIII. János pápa [eszméinek] az őskeresztényi evangéliumi szocializmus hirdetője.
Kereszténydemokrata Párt. Nagy tömegpárt, az emberi jogok, ugyanakkor szindi[k]ális vívmányok szószólója, bírálja a Szovjetuniót és a népi demokráciákat.
Demokratikus Agrárszövetség. Eszményképe Dánia, a maga szövetkezeteivel.
Liberális Párt. A párt az emberi és polgári jogokra hivatkozik, a versenynek, a tőkés társadalomnak a híve, ellenzi az állam gazdasági beavatkozását.
Latin Szociális és Hazafias Párt. A társadalom tekintélyelvű megszervezését, a nemzeti szempontokat hangsúlyozza.
Nemzeti [Forradalmi Akarat] Akció Párt. Újfasiszta párt. So[r]el és Mussolini elveinek követője, a Sallai [salói] köztársaság bálványozója, bizonyos fokig antiszemita propagandát folytat, követeli a »marxista pártok« betiltását.
Dióhéjban ez Szalai 10 pártjának programja. Szalai ismertette e párt programokat, majd elmondta azt is, hogy ő e pártokkal milyen sorrendben rokonszenvezik, ill. melyik ellenszenves neki.
Legrokonszenvesebb számára a Keresztények a Szocializmusért Mozgalom. Ezt követi az Egyesült Szocialista Párt, majd a Demokratikus Agrárszövetség.
Ezután a Kereszténydemokrata Párt következik, majd a Szocialista Alternatíva Csoport. A Liberális Párt a 6. helyre, a Maoista Párt a 7. helyre került. Szalai szerint a maoista párt azért rokonszenvesebb a Kommunista Pártnál, mert legalább támadja a kommunista pártot. Ezt a szélsőjobboldali fasiszta párt követi, ezután következik utolsó előtti helyen a Kommunista Párt és végül utolsó a Latin Szociális és Hazafias Párt.
Szalai szerint a Latin Szociális és Hazafias Párt azért került az utolsó helyre, mert olyan szövege van, amelyet ő »nem bír«, az Újfasiszta párt legalább forradalmat akar.
Ugyanakkor a Kommunista Párt azért került ennyire hátra, mert e párt Moszkva eszköze.
Szalai ezt követően ígéretet tett arra vonatkozólag, hogy e 10 párt programtervezetét alkalomadtán tanulmányozásra átadja. Ezt követően családi problémáiról beszélgettünk, majd Szalai eltávozott.
Megjegyzés: Szalai véleményem szerint olyan helyét nem találó, zűrzavarosan gondolkodó, idegbeteg értelmiségi, aki e tevékenységét mindamellett tudatosan végzi. Nem ismert az a kör, ahol Szalai e témákról esetleg beszélt volna.”
Bp. 1975. VIII. 14.
„Fogarasi István” s. k.
Értékelés: A hálózat ellenőrzött, megbízható. Jelentése értékes adatokat tartalmaz Szalai Pálra vonatkozóan, mely zavaros, utópisztikus elképzeléseket tartalmaz, mely elmebetegségre utal.
Feladat: A tmb-nek feladatul adtam, hogy a kialakult baráti lehetőségeit felhasználva törekedjen a pártok programtervezetének megszerzésére. Beszélgetéseik során tisztázza nevezett elképzeléseit, célját, esetleges tevékenységének várható irányát.
Intézkedés:
– Ellenőrizzük Szalai Pál személyét.
– Az eredeti anyagot beszerezzük.
– Feldolgozásra átadjuk a BM. III/III-2. Osztálynak, és az anyag kivonatát megküldjük
Dávid Sándor r. szds.
Belügyminisztérium
III/4. Osztály d. alo.
Titkos!
Fontos!
1976. október 19.
II-4618/76.
Jelentés
„Fogarasi István” fedőnevű helyivétel
Iktatószám: 22-2041/1/76.
Kapja: BM. III/III-2-A.
Felvétel ideje: 1976. IX.
Szeptember hó folyamán kétszer találkoztam Szalay Pállal. Az első találkozásra 20-án délután került sor. – Meglátogatott munkahelyemen, ahol is szóbahozta a legújabb kínai eseményeket. Mao meghalt – mondja, meglepően csend van, semmi polgárháború. Ez örömmel nyugtázható. (…)
Szalay ezután arról beszélt, hogy 1943 őszi helyzetet feltételezve, azt az esetet, hogy az angolok érkeznek ide és nem az oroszok – milyen többpárt rendszer alakult volna ki Magyarországon. – ő azzal a feltételezéssel él, hogy mindenki szervezkedhet, kivéve a német szövetségeseket, német barátokat. Tizenkét pártot hoz létre, egy ilyen körképet mutatott be, balról jobbra leírva a következőképpen festenek ezek a pártok:
Magyar Kommunista Párt – ez a Rákosi–Rajk-féle társaság, ez hűséges a Szovjetunióhoz, taktikus. Lehet, hogy nem követelte volna a kormányzó eltávolítását, attól függ, hogy Sztálin mit akart volna. – Lett volna egy olyan, hogy Forradalmi Szocialisták Szövetsége, ide tartozik Weiszhaus-Justus, ezek kikiáltották vagy ki akarták volna kiáltani a proletárdiktatúrát, tanácsköztársaságot azonnal. Ezenkívül lett volna Magyar Szociáldemokrata Párt – Kéthlyék. – Azután Magyar Radikális Párt – Zsolt-Csécs[y] stb. – mind a kettő párt „októbrista”, Károlyi Mihályt követelte volna vissza. – Lett volna Nemzeti Paraszt Párt úgy, ahogy lett is – Veres Péterékkel. – Azután Polgári Liberális Párt, amelybe Szalay szerint a következők tartoztak volna: Rassai, Bethlen István, Sulyok Dezső, Pfeiffer Zoltán, Szekfű Gyula, ennek a pártnak lett volna a programja, hogy folyton hivatkozik Széchenyire, Eötvösre. – Ezenkívül lett volna egy Demokrata Néppárt – a Barankovicsék. Nemzeti Radikális Szabadság Párt – ez Szalay Pálnak saját találmánya – ilyen párt ugyanis nem volt, most ő szerinte ez a Nemzeti Radikális Szabadság Párt, ez Szabó Dezsőre hivatkozott volna, és egyidejűleg lett volna németellenes és zsidóellenes. Ez is Bajcsy-Zsilinszkyt akarta volna vezéréül, de nem lett volna jobboldali különösképpen, a két zsidótörvényt nem akarta volna elfogadni, szellemi eszközökkel kívánta volna a zsidóság térhódításának korlátozását. Ezenkívül lett volna a Keresztény Nemzeti Egyesülés, amelyben Mindszenty–Schlachta Margit szerepelnek, ezek az első zsidótörvényt elfogadták volna. – Azután lett volna egy Horthysta Párt – ez a Magyar Élet Pártja – közbevetőleg megjegyzi Szalai, hogy Schlachtáék legitimisták voltak, tehát ők valószínűleg a Habsburgokat akarták volna vissza. – És ezenkívül lett volna egy ilyen Szociális Népmozgalom, amibe a nyilasoknak azok az ágazatai tömörültek volna, amelyek egyébként németellenesek voltak, de ez megmaradt volna antiszemitának és egyszer s mind Szalai megfogalmazása szerint egy ilyen proletári nyilasnak. (…)
Különösképpen érdekelte őt már az elmúlt években is a különböző politikai pártállások, pártok, pártprogramok kérdése. – Ezzel volt kapcsolatos az a néhány évvel ezelőtti koncepciója is, amit egy ilyen elképzelt nyugateurópai viszonylatban fogalmazott meg pl. a latin országi különböző pártokkal kapcsolatosan. – Most ezzel nem közvetlen összefüggésben, de talán távoli módon mégis csak összefüggésben fogalmazódott meg benne egy olyan elképzelés, hogy ő beírja vagy megfogalmazza azokat a pártokat vagy pártprogramokat, amelyek egy elképzelt, de mégis többé-kevésbé valósághoz kötött helyzetben, tehát 1943-ban Magyarországon abban az esetben, hogyha az angolok szállnak meg bennünket, következett volna be. (…)
Szalay Pállal szeptember 29-én szerdán találkoztam, kimentünk a Múzeum-kertbe. – Én hívtam egy kis beszélgetésre, ő – meglepően a fiával jött és azzal a bizonyos 33 ponttal, amelyre vonatkozóan már előzőleg szólt. A fiát elküldte Múzeumba látogatóba – és ezalatt az idő alatt felolvasta nekem a pontokat. – A későbbiek folyamán azonban kisfia visszajött és akkor a kisfia előtt folytatta a felolvasást (…), sőt a fiacskáját, aki 12 éves, be is vonta ezekbe a beszélgetésekbe, mintha egy felnőtt lenne.
