Skip to main content

Varga Balázs

Varga Balázs: „A mozgókép talpra állítása”

Grunwalsky Ferenccel beszélget Varga Balázs


Az elmúlt idők vitái javarészt a filmszakmán belüli állami szerepvállalás mértékéről és módjáról szóltak, illetve arról, hogy milyen típusú piaci szabályozást kell és lehet bevezetni. Akadt, aki a komolyabb állami szerepvállalás, és akadt, aki az erősebb piaci kontroll mellett érvelt. Ez a mostani koncepció elsősorban arra koncentrál, hogy az állam milyen módon tudja fejleszteni, illetve támogatni a magyar filmszakma intézményrendszerét.


Az állami szerepvállalás mértékéről és a privatizációról nagyon divatos dolog vitatkozni egy átalakulóban lévő gazdaságban.

Varga Balázs: A harmónia csábítása

Tarr Béla: Werckmeister harmóniák


A Sátántangó utolsó jelenete (melyben a Doktor kíméletlen precizitással bedeszkázta házának ablakát és kirekesztette lakásából a fényt), az elsötétítésnek ez az önfelszámoló gesztusa radikális végpontot jelentett. Tarr filmje nem a monumentalitása, a több mint hétórás hossza, hanem lezárt, teljes és kikezdhetetlen szerkezete miatt tekinthető folytathatatlannak.

Varga Balázs: Több mint vágy: indulat


Tavaly februárban újra a Kongresszusi Központba költözött a Filmszemle. A médiafelhajtás, a VIP-vendégek forgataga és a nyolcvanas éveket idéző, visszafogottan elegáns dizájn azt sejtette: ez a szemle a reprezentációról szól. Volt azért kontraszt is, bőven. A büfében négyszáz forint volt egy kávé, a kisteremben néhány százezerből forgatott rövidfilmek peregtek. Az öltönyös-nyakkendős urak és kiskosztümös hölgyek közé pulóveres-kapucnis-farmeros fiatalok keveredtek. A filmek többségét huszon-, harmincéves fiatalok jegyezték, a közönség mégis inkább a nagy nevekre figyelt.

Varga Balázs: Farce és faarc

Jancsó Miklós: Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten


Mondókával és lövöldözéssel, egy kicsavart népi rigmussal és egy család szisztematikus kiirtásával kezdődik Jancsó Miklós két évvel ezelőtti filmje. A Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten minden tizedik percében előkerül egy pisztoly, és minden ötödik percében elhangzik egy anekdota. Temetőben nyitunk és temetőben zárunk, tisztes halomban sorakoznak a hullák, de a halálokkal csak a feltámadások száma vetekedik, ahogy azt már megszoktuk Jancsónál.

Varga Balázs: Keresztúton

Tarr Béla: Sátántangó


Ha 1994, akkor Sátántangó, számomra ez a választás teljesen evidens, mégis érdemes néhány segédkört lefutni e film hatástörténete körül. Tarr Béla, Krasznahorkai László és Medvigy Gábor alkotása első pillantásra társtalannak tűnik, magányos óriásként magasodik ki az évtized magyar filmjei közül. Ez azonban csak a látszat, mintha a „formátum” eltakarná a lényeget. A Sátántangó egyik legizgalmasabb vonatkozása éppen az, hogy különböző filmtörténeti hagyományok keresztútján áll, ráadásul egyaránt dialógusba lép a magyar és az egyetemes filmtörténet legfontosabb áramlataival.

Varga Balázs: Kétfelé húzó év

Kultúra


Egy nyughatatlan ember egy nyughatatlan filmben. Elsöprő lendület és kifogyhatatlan energia. Vér és arany. Fantázia és fanatizmus. Formabontás és formateremtés. Bereményi Géza második játékfilmjével 1989-ben ott folytatta, ahol A tanítványokkal 1985-ben abbahagyta. A tanítványok rendhagyó történelmi portréi és tablója után az Eldorádó az ötvenes évekről szóló magyar filmekbe lehelt új életet.

Varga Balázs: Krízis, káosz, katasztrófa

1987 filmjei


Ez volt a nyolcvanas évek végén a magyar film három K-ja. A korszak alkotásai jellemzően krízisfilmek, szembetűnő különbség inkább csak abban van közöttük, hogy milyen léptékben és mértékben bontakozik ki bennük a káosz, hogy családi, politikai, társadalmi vagy ontológiai vetületben mutatkozik-e meg a rendetlenség. A rendszer széthullása még nem gyorsult fel annyira, hogy a filmgyártás természetéből fakadó tempóvesztés (az ötlettől a film elkészültéig tartó egy-másfél év) elmossa a filmek hol publicisztikus hevületű, hol erőteljesebb politikai pikantériáját.

Varga Balázs: Hortobágy–Recsk–Dunapataj


A Kongresszusi Központ elegáns termeinek nyugalmát ritkán zavarta meg annyi nyílt színi taps és közbekiáltás, mint 1988 februárjában, a Magyar Játékfilmszemle idején. Nem ez volt minden idők legjobb szemléje, ám ez volt az egyik legpolitikusabb. Az 1988-as év filmjeinek elsöprő többsége (dokumentumfilmek és játékfilmek egyaránt) az ötvenes évekkel vagy a jelen visszásságaival foglalkozott. Az év premierjei között szinte elveszett az az egy-két vígjáték, szatíra, gyerekfilm.

Varga Balázs: Kovbojok és falfúrók

1986 filmjei


A mind nyilvánvalóbbá váló pénzhiány és a filmgyártás 1985-ös átszervezése okozta zűrzavar igen lassan oldódott. Az 1986-os évet az anyagi és szellemi válságról folytatott viták kísérték. A vállalkozó az év jó néhány magyar filmjének főhőse volt. A Játékfilmszemle fődíját, először a szemlék történetében, dokumentumfilm kapta, Sára Sándor több mint tízórás filmfolyama, a Bábolna. Schiffer Pál filmje, a Kovbojok pedig a társadalmi zsűri különdíja mellett a szakmai zsűri díjait nyerte.

Varga Balázs: Látomás és indulat


1984 a viták éve volt a magyar filmben, hol békés, hol értetlen, hol dühödt szóváltásoké. Szabó B. István helyett Kőhalmi Ferenc került a minisztériumi Filmfőigazgatóság élére, és engedélyezte néhány korábban betiltott film vetítését. Ezeket először a februári filmszemlén láthatta a közönség.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon