Varga Balázs

Varga Balázs: „A mozgókép talpra állítása”

Grunwalsky Ferenccel beszélget Varga Balázs


Az elmúlt idők vitái javarészt a filmszakmán belüli állami szerepvállalás mértékéről és módjáról szóltak, illetve arról, hogy milyen típusú piaci szabályozást kell és lehet bevezetni. Akadt, aki a komolyabb állami szerepvállalás, és akadt, aki az erősebb piaci kontroll mellett érvelt. Ez a mostani koncepció elsősorban arra koncentrál, hogy az állam milyen módon tudja fejleszteni, illetve támogatni a magyar filmszakma intézményrendszerét.


Az állami szerepvállalás mértékéről és a privatizációról nagyon divatos dolog vitatkozni egy átalakulóban lévő gazdaságban.

Varga Balázs: A harmónia csábítása

Tarr Béla: Werckmeister harmóniák


A Sátántangó utolsó jelenete (melyben a Doktor kíméletlen precizitással bedeszkázta házának ablakát és kirekesztette lakásából a fényt), az elsötétítésnek ez az önfelszámoló gesztusa radikális végpontot jelentett. Tarr filmje nem a monumentalitása, a több mint hétórás hossza, hanem lezárt, teljes és kikezdhetetlen szerkezete miatt tekinthető folytathatatlannak.

Varga Balázs: Több mint vágy: indulat


Tavaly februárban újra a Kongresszusi Központba költözött a Filmszemle. A médiafelhajtás, a VIP-vendégek forgataga és a nyolcvanas éveket idéző, visszafogottan elegáns dizájn azt sejtette: ez a szemle a reprezentációról szól. Volt azért kontraszt is, bőven. A büfében négyszáz forint volt egy kávé, a kisteremben néhány százezerből forgatott rövidfilmek peregtek. Az öltönyös-nyakkendős urak és kiskosztümös hölgyek közé pulóveres-kapucnis-farmeros fiatalok keveredtek. A filmek többségét huszon-, harmincéves fiatalok jegyezték, a közönség mégis inkább a nagy nevekre figyelt.

Varga Balázs: Farce és faarc

Jancsó Miklós: Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten


Mondókával és lövöldözéssel, egy kicsavart népi rigmussal és egy család szisztematikus kiirtásával kezdődik Jancsó Miklós két évvel ezelőtti filmje. A Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten minden tizedik percében előkerül egy pisztoly, és minden ötödik percében elhangzik egy anekdota. Temetőben nyitunk és temetőben zárunk, tisztes halomban sorakoznak a hullák, de a halálokkal csak a feltámadások száma vetekedik, ahogy azt már megszoktuk Jancsónál.

Varga Balázs: Keresztúton

Tarr Béla: Sátántangó


Ha 1994, akkor Sátántangó, számomra ez a választás teljesen evidens, mégis érdemes néhány segédkört lefutni e film hatástörténete körül. Tarr Béla, Krasznahorkai László és Medvigy Gábor alkotása első pillantásra társtalannak tűnik, magányos óriásként magasodik ki az évtized magyar filmjei közül. Ez azonban csak a látszat, mintha a „formátum” eltakarná a lényeget. A Sátántangó egyik legizgalmasabb vonatkozása éppen az, hogy különböző filmtörténeti hagyományok keresztútján áll, ráadásul egyaránt dialógusba lép a magyar és az egyetemes filmtörténet legfontosabb áramlataival.

Varga Balázs: Kétfelé húzó év

Kultúra


Egy nyughatatlan ember egy nyughatatlan filmben. Elsöprő lendület és kifogyhatatlan energia. Vér és arany. Fantázia és fanatizmus. Formabontás és formateremtés. Bereményi Géza második játékfilmjével 1989-ben ott folytatta, ahol A tanítványokkal 1985-ben abbahagyta. A tanítványok rendhagyó történelmi portréi és tablója után az Eldorádó az ötvenes évekről szóló magyar filmekbe lehelt új életet.

Varga Balázs: Krízis, káosz, katasztrófa

1987 filmjei


Ez volt a nyolcvanas évek végén a magyar film három K-ja. A korszak alkotásai jellemzően krízisfilmek, szembetűnő különbség inkább csak abban van közöttük, hogy milyen léptékben és mértékben bontakozik ki bennük a káosz, hogy családi, politikai, társadalmi vagy ontológiai vetületben mutatkozik-e meg a rendetlenség. A rendszer széthullása még nem gyorsult fel annyira, hogy a filmgyártás természetéből fakadó tempóvesztés (az ötlettől a film elkészültéig tartó egy-másfél év) elmossa a filmek hol publicisztikus hevületű, hol erőteljesebb politikai pikantériáját.

Varga Balázs: Hortobágy–Recsk–Dunapataj


A Kongresszusi Központ elegáns termeinek nyugalmát ritkán zavarta meg annyi nyílt színi taps és közbekiáltás, mint 1988 februárjában, a Magyar Játékfilmszemle idején. Nem ez volt minden idők legjobb szemléje, ám ez volt az egyik legpolitikusabb. Az 1988-as év filmjeinek elsöprő többsége (dokumentumfilmek és játékfilmek egyaránt) az ötvenes évekkel vagy a jelen visszásságaival foglalkozott. Az év premierjei között szinte elveszett az az egy-két vígjáték, szatíra, gyerekfilm.

Varga Balázs: Kovbojok és falfúrók

1986 filmjei


A mind nyilvánvalóbbá váló pénzhiány és a filmgyártás 1985-ös átszervezése okozta zűrzavar igen lassan oldódott. Az 1986-os évet az anyagi és szellemi válságról folytatott viták kísérték. A vállalkozó az év jó néhány magyar filmjének főhőse volt. A Játékfilmszemle fődíját, először a szemlék történetében, dokumentumfilm kapta, Sára Sándor több mint tízórás filmfolyama, a Bábolna. Schiffer Pál filmje, a Kovbojok pedig a társadalmi zsűri különdíja mellett a szakmai zsűri díjait nyerte.

Varga Balázs: Látomás és indulat


1984 a viták éve volt a magyar filmben, hol békés, hol értetlen, hol dühödt szóváltásoké. Szabó B. István helyett Kőhalmi Ferenc került a minisztériumi Filmfőigazgatóság élére, és engedélyezte néhány korábban betiltott film vetítését. Ezeket először a februári filmszemlén láthatta a közönség.