bennünket a Petőfi Csarnokban, annak ellenére, hogy az új budapesti ifjúsági centrum épületét keresztül-kasul színesre mázolt, kisebb-nagyobb csövek hálózzák be. A Városligetben tető alá hozott szabadidőközpont szinte kínálja magát a megtekintésre, s érdemes is bekukkantani a javában üzemelő csarnokba. A start régen várt pillanatai óta kiderült, hogy talán nincs is a fővárosban olyan művelődési-szórakoztató intézmény, mely ekkora műfaji gazdagságban, választékban kínál programokat elsősorban a tinédzsereknek. Az viszont biztos, hogy sehol másutt nincs törzsközönségből toborzott ifjúsági önkormányzat, amely a Petőfi Csarnok egyik legeredetibb attrakciója.
Gyermek- és ifjúsági programok, különböző klubok, sportpályák, filmvetítések, rockkoncertek, ismeretterjesztő műsorok, bálok, olvasósarok, irodalmi műsorok, turisztikai szolgáltatások, táncházak, gasztronómiai esték, s ki tudja még, milyen kellemesen szórakoztató percek, órák várnak azokra, akik véletlenül, vagy éppen szándékosan csarnoknézésre vállalkoznak. Mindenesetre bárkinek a kíváncsiságát kielégítik, ha tárcsázza a 42-43-27-et, s üdítően friss női hangok árulkodnak arról, milyen programok készülődnek az újdonság varázsát remélhetően életfogytig megtartó szabadidős centrumban.
A sokféleségből szolgáltak is egy csipetnyivel a szakmai bemutatón, amelyen kiderült, hogy akusztikailag, programelrendezésben mit tud a csarnok. Nézőként ott volt a Budai Ifjúsági Park nagy szerelmese, Bergendy István is, aki elmondta, hogy a budai parkhoz képest ez a helyszín minőségi előrelépés, s reméli, hogy e szokatlan, de kedvcsináló koncertteremben gyakran játszhatnak majd a bálokon, ötórai teákon valódi tánczenét.
A ligeti centrumban persze nem csupán „fedett” programokkal rukkolnak elő. A zöldövezetben vásárok, majálisok, sportversenyek, nyitott galériák, árubemutatók is rendezésre várnak. Természetesen szabadtéri színpadot is felhúztak a csarnok szomszédságában, melynek környezete remélhetően felidéz valamit a budai park gyönyörű fekvéséből. Felépült végre a házunk – mondhatják a fővárosi tinédzserek, s hogy valóban az övék legyen ez a csarnok, arról szakmailag is felkészült stáb gondoskodik. A Petőfi Csarnokban dolgozó vezetők, népművelők hozzáértését, lelkesedését ismerve „menni” fog a ház.
Csupán egyetlen dolog zavar. Mindenféle művelődési és kulturális központ épülete, berendezése, belső építészeti megoldása önmagában is ízlésnevelő kell hogy legyen. Nos, kár, hogy az ajtókra és a térelválasztó elemekre valaki sárgára mázolt ronda népi virágmotívumokat álmodott. Ez lehet ugyan egy rossz álom, de a mellékhelyiségek nemek szerinti megkülönböztetésére szolgáló kakas, illetve tyúk vizuális jele már több, mint ízléstelenség.
(IM, 1985. június)