Visszatérve a 33 pontra – csak azt tudom mondani, hogy abban volt minden. – Néhány idézet:
„Nagy Imre és társai vértanúságát törvénybe kell iktatni. – Kárpátukrajnát vissza kell szerezni. – Erdélynek önállónak kell lenni. – A KGST-ből és a Varsói Szerződésből ki kell lépni. – Több-párt rendszert alulról kell megszervezni, csak olyan pártok működhetnek, amelyek demokratikus szocializmust akarnak, ebből következőleg, hogy sem a diktatórikus pártok – tehát pl. a kommunista párt – nem működhet, sem pedig az ún. kapitalista pártok nem működhetnek. – Ezeknek a pártoknak el kell ismerniök a jogfolytonosságot 1956 és napjaink között. – Háborús bűnösök azok, akik 1968. augusztus 21-én bementek Csehszlovákiába. – Felelősségre kell vonni továbbá azokat is, akik 1945-ben megmenekültek a háborús felelősségrevonás alól, mert mint nyilasok beléptek a kommunista pártba – ezeket a volt nyilasokat, most kommunistákat szintén felelősségre kell vonni. – Azokat is továbbá, akik 57–58-ban elkövették a terrort, erőszakkal létrehozott szövetkezeteket szét kell oszlatni, stb.” – Ezenkívül számos elvi álláspont van ebben a 33 pontban – elvi álláspont – mondom, mint pl. a halálbüntetés eltörlése, milícia rendszerű hadsereg, rendőrség stb.
Ezeknél a szövegeknél a kisfia jelen volt. – Igyekeztem a beszélgetést elvi síkra terelni. – Természetesen nem akadályozhattam meg, hogy a kisfiú ne hallja a bűnösök felelősségrevonásáról szóló szöveget stb. – Kár is lett volna én szerintem megakadályozás, a kisfiú 12 éves, de már úgy beszélt, mint egy felnőtt. – Ő koraérett, egyébként – véleményem szerint. – Tény viszont, hogy pszichológushoz jár, kapkodja a levegőt és ilyeneket mond: az én véleményem szerint hadseregre, elnökre nincs szükség. Viszont totalitárius rendszer ellen az önkéntesek támadó háborúja indokolt.
Majd hanyattestem – a kisfiú úgy beszélt a kommunistákról, oroszokról – per így! – Megemlítette azt is, hogy fasiszta párt Portugáliában nincs, bolsevik párt sajnos van. Egyéni véleményem ezzel összefüggésben – szeretném megjegyezni, hogy nem csak én nálam, de pl. ***-nál sem, a gyerekek mit sem tudnak pl. a *** viselt dolgairól, és a *** igyekszik is a két gyermekét – jól lehet hittanra járatja őket – úgy kezelni, hogy többé-kevésbé lojálisak legyenek az adott valósággal szemben. Ezzel szemben meglepő és elítélendő – részemről – vagy én ezt elítélendőnek tartom, hogy Szalai Pál a gyermekét – egyrészt felnőtt partnerként kezeli, másrészt pedig ilyen dolgokat művel, amire nem tudok mást mondani, mint hogy lélekmérgezés – alapvetően hozzájárul – én szerintem a gyermekének a neuropathiájához – ez volt a véleményem.
Az az érzésem van, hogy Szalay Pál nézeteiben az elmúlt néhány év alatt bizonyos változás ment végbe. – Nem arról van szó, hogy az ideológiai orientációja megváltozott volna, mert hogy ha megkérdeznénk tőle, hogy mi az ideális társadalom ő szerinte – akkor ma is bizonyára azt a választ adná, amit adott 12 évvel – vagy nem tudom hány évvel ezelőtt, hogy valamiféle demokratikus szocializmus, legfeljebb most azt tenné hozzá, hogy pluralista, mert most ez egy divatos kifejezés. Nem erről van szó – mindazonáltal változásról mégis kell beszélni – t. i. annyiban történt itt változás, hogy az aktuális politikai dolgokkal ő teljesebben foglalkozik és a szembenállása a népi demokráciával, rendszerünkkel szemben valahogy aktívabb, erőteljesebb, mondhatnám azt is talán, hogy ellenforradalmibb lett.
Az a véleményem, hogy emögött az ő nézetváltozásai, átalakulása mögött végsőfokon az ő emberi kapcsolatainak a szegényessége, sivársága, az ő valóságérzékének a hiánya, illetve, hát egy ilyen talán torzult lelkialkat rejlik, amennyiben – példákat szeretnék mondani, amelyek igazolják, hogy tényleg nála egy ilyen magatartás tapasztalható – egyszer tény, hogy az anyjával való kapcsolata nagyon megromlott – 10-12 évvel ezelőtt még tűrhető volt, de amint megnősült, utána az anyja és a felesége között őrlődött, majd a felesége pártjára állt, az anyjától elszakadt. – Mindamellett az a körülmény, hogy a felesége pártjára állt sem jelenti azt, hogy neki a feleségével sikerült egy harmonikus kapcsolatot létrehozni – szeretnék célozni itt egy olyan esetre, hogy előfordult, hogy olyan hangosan veszekedtek a feleségével, hogy a lakóközösség valamelyik tagja feljelentést tett ellene emiatt – ezentúlmenően van az, hogy barátai tudomásom szerint nincsenek, vagy alig vannak. Ismerőse se sok, gyereke csak egy van, azt is túlzottan kényeztetik, de azonkívül van az, hogy – általában úgy beszél a munkatársairól, ismerőseiről, mintha azok mind egyrészt intellektuálisan, másrészt erkölcsileg korlátozott, korlátolt emberek lennének.
Sőt tudomásom szerint orvoshoz is járt már – ilyen pszichoanalitikus, vagy pszichiater foglalkozott vele és ez a pszichiater is azt mondotta egyszer neki, hogy én szerintem Pali neked az a bajod, hogy a valósághoz nem viszonyulsz normális módon, próbáld megérteni ezt a világot egy kicsit. – De őt eleve az ilyenfajta felszólítás mindig idegesíti, eszeágában sincsen megérteni a környezetét. (…)
Most felállítok egy hipotézist azzal kapcsolatban, hogy Szalaynak a nézetei milyen körben hatnak. – A legerőteljesebb hatás – véleményem szerint – szűk családi körben mutatkozik. Megítélésem szerint a feleségének a gondolkodását erőteljesen befolyásolja, a gyermekének a múltkori reakcióból gondolom, – a gyermekének a gondolkodását pedig nagyon erőteljesen befolyásolja. Ezentúlmenően úgy gondolom, hogy az a néhány ismerőse, akivel bensőségesebben beszél, azok szintén tárgyai az ő politikai gondolat kifejtéseinek.
Személyemen kívül (…) egy-két olyan ismerőse lehet, akiket már névszerint is említett nekem, az előbb elhangzott Fleischmann neve mellé kívánkozik BENCZE nevű ismerőse, aki valamilyen filozófus, vagy filozófia területén dolgozó ember, azonkívül egy-két ember lehet még ezenkívül különböző lapok szerkesztőségében, gondolom, hogy a Valóságban a SÜKÖSD MIHÁLY-lyal szokott néha beszélgetni. Feltételezhetően a Vigiliánál és a Protestáns Teológiai Szemlénél is vannak kapcsolatai – és ezeket a kapcsolatokat ő felhasználja ilyen jellegű beszélgetésekre – is.[5]
Szalay Pál többször beszélt Csécsi Imréről. – Csécsi Imre októbrista politikus volt a Károlyi Mihály kormányában – a Horthy-rendszerrel élesen szembenállt, 1945 után egy ideig radikális polgári demokrataként tevékenykedett, azután úgy tudom, hogy felhagyott a politizálással és azt hiszem mint nyugdíjas fejezte be életét. – Szalay Pál nagy tisztelője Csécsi Imre műveinek, az a véleménye, hogy Csécsi Imre olyan gondolkodó, amelyhez fogható a XIX. században is csak egy van Magyarországon, az Eötvös József – és tudomásom szerint –, illetve Szalay említése szerint ő egyszer valamilyen módon kapcsolatba került Csécsi Imrének a lányával és hát erről is tudok. – Úgy tudom, hogy Csécsi Imre lánya fent volt az ő lakásukon, ezzel kapcsolatban hadd említsem meg, bár talán már említettem, hogy Szalay szereti magaköré gyűjteni, hogy így fejezzem ki magam – a ne[v]esebb emberek közül egyiket-másikat – a múltkoriban ez így történt BIBÓ ISTVÁN-nal, azelőtt így történt SZALAY SÁNDOR-ral,[6] aki egy ilyen szociáldemokrata szociológus volt, Rákosi alatt ült és jelenleg is azt hiszem a Magyar Tudományos Akadémia keretében dolgozik, és Csécsi Imre lányának a meghívása is hasonló jellegű lehetett.
Úgy gondolom, hogy abban a körülményben, hogy Szalai magához hívja ezeket a nevesebb embereket, mint az előbb említett Szalay Sándor, Bibó István, Csécsi leánya – abban a körülményben közrejátszik az is, hogy ő, akinek különösebb sikerei az életben nem voltak, talán ily módon próbál magának kielégüléshez, illetve sikerhez jutni, és erről – amikor ő beszél, akkor hát felcsillan a szeme és láthatóan büszkeséggel ejti ki, hogy képzeld volt nálam Bibó István, vagy a múltkor, hogy meghívtam lakásunkba Szalay Sándort és ő örömmel elfogadta a meghívást, vagy amit a Bibó Istvánnal való találkozóról mondott, hogy végre egy olyan ember, akinek a társaságában jól éreztem magam, ez igazán nagy ritkaság stb.
/d. alosztály
77. február 7.
II-557/77.
„Fogarasi István” fn. helyi vétel
22-1608/1/77.
III/III/2-a alosztály Szigeti Lajosné r. szds.
X: A legutóbbi alkalommal említett találkozás után – arról a találkozásról van szó, amelyen Szalai Pállal találkoztam. Szalai Pál egy alkalommal felkeresett engem, gondolom napokkal vagy egy-két héttel azt követően, hogy itt beszélgettünk erről. Ő tehát felkeresett engem és arról a pártprogramról kezdett beszélni, amelyet ő kidolgozott és amelyről már szóltam.
Megkérdezte tőlem, hogy mi a véleményem a pártprogrammal kapcsolatban? Nem nyilvánítottam egyetértő véleményt, illetve azt mondtam, hogy bizonyos dolgokkal nem értek egyet, és ezeket a pontokat meg is világítottam előtte. Természetesen nem olyan álláspontról szóltam hozzá, amilyen egy hivatalos álláspont lehetett volna, tehát nem marxista álláspontról, hanem a polgári demokratikus álláspontnak valamilyen változatáról szólva egyrészt elítéltem azt a túlzó, bizonyos fokú terrorra hajlamosító álláspontot, amely az ő pártprogramjában kifejezésre jutott, amennyiben hát ő itten bíróság elé akarna állítani, hogy ha a hatalmat átvenné – mindenkit, aki ennek a rendszernek valamilyen mértékben a tartója vagy oszlopa volt. Másrészt pedig mint baloldali túlzást, elítéltem azt a nézetét, amelynek értelmében ő az öröklési jogot, mint olyant – egyáltalán el akarná törölni. Ennek kapcsán a vita hevében talán élesebben fejezve ki magamat, azt mondtam, hogy hiszen te magad sem alkalmaznád ezt a törvényt saját magadra, amennyiben azt az 5 ezer kötetes könyvtárat, ami a tied és amit az apádtól örököltél,[7] azt te is áthagyományoznád a fiadra, aki így egy rendkívül erős műveltség birtokában jutva mit tudom én egyetemi felvételin vagy hasonló helyen helyzeti előnybe kerülne olyan – például munkás származású gyerekekkel szemben, akik esetleg értelmesebbek, jobb képességűek, de nincs ilyen műveltségük, mert az apjuk nem hagyományozott rájuk 5 ezer kötetes könyvtárat.
Természetesen nincs szó arról, hogy összevesztünk volna, mert azért annyira élesen nem támadtam az elképzelését, de valahogy úgy éreztem, hogy egy bizonyos fokig megorrolhatott rám, vagy egy ilyen kis hidegség vagy fagyos csend következett be a beszélgetésbe és hát így váltunk el azzal, hogy majd ő újból hív. Ez valamikor októberben történhetett, vagy november elején, de azóta sem hívott és azóta – a szokásos karácsonyi üdvözlőlapjáról is megfeledkezett. Ennek ellenére nem gondolom azt, hogy többről lenne szó, mint a már máskor is előfordult néhány hónapos, vagy néhány – vagy esetleg fél éves ilyen vitát követő szünetről.
Emlékszem rá, hogy utoljára tán 3-4 évvel ezelőtt volt, hogy reform korunk két nagyságának, Széchényinek és Kossuthnak a vitája kapcsán olyan élesen összekülönböztünk egymással, hogy akkor hónapokon, illetve fél éven keresztül egyáltalán nem találkoztunk.[8]
A pártprogrammal kapcsolatos anyagot a szokásos módon egy igen nagyméretű barna aktatáskából vette elő, maga az anyag azt hiszem A/4-es méretű papírra lehetett kézzel írva az ő igen nagy betűivel, amiből következik, hogy sok papírt jelent egy-egy ilyen Szalai-féle írás.
Emlékezetem szerint mintha javítások lettek volna, nem is egy helyen a dolgozatban. Úgy hogy elképzelhető, hogy ez egy többedik változata ugyanannak a témának. A javításokat természetesen ő maga csinálta.
Magyarázat a helyszín-rajzhoz; a készített helyszínrajz alapján az I-es szoba, hall, amelybe a bejárat az előszobából van és amelyből bejárat nyílik a II-es számú szobába. Na most az I-es és a II-es között egy olyan ajtó van, amit el lehet húzni és akkor tulajdonképpen az I-es és a II-es szoba egymásba nyílik, illetve egy szobává alakul át. A hallban valamilyen asztal, hosszúkás asztal, különböző székek vannak és azonkívül ugyancsak a hallban ilyen fekvőhely is. Emlékezetem szerint az egy szülői hálószoba funkcióját is betölti, de könyvek is vannak benne. Amikor a Szalaiéknál voltam, vagy voltunk többen – például egy társaság, akkor ebben a hallban volt a vacsora tálalva és egyébként is úgy néz ki, hogy ez egy ilyen közös étkező-helyiség lehet.
Emlékezetem szerint a lépcsőház felőli falon könyvek sorakoznak, valamint könyvek sorakoznak az ajtó és a lépcsőház felőli fal közötti térségben is, mintha ezen túlmenően ilyen arcképek, fényképek és azt hiszem a Nemzeti dal, vagy a 12 pont is ott van nagybetűkkel kifüggesztve. A II-es szoba tulajdonképpen ilyen nappali funkcióját betöltő vendég-fogadó szoba. Azt hiszem kerek asztal, mellette hatalmas fotelek – 2 vagy három – fekhely az egyik oldalon éspedig a lépcsőház felőli falnál, azonkívül egy nagy rádió és lemezjátszó ugyanezen a falon, a szembenlévő falon pedig egy hatalmas könyvtár. Előtte telefon és egy ajtó, ami a III-as jelzett gyerekszobába vezet be.
Lehetséges, hogy a II-es számú szoba előtt, az ablakon túl egy erkély van, hasonlóképpen ugyanez lehetséges a gyerekszoba vonatkozásában, a III-as szoba vonatkozásában is, de hogy kijárat az erkélyre mind a két szobából van-e, vagy csak az egyikből azt nem tudom. Az bizonyos, hogy valamelyikből van, mert magam már tartózkodtam az erkélyen. Azt szeretném mondani, hogy nagyon hosszúak ezek a szobák. Nem is annyira – szélesek is, de igen hosszúak. Az egész lakásról az a benyomásom, hogy legalább 150 négyzetméter, noha kétszoba hall, személyzetis a leírás szerint.
A III-as szoba, gyerekszoba. Tele van játékokkal. Most már feltehetően – hát amikor ott voltam, akkor volt tele játékokkal, akkor a gyerek még kisebb volt, most már feltehetően könyvek, gyereknek tanszerei is sorakozhatnak ott. Átjáró van a II-es és a III-as számú szoba között is, valamint ugye a gyerekszoba és a fürdőszoba között is.
A IV-es helyiség az előszobából más irányba nyíló kis szoba, személyzeti szoba. Tudomásom szerint ez azt a funkciót tölti be, hogy Szalai felesége, aki magántanárnő, nyelvtanárnő, itt tartja az óráit növendékeinek.
Évekkel ezelőtt, amikor ott jártam, akkor a lakásra régi típusú bútorok és bizonyos mértékig hát bútorhiány volt jellemző. Illetve hát az, hogy nem volt sok bútor benne, hogy nagy térségek, szabadon járható térségek jellemzik ezt a lakást. Emlékezetem szerint ez egy olyan lakás, ahol én hosszú métereket róttam sokszor. Magának a lakásnak, illetve a bútorzatának az állapota olyan közepesnek mondható. Nem tűnt fel, hogy friss festés, vagy korszerű, vagy új bútorok lennének, de az sem tűnt volna fel, hogy repedések a falon, vagy tönkrement bútorok lennének.
/d. alosztály
7. február 17.
II-791/77
Fogarasi István fn. helyivétel
22-1608/2/77.
III/III/2-a alosztály Szilágyi Mária r. tzls.
F: – Szalay Pállal folyó hó 2.-án találkoztam délután 3/4 5–este 1/4 7.-ig voltunk együtt az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs központ halljában. A találkozóra úgy került sor, hogy felhívtam őt telefonon, és közöltem vele, hogy van nálam néhány cikk – angol nyelvűek –, amelyeket el tudnék helyezni a lapomba, és azt kérdeztem tőle, hogy ő vagy a felesége ráér-e, van-e kedve, van-e kapacitása ahhoz, hogy ezeket a munkákat elvégezze? Ő azt mondta, hogy majd előbb felhívja a feleségét, azzal megbeszéli, és azután, miután ezt megbeszélte, közli velem a végeredményt. Ez meg is történt. Felhívott telefonon, közölte velem, hogy el tudja vállalni – mondtam jöjjön el – eljött, és akkor a hallban átadtam neki ezt a néhány cikket. Közbevetem, hogy a gondolkodási idő, tehát a két beszélgetés közötti időpont körülbelül egy óra lehetett.
