Skip to main content

Nyugi, nem húznak csőbe

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


bennünket a Petőfi Csarnokban, annak ellenére, hogy az új budapesti ifjúsági centrum épületét keresztül-kasul színesre mázolt, kisebb-nagyobb csövek hálózzák be. A Városligetben tető alá hozott szabadidőközpont szinte kínálja magát a megtekintésre, s érdemes is bekukkantani a javában üzemelő csarnokba. A start régen várt pillanatai óta kiderült, hogy talán nincs is a fővárosban olyan művelődési-szórakoztató intézmény, mely ekkora műfaji gazdagságban, választékban kínál programokat elsősorban a tinédzsereknek. Az viszont biztos, hogy sehol másutt nincs törzsközönségből toborzott ifjúsági önkormányzat, amely a Petőfi Csarnok egyik legeredetibb attrakciója.

Gyermek- és ifjúsági programok, különböző klubok, sportpályák, filmvetítések, rockkoncertek, ismeretterjesztő műsorok, bálok, olvasósarok, irodalmi műsorok, turisztikai szolgáltatások, táncházak, gasztronómiai esték, s ki tudja még, milyen kellemesen szórakoztató percek, órák várnak azokra, akik véletlenül, vagy éppen szándékosan csarnoknézésre vállalkoznak. Mindenesetre bárkinek a kíváncsiságát kielégítik, ha tárcsázza a 42-43-27-et, s üdítően friss női hangok árulkodnak arról, milyen programok készülődnek az újdonság varázsát remélhetően életfogytig megtartó szabadidős centrumban.

A sokféleségből szolgáltak is egy csipetnyivel a szakmai bemutatón, amelyen kiderült, hogy akusztikailag, programelrendezésben mit tud a csarnok. Nézőként ott volt a Budai Ifjúsági Park nagy szerelmese, Bergendy István is, aki elmondta, hogy a budai parkhoz képest ez a helyszín minőségi előrelépés, s reméli, hogy e szokatlan, de kedvcsináló koncertteremben gyakran játszhatnak majd a bálokon, ötórai teákon valódi tánczenét.

A ligeti centrumban persze nem csupán „fedett” programokkal rukkolnak elő. A zöldövezetben vásárok, majálisok, sportversenyek, nyitott galériák, árubemutatók is rendezésre várnak. Természetesen szabadtéri színpadot is felhúztak a csarnok szomszédságában, melynek környezete remélhetően felidéz valamit a budai park gyönyörű fekvéséből. Felépült végre a házunk – mondhatják a fővárosi tinédzserek, s hogy valóban az övék legyen ez a csarnok, arról szakmailag is felkészült stáb gondoskodik. A Petőfi Csarnokban dolgozó vezetők, népművelők hozzáértését, lelkesedését ismerve „menni” fog a ház.

Csupán egyetlen dolog zavar. Mindenféle művelődési és kulturális központ épülete, berendezése, belső építészeti megoldása önmagában is ízlésnevelő kell hogy legyen. Nos, kár, hogy az ajtókra és a térelválasztó elemekre valaki sárgára mázolt ronda népi virágmotívumokat álmodott. Ez lehet ugyan egy rossz álom, de a mellékhelyiségek nemek szerinti megkülönböztetésére szolgáló kakas, illetve tyúk vizuális jele már több, mint ízléstelenség.

(IM, 1985. június)












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon