Szabó Miklós februárban megjelent írásának egyetlen gyenge pontja, hogy Pongrátz Gergelyt azonosítja a felkelők egészével. A forradalomban sokféle személyiség jutott kisebb-nagyobb vezető szerephez, és Pongrátz karaktere egyáltalán nem mondható tipikusnak. Ezt az ’56-osoktól való mai elszigeteltsége is bizonyítja. A hozzá hasonló szerepkörű felkelőparancsnokok (a kádári megtorlás áldozatai közül például Angyal István, Bárány János, Csizmadia Ferenc, Iván Kovács László, Kovács Dezső, Nickelsburg László, Steiner Lajos, Szabó János „Szabó bácsi”) ideológiája, célja, attitűdje, felfogása jelentősen eltér az övétől. Nekik sajnálatosan nem állt módjukban könyvet írni emlékeikről. Jellemüket ismerve, lehetőségeiket feltehetően nem arra használták volna fel, hogy szándékosan félrevezessék az olvasót, vagy alaptalan rágalmakkal gyűlöletet szítsanak.
Szabó Miklós, noha írja, hogy Pongrátz Maléter Pál deheroizálására jelentette meg a kötetét, ellenőrizetlenül elfogadja a valótlan állítását is. A Kilián–Corvin közötti szórványos harcokban ugyanis nem estek el felkelők. Nem kellően árnyalt az a megállapítás sem, hogy a Corvin köziek nem akarták elfogadni Malétert miniszternek. A corvinisták nagyobb része – mint ahogy ez főleg november 4-e után kiderült – Maléter feltétlen hívének számított. Ez is egy bizonyíték, hogy Pongrátzot nemcsak a felkelők, de még a Corvin köziek egészével sem lehet azonosítani. Szabó látszólag figyelmen kívül hagyja, hogy a Corvin köz 1956 szerzője nemcsak Maléter, hanem két mártír harcostársa (Iván Kovács László és Renner Péter) emlékét is alaposan kikezdi, tehát háromszorosan is „kínos szerepet vállal magára, amikor túlélőként gyalázza” a kivégzetteket.
Ez, valamint a torzítások, az agyonhallgatások egész sora miatt – Szabóval ellentétben – nem értem meg Pongrátz háborgását: sokkal inkább ő „lopja el a barikádot” harcostársaitól, mint a „pártellenzékiek” tőle.
Hivatkozott cikkek
- Visszabeszélő [7]