F: (folytatja) – Ezt követően említettem neki, hogy a másik lapomban szándékozom egy olyan anyagot készíteni, amelyik a fejlett tőkésországok oktatási irányzataival kapcsolatos. Elmondtam, hogy több cikkről lenne szó, és különösen előtérben állnának azok az országok, ahol ez az oktatási kérdés jól meg van oldva. Nem bánom, hogy Anglia, vagy esetleg valamilyen skandináv országok, mire ő azt mondta, hogy neki most éppen van egy ilyen témája, amelyik az Észak-Európa-i országok oktatásügyével foglalkozik. Ezek után azt mondtam neki, hogy akkor jól van, összeszedek néhány anyagot, és akkor te majd ezt megcsinálod. Ezek után családi dolgokról esett szó, hogy a felesége hamarosan kórházba megy epeműtétre, addig ő otthon lesz, és vigyáz a fiára. Az a véleményem, hogy ez az időszak, amikor ő otthon lesz majd, és vigyáz a gyermekére, miközben a felesége a kórházban van, bizonyos lehetőséget kínál arra, hogy felkeressem, és hát ott a lakásán beszélgessünk egymással, annál is inkább, mert akkor, amikor ő majd vigyáz a gyermekére, nyilván nem hagyhatja el a lakását esetleg, nekem pedig valamilyen dolgom lesz vele – fontos, és akkor hát föl tudok hozzá menni. Egyébként ezt a kérdést nem vetettem föl, ez csak egy probléma. Abban állapodtunk meg, hogy bizonyos idő múlva ő majd jelentkezni fog nálam. Ezt követően én hoztam szóba a csehszlovák Chartával kapcsolatos magyar szolidaritási nyilatkozatot. Mondtam neki, hogy ez egy derék dolog, de nem tudom, kik írták alá, vajon ő mit tud a dologról? Erre, mint a vízfolyás kezdett említeni egy csomó nevet. Elmondta, hogy Heller Ágnes, annak férje Fehér Ferenc, Donáth Ferenc, azután egy csomó filozófus, mint Márkus György, Tordai Zádor, Vajda Mihály, néhány író nevet is említett, mint Csoóri, Eörsi István, és hozzá tette, hogy – és barátom, Radnóti Sanyi – mind aláírták, egytől egyig. Időközben, miközben a neveket felsorolta egyszersmind kommentálta is őket. Elmondta, hogy például Tordai azelőtt nem volt ilyen rendes fiú, tehát úgy látszik megjavult. A Vajda, az mindig ilyen volt, Eörsi (…) most ki mert állni.
F: (folytatja) – Azután megkérdeztem tőle, hogy Hegedüs András aláírta-e? –, mire ő azt mondta, hogy Hegedüs tudomása szerint megtagadta (…), majd ezek után arról beszélt, hogy ő maga ajálkozott fel Radnóti Sándornak, hogy ő is aláírja feleségével ezt a nyilatkozatot. Radnóti ezt a felajálkozást elhárította – mondván – hogy itt egy szűk körről van szó, nem hólabda-módszer szerint terjedő aláírássorozatról. Azt is hozzátette Radnóti, hogy tudomása szerint Kádár engedi az egész dolgot. Szalay viszont azt hangsúlyozta, hogy így ez kevés tulajdonképpen, ebbe a szolidaritási nyilatkozatba bele kellene venni minket – Magyarországot is, azaz tovább kellene fejleszteni. Mindezt úgy kommentálta, hogy most már vannak tehát érdekes fejlemények, a csehek igen kemények, tulajdonképpen „nyugatra” kellene támaszkodnunk. (…)
F: (folytatja) – Az egész beszélgetésre az OMKDK. halljában került sor, ahol hatalmas fotelek sorakoznak egy-egy asztal mellett. Én igyekeztem Szalay Pálhoz kedves, barátságos lenni, mintha misem történt volna soha, mintha nem is néhány hónappal ezelőtt, hanem mintegy tegnap váltunk volna el egymástól. Úgy vettem észre, hogy ő a beszélgetés során bizonyos hűvös tartózkodást tanúsított, amely azonban később, így a vége fele feloldódott, amit bizonyít az is, hogy a végén előhozakodott egy ilyen elképzelésével, amelyben a különböző ideológiai irányzatokat egy ábra, egy grafikon formájában próbálta ott nekem fölvázolni. Ennek az ábrának az a lényege – ahogy én észleltem – tulajdonképpen egy kör alakban ábrázolja a baloldali és a jobboldali irányzatokat, olyan köralakban, amelyben a jobb a szélső jobboldali fasiszta irányzat, a szélső baloldali kommunista irányzat mellé kerül közvetlenül, és így az ábrából úgy tűnik, hogy a kommunizmus, és a fasizmus tulajdonképpen egy és ugyanaz. Annál is inkább így tűnik ez, mert Szalay maga is azt mondja – elnevezvén az ábra egyes szeleteit –, hogy a liberális irányzattal szemben a fasiszta irányzat van, és tulajdonképpen a fasiszta irányzathoz sorolja a mai Szovjetúnióban, Magyarországon stb. meglevő rendszereket. A kettő közé, tehát a liberális, és a fasiszta irányzat közé sorolja ő az úgy nevezett keresztény irányzatokat, és hozzáteszi, hogy véleménye szerint Marx eredeti elgondolásai is ebbe a keresztény irányzatba tartoznak bele, annak mintegy a baloldali felét alkotva. A liberális irányzat az tulajdonképpen a mai polgári demokráciákkal… lenne azonos, egy olyanféle felfogás, amely tulajdonképpen a leben und leben lassen elvét hirdeti, tehát – élni, és élni hagyni – mindenki azt csinál amit akar, és Szalai szerint ezek tulajdonképpen az angolszász, angolok, amerikaiaknak az irányzatát jelentené, minden különösebb ideológia nélkül, tulajdonképpen közömbösen a valósághoz. Ő nem is ezt tartja ideálisnak saját szempontjából, hanem inkább a fasiszta és a liberális irányzat között elhelyezkedő keresztény elképzeléseket, amelyek egyaránt hirdetik a szolidaritást, és másfelől a szabadság eszméit, és így szemben állnak egyrészről a liberalizmussal is, amelyik hát csak egy ilyen közömbösséget jelent, másrészről viszont szemben állnak a Szalay által totalitáriánusnak nevezett fasizmus és kommunizmussal, amelyik hát nem szolgálatot hirdet, hanem ahogy ő mondja, erőszakot hirdet mindenek előtt.
Tekintettel arra, hogy a munkát február 2.-án adtam ki, azzal hogy nem sürgős, de hát nem is húzható el különösebben, tehát mintegy két hét a határidő cirka – ez azt jelenti, hogy február közepén kell várnom az ő jelentkezését. Amennyiben nem jelentkezik teszem azt február 15.-ig, addig én akkor én őt felhívom, és egy egyszerű érdeklődést mutatva, megkérdezem tőle, hogy hát mi van?
Budapesti Rendőrfőkapitányság
III/III-D. alosztály
Szigorúan titkos!
Adta: „Fogarasi” fn. tmb.
Vette: Dávid Sándor r. szds.
Idő: 1978. január 12.
Hely: nyilvános
Tárgy: Szalai Pál ügyében
Jelentés
Budapest, 1978. január 20.
