Skip to main content

[Olvasói levél]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Zolnay János: Heten Tarcsa ellen (Beszélő, 1993. február 13.)


Ergonett Rt.
1082 Budapest VIII., Kisfaludy u. 11.

Tisztelt Kőszeg Ferenc főszerkesztő úr!

A „Heten Tarcsa ellen” című cikkére kívánunk reflektálni.

Amit abban megfogalmaz, több szempontból valótlan.

1. Az Ergonett Rt. 1988-ban kétmillió forintért vásárolta meg a Kerepestarcsa, Templom utca 3. szám alatti házingatlant a kerepestarcsai tanácstól. Az épület teljesen lepusztult állapotú volt, amit az is bizonyít, hogy kb. 30 százalékát teljesen újra kellett építeni.

Az épülethez tartozó földingatlan inkább hasonlított egy szemétlerakó telephez, mint egy ipari létesítmény szabad területéhez.

Jellemző, hogy pusztán csak a felújítási munkákat megelőző tereprendezés 150 ezer forintot tett ki.

Ezek ismeretében nem állja meg a helyét azon állítása, miszerint cégünk méltánytalanul olcsón jutott volna tulajdonhoz.

Az ingatlan értéke az akkori ár- és a piaci viszonyokat figyelembe véve reálisan volt megállapítva.

2. A megvételt követően 1988-tól 1990-ig szakaszosan teljes felújítás történt, amely magában foglalta az épület szerkezetének részleges, illetve teljes felújítását, a földterület tereprendezését – szilárd burkolatú utak, parkolók létesítésével –, valamint megvalósítottuk az ingatlant körülvevő közterület rendezését is. Ebbe beletartozott az épület előtti szabad terület parkosítása, a pihenőpad elhelyezése, sőt, a közterületre folyó csapadékvíz elvezetése is. A fentiekből látható, hogy az Ön által megjelölt 600 ezer forintos ráfordítás teljesen abszurd állítás. Cégünk több mint 8 millió forintot költött a létesítményre.

3. Időközben megnyílt a területen egy konfekcióüzem, mely 20 helyi lakosnak biztosított munkalehetőséget. Fentieken kívül a létesítmény elfoglalta helyét a kerepestarcsai nívós kivitelű épületek rangsorában, méltóan egy főközlekedési út melletti elhelyezkedés elvárásának.

A pillanatnyi átszervezés okozta nehézségeken túl az üzem hamarosan ismét funkcionálni fog, az Ergonett Rt. által ipari tevékenységei további folytatására létrehozott kft. üzemelteti, az eladás szóba sem került, ahogy Ön állítja.

Ismeretlen számunkra, hogy az információit, melyek alapjaiban tévesek, honnan szerezte.

Szklenka József
elnök-vezérigazgató
Ergonett Rt.































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon