A mind nyilvánvalóbbá váló pénzhiány és a filmgyártás 1985-ös átszervezése okozta zűrzavar igen lassan oldódott. Az 1986-os évet az anyagi és szellemi válságról folytatott viták kísérték. A vállalkozó az év jó néhány magyar filmjének főhőse volt. A Játékfilmszemle fődíját, először a szemlék történetében, dokumentumfilm kapta, Sára Sándor több mint tízórás filmfolyama, a Bábolna. Schiffer Pál filmje, a Kovbojok pedig a társadalmi zsűri különdíja mellett a szakmai zsűri díjait nyerte. A Bábolna és a Kovbojok egymást kiegészítő inverz páros, fent és lent, kívül és belül – a nyolcvanas évek magyar mezőgazdaságának nyomasztó krónikái. Sára történelmi távlatból indít és meséli el a bábolnai gazdaság sok évtizedes történetét, de a középpontban nála is a jelen, a privilegizált szocialista mintagazdaság és a mintavállalkozó, KB-tag igazgató, Burgert Róbert áll. Bábolna egyszerre példakép és a kritikai ábrázolás tárgya, Sára filmje szociográfiát elegyít történelmi dokumentumokkal, távolságtartó panorámát vallomással. A Kovbojok hősei kívül vannak mindenféle hatalmon, ők a maguk erejéből, a szaktudást adott esetben lelkesedéssel pótolva próbálnak boldogulni, amikor szerződéses vállalkozásba átvesznek a téesztől néhány tehenet. A Havas Gábor feltáró munkáján alapuló film több éven keresztül kíséri végig ennek az öt embernek a történetét, sorozatos konfliktusaikat a téesszel, amely nemcsak az állatállományáról képtelen gondoskodni, de a vállalkozókat is inkább csak kihasználja. A Kovbojok szituációs dokumentarizmusa nem elmesél vagy elmeséltet egy történetet, hanem hagyja megtörténni az eseményeket, hogy a személyes sorsok, az emberi drámák minél teljesebben bontakozhassanak ki.
A vállalkozófilmek másik csoportját Szomjas György Falfúrója és Erdőss Pál Visszaszámlálása képviselik. A Falfúró törekvő ifjú főhőse egy lakótelepen próbál érvényesülni, a Visszaszámlálásé pedig kegyetlenül magas áron bérbe veszi egy téesz teherautóját, hogy a maga útját járja vele. Mindketten kudarcot vallanak azonban, hasonlóan a Kovbojok magányos lovasaihoz. Naiv és lelkes hőseinket ügyeskedők és törvénykerülők körözik le. A lakótelep dzsungelében a gyesen lévő asszonyok titkos pásztorórái termelik a nagy pénzt, a Visszaszámlálásban pedig a volt sofőr nemcsak a teherautót szerzi meg, de a gerinceroppant főszereplő feleségét is elszereti. Ezeknek a filmeknek a vállalkozói kényszerpályán kiszolgáltatottan vállalkoznak. A sikertörténetekről legfeljebb groteszk tónusban lehet mesélni.
Volt, aki a filmszakma anyagi csődje elől előre menekült, a piac felé. A Bujtor István kezdeményezésére a Mafilm és a Skála-Coop feles vállalkozásában megalakult Moviecoop GT elkészítette az évtizedek óta első nem állami magyar filmet, Az elvarázsolt dollárt. (A további szponzorok listáját bárki összeállíthatja, aki a többé vagy kevésbé bujtatott reklámokra figyelve nézi végig a filmet. A márkanevek alig titkolt feltűnése már az új idők jele az évtized közönségfilmjeiben.) A Moviecoop biztosra ment, hiszen Ötvös Csöpinek és barátainak a kalandjai két alkalommal már becsábították a közönséget a mozikba. A krimivígjáték-sorozat harmadik része nem jobb, de nem is rosszabb a korábbiaknál, a leleményesség és a kelekótya magyar virtus paródiája. Bujtor filmjét csak egy hazai termék előzte meg a mozipénztáraknál, Dobray György és Horváth Péter munkája, a Szerelem első vérig. Dobray korábbi filmjei (Az áldozat, Vérszerződés) saját hangot kereső bűnügyi sztorik voltak, a Szerelem első vérig viszont szinte mindenben betartja a tinifilm műfaji szabályait, Házibuli magyar módra. Dés László valószínűleg az évtized filmslágerét komponálta, Bery Ari dacos és csapzott, ahogy egy lázadó fiatalhoz illik. Dobrayék lejjebb tették a mércét, és a közönségsiker őket igazolta.
Ha az év sikerfilmjei közül kellene választani, én mindenképp a Macskafogóra voksolnék. Ternovszky Béla és csapata fergeteges humorral karikírozza a krimik, sci-fik és vámpírfilmek sablonjait, Nepp József dialógusait pedig tanítani sem kell – nemzedékek fújják kívülről a verhetetlen szuperügynök, Grabowski és társai szócsatáit.
1986-ban a kritikusok új filmtípust kreáltak. Ez volt a crazyfilm, a különösség diadala. A Falfúró, a Képvadászok, a Hülyeség nem akadály, az Egészséges erotika és az Idő van az abszurdot kerülgető, a szürrealizmussal kacérkodó, könnyeden és felszabadultan poénkodó filmek. Tímár Péter a trükkasztalok mellett töltött hosszú évek minden tapasztalatát felhasználva összeolvasztotta a kísérleti filmet, a videoklipet, a társadalmi szatírát és a burleszket. Ez csak addig tűnik lehetetlennek, amíg nem láttuk a filmet. Az Egészséges erotika nem sok kétséget hagy afelől, hogy a szocializmusnak nevezett rendszer teljesen menthetetlen, ostoba és működésképtelen. Ez persze már régóta nem újság. Nem többet látunk most, hanem másként: a groteszk alulnézet kulcslyukán át, a pornográfia szűrőjén keresztül – széttördelve, elhadarva, megszaggatva és felgyorsítva minden egyes mondatot, mozdulatot és gesztust. Az Egészséges erotika fikarcnyit sem törődik az ideológiával, Tímár nem leleplezi, hanem nevetségessé teszi a bohózatba illő, alpári mindennapjaikban leskelődő, kefírlögybölő, paternalista, urambátyám, impotens kiskirályokat.
A crazyfilmek sorából talán az Idő van lóg ki valamelyest. Nem mintha Gothár és Esterházy posztmodern műfajkavalkádja nem lenne elég őrült, vad és zabolátlan. Az Idő van egy nemzedék csődjének szürreális lenyomata, búcsú a „nagy generációnak” nemcsak az illúzióitól, de a mítoszától is. A mítosztól nem, de az illúzióktól András Ferenc is elbúcsúzott. A nagy generáció legszimpatikusabb figurája az Eperjes által játszott Makai, akit szinte mindenki átver és kihasznál, ő mégis, valószerűtlenül, de megőrzött valamit a naivitásából és az eszméiből. Ennél a szentimentális képletnél azonban tisztább, ha nem is megnyugtatóbb az Idő van érzelmes melankóliája, amellyel a család, de legalább a házaspár kósza, véletlen pillanatokra felvillanó békéjét állítja a totális széthullás ellenpólusára.
Ha már elkerülhetetlen a káosz, legalább sírjunk vagy kacagjunk rajta.