„F. hó 10-én telefonhívásomra megjelent nálam Szalai Pál. Közömbös beszélgetést követően arról szólt, hogy »milyen szemét ez az Illyés Gyula is. Nagy cikket írt a Magyar Nemzetbe. E cikkében ahhoz az új irredenta hullámhoz csatlakozik, amelynek párton belüli képviselői is vannak. Az egész az oroszok céljait szolgálja: Ceausescu – aki egyébként szar pali – függetlenségi törekvéseit most a magyar irredenta érzelmek felkorbácsolásával akarják megnyerni. Az erdélyi magyarság helyzete egyébként nem rosszabb lényegesen, mint az erdélyi románoké.«
Ezután Szalai arról szólt, hogy felesége befejezte »a baloldal, ill. jobboldal meghatározásával« kapcsolatos tanulmányának legépelését.
A tanulmány főbb gondolatmenete a következő: a baloldaliság-jobboldaliság a francia forradalom által elindított fogalmak. Baloldali az, aki a szabadság, egyenlőség, testvériség eszményeinek a híve. A jobboldali szerint az ember természete szerint alapjában véve rossz. A jobboldal fenti három eszmét vagy annak valamelyikét támadja, »rendet« akar teremteni, ellenforradalmat csinál, reakciós.
A bolsevizmus mint totalitárius diktatúra Lenintől kezdődően hajolt jobbfelé, azzal hogy megsemmisítette a szabadságot. Azóta viszont már az egyenlőség és a testvériség alapjait is kikezdte.
A bolsevizmus és a fasizmus áthajlanak egymásba, márcsak azért is, mert nemcsak a bolsevizmus vesz fel jobboldali vonásokat, de több fasiszta is felvesz »baloldali« nézetelemeket.
Szalai szerint »Kronstadt 1921, Budapest 1956, Prága 1968. és Santiago de Chile 1973. – ugyanazt jelképezik: mindenütt jobboldaliak számoltak le baloldaliakkal. Pl. a magyar 56-ban Nagy Imre, a munkástanácsok a baloldalt képviselték, Kádár az oroszokkal együtt azonban már átment a jobboldali ellenforradalmiság pozíciójába.«
…Mindezek után Szalai a következőkről tájékoztatott:
E tanulmány több példányban lett legépelve francia nyelven és azon az írógépen, amelyről az Állambiztonsági Szervek 1964. júl. végén felvételt készítettek. E példányok általában Szalai lakásán találhatók.
Szalai – közlése szerint – egy példányt odaadott kb. másfél hónappal ezelőtt Fehér Ferencnek és Heller Ágnesnek. Fehérék a tanulmányt jónak találták és külföldi közlésre alkalmasnak. Azt a tanácsot adták Szalainak, hogy tanulmányát álnéven adja postára és címezze egy francia folyóiratnak.
Ezt követően Fehérék külföldre távoztak és megbeszélték Szalai tanulmányának franciaországi közlését egy Castorialdis (?) nevű francia filozófus folyóirat-szerkesztővel.
Erről egy Franciaországból érkezett személlyel megüzenték Szalainak, hogy a publikáció ügyét elintézték, a dolog mehet.
Szalai azt tervezi, hogy egy másik írógépen (anyjáén) fogja újra gépeltetni az anyagot és ezt fogja Castorialdisnak, ill. lapjának postán kiküldeni. Alaposan feltételezhető, hogy »Simon Dávid« álnéven ír és postán és nem létező címet fog használni.
Mindehhez Szalai hozzátette, hogy »máris többen tudnak a dologról, de mind megbízhatók«.
Feltételezhető, hogy megmutatta, vagy megmutatni kívánja Bibó Istvánnak is e tanulmányt és szinte bizonyos, hogy Radnóti Sándor barátját az egész tanulmányról ugyanúgy tájékoztatta mint e sorok íróját.
Mindezek után Szalai kijelentette, hogy »az ilyesmire a hazaárulást szokták rásütni és az 8 évvel kezdődik. Rettenetes lenne számomra a börtön« – folytatta.
A továbbiakban közömbös beszélgetésre került sor, majd elbúcsúztunk.”
Bp. 1978. jan. 12. „Fogarasi István” s. k.
Értékelés: A jelentés központi értékű és felhasználása op. értékű adatokat tartalmaz, Szalai Pálra vonatkozóan, akit a BM III/III-2. Osztály tart bizalmas nyomozás útján, feldolgozás alatt. A jelentés nevezett pol. beállítottságát, ellenséges szemléletét tükrözi.
Feladat: másirányú.
Budapesti Rendőrfőkapitányság
III/III-D. alosztály
Adta: „Fogarasi” fn. tmb.
Vette: Dávid Sándor r. szds.
Idő: 1978. október 26.
Hely: „Iroda” fn. „K” lakás
Tárgy: Szalai Pál biz. nyom. alatt álló személy ügyében
Jelentés
Budapest, 1978. október 28.
„F. hó 19-én du. találkoztam Szalai Pállal. A Szalai család idős barátja Jakab Erzsi, akit mint az OMKDK külső munkatársát ismerek, felhívta figyelmemet arra, hogy Szalainé szeretne tömöríteni és jó lenne őt foglalkoztatni az OMKDK Korszerű Vezetés c. információs kiadványában. Azt ajánlotta, beszéljek erről Szalaiékkal.
Ezután felmentem Szalai Pálhoz. Szalai a következőket mondta:
»Voltam kint 2 hétig. Mennyivel emberibb, szebb ott minden. Emberi kapcsolatok, emberi hangok, nem ez az örökös fojtott gyűlölködés, ami itt van.
Csak Benelux területén voltam, pl: egy bűbájos luxemburgi faluban. Ez egyébként könyvtárosi-felsőoktatási tanulmányút volt.«
»Kifelé menet és hazafelé jövet személyi motozáson estem át. Külön választottak a többiektől. Könyveket kerestek. Persze rázós könyveket nem vittem ki magammal. Hazafelé pedig éppen azt a táskát nem nyitották ki, amelyben a sok jó könyv volt. Így elvettek tőlem vagy 3 könyvet, de – van Isten! – hazahoztam vagy 10-et. Egyébként ugyanaz az ÁVÓ-s csinálta hazafelé, mint kifelé. Bezártak egy szobába: ordibáltak velem, majd nyugtatgattak, hogy ez csak formaság. Ez az ingadozó magatartás valójában ÁVÓ-s trükk.«
Otthonában Szalai megmutatta a behozott könyveket. Közöttük volt az Esprit 78. nyári száma, Castriadisz (?) [Castoriadis] lapja. Heller Ágnes cikke a lapban, Méray Tibor megemlékezése Nagy Imréről, meg egy Marc Rakovszky álnevű magyar, akit senki nem ismer. Az írók luxemburgisták, szindikalisták, »marxisták«, de olyanok, akik egyúttal támadják a Szovjetuniót, a mai Magyarországot stb. Az egyik cikk azt fejtegette pl., hogy bolondok a nyugatiak amikor azt hiszik, hogy Magyarország más mint a többi kommunista ország.
