(Várkonyi Gábor)

Nyomtatóbarát változat

Kutyatulajdonos, sőt két – jóllehet kisméretű – kutya tulajdonosa vagyok, méghozzá, ahogy Sajó András mondja, a kutyájuk után nejlonzacskóval vonuló gazdik közül való. Vagyis „kanti értelemben morális lény”, aki mindazonáltal – Sajó úr szavával – „objektíve” a kutyások táborába tartozom, akik kutyatartása mögött „mindenféle elnyomorítottság, kényszerpálya, bunkóság felsorakozik”.

Ez az „objektíve hovatartozás” az egyedüli oka annak, hogy szükségét érzem reagálni Sajó András írására, amit egyébként semmivel sem tudnék komolyabban venni, mint azokat a – vélhetően a város védekezésre képtelen, kutyátlan lakói közé tartozó – hölgyeket-urakat, akik napjában számtalanszor megállítanak kutyasétáltatás közben, hogy hangot adjanak felháborodásuknak a mindent elöntő szar fölött, pedig jól látják kezemben a zacskót. (Vélhetőleg ők is rájöttek, „objektíve” hová tartozom, bár érvelésük rendszerint híján van a Sajó úr írását átható erudíciónak, sőt még azt is megkockáztatom, hogy viselkedésük mögött ugyancsak felsorakozik mindenféle elnyomorítottság, kényszerpálya és bunkóság.)

Könnyű lenne most felidézni egy sor olyan híres-hírhedt szöveget, amelynek szerzői lendületesen fejtegették, hogy ez vagy az a személy, csoport, szubjektív jó szándéka ellenére „objektíve” a reakció szolgálatában áll és a haladás kerékkötője – nem teszem. Ahogyan attól is tartózkodom, hogy – Sajó Andráshoz hasonlóan érvelve – azt mondjam, annak ellenére, hogy ég és föld különbség van az ő írása s a korábbi bekezdésben említett, engem vagy nejemet kutyám – pardon kutyáink! – sétáltatása közepette molesztáló görcsemberek (Sajó úr kedves kifejezése) között, „objektíve” a szerző mégiscsak közéjük tartozik, avagy hogy az olyan képek, mint a Sajó úr felidézte park, ahol egykor szerelmes diákok és unokájukkal napozó nagymamák társaságában fáradoztak a házasságtörésen a bérből és fizetésből élők, „objektíve” kimerítik a demagógia fogalmát. Nem teszem, mert az ilyen évrendszerrel teljesen felesleges vitatkozni, lévén az – Popper kifejezésével – falszifikálhatatlan, s így kívül van a racionális diskurzus keretein. Amit lehet és – ha már Sajó úr Kantot említi – kell is tenni, az csak annyi, hogy az „objektíve hovatartozónak” minősített ember kikéri magának. Úgyhogy: kikérem magamnak!

• Visszabeszélő