Arra a közbevetésre, hogy »ezek szerint nem vittél ki semmit« Szalai azzal válaszolt, hogy »nem«. Most bukott le a Molnár Gál Péter (MGP) is. Baráti szívességet tett csupán, most kirúgták a Népszabadságtól.
»Belátom már – mondja Szalai –, hogy a legjobb, ha az ember postára adja az írásokat. Így nincs lebukási veszély.«
Arra a kérdésre, hogy miért motoztak meg? Szalai így válaszolt: »Mert 1) vagy feljelentettek a műegyetemi könyvtárból, erre utal, hogy Végh Ferenc megkérdezte tőlem: ki az a Bence György. Nem valószínű azonban, hogy Végh ávósokkal társalogna, inkább az a valószínű, hogy fecsegett a személyzetin, és 2) volt nálam Kenedi Jancsi, és talán őt figyelik.«
»A Kenedi egyébként egy magyar Szamizdat-ot szerkeszt. Nem rendszerellenes, de nincs engedély. Azokat az írásműveket közli, amelyeket másutt nem fogadtak el.« Írt már neki a Hegedüs András, és feltehetőleg: Bence György, Radnóti Sándor. Szalai is tervezi, hogy odaadja Kenediéknek a Benesékről szóló, Illyés Gyulával vitázó cikkét, Bibó István válaszával együtt.
»A Bence is nagyon rendes gyerek lett, élénken résztvesz a magyar Szamizdatban.«
»Most újabb tanulmányt készülök írni.«
Ezután Szalai elmondta, hogy a Balzac utcában van egy maszek antikvárius. Itt még Kolakovszki-művek is előfordulnak.
Ezután elbúcsúztunk egymástól, majd okt. 25-én Szalai meglátogatott a munkahelyemen.
Nagy lelkesen mondta, hogy »most már van magyar Szamizdat«. ő maga most ír egy minden eddiginél nagyobb lélegzetű tanulmányt, amelyben a magyar kiegyezéseket (1711, 1867, 1959) elmarasztalólag tárgyalja.
»A magyar nép elhülyült, megmanipulálták. Nincs politikai kultúránk. Ebben egyetért vele – az egyébként az olasz kommunistákkal rokonszenvező – Radnóti Sándor is. Radnóti szerint ilyen Szamizdatokkal kellene kifejleszteni a magyar politikai kultúrát.«
(…)
Végül Szalai kézírásos kérdőívet olvasott fel. A kérdőív célja a szóbajövő megkérdezettek véleményének feltárása a mai politikai, főleg történelmi-ideológiai kérdésekről. Kit tart Ön rokonszenvesnek 10 politikus (Horthy, Károlyi Mihály, Szálasi, Rákosi, Nagy Imre, Kádár stb.) közül, melyiket tartja rokonszenvesnek az alábbi korszakok (10 korszak) közül (Horthy-korszak, felszabadulás utáni évek, Rákosi-korszak stb.) közül, szükség van-e az oroszok jelenlétére, a több pártrendszerre stb. Ha igen, miért, ha nem, miért? Szalai előregyártott válaszokat ír le, a megkérdezettnek csak jeleznie kell, hogy melyikkel ért egyet. A válaszok a hivatalos állásponttól a legszélsőségesebben reakciós válaszokig terjednek.
Szalai mindehhez azt fűzte, hogy jó lenne a kérdőívvel emberek sokaságát megkérdezni (strandon, könyvtárban stb.) azután kiértékelni a válaszokat. Tanulmányokra vonatkozólag pedig azt mondta, hogy jó lenne lemikrofilmezni.
Ezekután elbúcsúztunk.”
1978. okt. 26. „Fogarasi István” s. k.
Értékelés: A tmb. ellenőrzött, megbízható. Jelentése központi értékű és felhasználású. Operatív értékű.
Szalai Pál[t] a BM III/III-2. Osztály vonta bizalmas nyomozás alá. A tmb. folyamatosan ellenőrzi. Jelentésében értékes információkról számol be Szalai külföldi útjával kapcsolatosan, valamint a személyes motozás során elkövetett hibákról. Figyelmet érdemlő és fontos körülmény, hogy a 13 db könyvből mindössze 3 db-ot koboztak el, a másik 10 db abban a bőröndben volt, amit meg sem néztek. Továbbá érdekes körülmény, hogy továbbra is szándékában van tanulmányokat írni és azokat mikrofilmen Ny-ra kijuttatni. Ellenséges, nacionalista, szovjetellenes magatartását elmondása híven tükrözi.
A felmerült kapcsolatokat a BM III/III. Csfség. bizalmas nyomozás alatt tartja, illetve azok kapcsolatai. A találkozó létrejöttét 3/a rendszabály megerősíti.
Feladat: A tmb-nek feladatul adtam, hogy a rendszeres kapcsolattartást biztosítsa. Szalainénak adjon angolnyelvű anyagokat tömörítésre és ez is közelebb viszi Szalaihoz.
Törekedjen Szalai gép és kézírásmintáját beszerezni, baráti körét megismerni, esetleg személyes kapcsolatba kerülni azokkal.
Intézkedés: A jelentés kivonatát a BM III/III-2. Osztálynak megküldjük.
Dávid Sándor r. szds.
Budapesti Rendőrfőkapitányság
III/III-D. alosztály
Szigorúan titkos!
Adta: „Fogarasi” fn. tmb.
Vette: Dávid Sándor r. szds.
Idő: 1979. május 24.
Hely: „Iroda” fn. „K” lakás
Tárgy: Bibó István temetéséről
Jelentés
Budapest, 1979. május 28.
„1979. V. 21-én du. 1/2 3 h-kor az Óbudai temetőben jelen voltam Bibó István temetésén. Ott találkoztam Szalai Pállal. Rögtön ezután találkoztam Kasánszky Zsomborral és ekkor derült ki, hogy Kasánszky levelet kapott Szalaitól, akinek megtetszett Kasánszky versmondása. Ott volt Bence György is, akinek Szalai bemutatott.
A ravatalozó sarkában Sinkovits személye tűnt fel. Ott volt Keresztury Dezső is. A temetésen megjelentek Illyés Gyula (gondolom: feleségével), a mai történészek közül Perjés Géza, Szabó Miklós, nevesebb könyvtárosok közül Szentmihályi János, Pajkossy György, írók közül Karinthy Ferenc, továbbá volt politikai elítéltek: Pák Tibor, Németh Gábor, Lőcsei Pál, Cserbakői Endre, filozófusok-szociológusok közül Bence György, Földvári Tamás, ott volt továbbá Németh László egyik lánya stb.
Az első gyászbeszédet Illyés Gyula mondta. Méltatta Bibó Istvánt, a koalíciós idők alatti tevékenységét, [a] Válaszban megjelent Bibó cikkeket, a magyar demokrácia elvi bölcseleti kérdéseivel foglalkozó tanulmányokat. Illyés a Válasz betiltására vonatkozó utalással lényegében befejezte a méltatást és 56-ról és azutáni időkről nem szólt. Meg is jegyezte Szalai Pál, hogy a beszéd jellemző volt Illyés gyávaságára.
Illyés után Kenedi János beszélt, akiről Szalai azt mondta, hogy milyen bátran, másképpen beszél mint Illyés.
Ő is dicsérte Bibót, de beleszőtte 1956. nov. 4-ét, Bibó történelmi jelentőségű írógépét és ezutáni belső száműzetését is a beszédbe.
Beszéde – amely a ravatalozóban hangzott el – alatt innen-onnan hangok hallatszottak: Ki ez a fiatalember? Ez már igen stb.
Ezután a gyászgyülekezet kivonult a sírhoz. Ott papok énekeltek, majd volt miatyánk is. Ezután Szalai Pál kezdeményezésére a többszáz résztvevő elénekelte a Himnuszt és a Szózatot. Ezt követően a gyásznép eltávozott.
Megjegyzés: A volt politikai elítéltek csendesek voltak, pl. Kasánszky is. Inkább az új szamizdat-os társaság produkálta magát (Kenedi beszédet mondott, Szalai előre énekelt). Szociológusok és filozófusok körében található a szamizdat irodalommal összefüggő aktivitás.”
Bp. 1979. V. 24.
„Fogarasi István” s. k.
Értékelés: A tmb. ellenőrzött, megbízható. Jelentése központi értékű és felhasználású. Az adatok operatív értékűek. Híven tükrözik a résztvevő személyeket és azok magatartását.
Különös figyelmet érdemel Szalai megnyilatkozása, tevékenysége, valamint Kenedi János beszéde.
A részletes értékelést a BM III/III-3. Osztály végzi el. A jelentés ellenőrzött „Vitéz” és más hálózatokon keresztül.
Feladat: másirányú.
Intézkedés: A jelentés kivonatát megküldjük a BM III/III-3. Osztálynak felhasználás céljából.
Dávid Sándor r. szds.
Budapesti Rendőrfőkapitányság
III/III-D. alosztály
Szigorúan titkos!
Adta: „Fogarasi” fn. tmb.
Vette: Dávid Sándor r. szds.
Idő: 1979. május 24.
Hely: „Iroda” fn. „K” lakás
Tárgy: Szalai Pál bizalmas nyomozás alatt álló személy ügyében
Jelentés
Budapest, 1979. május 28.
„Az elmúlt napokban többször is találkoztam, beszélgettem Szalai Pállal. Egy ízben azt mondta, hogy »napok óta bőgök, mert már nincs Bibó István. Pont most kellett elmennie, amikor már van valami.
Lányától gyászjelentést kaptam. Szép gyászjelentés, Lukács evangéliumából való részlettel: Ki meg akarja tartani életét, elveszíti azt, ki elveszíti, megtalálja azt! Akartam írni egy nekrológot a Magyar Nemzetbe, de nem engedték. Küldtem egy nekrológot az Élet és irodalomba, kíváncsi vagyok, leközlik-e. A Kenedi Jancsi is írt egy nekrológot.«
»Mit szólsz a tanulmányomhoz?« – kérdezte ezután Szalai. Elmondtam neki, hogy átfutottam: nagyszabású életműszerű munka. Dicsértem a párbeszédes betétet is mint formai megoldást. Mindamellett hangsúlyozta[m], hogy érdemi tekintetben átfogó elemzést ne várjon tőlem; ahhoz alaposabb tanulmányozásra lenne szükség. Hozzá tettem, hogy tanulmányáról senkinek nem szóltam, még nejemnek sem.
Szalai elmondta, hogy tanulmánya új ajánlással »fut«, ti. Bibó emlékének ajánlja írását. Nem Goldstückernek megy a munka, hanem Kende Péternek.
F. hó 21-én újból találkoztam Szalai Pállal Bibó temetésén.
Ott volt Bence György is, akinek Szalai bemutatott. Ezután összetalálkoztunk Kasánszky Zsomborral; a bemutatáskor kiderült, hogy Szalai ismeri Kasánszkyt a TV-ből, sőt annyira megtetszett neki Kasánszky versmondása, hogy levelet is írt neki.
A gyászbeszédek elhangzása után a sírhoz mentünk, ahol is a református egyházi énekek elhangzása után a csendben Szalai kezdeményezésére kb. több százan elénekeltük a Himnuszt és a Szózatot.
A sírtól távozva Szalai Petróczi Krisztina (?) nevű hölgy ismerősével találkozott. (…) A temetés napjára szabadnapot vett ki. A hölgynek Szalai elmondta, hogy az a fiatalember, aki a gyászbeszédek egyikét elmondta, Kenedi Jancsi – újságíró, szociológiai interjúk készítéséből tartja fenn magát, gyereke nincs – az az ember, aki körül a mai magyar Szamizdat szerveződik. Petróczi reagálása erre az volt, hogy »húha, hogy Te miket mondasz«.
Ezután *** elváltam Szalaitól.
Megjegyzés: Nem vagyok biztos benne, hogy az a vers, amely Szalai érdeklődését felkeltette, s amelyet Kasánszky mondott el, azonos a TV-ben a Radnóti emlékversenyen elhangzott József Attila verssel.
Bence György – Szalai jó ismerőse – filozófus, szociológus kb. 30-35 év körüli férfi. Kb. 158-160 cm. magas, erősen fekete, szakállas, küllemre olyan sémi szerű fiatalember.”
Bp. 1979. V. 24.
„Fogarasi István” s. k.
Értékelés: A tmb. ellenőrzött, megbízható. Jelentése központi értékű és felhasználású, operatív értékű adatokat tartalmaz Szalai Pál bizalmas nyomozás alatt álló személy tevékenységére, kapcsolataira vonatkozóan.
Különös figyelmet érdemel Szalai aktivitása a temetésen, valamint az ellenzéki személyek felé való kapcsolatépítése. A jelentés ellenőrzött.
A részletes értékelést a BM III/III-2. Osztály végzi el, mivel ők tartják bizalmas nyomozás alatt.
Feladat: A tmb-nek feladatul adtam, hogy a kialakított magatartásának megfelelően tartsa Szalaival a kapcsolatot. Törekedjen arra, hogy megismerje baráti körét, további terveit.
Alkalmas időpontban térjen vissza a Kaszánszkival való kapcsolat jellegének tisztázására.
Intézkedés: A jelentés kivonatát megküldjük a BM III/III-2. Osztálynak felhasználás céljából.
Dávid Sándor r. szds.
Jegyzetek (Szalai Pál jegyzetei)
[1] Tévedés: bankhivatalnok volt.
[2] Túlzás.
[3] Nem.
[4] L. az előszót.
[5] Nem. A két vallásos folyóiratnál nem folytattam ilyen beszélgetést.
[6] Sz. S.-ral nem volt kapcsolatom.
[7] Könyvtáramat nem az apámtól örököltem.
[8] L. az előszót.